Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-28 / 208. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 28., péntek 00 BÉKÉS IDŐK (Fotó: Lang Róbert) Az idén több mint egymillió tonna olajat szállított az Adria (Folytatás az 1. oldalról) A kétirányú „fuvar”, amely előreláthatólag hosszú távra szól, számottevő bevételhez juttatja hazánkat. Mivel az Adria kőolajvezeték kihasználása — kisebb megszakításoktól eltekintve — folyamatos volt, nem az átadás utáni próbaüzem, hanem az idei igénybevétel jelentette a vezeték igazi próbáját — mondta Simon István, a berzencei szivattyúállomás vezetője. Hozzáfűzte: egyetlen üzemzavartól eltekintve, amikor a tömítésmeghibásodás miatt olaj folyt el, megbízhatóan működött. A műszaki hibát és következményeit órák alatt sikerült elhárítani. Minden remény megvan arra, hogy az Adria, amely a szakemberek szerint tíz évvel ezelőtt az akkori kornak megfelelő technikai színvonalon épült, még sokáig kielégítően szolgálja a magyar energiaellátást. Ennek ellenére a GOV a lehetőségek szerint igyekszik korszerűsíteni a szállíKft. IBM PC SZÁMÍTÓ gép-kezel oi TANFOLYAMOT SZERVEZ január második felétől, hetente két alkalommal, délelőtt vagy délután: — a számítógép felépítése — operációs rendszere — szövegszerkesztés — táblázatkezelés — adatbázis-kezelés Ajánljuk: — munkahelyeknek — magánvállalkozóknak — gyeden,gyesen levőknek — munkanélkülieknek A tanfolyam díja: 6000 Ft Gyeden, gyesen levőknek, munkanélkülieknek: 4000 Ft A tanfolyamokra jelentkezni lehet: u£. M micnocEntEn MICROCENTER KFT., Kaposvár, Ady E. u. 7. Tel.: 82/11-442 (109139) tást és a karbantartást, megköny- nyíteni a dolgozók munkáját. A vállalat dunántúli üzemigazgatója, Darás István szerint ebbe beletartozik a kárai szivattyúállomás „felélesztésének” terve is. Az állomás együtt épült a vezetékkel, ám a kihasználatlanság miatt eddig nem volt rá szükség. Az üzemigazgató szerint célszerűnek látszik a berzencei szivaty- tyúállomáson egy hatalmas tartálypark építése; ez módot adna az ország olajkészletének növelésére, továbbá arra, hogy lehetővé tenné az olaj útközbeni „kiléptetését” a vezetékből, megköny- nyítené a szállítást. Szükség is lesz a gyorsaságra és a rugalmasságra, hiszen a legfrissebb hírek szerint jövőre a Szovjetunióból kétmillió tonna kőolajat kapunk, s ez mindössze harmada a szükséges mennyiségnek. Szegedi Nándor Kárpótlási törvény készül Földre, gyárra, ingatlanra egyformán érvényes lesz Viharos közéletünkben a szenzációk is „kérészéletűek”. Ám az a törvényjavaslat, amelyről pár napja tájékoztatta a sajtót a kormány rendkívüli ülése után a szóvivő, valószínűleg hónapokig, hatásait tekintve évekig foglalkoztatja majd a lakosságot. A kárpótlási törvény- tervezetről van szó, amelynek már a születése is meglehetősen kalandos. November végén a koalíciós pártok és frakcióik vezetői megegyeztek, hogy nem reprivatizációval, hanem kárpótlással rendezik a földtulajdon mind kínosabb, immár több mint fél éve húzódó ügyét. Azaz a földtörvény kényes kérdését úgy oldják meg, hogy nem lesz földtörvény. Hiszen a most beterjesztett kárpótlási törvénytervezet a földre ugyanúgy érvényes, mint bármely más államosított vagyontárgyra. A törvénytervezet szövege egyébként rekordgyorsasággal — állítólag mindössze húsz óra alatt—készült el, és mint Balsai István igazságügy-miniszter elmondta, máris a honatyák előtt van az előterjesztés. Nem pénzt, értékpapírt kapnak A törvénytervezet lényege, hogy egységes kárpótlási rendszert hoz létre, az 1949. június 8. utáni államosítások okozta károk rendezésére. Ez vonatkozik a földre s az egykor magántulajdonban levő valamennyi vagyontárgyra. Az érintettek kárpótlási jegyet kapnak, amelyet az állami tulajdon privatizációja