Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-30 / 210. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP SZILVESZTER 1990. december 30., vasárnap A zsuga históriája Az ördög bibliája Kínai találmány — Rodolfo hagyatéka A sok tízmillió ember szóra­kozását, tanulását, eseten­ként megélhetését biztosító játékkártya első alkalommal szerepel Magyarországon át­fogó történeti kiállítás anya­gaként. Miközben számos országban: például az Egye­sült Államokban, Spanyolor­szágban, Németországban, Belgiumban múzeumok spe­cializálódtak a kártyák gyűjté­sére és bemutatására, nálunk tradíciók nélküli mindkét tevé­kenység. Hogy az első ilyen jellegű hazai kísérlet létrejö­hetett, abban nagy szerepe van Gács Rezső, azaz Rodol­fo hagyatékának is: a mester 'kártyagyűjteménye ugyanis az örökösök szándéka szerint a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban nyert vé­glegeselhelyezést. Keresztesek hozták? Pénzkártyák Indonéziából, és kí­nai sakk-kártyák Az 1991. júniusáig látogat­ható időszaki kiállítás izgal­masan vázolja a játékkártyák ezeréves históriáját, amely az emberiség kultúrtörténetének szerves része. A változatos formájú, méretű, díszítésű lapok a látogató számára sok­féle információval szolgálnak. I HIRDESSEN I A j Somogyi j I Hírlapban HIRDETÉSÉT FELADHATJA I Kaposváron: I munkanapokon 8—16 ■ óráig, a Somogyi Hírlap I Latinca S. u. 2. sz. alatti | hirdetésfelvevő irodájá- I ban. I Este: 16 órától reggel 8 óráig és hét végén I a FEKETE FÉNY video- I | kazetta-kölcsönzőben, i Honvéd u. 17. sz. alatt. I GONG Kft. TOURS | Utazási Iroda, I Mártírok tere. . (Domus Áruház) ; Fiókszerkesztőség: Siófok, Szabadság tér 9. Boglárlelle (Boglár), ' ■ | Erzsébet u. 55. | Tab, Otthon Áruház Marcali, könyvesbolt Barcs, könyvesbolt . valamint a takarék- * szövetkezetekben és ! azok kirendeltségein. Meglehetősen szokatlan né­zőpontból ismerkedhetünk meg általa az adott kor techni­kai fejlettségével, ízlésvilágá­val, szokásrendszerével, di­vatjával. Természetesen nem marad közben titokban a ké­pek készítőjének mesterség­beli tudása, fantáziavilága sem. A játékkártyát a szakiroda- lom kínai találmánynak tartja. A kártyatípusú játékok már a 7—8. században megjelen­tek. Koreában a 9. század óta ismerik az apró, festett, több­féle elv szerint csoportosított lapocskákat. A legtöbb kár­tyatípus őse egyébként Indiá­ból származik. Európai meg­jelenésükre több magyará­zattal is szolgálnak a törté­nészek. A leghihetőbb szerint a keresztes háborúk hazatérő harcosai vagy itáliai kereske­dők hozhatták magukkal a Közel-Keletről. A legelső kár- gyatípusú játékot 1340 körül említik az irodalmi források. A ma is használatos — német, francia, olasz—spanyol — színjelek a 15. századból származnak. Az első nagy kártyafestő műhely Frankfurt­ban kezdte meg működését 1392-ben. Lipcsében készült kártyák 1818- ból Szex és blatt A tárlat egyik érdekes feje­zete vázolja az erotikus játék­kártyák történetét is. A legel­ső, legfeljebb merésznek mi­nősíthető rajzoka 16. század­tól jelennek meg, ám csak nagyon elvétve, mert 1940-ig igen szigorúak a gyártás elő­írásai, szinte lehetetlen azo­kat kijátszani. AII. világhábo­rú után a hölgyek fürdőruhás, majd fürdőruha nélküli fotói, rajzai indulnak hódító útjukra, hogy aztán a szexüzlet áldo­zatai legyenek. Színes összeállítást látha­tunk gyermek- és tanulókár­tyákból is, amelyek a 18. szá­zadtól terjedtek el. Jellemző típusaik: a nyelvtani, földrajzi, asztrológiai és irodalmi kár­tyák voltak. A rendkívül bő vá­laszték és az újkeletűség miatt a gyűjtők és a kutatók csakis a legrégibb gyermek­kártyák ritkaságait keresik. A kártyatörténetben minden­képpen említést érdemelnek a manapság újra divatos jós­kártyák. Eleinte, a 15. szá­zadban a hagyományos kár­tyákat használták jövendölés­re, s csak a 17. századtól je­lentek meg a kifejezetten erre a célra készített lapok. Bécsben a Piatnik A