Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-06 / 191. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1990. december 6., csütörtök Veszélyes szelíd rókák Régebben a kutyák terjesztették Az újságokban gyakran olvashatunk felhívásokat, hogy itt és itt rókatetemet találtak, és jelentkezzen az egészségügyi hatóságoknál, aki hozzáért az állathoz. Az is előfordul, hogy egy-egy róka fényes nappal is bemerészkedik lakott területre. Nem fél az embertől, hagyja, hogy a gyerekek játszadozzanak vele. Ezek az állatok nem éhesek, hanem betegek. Betegségük a veszettség, és a beteg róka igen nagy veszélyt jelent mind az állatokra, mind az emberekre. A veszettség évezredek óta ismert vírusos betegség, régebben a kutyák terjesztették. A védőoltás felfedezése és a kötelező kutyaoltás eredményeként a kutyákon a betegség visszaszorult. De 1938-ban felütötte fejét Lengyelországban a rókák között, a baj lassan terjedt, és egész Európa rókaállománya megfertőződött. Magyarországon 1954-ben észlelték az első veszett rókát. 1967- ben pedig már nyolc megyében jelentkeztek veszett rókák. Érdekes azonban, hogy amíg a kutyák és a macskák a betegség hatására megvadulnak, addig a rókák elveszítik veszélyérzetüket, és szelídített vadak benyomását keltik. Ha a rókák a vadászútjukon találkoznak és összemarakodnak, vagy esznek egymás táplálékából, biztos a fertőzés. De ha csak az orrukat összedörzsölik vagy egymásra lehelnek, a veszély már akkor is fennáll. Ha a rókanépesség sűrűsége meghalad egy bizonyos szintet, a veszettség vírusa néhány hét A szelíd róka nagyon veszélyes alatt végigfut egy egész országon. Ezért csak úgy fékezhető meg, ha erősen megritkítjuk a rókák számát. Nyugatnémet kutatók most oltóanyag-tartalmú ivóvíz és csalétek kihelyezésével igyekeznek immunizálni a rókákat. LEGOORSZAG DANIABAN Hajókikötő kicsinyített változata a 3 millió építőkockából összerakott Legoországban. A tíz.hektáron elterülő parkban a világ nevezetességeit mutatják be Legokockából SZÓVIRÁG Ha az ábrába írt szótagokat meghatározott sorrendben olvassátok össze, Arany János egyik szép verséből kaptok idézetet. Hogyan szól ez az idézet? Gondolkodni kezdtem... EN NEM LÁTTÁM, Ő NEM HALLOTTA, MI MEG NEM ISMERJÜK... Több sorstársamat kérdeztem meg, hogy milyennek képzelik az egyházi iskolát. Válaszuk nagyon egybehangzó volt. — ?!?!?! (Itt lett volna a válasz helye). Szóval semmi elképzelésük nincs. (Nekem is csak nem régóta van...) Gondolkodni kezdtem azon, vajon miért nincs? (Nekem is miért nem volt?) Hát persze, honnan is lenne?! A vallásosabb családok is csak annyit tudtak, hogy „kemény” iskolák, és hitoktatásban részesülnek az ott tanulók. Most kellene az egyháznak megragadnia az alkalmat, hogy megismertesse iskoláit, nemcsak a szülőkkel, hanem a gyerekekkel is. (Elvégre mi fogunk odajárni!...) Jó lenne, ha a rádióban vagy az újságban vagy valami módon többet tudhatnánk iskoláik céljairól, terveiről. Szerintem így több szülőt, gyereket tudnánk megnyerni. (Nem mintha a tanulást bármi módon is any- nyira megnyerővé lehetne tenni...) Thoma Csongor 13 éves tanuló Ovodássarok Figyelmesen nézegessétek ezt a tizenhat képet. Azután döntsé- tek el, melyik képecske fordul elő legtöbbször a nagy képen ? Utazás a csillagok országában Egy perc alatt kijutottak a városból. Micsoda száguldás volt ez! Zoli haja lobogott a szélben, mert valóságos fergeteget támasztott körülöttük a sebes hajtás. Jól meg kellett fogódznia. — Hát hová is megyünk? — kérdezte Zoli a kocsistól. Egy csöpp félelmet sem érzett, csak nagy kiváncsiságot. — Csak