során állami vagyontárgyak vásárlására lehet elsősorban felhasználni. A kárpótlási jegy kamatozik, átruházható, forgatható, de az állam pénzre nem váltja vissza. Hasonlóképpen nem használható az Egzisztencia Alap igénybevételéhez saját erőként. A kárpótlás összegét az államosítás időpontjában meglevő érték inflációs korrekciójával állapítják meg, majd ennek az összegnek meghatározott részét kapja az igénylő a már ismertetett értékpapír formájában. Személyenként és vagyontárgyanként legföljebb 5 millió forint a kárpótlás. A kisebb értékű vagyontárgyakat nagyobb, az értékesebbeket egyre kisebb arányban kárpótolják; százezer forintig például hatvan, egymillió forint felett pedig már csak az érték tíz százalékát kapják meg a károsultak vagyonjegyben. Földét is vehet érte A kárpótlási jegyek rövid idő alatt igen jelentős többletvásárlóerőt jelentenek, s ez felgyorsíthatja az inflációt, ezért a törvénytervezet szerint a kormány jogot kap arra, hogy a kibocsátást követő öt éven belül évente legföljebb hat hónapra felfüggessze ezen értékpapírok fel- használását. Ugyanilyan megfontolásból az Országgyűlés hatásköre lesz évről évre szabályozni, hogy az állami vagyon eladásakor milyen arányban fogadhatók el a lakosság birtokában levő kárpótlási jegyek. Az állami vállalatok megvásárlásán kívül földet is lehet venni a vagyonjegyekért. A törvénytervezet teljes szövegét nem tették közzé, a részinformációk pedig különösen a földre vonatkozó kérdésekben meglehetősen ellentmondásosak. így például nem világos, hogy földet bárki igényelhet-e, aki kárpótlási jeggyel rendelkezik. Az azonban biztos, hogy aki földet vesz, az csak a mai napi áron teheti meg, és semmiképpen sem ragaszkodhat a korábbi, tulajdonában levő földdarabhoz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vagyonjegy semmiképpen nem lesz elég a korábban elvett területnek megfelelő földdarab megvásárlásához, vagyis a jegy értékét mindenképpen készpénzzel is ki kell egészíteni. A termelőszövetkezetekre rá fogják terhelni a rájuk vonatkozó kárpótlási igényeket, azaz lényegében egy újfajta adót vetnek ki rájuk. Ezt az adósságukat az államnak a náluk földet vásárlóktól kapott vagyonjegyekkel törlesztik a közös gazdaságok. A mezőgazdaságban jelentkező speciális problémák rendezésére egyébként már készül a téesztörvény módosítása. Várni, és dokumentálni Az állampolgárokat természetesen most leginkább az érdekli, mi a konkrét teendő. Nos, a törvény elfogadásáig, azaz várhatóan az év végéig még várni kell, ám a szükséges dokumentumokat célszerű minél hamarabb felkutatni. A kárpótlás alapja ugyanis az állampolgár által benyújtott dokumentum, amely bizonyítja az őt ért vagyoni kárt, akár földről, épületről, akár ingóságról van szó. A kárpótlási ügyeket a megyékben felállítandó hivatalok intézik majd, s ezek költségeit az államkincstár fedezi. A kárpótlási igényeket a törvény életbe lépésétől számított három hónapon belül kell benyújtani, a mostani tervezet szerint ezután elévülnek a követelések. Az elvett, államosított vagyontárgyak után a károsult személyen kívül kizárólag annak gyermeke jogosult kártérítésre, de például az unoka vagy a feleség — ha ő maga nem volt tulajdonos — már nem. Mindez természetesen csak egy törvénytervezet, amely hamarosan a parlament elé kerül, s várhatóan nagy vitákat kelt, hiszen jelentősége, hatása ma még szinte felmérhetetlen. Az érintetteknek mindenesetre ajánlatos idejében, alaposan informálódni, hiszen — még egyszer hangsúlyozzuk — kizárólag a kárt elszenvedettek kérhetik káruk pótlását, s nekik is kell bizonyítani, hogy azt valóban elszenvedték. P. É. A hasfelmetszo Jack felesége vesztett... Megcsalta-e a hasfelmetszo Jack felesége a hasfelmetszo Jacket, míg a