Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-20 / 203. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 20., csütörtök Februártól 80 százalékos tarifaemelés Kérdőjelek a gyeké nyesi villamosítás körül Berlin: A német szövetségi elnök, Richard von Weizsäcker (B) meghí­vására december 19-én Berlinbe érkezett Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök Dr. Rádler Antal a marcali kórház régi—új igazgatója Karácsonyi meglepetés a Domusban Kisorsolták a csengőakció nyereményeit (Folytatás az 1. oldalról) Az már külön furcsaság, hogy milyen árakon utaztattak kül­földre. Budapestről Moszkvába eddig 531 forint volt egy jegy, jövőre már 6164 forint lesz. A MÁV kilép az 1951 -ben megkö­tött SZMPSZ-tarifarendszerből, amely kisebbfajta huncut­ságokra is lehetőséget adott. Aradra Budapestről 124 forint­ba került egy menetjegy. Ha valaki Debrecenbe igyekezett, akkor 240-et fizetett. Naná, hogy Aradig vette meg a jegyét, bár Debrecenben leszállt... Egyébként nemcsak a külföl­di árak változnak, hanem a bel­földiek is. Várhatóan 80 száza­lékkal. A vezérigazgató szerint viszont ezzel együtt javul a szol­gáltatás minősége. A Somogyi Hírlap megkérdezte Pál József műszaki vezérigazgató-helyet­test, hogy mi lesz a gyékényesi vasútvonal villamosításával. Megtudtuk: a kaposvári transz­formátorállomás miatti lakossá­gi tiltakozás folytán még sok a kérdőjel. Benczédi Mihálynétól, a gaz­dasági vezérigazgató-helyet­testől azt kérdeztük, hogy mi­ként s mikor rendezik a vasuta­sok bérét. Nos, erre sem kap­tunk konkrét választ. Kérdés, hogy az állam magára vállalja-e a 30—35 százalékos lemara­dást. A vasútnak megannyi gondja van. A kilábalás érdekében ké­szül a ,,MÁV—2000" terv, ezt márciusban nyilvánosságra hozzák. Szó lesz benne arról is, hogy miként lehetne új szerel­vényeket beszerezni. Á vezér- igazgató elmondta: a MÁV-nak ma 70 ezer teherkocsija van, s ebből 15 ezer javítatlanul áll. Tízezret leselejteznek. Ezt eladnánk hulladékként, s a be­vételből újakat vásárolnának. Kell ez, mert az európai forga­lomban csak korszerű kocsik­kal vehetünk részt. Kellenek az autószállító vagonok is; már csak azért is, mert autókat aka­runk gyártani, exportálni. Ilyen kocsink viszont nincs. Ami a hétköznapi utast érdek­li: a jövőben kevesebb lesz a menetrendváltozás, s több vo­nat lesz például nyáridőben a Balatonnál. A hét végeken az úgynevezett elővárosi vonala­kat „terelik” majd Siófok felé. Ha a tervek valóra válnak, akkor nemcsak több, hanem gyor­sabb vonataink is lesznek. Nagy Jenő (Folytatás az 1. oldalról) A marcali önkormányzat teg­napi ülésén dr. Sütő László pol­gármester tájékoztatta a testü­letet arról, hogy a megismételt pályázatra nem jött új jelentke­zés. Az Orvosi Kamara és a Népjóléti Miniszter véleménye alapján a minimális szavazat­hiány ellenére szakmailag, emberileg is indokolt dr. Rádler Antal orvos-igazgatói kinevezé­se. A képviselők (többek között dr. Nagy Anna anasztezioló- gus-orvos) szerint a kórház, a betegek érdekében sürgős fel­adat az igazgatói állás betölté­se. Kisborsó Imréné így fogal­mazott: aki 18 éves vezetői múlttal csak ennyi haragost szerzett, az feltétlenül alkalmas posztjának további betöltésére. A felcsattanó taps és nevetés végén a testület dr. Rádler An­talt négy évre orvos-igazgató­nak kinevezte. Az önkormányzat — kisebb módosításokkal — elfogadta a szervezeti és működési sza­bályzatot, az ügyrendet, majd létrehozta a döntések előkészí­tését segítő bizottságokat. Süli Szerencsét hozott a Domus csengőakció nyolc vásárlónak. A megnyitása 10. évfordulóját ünneplő kaposvári bútoráruház sok meglepetést tartogatott mostanában a vásárlóknak. Azok például, akik november 19-e és december 16-a között vásároltak, minden húszezer forint fölötti vásárláskor sorsje­gyet kaptak. Tegnap kisorsolták a Domus csengőakció nyereményejt. Az I. díjas Fraszné Lőcze Ágnes (Kaposvár, Füredi u. 19.) 