Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-22 / 205. szám

1990. december 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 ,,Csaknem minden müvem Ledéhez kötődik” Farkas Ferenc 85 éves Vizsga, vizsga, vizsga... BELÉPÉS CSAK ALÁÍRÁSSAL —NEHÉZ A NYELVTAN ÉS A MATEMATIKA Egyszerre érkezünk a budai presszóhoz. Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző bot­jára támaszkodva közeli laká­sáról jön. — Ne haragudjatok rám, hogy itt találkozunk — mondja bocsánatkérően. — T udjátok, a feleségem beteg. Ő igazi há­ziasszony, s nagyon idegesíte­né, hogy nem tud a vendégek körül nyüzsögni. Csendes, meghitt sarokban foglalunk helyet. Horváth Ala­dárral, a találkozó szervezőjé­vel, régi leilei barátjával először családi dolgokról ejtenek né­hány szót, majd a Balaton-par- ton eltöltött csaknem 40 eszten­dőről kérdezem. — Lelle meghatározó lett az életemben — mondja. — 1951 - tői rengeteg időt töltöttünk ott; gyakran a telet is. András fiam itt kezdte az általános iskolát, Lékai plébános úrnál — a ké­sőbbi bíborosnál — volt elsőál­dozó. Nagyon sok barátommal a tóparti településeken szok­tunk találkozni. Borsos Miklós­sal Tihanyban, Ádám Jenővel, Szabó Ferenccel Fonyódon. Villánk gyakran szakmai meg­beszélések színhelye is volt: Rábai Miklóssal, az Állami Népi Együttes készülő bemutatóit éjszakákon át tervezgettük... Énekesek, karnagyok, kórusok, néptáncegyüttesek látogattak meg itt; csodálatos, felejthetet­len időszak volt és marad egész életemben. Lellén írtam például a Csínom Palkó című daljátéko­mat. Fotó: Gyertyás László Somogyi, baranyai gyűjtőkör- útjáról kérdeztem a tanár urat. — Szabásra ismerősök útján kerültem. Ez a kis település abban az időben szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól. Cso­daszép dalokat gyűjtöttem ott fonográffal. A magyar népzene motiválója lett alkotásaimnak. S ha már a gyűjtésnéLtartunk, természetesen szóba kerülnek a nagy elődök: Kodály, Bartók és Vikár. A hetesi születésű Vikár Béla, akiről művelődési házat neveztek el Bogláron, ám a napi politikai csatározások őt sem kímélték: a nevét viselő tábla lekerült az intézmény falá­ról. — Nem tudok megérteni semmilyen szempontot — mondja Farkas Ferenc—, nincs olyan indok, amelynek alapján Vikár nevét le kellene venni egy somogyi művelődési ház falá­ról. Horváth Aladár barátomnak is megírtam, hogy nem tudom, ki a felelős ezért a kulturális gonosztettért. Kolozsvári- Grandpierre Emil, kiváló írónk mondását idézem: „Sokolda­lúan alátámasztott műveletlen- ségünk" okozhat hasonló csele­kedeteket. A mesterekről: Weiner Leó­ról, Siklós Albertról beszél a tanár úr, majd arról a felejthetet­len időszakról, amelyet Ottorino Respighi tanítványaként Ró­mában tölthetett. Legjelesebb növendékeit említi: Szokolay Sándort és Petrovics Emilt. Nemcsak kitűnő zeneszerzők, hanem tiszta, egyenes jellemű közéleti emberek is lettek. Költők, versek, zeneművek — megzenésített versek, kó­rusművek, kantáták, népdalfel­dolgozások, szólóhangszerre és kamarazenekarra írott dara­bok. Kalandozások a zene biro­dalmában, ám a forrás mindig a magyar népzene. Farkas Fe­renc, a mai magyar zenemű­vészet legjelentősebb alkotója