hasfelmetszo éppen életfogytiglani börtön- büntetését tölti, vagy nem csalta meg? Hiába a készülődés az Öböl-háborúra, Hiába az infláció és a kamatláb, vagy Sevard- nadze lemondása — ennél jobban semmi más nem foglalkoztatta a napokban a brit sajtót. Végül is történt-e házasságtörés, ez bizonyára soha ki nem derül, egy azonban biznyos: Sonia Sutcliffe, a hasfelmetszo felesége pénteken elveszítette a londoni felsőbíróságon azt á pert, amelyet a News of the World című vasárnapi lap ellen indított, mert a lap két évvel ezelőtt azt írta, hogy megcsalta. Az ügy tulajdonképpen 1981- ben kezdődött, amikor Peter Sutcliffe mögött nagy dördülés- sel örökre becsapódott a broad- moori börtönkapu. Ő az e századi hasfelmetszo Jack, a Yorkshire Ripper, vagyis a yorkshire-i hasfelmetszo. Néhai elődjét követve 13 nőt ölt meg, hogy bosszút álljon a női jellem ingatagságáért. Felesége, Sonia Sutcliffe akkor tíz évig tartó klastromi hűséget esküdött a hasfelmetszőnek. Ám közeledvén a lejárat, a News of the World 1988 decemberében nagy hírt kürtőit világgá: Sonia megcsalta a hasfelmetszőt, méghozzá egy Georgiosz Pa- pucisz nevű görög utazásiiro- da-tulajdonossal. Sonia Sutcliffe rágalmazásért beperelte a lapot. Nem először tett ilyet: az egykori tanítónő tíz éve abból él, hogy a róla és igazi vagy feltételezett kalandjairól író lapokat följelenti. Eddig 334 ezer fontot gyűjtött össze a megsértett becsülete után megítélt kártérítésekből. Most azonban úgy tetszik, hogy hasfelmetszo Jack feleségét elérte az újságírók bosszúja. 1988 nyarán ugyanis összebarátkozott vele egy Barbara Jones nevű újságírónő, s együtt utaztak nyaralni a görög szigetekre. Ott már várt rájuk Papucisz; még a szállodaszámlájukat is fizette. A hazatérés után Jones kisasszony adta el Sonia és Papucisz állítólagos románcának történetét az újságnak. „Felfordul a gyomrom. Egy szörny feleségét ölelgettem” — nyilatkozott két éve Papucisz az újságnak. Sonia Sutcliffe ügyvédei szerint az ügy teljesen világos. Papucisz a megtévesztésig hasonlít hasfelmetszo Jackre. Ezért brit turistákra alapozott idegenforgalmi üzlete fokozatosan tönkrement: senki sem akarja olyan turistairodára bízni magát, amelyet egy hasfelmetszo külsejű alak vezet. Barbara Jones összejátszott hát Papucisszal, és vígan megosztoztak az újságtól a sztoriért kapott pénzen. Ezt azonban ezúttal nem sikerült bizonyítani. Jones kisasszony arra alapozta védekezését, hogy Sonia hűségfogadalma amúgy sem ér semmit, hiszen a börtönben ülő hasfelmetszo már nem szereti őt. Tény, hogy a hasfelmetszo Jack legalább tíz merész hölgygyei levelez, egyikük még tulajdon bikinis fényképét is elküldte neki a zárkába. Sonia Sutcliffe azonban azt állítja, hogy szerelmük és az ő hűsége ennek ellenére szilárd. Mire alapozza eltökéltségét? Ezt csak találgatni lehet. Talán arra, hogy házasságukat semmiképp nem fenyegethetik a nők, hiszen hasfelmetszo Jack rács mögött van, s ha történetesen valami csoda folytán kiszabadulna, Soniának akkor sem kellene mozdítania a kisujját sem: végtére is nem viccből hívják a férjet hasfelmetszőnek... E pillanatban azonban a hasfelmetszo felesége 300 ezer fonttal tartozik a News of the Worldnek a perköltségek fejében. Eddigi keresménye csaknem odavész. Ám mivel a börtönben tartózkodó yorkshire-i hasfelmetszo iránt sem csökken a közvélemény és a lapok érdeklődése, valószínű, hogy Sonia még behozza mostani veszteségét. Mészáros György KEDVEZMENYES BIKABORJÚVÁSÁR! A Bárdibükki Állami Gazdaság holsteinfríz bikaborjakat értékesít. Naposborjú 40—60 kg között 60—100 kg között 100 kg felett 4000 Ft/db 120 Ft/kg 100 Ft/kg 80 Ft/kg Ezenkívül tejelő teheneket is értékesítenek. Érdeklődni a gazdaság központjában lehet. Telefon: (82) 16-555 (149559)