Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-15 / 199. szám
I. évfolyam, 199. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. december 15., szombat Antall József átalakította kormányát Első küldöttközgyűlését tartja a megújult Magyar Gazdasági Kamara ma délelőtt Budapesten a kamara székházában. A közgyűlésen az év értékelése mellett állást foglalnak a szövetségként való működés rendjéről, a jövő év legfontosabb feladatairól. Felavatták az új metrószakaszt Ma, a hajnali üzemkezdettől az észak—déli metróvonal teljes, immár 16,5 km hosszú szakaszán lehet utazni. Pénteken délután Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter ünnepélyes keretek között adta át a 65 vállalat közreműködésével, több mint 10 milliárd forintos költséggel hat év alatt megépült metrószakaszt. Az Árpád-híd és az Újpest városközpont közötti 4,1 km hosz- szúságú négyállomásos vonalszakasz üzembe helyezésével várhatóan megszűnnek majd Budapest északi városrésze lakosságának közlekedési megpróbáltatásai. A Miniszterelnöki Sajtóiroda közli: A kormány tagjai a miniszter- elnök rendelkezésére bocsátották — döntésre — felmentésüket. Egyes miniszterek, illetve államtitkárok kérték lemondásuk tudomásul vételét. A miniszterelnök a kormány- átalakítást több részletben hajtja végre; most az alábbi személyi intézkedéseket kívánja végrehajtani. Horváth Balázst javasolja felmenteni a belügyminiszteri tisztsége alól, egyidejűleg tárca nélküli miniszterként megbízza a Határon Túli Magyarok Titkársága felügyeletével, valamint a kormány es a parlament közötti koordinációs tevékenység ellátásával. Boross Pétert javasolja felmenteni tárca nélküli miniszteri megbízásának ellátása alól, amely a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal felügyeletére terjedt ki, egyidejűleg javaslatot tesz belügyminiszterré történő kinevezésére. Gálszécsy András kormányfőtanácsost, a tárca nélküli miniszteri iroda jelenlegi vezetőjét, tárca nélküli miniszterré javasolja kinevezni, megbízva a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal felügyeletével. Rabár Ferencet — kérésére — javasolja felmenteni pénzügyminiszteri beosztása alól. Kupa Mihályt, a DRT Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját pénzügyminiszterré javasolja kinevezni. Pungor Ernő címzetes államtitkárt, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, és az Országos Atomenergiai Bizottság elnökét, elnöki funkciójának és felügyeleti jogkörének megtartásával, tárca nélküli miniszterré javasolja kinevezni. Botos Katalin pénzügyminisztériumi politikai államtitkárt felmentésre javasolja azzal, hogy a költségvetési tárgyalások befejezéséig jelenlegi feladatkörébe tartozó tevékenységet ellátja. Egyidejűleg javaslatot tesz árra, hogy tárca nélküli miniszterként lássa el a pénzintézeti rendszerrel összefüggő kormányzati feladatokat, összhangban a készülő—jegybankra és pénzintézetekre — vonatkozó törvényjavaslatokkal. Matolcsy Györgyöt, a Miniszterelnöki Hivatal Gazdaságpolitikai Titkárságának felügyeletét ellátó politikai államtitkárát, tisztségéből — erre vonatkozó kérésével egyetértésben — felmenteni javasolja. Auth Henriknek, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának felmentését követően megüresedett tisztségre László Jenőt, a Gépipari Fejlesztő és Tervező Kft. ügyvezető igazgatóját javasolja kinevezni ipari és kereskedelmi minisztériumi közigazgatási államtitkárnak. A kormányátalakítással egyidejűleg minden miniszter mellett megerősítik, illetve megszervezik a tanácsadó testületként működő kabineteket, illetve szakmai kollégiumokat. A kormányon belüli további átalakításokat — beleértve újabb államtitkári felmentéseket, illetve kinevezéseket, valamint a köz- társasági megbízottak személyére vonatkozó javaslatokat — a miniszterelnök lehetőleg még a következő héten megteszi. Parlamenti küldöttség a drávai vízlépcsőknél NEHÉZ DÖNTÉS ELŐTT Déli szomszédaink szerint nem kell tartani a gyurgyeváci erőműtől Toldozgatás helyett átfogó rendezés Volkswagen lesz az új rendörkocsi Volkswagen Golf 1,3 típusú gépkocsit szereznek be 1991- től a rendőrség számára. így döntött az a bírálóbizottság, amely a Belügyminisztérium teljes gépjárműparkjának felújítására beérkezett pályázatok közül a Porsche Hungária ajánlatát fogadta el. Öt év alatt mintegy 5000 járművet kíván megvásárolni a tárca, s ezek 60 százalékát a rendőrség számára. Ismeretlen tettesek dúlták fel az Új Köztemető 301-es és 298-as parcelláját. Az anyagi kár csak néhány ezer forint, de az „erkölcsi sérelem” tetemes, hiszen a 301 -es parcellában az 1956-os forradalom mártír vezetői, a 298-asban pedig az ötvenes években kivégzettek nyugszanak. A rongálást csütörtökön este vették észre. A két parcellában sírkereszteket, kopjafákat szedtek ki. A jelek arra vallanak: nem politikai célok vezették a tetteseket, csupán „gyerekes csínyről” lehet beszélni. Kaposvár segít címmel szociális zsebkalauzt adott ki a Kaposvári Családsegítő Szolgálat. A Népjóléti Minisztérium anyagi támogatásával készült kiadvány