december 15-én volt 85 éves. Sokat kapott megyénktől: ihle­tet és megnyugtató, alkotásra inspiráló tájat. A somogyi dalla- rnok vele és általa jutottak a zene óceánjába. (Süli) A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karán már egy hónapja, a tanítóképző főiskolán tegnaptól szorongat­ják indexüket a diákok. Az állattenyésztési karon 277, a főiskoltán 927 tanuló kí­vánja letenni első félévi vizs­gáit. A PATE-n november 23- tól december 28-ig 91 harmad­éves hallgató ad számot tudá­sáról. Az előrehozott vizsga- időszakot a január 2-án kezdő­dő hathetes — vidéken eltöl­tendő állattenyésztési gyakor­lat indokolta. A második évfolyam 100 hallgatója december 10-től, január 11-ig, az első évfolyam 86 diákja január 21-től február 15-ig kíván megfelelni a vizs­gaelőírásoknak. Az utóbb em­lített évfolyam hallgatói ugyanis a türelmi idő megkezdése előtt vettek részt egy hathetes gya­korlaton. Az úgynevezett elővizsga le­hetőségével a tanulók 10—15 százaléka élt. A vizsgára bocsá­tás feltétele az aláírások meg­szerzése, a második évfolya­mon a szakdolgozati téma meg­jelölése volt. Az idén mindenki eleget tett e kötelezettségének, ám a harmadik évfolyamon vár­hatóan vállalat-gazdaságtanból, a másodéveseknél a sok vizsga miatt lesznek ismétlések. Az ifjú tanító- és óvodapeda­gógus-jelöltek, valam int a levele­ző tagozatos gyógypedagógu­sok csütörtökig szerezhették meg a vizsgára való belépés jo­gát. Aki ezt hanyagságból nem Fotó: Király Béla tette meg, annak egy évvel meghosszabbodik a tanulmá­nyi időszaka. A tegnap megkez­dett és január 31-ig tartó vizs­gaidőszak a harmadik évfolya­mos hallgatóknak megrövidül. Szakmai gyakorlatuk miatt ja­nuár 12-ig be kell fejezzék vizs­gáikat. 14-től ugyanis az intéz­ményen kívüli, egyhónapos szakmai gyakorlaton vesznek részt. Az elővizsga lehetőségével, a tanszékvezető tanárok enge­délyével, főleg testnevelésnél és tantárgypedagógiánál élnek a hallgatók. ,,Rázós”-nak ígér­kezik azonban a nyelvtan- és a matematikavizsga. Ezekhez a belépés két sikeres zárthelyi dolgozaton át vezet. A legtöbb vizsgát—öt kollok­viumot és két szigorlatot — a másodéveseknek kell leten­niük. E félévben 539 tanító és 72 óvodapedagógus a nappali, 145 tanító és 70 óvodapedagó­gus az esti tagozaton kívánja lezárni a félévet. A Bárczy Gusztáv Gyógype­dagógiai Főiskola kihelyezett tagozatának 101 hallgatója pedig már befejezi a kétéves kiegészítő szakon folytatott ta­nulmányait. A szeptemberben indított 4 éves szaktanítói kép­zésben részt vevő 23-23 an­gol—német szakos tanítójelölt ugyancsak ebben az időszak­ban teszi le vizsgáit. Várnai Ágnes CSÚZLIVAL, LÉGPUSKÁVAL A fákat zúzmara lepte be, s a téli fehérség még teljesebbé vált. A park végében levő kis fenyves mindig tartogatott valami meg­lepetést: átvonuló ritka madarat, fenyőri­gót, pirosbegy ű süvöltőt stb. A sebesen repülő karvalyt az énekesma­darak riasztó cserregése jelezte, ha fel­gallyazott valamelyik fára óvatosan próbál­tam megközelíteni, valamelyik fatörzs fe­dezékében. Amikor kihajolva a fa mögül, megfeszítve csúzligumit kavicsot repítet­tem feléje, szárnyra kapott, s a fák között lavírozva továbbrepült. A puska akkor