10252-es sorsjegyével vissza­kapja a teljes vételárat; Nagy­marosi Éva (Kaposvár, Béke u.) 10255-ös sorsjegyével a vétel­ár felét, Rédl Attiláné (Komár, Liszt F. u. 10/b) 10383-as sors­jegyével ' a vételár 30 százalékát. Kemény Gyula (Barcs, Semmelweis u.) 10475- ös sorsjegyével egy mikrohullá­mú sütőt, JefferSándor( Kapos­vár, Szántó I. u. 17.) 10480-as sorsjegyével grillsütőt, Ladisz- laiHédi( Kaposvár, Balázs J. u.) 10497-es sorsjegyével hintaszéket, Varga László a 11584-es sorsjeggyel zsúrkocsit, Rongáné Vigh Zsuzsa (Kaposvár, Hegyi u. 8.) 10363-as sorsjegyével elektro­mos habverőt nyert. Szabó Róbert ügyvezető igazgató méltán büszke az áru­ház 36 milliós rekordforgalmá­ra. Most is gazdag a választék; épp tegnap érkezett öt kamion áru, hoztak például szép csillá­rokat, szőnyegeket. Már elindí­tottak öt-hat vagon közkedvelt román étkezőt is Kaposvárra, ezt majd januárban árusítják, mégpedig változatlan áron. Az emeleti vegyesosztályon is nagy a forgalom, sokan válo­gatnak ajándéknakvalót kará­csonyra a szőnyegek, csillárok, függönyök, szövetek, takarók, plédek, ágyneműk közül. Az áruház még tartogat meglepe­tést az itt vásárlóknak, ugyanis pénteken és szombaton egyes szőnyegeket, bútorszöveteket 60, a műanyag padlót, padló­szőnyeget, bútorbársonyt 30, a műanyag zöldségesrekeszt 20 százalékos kedvezménnyel kínálja. Az egyik sarokban van a használtbútor-részleg, amely­nek nagy a sikere. Egyre többen kihasználják az alkalmat, s a régi eladásával választanak új bútort. Még egy meglepetésről hal­lottunk. Kilencféle tajvani sport­szer érkezett a Domusba, így evezőpad, kerékpár, futópad, aztán láb-, hasizom-, felsőtest­erősítő erőgép, amely 37 funk­cióra képes. Az áruház még rendelt belőle, s azonkívül, hogy a szállító is enged az ár­ból, az áruház is ad kedvez­ményt, így a dél-dunántúli isko­lák, egészségügyi, rehabilitá­ciós intézmények 30, a ma­gánszemélyek 20 százalékkal olcsóbban vihetik el. Azok az in­tézmények, amelyek szomba­tig jelentkeznek, előjegyzés alapján e föltételek mellett kap­ják meg a sportszereket január­ban is. A tízéves Domus Áruház dol­gozói az idén otthon pihennek aranyvasárnap, ugyanis az áru­ház szombaton este 6 órakor egy időre bezár. A leltárra a számítógépes rendszerre való átállás miatt is szükség van, így január első hetében várható a nyitás. Sok a kicsi kínai GYORSLISTA Nyereményjegyzék a december 18-án megtartott decemberi Telelottó tárgynyeremény-sorsolásáról. Az alábbiakban a pécsi körzet számait közöljük. 2915350D 2924513D 2942839 F 2961165F 2970328 F 2979491 D 2988654 F 58580575 E 58589738 E 60000840 C 60010003F 60019166F 60028329 F 60037492 F 60046655 E 60119959 E 60129122D 60138285F 60147448E 60174937E 60193263F 60211589F 60220752 F 60266567 E 60284893 E 60330708 F 60385686 F 60404012C 60413175D 60440664 D 60449827 E 60458990 F 60468153F 60477316E 60486479 E 60495642 F 60513968F 60532294 B 60541457F 60559783 E 60568946 E 60578109E 60587272 E 60596435 E Kínában 2050-re 1,6 milliárd lakossal számolnak, évi átlag­ban 17 milliós lélekszám gya­rapodással. A népszaporulat fékentartása céljából csalá­donként 2,35-röl 2-re szeret­nék csökkenteni a gyermekek átlagos számát — mondta az Állami Családtervezési Bizott­ság vezetője. Peng asszony elismerte, hogy nehéz lesz teljesíteniük azt az ambiciózus tervüket, amely szerint 2000-re 1,2 mil- liárdra korlátozzák a népessé­get. Ezt nyugati szakértők is teljesíthetetlennek ítélték. A legutóbbi népszámlálás alap­ján Kínának jüliusban 1,133 milliárd lakosa volt, azaz húszmillióval több, mint ter­vezték. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használ­ták: A Vásárlási utalvány (7000 Ft) B Wartburg Standard típusú személygépkocsira szóló utalvány C Szerencse-utalvány (40 000 Ft) D Vásárlási utalvány (20 000 Ft) E Vásárlási utalvány (10 000 Ft) F Vásárlási utalvány (9000 Ft) A nyertes szelvényeket 1991. január 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fió- kok vagy posta útján a Sport- fogadási és Lottóigazgató­ság címére (1875 Bp. V., Ná­dor u. 15.) eljuttatni. A hivata­los tárgynyeremény-jegyzék december 28-tól tekinthető meg az OTP-fiókokban, a to­tókirendeltségekben és a postán. Sajnáljuk, hogy lakóhelyére nem jutott el magazinunk, a konyhaművészet 83 recepttel, 60 gyönyörű fotóval, ételposzterekkel. Ha kívánja, mi elküldjük Önnek: postai utalványon fizessen be 198 Ft-ot 1399 Budapest, Pf. 719. címre, az Európa-Híd alapítványnak. (108985) A Társadalmi Egyesülések Mozgáskorlátozottak Szövetsége és a Somogy Megyei Somogy Megyei Irodája Egyesülete KAPOSVÁR EGYEDÜL ÉLŐ LAKOSAIT közös karácsonyi iinnepséyrc DECEMBER 22-ÉN 14 ÓRÁTÓL A PARK VENDÉGLŐBE Műsort adnak a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei. Tombola- és ajándékhúzás: a Kaposvári ÁFÉSZ, cukorgyár, Delta Szövetkezet, Expressz utazási iroda, Shell-kút, Nyugati Autósház Kft., Merkantil Kft., Snak bár, In­vest munkaközösség, Kaposker vállalat, Kaposplast, Kaposvas, Kéményseprő vállalat, megyei könyvtár, Lady RSz., Piért, ruhagyár, tejipari vállalat, Tranzitker, Tritex, Somogyker vállalat, Kahyb és a Városgazdálkodási vállalat adományaiból! Jelentkezni december 21-ig lehet a 21-942-es telefonon. Szeretettel várják: a rendezők (113) ITT A KITŰNŐ ALKALOM! 111«- lit* iÄMMSM? Meglepetés aranyvasárnapra a Vas-Műszaki Kisáruházból! ITT 5128 típusú színes televízió ITT 3520 típusú videomagnó SNAIGE 220 literes hűtőszekrény FJORD 280/45 kombinált hűtő 44 900 Ft helyett 39 900 Ft 34 900 Ft helyett 31 500 Ft 13 900 Ft helyett 12 500 Ft 19 800 Ft helyett 17 500 Ft Híradástechnikai készülékek, háztartási kisgépek széles választékban! Már 20% előleg befizetésével is megvásárolhatja! OTP-ügyintézés a boltban! Jó parkolási lehetőség! Kaposvár, Noszlopy G. u. 3. Telefon: (82)17-612 (109092) SHARP másolás felsőfokon! SHARP Z 30 (A/4) (hordozható kivitel) SHARP SF 7300 (A/4) SHARP SF 7750 Zoom A/3 SHARP SF 8300 (A/4, A/3) SHARP SF 8500 Zoom (A/3) SHARP SF 8800 (A/4, A/3) Festékpatron Z 30 (fekete/piros/kék/zöld 2000 pld.-ra) 50 (fekete 3000 pld.-ra) Füzögép RENZ COMBINETTE Fűzőspirál (6—25 mm-ig) Másolópapír (nyugatnémet) A/4 fehér 500 lap A/4 sárga/kék/rózsaszín /zöld 500 lap A/4 piros/ sötétzöld/500 lap A/3 fehér 500 lap Másológépszekrények Z 30, Z 50-hez SF 7300, SF 7750-hez 58 900,— Ft + áfa 114 000,— Ft + áfa 209 900,— Ft + áfa 315 000,— Ft + áfa 397 000,— Ft + áfa 592 000,— Ft + áfa 5900,­7800,­Ft + áfa Ft + áfa 27 000,— Ft + áfa 480,— Ft + áfa 600,— Ft + áfa 720,— Ft + áfa 720,— Ft + áfa 9600,- 12 000,­Ft + áfa Ft + áfa Áraink az egy év garanciát tartalmazzák! A legjobb minőséget MOST a legolcsóbban! ju£. ■' • f Lali Számítás- és Irodatechnikai Kft., 7400 Kaposvár, Ady E. u. 7. Telefon & Fax: 11-442 (109071^,

Next

/
Thumbnails
Contents