Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-18 / 201. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 18., kedd Hitet adni az embereknek (Folytatás az 1. oldalról) Herényi Károly szerint a sokat hangoztatott és „felfújt” hármas ideológiai gondolat a párton belül az országos értekezlet óta más értelmezést kapott. Igyekszünk mindhárom szellemi vonulat pozitívumait egyesíteni és a nemzet ja vára fordítani — mondta. — Nyilvánvalóvá vált, hogy a tagság a programot nem óhajtja megváltoztatni, viszont következetesen akarja megvalósítani. Valamennyien felsőfokban szóltak az országos gyűlés hangulatáról, munkamódszeréről, és említést tettek néhány újszerű döntésről is. Például, hogy az elnökség nem a választmány tagja, szavazati jog nélkül vesz részt annak ülésein. Arra a kérdésünkre, hogy nem válik-e a sok jó hangoztatása után önelégültté az MDF, azt a választ kaptuk: erről szó sincs, hiszen kritika is elhangzott bőven és a tagság a vezetést sem kímélte. Bírálták, mert eltűrte, hogy a program egyes részei nem valósultak meg. A helyi vezetők véleménye szerint az országos gyűlés jelentősen hozzájárul az MDF egész tevékenységének föllendítéséhez a megyében is. A tagság joggal érezheti úgy, hogy a párt egységes, és az igen súlyos gazdasági gondok ellenére az országot képes kivezetni a bajból. Arra a kérdésünkre, hogy ez az egység megvan-e valóban a megyei szervezetekben, azt mondták, hogy az alapvető célokban igen, csak részkérdésekben vannak viták, s ez egy demokráciában rendjén is van. A sajtótájékoztatón bizakodó, jó hangulat uralkodott. — Azt szeretnénk — mondta többek között Turbék János —, ha a mi hitünk, bizakodásunk áthatná azokat a választópolgárokat is, akik ugyan nem tagjai az MDF-nek, de a választáskor éppen — a mi programunk miatt — szavaztak ránk. Bízhatnak abban, hogy a fórum tagsága következetesen küzd azért, hogy a kormány, amelyben többségben van a Magyar Demokrata Fórum, meg is valósítsa célkitűzéseit. Sz. N. Drága lesz a tej és a hús (Folytatás az 1. oldalról) Egy másik tény: a Kaposvári Tejipari Vállalat éppen most értesítette a tejtermelőket, hogy 1991-ben az idén átvett nyerstej mennyiségének legalább 65 százalékára köt átvételi szerződést. Azt is csak negyedévre és előre meghatározott havi ütemezés szerint. A levélben az is áll, hogy a következő negyedévekre csak a ténylegesen kialakult gazdasági és piaci viszonyok alapján kötnek szerződést. Mivel a tej mennyiségét nem lehet egyik pillanatról a másikra olyan drasztikusan csökkenteni, mint a felvásárlást, ezért a termelők nem kis gond előtt állnak. A tejipar — ajánlata szerint — arra hajlandó, hogy átveszi a többlettejet is, de azt csak akkor fizeti ki, ha értékesíteni tudja és olyan áron, amilyenen eladja. A termelők előtt van még egy harmadik lehetőség is: mégpedig az, hogy átadják a teljes tejmennyiséget a tejiparnak, de feldolgozás után a szerződésen felüli részt visszaveszik és ott adják el, ahol piacot találnak rá. A tényékhez tartozik az is, hogy Somogybán az átlagfizetés 9 ezerforint körül van. Karajban számolva az új árakon ez azt jelenti, hogy egy átlagdolgozó naponta egy kilo karajt (vagy combot) tud venni egész napi keresetéért. Aligha képzelhető el az, hogy a most is drága tej és tejtermékek forgalma a 35 százalékosra tervezett drágulás után emelkedik majd. Azok jutnak nehezebben az egészséges táplálkozást is jelentő termékekhez, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: a gyerekek és a nyugdíjasok. Aligha van ország, ahol megengedhetik, hogy az alapvető népélelmezési cikkek ára elérhetetlenül magas legyen. Főleg akkor nem, ha megtermelik azt. Ez at intézkedés hatásáttekintve mindenképpen a termelés visszaszorítását is szolgálja. r~ \ Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy üzemünk 1991. január 1-jétől | ÖNÁLLÓ É vállalatként fog működni Kérjük, hogy az 1991. évi kavicsmegrendelésüket az alábbi címre szíveskedjenek küldeni: | Gyékényesi Kavicsbánya I Vállalat, 1 !