játékkártyák hazai törté­nete a 15. században kezdő­dik, amikor a főúri udvarok di­vatjává vált. Nem tudja vi­szont az utókor, hogy milyen kártyával milyen játékokat játszottak. A legrégibb tárgyi emlék 1568-ból, Gyulafehér­várról származik. A 18. szá­zad közepéig csak Budán gyártanak játékkártyát. A 19. századtól találunk olyan soro­zatokat, amelyeket művészek — Markó Ferenc, Tormássy, Baer et Schmid — metszettek fába, acélba. A múlt század második felében már komoly konkurenciaharcot vívnak egymással a legjelentősebb pesti és bécsi kártyagyártók. E kis műhelyek azonban nem sokáig állják a versenyt az új, mechanikus berendezések­kel elérhető minőséggel: Bécsben Piatnik Nándor, Kártya Salamon Antal gyárából Pesten az Első Magyar Kár­tyagyári Részvénytársaságot létrehozó gyárosok uralják ezt a terepet. A 20. század elején kizárólag a Piatnik csa­lád birtokában van a kártya- készítés, és kitűnő üzletpoliti­kájuk eredményeként az 1950-ben bekövetkező álla­mosításig megtartják egyed­uralmukat. Hátrahagyott gyá­rukban a Játékkártyagyár és Nyomda Nemzeti Vállalat működött. A játékkártya történetét, a különféle típusok bemutatá­sát célzó anyag, ha a teljes­séghez nem is, de arra min­denképpen elegendő, hogy keresztmetszetét nyújtsa e já­tékeszköznek. Titkára persze egyáltalán nem biztos, hogy fény derül, hisz tudjuk jól, tiltásotok és égetés sem árt­hatott népszerűségének. Károlyi Júlia NAGY EMBEREK — Ibsen — A rövidlátó Ibsen, a híres norvég író erő­sen rövidlátó volt. Egyszer séta közben felfigyelt egy plakátra, de minthogy otthon felejtette a szemüvegét, nem tudta elol­vasni. — Elnézést uram — fordult az első járókelőhöz — meg­mondaná, mi van a plakátra írva? — Hát uram — sóhajtott az — ugyanabban a cipőben já­rok, mint maga. Én is analfabé­ta vagyok. Nenni és a nők Az egyik római lap tudósítója interjút készített Pietro Nenni szocialista pártvezérrel. — Igaz, hogy az Ön pártja oly módon is erősíteni akarja hely­zetét, hogy megalakította a sa­ját nőszövetségét? — Sajnos, igaz volt. — Hogyhogy csak volt? —Azért, mert a megalakulás után rögtön fel is oszlott. Ugyanis a legidősebb hölgyet kellett volna elnöknek jelölni, de ilyent nem találtak. II. Vilmos csábít II. Vilmos német uralkodó mindent elkövetett, hogy a francia udvar mesterszakácsát Berlinbe csábítsa. Magához kérette tehát Escoffiert — akit nemes egyszerűséggel ,,a ki­rályok szakácsának és a sza­kácsok királyának” neveztek —, és így szólt hozzá: — Mondja meg, mit kíván cserébe azért, hogy a mi aszta­lunk számára dolgozzon! — Elzászt és Lotaringiát, fel­ség... Sibelius a kritikáról Jan Sibelius, a nagy finn ze­neszerző találkozik egyik pá­lyakezdő muzsikussal, akinek első művét a sárga földig le­húzta a kritika. Az ifjú zenészt láthatóan megviselte a kudarc. A mester vigasztalja: — Ne vegye a szívére, fiatal t^rátom. Gondoljon arra, hogy mindeddig a világ egyetlen or­szágában sem állítottak szob­rot kritikusnak. Ön viszont szép jövő előtt áll... Napóleon — Rousseau Napóleon, Ermenonville-ben járva fölkereste Rousseau sír­ját, és hosszan elidőzött a filo­zófus nyughelyénél. — Franciaország jobban járt volna, ha ez az ember meg sem születik — jegyezte meg maliciózusan. — Ugyan miért, konzul pol­gártárs? — kérdezte kísérője. — Mert az ő lelkén szárad a forradalom előkészítése. — De hiszen Önnek semmi oka, hogy rosszat gondoljon a forradalomról! — Ez igaz. A jövő azonban bizonyára arra tanítja majd az utódokat, hogy a békesség szempontjából az lett volna jó, ha sem Rousseau, sem én nem léteztünk volna. Chopin vacsorája Chopin vacsorára volt hiva­talos Párizs egyik divatos és előkelő szalonjába. A menü azonban kritikán aluli volt és kevés is. Ráadásul a zeneszer­ző unatkozott. A nyögvenyelős vacsora végén a háziasszony Kihívás Rémes ügybe keveredtem. Igaz, egyedül magamnak kö­szönhetem. Szó, ami szó nem tudtam ellenállni a kísértésnek, amikor sakkozni