tájékoztat azokról a támogatásokról, amelyeket a megyeszékhely önkormányzata és intézményei — köztük a családsegítő szolgálat — adnak a rászorulóknak. A magyar és a jugoszláv kormány 1988. február 27-én egyezményt kötött a Dráva közös érdekű szakaszának hasznosításáról. Egyebek mellett azt tűzték ki célul, hogy Gyurgyevácon, Barcson, Drávaszabol- cson és Eszéken vízlépcsőt építenek. A sort a gyurgyeváci nyitja meg. Ez a Dráva 45 kilométer hosszú szakaszának és a Mura 15 kilométeres torkolati szakaszának vízi energiáját hasznosítaná. Az így nyert villamos Temesvár: „Általános sztrájk” — hirdeti a tüntetők transzparense a december 13-1 megmozduláson. A városi diákkonvenció a forradalom közelgő első évfordulója alkalmából általános sztrájkra hívta fel az ország diákjait és munkásait, követelve Iliescu elnök azonnali lemondását (MTI telefotó) energiából 12,5 százalék erejéig részesedne Magyarország, ez egy nagyatádnyi város szükségleteinek kielégítését szolgálná. A tervezéshez hozzá is láttak. Időközben—elsősorban magyar oldalon —, a környezet- védők és a Dráva környékiek határozottan kifejezésre juttatták, hogy — a várható környezeti ártalmak miatt — ellenzik a vízlépcső megépítését. A magyar környezetvédelmi minisztérium emiatt már a nyáron találkozót javasolt a jugoszlávok- nak. Erre azonban csak december 13-án került sor. (Folytatás a 3. oldalon) Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete egy esztendeje alakult és mintegy 100 ezer tagot (orvosokat, ápolókat, gazdasági szakembereket) tömörít. A tavalyi alakuló közgyűlésen döntöttek arról, hogy az élet által diktaltak- nak megfelelően folyamatosan átalakítják akkor elfogadott programjukat. Döntésük helyessége beigazolódott, hiszen nagyon sok változás történt például ebben az évben már a társadalombiztosítás finanszírozta az egészségügyben. — Ennek mértéke azonban nem megfelelő, és sajnos nem sikerült kitörni abból a nagyon alacsony bérhelyzetből, amit a társadalom talán el sem hisz — mondta tegnap délután dr. Gulyás Edit, a szakszervezet elnöke. — Komoly feladataink voltak az eltelt évben, elsőképp a bérharc; sikerült kialakítani az ágazati érdekegyeztetés módszerét, a Népjóléti Minisztériummal. (Folytatás a 2. oldalon) HILD-EREM KAPOSVÁRNAK A megyeszékhely rendezési tervéről tárgyalt az önkormányzat A polgármester a Hild-éremmel. Kaposvár építészetéről összeállításunk a 6. oldalon Tegnap ü lést tartott Kaposvár megyei jogú város képviselőtestülete. Szabados Péter polgármester köszöntötte a résztvevőket, közöttük Barna Gábort a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárát, Papp Jánost, volt városi tanácselnököt, Vidák Gizella elnökhelyettest, valamint a város több építészét. Bejelentette, hogy Kaposvár 1990-ben elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild-érmét. Ezért a mai testületi ülés — mondta —, noha ez a külsőségekből nem látszik, ünnepélyesebb a többinél. Ezt követően Barna Gábor indokolta meg, hogy az Urbanisztikai Társaság miért ítélte Kaposvárnak a Hild-érmet. Az okok között említette az egész város harmonikus fejlődését, ezen belül a belváros megújulását, és a családi házas településszerkezetet. Azt kérte a város vezetőitől és lakosaitól, hogy azzal a lendülettel, hozzáértéssel, ügyszeretettel folytassák városuk építését, szépítését, ahogy ezt eddig tették. Majd átadta az érmet és az oklevelet a polgármesternek. (Folytatás a 2. oldalon) A VESZÉLY BELÁTHATATLAN Összeomlás szélén a szövetkezetek Egyhangúlag elutasította és elfogadhatatlannak minősítette a Mező- gazdasági Termelők Képviseleti Tanácsa tegnapi ülésén a 1020. számú törvényjavaslat termőfölddel kapcsolatos részét. A kibővített ülésen — melyen a somogyi Agrárkamara is képviseltette magát — megvitatták a teendő lépéseket. Soron kívül, a sürgősség jegyében gyűlt össze tegnap Kaposváron a somogyi Mező- gazdasági Termelők Képviseleti Tanácsa. Mint bevezetőjében dr. Pallér Endre elnök elmondta, a jövő hét keddjén a MOSZ elnöksége tárgyalja a kárpótlási törvénytervezetet, ezért fontos, hogy addig az ország valamennyi megyéje kialakítsa az ezzel kapcsolatos állásfoglalását. A törvényjavaslat ugyanis — sürgősségi alapon — vagy még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év legelején a parlament elé kerül Már eddig is nehezen elviselhető az a politikai-gazdasági diszkrimináció, amely az utóbbi fél—háromnegyed évben érte a magyar szövetkezeteket. Ez a tervezet — amennyiben elfogadják —, valamennyi szövetkezet csődjét jelentené. Atanácskozásra meghívták a somogyi képviselőket is, sajnos közülük senki sem jelent meg. Pedig szenvedélyes — ha úgy tetszik—, indulatos vitafolyt itt a valós, drámai helyzet bizonyítására. Csupán egy elvi szándékot nem vont senki kétségbe: a kárpótlásnak ki kell terjednie — egységes elvek és megoldások szerint — valamennyi tulajdoni tárgyra, és ennek a közteherviselés és a társadalom teherbíró képességéhez igazodva kell megvalósulnia. (Folytatás a 3. oldalon) Rongálás a 301-es parcellában Kamarai közgyűlés Közgyűlések — demonstráció