még távoli vágyálomnak számított.,,Majd érett­ségi után”—mondta apám. Hol volt akkor még az érettségi? Csúzligumit a boltban lehetett vásárolni. Az ágas mindkét szárára duplán erősítve elég hatásos ,,fegyvert" sikerült készíte­nem, s idővel egyre tökéletesebbet. Gondot a muníció beszerzése okozott. Rendszerint a vasúti töltésen sikerült valamennyi kavi­csot összegyűjteni. Karácsony táján leesett a hó. Dél felé, mikor kisütött a nap, szikrázott. Távolabb, egy akácfa csúcsán dolmányos varjú gub­basztott. Próbáltam megközelíteni, de az óvatos madár mindig továbbrepült. Men­tem utána a bokrok fedezékét keresve, a varjú azonban — tartva a tisztes távolságot — mindig szárnyra kapott, majd végleg el­tűnt a szemem elől. A fákon megmaradt hó olvadni kezdett, s időnként halk huppanással lezúdult, szét­porladva az alsó ágakon vagy a földön. A szél, a leomló hó okozta halk nesz, néha egy távoli varjú károgása volt a téli erdő hangja. Vidám cinegecsapat érkezett, s nekilátott a kopasz ágak átvizsgálásának. Kukacot, lárvát kerestek, közben egymást szólogat- ták. Csakhamar fölfedezték a madáretetőt: a madzagon lógó szalonnahéjon hintázva, szorgalmasan csipegették a zsíros marad­ványokat. Rikácsolva érkezett egy szajkó, s igyeke­zett a maga számára is biztosítani vala­mennyit. Ahhoz azonban ügyetlen volt, hogy akrobatamutatványok közben csipe­gessen az ennivalóból: csak a hóba lehul­lott törmelékek maradtak neki. A madárse­reghez néhány őszapó is csatlakozott... Ahogy közeledett az alkonyat, a mada­rak elhallgattak, s eltűntek az ágak sűrűjé­ben. Ki tudja, milyen hideg éjszaka lesz a csillagos ég alatt? Meleg szobába mene­kült, aki csak tehette. Ablaküveghez tapasztott orral lestünk ki a sötétbe. Vajon meglátjuk-e a Jézuskát, amikor hozza a karácsonyfát? Gyerekkorom felejthetetlen karácsonyát nálam mintegy húsz évvel idősebb sógo­romnak köszönhettem. Valami furcsa cso­magot nyomott a kezembe a karácsonyfa alatt. Nem tudtam elképzelni, mit rejthet a hosszúkás csomag. Izgalomtól remegő kézzel bontottam ki. Egy kékes-fekete csövű, fényes barna agyú, valódi puska bukkant elő. Vágyaim netovábbja... A cső megtörésével levegő préselődött a szerkezetbe, s egy szem ólmot kellett be­helyezni. Elsütéskor pukkant, ha nem is akkorát, mint a lőporos töltény. Harminc méterre lehetett vele pontosan lőni. Este volt, s a lakásban nem engedték kipróbálni; várnom kellett hát reggelig. Kér­deztem, mit lehet vele lőni. Szarkát, varjút? — Talán szarkát is, de verebet biztosan — mondta apám. Azon az éjszakán nem sokat aludtam. A puskát az ágyamba vittem... Reggel, alig­hogy kivilágosodott, már a kezemben volt, s alig vártam, hogy kimehessek és kipró­bálhassam. A család lassan ébredt, és a reggelit sem lehetett elhagyni. Pedig én már mentem volna! Aztán végre kipróbálhattam az új fegyvert. Céltáblát raktam ki, arra lődöztem. Már az első lövéseknél kiderült, hogy pontosan hord. Harminc méternél messzebbre is lehetett vele lőni, csak akkor jóval a célpont fölé kellett tartani. Lőszert, vagyis a puská­ba való ólmot több dobozzal is kaptam, volt hát bőven munícióm. Hamar meguntam a célbalövést, s élő vadon szerettem volna kipróbálni