támadt ked­vem. Először úgy terveztem, hogy kihívom azokat a férfi él­versenyzőket, akik lemondták az olimpiai részvételt. De gyor­san elhessegettem magamtól e gondolatot, őket nem talál­tam erre méltónak. Nekik szi­multán helyett tanácsot adnék. Ezután döntöttem úgy, hogy egy páros mérkőzésre kihívom Anatolij Karpovot. Sejthetik, mi történt. Nem jött ki! Lám, Kasz- paroytól nem félt, vele asztal­hoz ült. Lehet, hogy éppen az a mérkőzéssorozat emésztette föl az erejét? Lelke rajta, ha így döntött, cipelje csak kölöncként ezt a kishitűséget. Szó, ami szó, nem hagytam ennyiben. És éppen ez a ma­kacsságom okozta majdnem a vesztemet. Miután a sakksport kikosarazott, átnyergeltem egy másik kedvenc sportágamra, a bokszhoz. Annyira beleéltem magamat a dolgokba, hogy el­veszítettem minden önkontrol­lomat. Hát nem kihívtam a profi világbajnok Tysont?! Te szent ég, mi lesz, ha ő nem olyan betoji alak és kijön??? Már ennek a gondolatába is bele­izzadtam. De nem azért élek évtizedek óta a sportok világá­ban, hogy meghátráljak. Ép­pen ezért lázas sietséggel megkezdtem a felkészülést el­lene. Elsősorban a védekezés­re összpontosítottam. Miután az atlétika is a szívem csücs­kében foglal helyet, elkezdtem látogatni a futóedzéseket. A rajtnál Tyson nagyméretű poszterét helyeztem el, s ez átsegített a kezdeti nehézsé­geken. Egész jól haladtam már az első alkalommal. Már arra gondoltam, hogy akár ki­hívhatom az Ibusz maratoni egész mezőnyét is. De úgy ezer méter táján megjelentek szemem előtt azok a régről jól ismert kis piros karikák. A Mount Everest tetején éreztem magamat és oxigén után kap­kodtam. Felnéztem az égre. Ha már ilyen közel vagyok, Istenhez fohászkodtam. Ő meghallgatott, s elküldte men­tőangyalait. Éktelen robajjal megérkezett a hajnali kukásautó, mire fel­riadtam. A pizsamám merő egy víz volt. De nem bántam, hisz megkönnyebbültem. Igyekez­tem sebtében levonni a friss tanulságot. A jövőben majd jobban ügyelek. Ha makacs ki­tartásom miatt ezután világhírű sportolókra szottyan kedvem, alaposabban mérlegelem a körülményeket. Ha most is így teszek, bizonyára Tysont hí­vom ki sakkozni és Karpovot invitálom a ringbe. Lényegesen jobbak lettek volna az esély­eim. Ráadásul a futást meg­spórolhattam volna. Jutási Róbert KIS ESETEK természetesnek tartotta, hogy Chopin zongorajátékkal hálálja meg a részvételt. A művész a legrövidebb pre- lűdöt adta elő. Aztán fölállt. Mire a ház úrnője így fordult hozzá: — Monsieur Chopin, de mégis hogyan képzeli?! Ilyen rövid kis darabot nyújtani a ven­dégeknek? — Madame, én is ilyen va­csorát ettem! Fabrizi étvágya Aldo Fabrizi, a nemrég el­hunyt olasz filmszínész híres volt nagy étvágyáról. Egyik ét­termi ebédjénél feltűnt egy kol­légájának, hogy nem nyúl az előtte levő fél malachoz. — Mi van, Aldo? Vársz vala­kire? — Igen, a körítésre... XIV. Lajos költ XIV. Lajos francia király ne­vét mellőzik az irodalmi lexiko­nok. Pedig az uralkodó vers­írással is próbálkozott. A leg­jobbnak vélt alkotását megmu­tatta az egyik bizalmasának. — Felség—mondta az alkal­mi műítész — Ön előtt nincs lehetetlen. Ön most úgy dön­tött, hogy ír egy rossz verset. És ez sikerült... Merckx a győztes Eddy Merckx, minden idők leghíresebb kerékpárverseny­zőjét a ki tudja hányadik győ­zelme után titkai felől faggatja egy riporter. — Ahogy Ön hajt, én abból biztosra veszem, hogy imádja ezt a sportot. — Ellenkezőleg. Minden ver­senyt utálok. — Akkor.meg hogy lehet, hogy mindig győz? " — Tudja, anriyira utálom, hogy igyekszem minél gyor­sabban túllenni rajta. Manzoni és a kutyák Manzoni, olasz író kutyaba­rát lévén megállított egy urat, aki pórázon vezette tacskóját. — Van pedigréje a kicsinek? — Hogy mije van? Pedi... — Pedigré. Vagyis milyen a családfája? — Ó, kérem, nem válogatós ez. Jó ennek bármilyen fa, ha rájön! — Ugye, szörnyű volt itt parasztnak lenni, farmer ár.. f

Next

/
Thumbnails
Contents