egy kis körutazást teszünk a csillagok birodalmában... —felelt a kocsis, aki helyre legény ke, oly díszesen öltözve, akár egy herceg. Már akkor igen magasan jártak. Itt is, ott is nagy, világító gömbök fényeskedtek elő, hogy aztán hamarosan eltűnjenek. — Miféle gömbök ezek? — kiváncsiskodott Zoli. A Göncölszekér kocsisa megvetően legyintett: — Afféle mi haszna kis Bolygók... — És miért bolyonganak? — Mert rossz fát tettek a tűzre... Csillagkirály arra ítélte őket, hogy vándoroljanak az Űrben... Mintha valami zúgás támadt volna a hátuk mögött. A zúgás mindjobban erősödött. Kocsiska is megfordult: — Úgy vélem, egy üstökös jön utánunk... Zoli megijedt: — És ez bánt? — Hogy bántana egy olyan hajó ?... Az emberek holmi szörnyetegnek képzelik el tűzcsó- vával, mit tudom én, pedig az- nem más, mint egy óriási, nagy gőzös... És akkor már láthatóvá is lett a homályban az üstökös. Lámpái pillanatról pillanatra nagyobbodtak. Zoliék ugyancsak gyorsan utaztak, hiszen a repülőgép hozzájuk képest úgy vánszorgott volna, mint egy csiga. Ez az iszonyú nagy égi hajó azonban szempillantás alatt beérte őket. Zoli módfelett elcsodálkozott rajta. Közvetlen közelükben módjában volt alaposan megtapasztalni. Egy sereg ember sürgött-for- gott a hajó fedélzetén, s egy sereg nagy szakállú, dühös képű kapitány rendelkezett, iszonyúan recsegő hangján. Hozzá képest a Göncölszekér olyan kicsi volt, mintha — teszem azt—a Margitsziget oldalához simulna egy halacska. Lassan végül mégis elviharzott az üstökös. S akkor a kapitány szócsövet formált a két tenyeréből és átkiáltott Zoliékhoz: — Hahó, ti ott, hékások! ítéletnapig sem értek el... Ha akarjátok, szívesen hozzákötöm nyomorúságos szekereteket a hajómhoz... S azzal harsányan nevetni kezdett, hogy egy pár szelíd állócsillag ijedtében lehullott az égről. Nosza, több se kellett a Göncölszekér kocsisának. Na megállj csak, hencegő, vén kapitány, majd megmutatom, hogy mit tudnak az én lovacskáim! Megpattintotta az ostorát, a szárnyas lovak gyorsabb iramba fogtak. Már odaértek a hajó farához, tovább, egyre tovább, szinte izzott az egész aranyos szekér, s Zoli önfeledten tapsolt, olyan boldoggá tette a csodálatos rohanás. Már a nagy üstököshajó közepéhez érkeztek, mire a vén kapitány észrevette őket: — Hát ti versenyezni akartok velünk?! — Valósággal topor- zékolt haragjában, belefújt a sípjába. — Rakjatok a tűzre száz mázsa szenet! Nosza, ezer meg ezer fűtő lapátolta a kazánokba az iszonyú sok szenet. Zoliék ismét lemaradtak, s a kapitány arca megint vigyorgósra állt. Zoli fölállt a kocsiban és izgatottan toporzékolt: Szorítsd, kocsisom! Hajrá! Gyia! De a Göncölszekér kocsisa most eltette az ostort. S csak csettintett a nyelvével. Erre a táltosok megsuhogtatták szárnyaikat, s egy hatalmas, utolsó erőfeszítéssel tovaragadták a járművet. S hiába lapátolták a tömérdek szenet a fűtők, hiába ordítozott a nagy szakállú kapitány, egy perc, s már Zoliék a hajó elejéhez értek, még egy perc, már el is hagyták, s ekkor Zoli hangos hahotára fakadt. Még látta, amint dühös öklök meredeznek utánuk a leforrázott kapitánnyal és milliónyi legénységgel együtt. Hát ez szép rohanás volt, mondta elismerően Zoli. Újra visszazökkentek a régi iramba, nem kellett félniük attól, hogy az üstökös utoléri őket, mert lekanyarodtak a pályáról... Szarka Zoltán Sebestyén Lajos Égi malmok Égi malmok napok óta már őrölnek, nyikorognak. Malomkövek, lusta rosták, éjjel nappal kalamolnak. Vén a malom, vén a molnár, nincs gondja rá már igy is jó. S eresztéken, a sok lyukon, földre szitál sűrűn a hó.