tudomá­nyomat. Máskor sok veréb szokott csiripel­ni a kastély mögött, most egyet sem lehe­tett látni. Később, ha fel is fedeztem egyet, az is olyan messze volt, hogy kár lett volna pazarolni rá a lőszert. Dél is elmúlt már, míg kipróbálhattam az új puskát. Hátul a kerítésnél, ahol a levágott gallyakat szokták összegyűjteni, néhány veréb csiripelt. A kerítés mögött fedezéket keresve közelítettem meg őket. Mintegy húsz méternyire a szélsőtől, óvatosan föl­egyenesedtem, és célba vettem a legköze­lebbit. Csattant a puska, s a veréb az ágak közé pottyant... Puskával a vállamon siettem oda. Nem kellett sokáig keresni, ott feküdt a havon... Már nem mozgott. Akkor nekem a veréb is vadnak számí­tott, s nem kisebb örömet okozott, mint ké­sőbb a fácánkakas. Ez volt az első lőtt,,vadam". Kezembe vettem, nézegettem, és nagyon boldog voltam. Később is, amikor újabb és újabb vadat lőttem, az első jelentette a legna­gyobb örömet. Ahogy visszagondolok, nem tudom volt-e különbség az első veréb és az első nyúl elejtése fölötti örömben. A vadászzsákmány felvillanyzott, s to­vábbi próbálkozásokra ösztönzött. Három verebet sikerült akkor lőnöm. Sötétedett már mire hazaértem. A va­dászat izgalmai elfelejtették az éhséget is... A boldog gyermekéveket felnőttkor kö­vette. A légpuskát flobért, majd vadászpus­ka váltotta fel... S a vadászszenvedély kí­séri életemet, amíg puskát tudok a kezem­be venni. Viczián Antal dr. Pedagógiai pályázat Tudományos igénnyel, hitelesen 200 éves a csurgói gimnázium A szép múltú csurgói Csoko­nai Vitéz Mihály Gimnázium fennállásának 200. évfordulóját kívánja méltóképpen reprezen­tálni azzal, hogy pedagógiai történeti pályázatot hirdet. A kollektívák illetve szemé­lyek részére kiírt témakörök az intézmény történetére,.az okta­tás-nevelési tevékenység rend­szerére, szervezeti felépítésé­re, a tanórán kívüli, valamint mecénási tevékenységre a szociokulturális élet változásai­ra, az oktatókra, valamint a hagyományőrző és- teremtő te­vékenységre utalnak. A 20—60 gépelt oldalnál nem több, tudo­mányos igénnyel elkészített pályamunkákat jeligésen, rövid tartalmi ismertetéssel, név és munkahelyi címmel ellátva, két példányban kell beküldeni 1992. január 31 -ig a gimnázium címére. (8840 Csurgó, Széche­nyi tér 9.) Pályázni csak a még eddig nem publikált írásokkal lehet! Eredményhirdetés 1992. má­jus 15-én lesz. A GYERMEKORVOS HALÁLA Arca immár emlékként van előttem. Simogatását azonban még ma is érzem. Az első oltásokat tőle kaptam a kaposvári Erdősor utcai gyermekkörzetben, ahol a 60-as évektől dolgo­zott. Mindig megszeppenve mentem a rendelőjébe, ám amikor mosolygósán ajtót nyitott, minden félelmem szertefoszlott... Akik ismerték őt, az egykori kisfiúkból, kislányokból lett anyukák, apukák — no és a mai gyerekek — ugyanígy érez­hették. Mert dr. Rámpay Ernőné az évtizedek alatt ugyanaz maradt. Gyermekorvos. Ő volt a gyermekorvos. A nagykörzetű Cserből a szolgáltatóház rendelőjében látta el a lurkókat. Még most, 63 esztendősen is. Elment. Végleg. Nem búcsúzott senkitől. Talán azért, mert fájtak volna neki a gyerekkönnyek. Ma temetik. . _

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents