Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-30 / 210. szám
1990. december 30., vasárnap SOMOGYI HÍRLAP — SZILVESZTER ! 5 Fotó: Lang Róbert Szerencsés új esztendőt! Igen, változatlanul hisszük: a kéményseprő szerencsét hoz. Még akkor is, ha mostanában a tetőről is egészen mélyre kell kotorni. Szilveszteri nyilatkozat Nyilvánosságot kértem a Somogyi Hírlap hasábjain a malacok, süldők és hízók megbízottjaként. Ezúton közöljük álláspontunkat: szolidárisak vagyunk az éhes fogyasztóval és a dühös tenyésztővel. Mással tessék etetni minket — ne félreérthető nyilatkozattal! Ezért ezen a szilveszteren nincs citrom a szájban és egyéb idilli disznóságok. Itt állunk bánatos pofával, alig kunko- rodó farokkal és követeljük: tessék végre rendesen tenyészteni minket! Figyelmeztetésül az idén hiába húzzák a farkunkat — nem visítunk! Visítottunk eleget, visítson már más is! Fotó: Kovács Tibor JÁNOS CEKKEREI A szomszédom, János, a minap két degeszre tömött bevásárlószatyorral csámpázott hazafelé. Az asszonyok mind kiálltak a kapuba, úgy bámulták. No igen, mert mifelénk manapság annak is örül az ember, ha egy kis tejre, kenyérre futja, esetleg egy csomag szójára, hús helyett. Nem mondom, vannak itt tehetősebbek is, de azok kocsival járnak. Általában szürkület után állnak be a ház elé, jól szétnéznek a környéken, és akkor sut- tyannak be a kapun, amikor senki se látja. Ez a János meg pofátlanul mutogatja a cekkereit. — Hé, Jani! — kiáltott rá az egyik asz- szony. — A lottón nyertél, vagy az amerikai nagybácsid jött meg látogatóba? Csak azt ne mondd, hogy a fizetésedből vetted, mert rögtön elpirulok. Tudod, milyen érzékeny vagyok a hazugságra... — Miért? Olyan nagy dolog az, ha az ember segít a feleségének? —Már akinek van rá ideje—kontrázott Piriké a kilencedik emeletről. — Az én Ferim még nem volt itthon sötétedés előtt, mióta 24 forintért adják a kenyeret. — Az enyémet akkor láttam világosban, amikor még 300 forint volt a szalámi kilója — mondta a jobb napokat látott Kökényné a földszintről. — Nem értetek ti semmihez! — vágott vissza János sértődötten. — Ahelyett, hogy örülnétek a politikai változásoknak, csak a zabáláson töritek a fejeteket. Fogalmatok sincs róla, milyen nagy dolgok történnek körülöttetek. Föl tudjátok fogni egyáltalán, mit jelent a piacgazdaság meg a demokrácia ? — Azt nem — szikrázott Sümeginé szeme a másodikról —, de azt igen, hogy az uramnak fél éve a munkanélküli segélyéből vonják az adót! — De odáig vagy azért a néhány rongyos forintért... Mennyit vonhatnak le belőle ? Kétezret? Mi ez ahhoz képest, hogy az ezredforduló előtt beléphetünk a Közös Piacba? — Minek?! Piacteret söprögetni? Két éve még a KGST-ért lelkesedtél... — Csak fecsegjetek, fecsegjetek! Ku- tyavonyítás nem hallatszik az égig. Fogalmatok sincs róla, milyen szerencsés emberek vagytok. A parlament megszavazta nektek, hogy nem kell többé kivonulnotok május elsején vörös zászlók alatt a Dózsa György útra, és nem kell hozsannáznotok a Lenin szobor előtt. Nem kell föllobogóznotok a házat november 7-én. Sőt, új zászlót kaptatok a parlamenttől, amelyiknek a közepén büszkén táncoltatja a szél a koronás címert. Van új kormányunk, van köztársasági elnökünk, új vezetőink. Akár minden hónapban választhattok, ha valamelyik párt úgy akarja, és olyan pártba léphettek be, amilyenbe csak akartok. Hát mi kéne még? — Az — fogta meg a vállat Sipe- kiné —, hogy a mi férjünk is világos nappal, két cekkerreljöhessen haza a közértből. Ez már sok volt Jánosnak. Megrándította a vállát, és határozott, kémény léptekkel elindult a lépcső felé. Csakhogy a kanyarban ott álltam én, és a kíváncsiságtól,égve megkérdeztem tőle: — Áruld már el, János, legalább nekem, hogyan csinálod?! — Te se merted volna ezt megkérdezni tőlem, amikor még párttitkár voltam!... No, de rendben van, szétzúztuk a diktatúrát, már nincs AVH, nincs karhatalom, sőt politikai rendőrség sincs. Mindenki azt kérdez, amit akar. Demokrácia van, tehát mi is azt felelünk rá, amit akarunk. Én politikusnak születtem! Az én világom a nagy eszmék világa. Már kora ifjúságomban választás ele kerültem. Éjszakákon át forgolódtam az ágyamban, míg megtaláltam a nagy eszmét, mely így hangzott: „Dolgozz keveset, nem érhet baleset!” Beléptem hát a pártba. Abban, amelyik volt. Aztán az egyszeriben nem lett. Gyorsan beláttam a tévedésemet, és beléptem egy másikba, amelyik lett. Annak viszont nem volt elég esélye a választásokon. Tudod milyen nehéz manapság megtalálni a legmegfelelőbb pártot? — Mihez? — A megélhetéshez. Most a hatodik pártnál tartok. Hja, ez a dialektikaTudod, a közért vezetőjét még az első pártomból ismerem. A másodikból a piac- felügyelőt, a harmadikból a háztartási bolt raktárosát. Nem sorolom tovább. A mostani pártom vezetőségi tagja atyai jóbarátom, a főnököm. Mind súgnak nekem, mert úgy tudják, az ő emberük vagyok. — De hiszen ez... — Ez a túlélés és a két cekket titka. Én tiszta ember vagyok. Naponta háromszorzuhanyozom, és a sírig hű maradok ifjan kiválasztott eszmémhez. Ne feledd: ma a legnagyobb, és megbocsáthatatlan bűn, ha valaki még ebben a nagy kínálatban se találja meg a maga pártját. Az aztán mosakodhat ahogy akar, vagy amíg a felemelt vízdíjra telik neki, mert csak koszos pártonkivüli marad. T. Ágoston László — Ez volt az utolsó állat a faluban, holnaptól az új polgármesternek kell reggelente kukorékolnia Protokoll Dr. Gyenesei István, a megyegyűlés elnöke: — Az nem lehet, hogy számos Iskola mellett hiába végeztem el a menedzserképző tanfolyamot is. Mindig volt egy-egy jó, sikert hozó ötletem. De most vajon ki ad okosabb tanácsot? Forduljak a fogorvoshoz? És ő mit mond? Jobb felső kettes vagy inkább bal alsó ötös? Mindegy. 21-én felszállt a füst. Tartós vagyok. Szabados Péter, Kaposvár polgármestere az alapoknál kezdte. Fotó: Jakab Judit