| 8851 Gyékényes « Telefon: 2-16 Ezúton kívánunk minden kedves vevőnknek kellemes karácsonyi ünnepeket! (108976) V ____________________J M oszkva: Borisz Jelcin és Mihail Gorbacsov a december 17-én megkezdődött Szovjet Népi Küldöttek Kongresszusán, amelyen a képviselők megvitatják az új szövetségi szerződés általános koncepcióját Nagykövetek bűnügyei (Folytatás az 1. oldalról) A Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa hazaárulás bűntette és más bűncselekmény miatt a Száll Józsefe llen indított bűnügyben megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1971-ben hozott ítéletének Száll Józsefre vonatkozó része megalapozatlan. Ezért az ítéletnek ezt a részét tegnap hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. A szintén hazaárulás bűntette és más bűncselekmény miatt dr. Pataki János és felesége ellen folytatott bűnügyben az elnökségi tanács határozatában azt állapította meg, hogy a Fővárosi Bíróság, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság 1976-ban hozott ítélete a bűnösség kimondása és a büntetés kiszabása tekintetében törvénysértő. Ennek alapján az ítéleteket a vonatkozó részben hatályon kívül helyezte, s dr. Pataki Jánost — jelenlegi nevén Plenter Jánost — az állami szolgálat felhasználásával elkövetett hazaárulás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában fölmentette. A hazatérés megtagadásának bűntette miatt ellene indított büntetőeljárást pedig megszüntette, mert ez a cselekmény ma már nem bűncselekmény. A két ügyben a legfőbb ügyész az elítéltek javára törvényességi óvást nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságnál. Dr. Berkes György, az elnökségi tanács elnöke a Száll József ügyében hozott határozat indokolásában kifejtette: az elítélt bűnösségének megállapítása csak vélelmen alapult. Nem nyert bizonyítást, hogy Száll József — aki 1964-től 1970-ig római nagykövet volt — államtitkokat szolgáltatott volna ki idegen hatalom elhárító szerveinek, miután hazarendelését követően családjával külföldre távozott, majd kapcsolatba lépett az Olasz Köztársaság Külügyminisztériumával és elhárító szerveivel. Dr. Pataki János ügyében a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsának indokolása szerint — összhangban a legfőbb ügyész törvényességi óvásában foglaltakkal — az első és másodfokú ítélet azért törvény- sértő, mert a lefolytatott eljárás alapján nem állapítható meg a hazaárulás bűntettének elkövetése. Csak feltételezés, hogy dr. Pataki János — aki 1973— 75-ben a ghanai magyar nagy- követség vezetője volt s 1975- ben nem tért vissza Magyarországra—abból a célból bocsátkozott érintkezésbe külföldi kormánnyal, illetve szervezettel, hogy a Magyar Népköztársaság politikai érdekét sértő ellenséges magatartást fejtsen ki. Mérnökök egymásért, másokért (Folytatás az 1. oldalról) Bárki tag lehet, aki elfogadja a céljainkat és a működési szabályzatunkat. így többek között a célunk az, hogy egy olyan kamarai törvényt hozzanak, amely végre nagykorúsítja a mérnököket. Olyan legyen ez a törvény, amely esélyegyenlőséget biztosít, erkölcsi és szakmai megbecsülést ad a mérnöki munkának, az e területen dolgozó szakembereknek. N.Zs. KEMÉNYEN BÍRÁLNAK A KÉPVISELŐK * Izekre szedett költségvetés (Folytatás az 1. oldalról) Ismételten előfordul a történelem meghamisítása, és aggasztó méretűvé vált, a szélsőséges elemek uszítása a nemzeti kisebbségek ellen. A külügyi bizottság nevében mélységes aggodalmát fejezte ki a Tőkés László és Sütő András ellen indított alaptalan támadások miatt is. Hangsúlyozta: a bizottság elodázhatatlannak, a kapcsolatok rendezéséhez nélkülözhetetlennek tartja a romániai magyarság, mint nemzeti kisebbség, egyéni és kollektív jogi érvényesítésének intézményes biztosítását, az ehhez szükséges föltételek megteremtését. Mizsei Béla, a Független Kisgazdapárt képviselője a saját, valamint pártja és Kádár János börtöneit megjárt sorstársai nevében a Parlamentből üzent azoknak, akik a rákoskeresztúri Új köztemető 301 -es parcellájában vandál pusztítást végeztek. Követelte a tettesek kézrekerí- tését és szigorú megbüntetését. A képviselők ezután folytatták a jövő évi állami költségvetés és az államháztartás vitelének 1991-es szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitáját. Kiderült, hogy nincs könnyű helyzetben a pénzügyi kormányzat. A vitában nemcsak az ellenzékkel kell megvívnia a csatát. Egymás után álltak fel a honatyák, s mondták keményen bírálva,. hogy elfogadhatatlannak tartják a beterjesztett költségvetési javaslatot, mert kidolgozatlan, hevenyészett. Takács Péter (MDF) a költségvetési tervezetből például azt olvasta ki, hogy a kormány a centralizmus irányába halad, márpedig ez igen veszélyes. Gál Gyula (SZDSZ) a költség- vetést pazarlónak, ugyanakkor szűkmarkúnak ítélte. Nyers Rezső (MSZP) a gazdaság egyensúlytalanságára hívta fel a figyelmet. Szerinte nem elég kinyilvánítani a szándékot — így az infláció elkerülését —. elsősorban megfelelő gazdasági, politikai környezetet kell teremteni. A koalíciós pártok képviselői részéről még az is elhangzott, hogy rendeljenek el bérstoppot, a kormány május 31-ig csoportosítsa át a költségvetés tételeit. Néma csend támad az ülésteremben a Magyar Demokrata Fórum „népképviselője”, — így nevezte magát Nagyné Maczó Ágnes felszólalása után. Ő azt javasolta, hogy ne ismerjék el a Kádár-korszak alatt felhalmozódott mintegy 200 milliárdos adósságot, sőt meg se próbáljuk visszafizetni, a nép ugyanis soha semmilyen kölcsönt nem vett föl. Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségénekelnö- ke szerint gazdasági koncepció nélkül nem lehet költségvetést csinálni. Adóreformot sürgetett, az államháztartás gondjait pedig a kórházak, az iskolák egy részének magánkézbe adásával csökkentené. Egy ellenzéki képviselő úgy ítélte meg, ha a benyújtott formában fogadnák el a költségvetési javaslatot, egymillió családot, mintegy 3—3,5 millió embert hoznának lehetetlen helyzetbe. A somogyi honatyák közül dr. Gaál Antal (MDF) a honvédség költségvetésének szükségessége mellett állt ki, dr. Suchman Tamás (MSZP) pedig egy társadalmi válságkezelő program készítését sürgette, A vita lapzártakor még tartott. L.G. Karácsonyi vásár a Modinnóban! Ajánlatunk: — hosszú szárú női csizmák — téliesített női-, férfi félcipők és bokacipők — női tűsarkú alkalmi cipők — férfi westerncsizma Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva! MODINNO cipőbolt, Kaposvár, Beloiannisz u. 4. ifi o dinner (5104) SERTÉSTARTÓK! SERTÉS- ÉS MALACÖNETKrŐK VÉGKIÁRUSÍTÁSÁT MEGKEZDJÜK 20%-os engedménnyel Érdeklődni: Somogy Ipari Kisszövetkezet, Nagybajom, Kossuth u. 6., központi telep Telefon: 21,8, 46 Telex: 13-462 (109002) Kereskedők, magánkereskedők, induló vállalkozók, figyelem! Tájékoztatjuk tisztelt vevőpartnereinket, hogy a Pannónia Sörgyár készséggel áll az Önök rendelkezésére különböző kiszerelésű (0,25 literes, 1 literes, 1,5 literes, kannás szörp) PEPSI COLÁ-val és egyéb termékeivel Várjuk szíves megrendeléseiket a következő címeken: Sörkirendeltség, Pécs, Megyeri út 63. Tel.: (72)14-743, 26-820 Sörkirendeltség, Szigetvár, Zárda u. 18. Tel.: (70)11-735 Sörkirendeltség, Fonyód, Műhely u. 1. Tel.: (84)61-118 (108879)