Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-14 / 198. szám

Mellékletünk: 16 oldalas műsorújság SOMOGYI HÍRLAP • • * I. évfolyam, 198. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. december 14., péntek Küldöttség a drávai vízlépcsőknél 56 SZEMTANÚI KAPOSVÁRON Múltidézés nem középiskolás fokon Nagy Erzsébet: „Nagy Imre hű maradt a forradalomhoz” Élő történelemórának nevez­hetném azt a kitűnő rendez­vényt, amelynek a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Taní­tóképző Főiskola adott ott­hont tegnap. A Történelmi Igazságtétel Bizottságával közös szervezésében olyan ismert személyiségeknek — Nagy Erzsébet, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Kopácsi Sándor — adtak lehetőséget a bemutatkozásra, akik az 1956-os forradalom és sza­badságharc ismert résztve­vői voltak, s így hitelesen, személyes élményeik alapján idézték fel az akkori esemé­nyeket. Nagy Erzsébet, apjáról beszél Leitner Sándor főigazgató megnyitó szavai után Horváth Gyula a TIB dél-dunántúli titká­ra — aki az egész program irá­nyítója volt—kezdte a bemutat­kozást. Elmondta, hogy gondo­latisága abból származik, hogy ő is részt vett a forradalom és szabadságharc eseményei­ben, s ezért az akkori hatalom nagyon keményen elbánt velük. Felidézte az akkori főiskolások, egyetemisták, diákok, ifjúkom­munisták, fiatal kommunisták példáját, akik fellázadtak az 1956 előtti diktatúra kérlelhetet­len elnyomása ellen. Nagyon sokan meghaltak közülük a ba­rikádokon. Nagy Imréről és társairól azt ajánlotta a hallgatóság figyel­mébe, hogy igazi mártírok vol­tak. Kaposvár Nagy Imre szülő­városa, s itt olyan emberek él­nek, akik vallják az ő szellemi­ségét, ezért szólnak itt először a hallgatókhoz az országban. Azt kérte a főiskolásoktól, hogy a hitelesség szellemében oktas­sanak. Nagy hatással volt a résztvevőkre a Horváth Gyula peréből felolvasott részlet, s mindaz, amely miatt fél szemé­re megvakult. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap magyar parlamenti küldöttség utazott Jugoszláviá­ba, hogy déli szomszédunkkal tárgyaljon a Dráva közös érde­kű szakaszának hasznosításá­ról. A küldöttség, amelynek tag­ja volt dr. Rótt Nándor, a parla­menti bizottság vezetője, dr. Tarján Lászlóné a Környezet- védelmi Minisztérium államtit­kára, több országgyűlési képvi­selő közöttük Dr. Sipos Imre csokonyavisontai állatorvos —, megtekintette a Csáktornyái, a dubravai vízierőművet, a közö­sen építendő djurdjevaci erőmű tervezett helyét és környékét. A főként környezetvédőkből álló delegáció megbeszélésének középpontjában a tervezett erő­mű környezetre gyakorolt hatá­sa és az ezzel kapcsolatos ten­nivalók álltak. A találkozó részleteire visszatérünk. Sz.N. T.FU.FJ ÓVÁS Protestáló lokálpatrióták—Induló beruházások MDF—MSZOSZ találkozó Kaposváron Egy lépés az együttműködés felé Kihívások, megpróbáltatások Rendhagyó találkozó szín­helye volt szerdán este az MDF kaposvári irodája. Az oly sok embert látott tárgyalóasz­talnál most foglalt helyet elő­ször a szakszervezetek me­gyei képviseletének delegá­ciója. Tehát, bár lassan, de me­gyénkben is megteszik a kö­zeledés első lépéseit az ér­dekvédelmi szervezetek és a politikai pártok. Jobb későn, mint soha — jut eszünkbe a közkeletű mondás. Hiszen — mint az a tanácskozáson is sokszor elhangzott — az or­szág és benne megyénk la­kossága újabb nem kis meg­próbáltatást jelentő kihívások előtt áll, s ezek helyi megyei kezelésében a különböző szervezetek között legalább beszélő viszonyra van szük­ség. (Folytatás a 3. oldalon) Több kulcskérdés is elhang­zott a boglárlellei önkormányzat tegnapi ülésén, s valamennyit a leilei lokálpatrióták tették fel. Az egész — a viharos jelzőt bizo­nyára kiérdemlő — esemény­sor azzal kezdődött, hogy dr. Kovács Miklós polgármester ismertette a vasárnapi népsza­vazás eredményét, s bejelen­tette, hogy a Balatonlellei Baráti Kör megóvta az eredményt a választási bizottságnál. Ezt a fontos dokumentumot azonban a jelenlévők közül senki sem tudta felmutatni, ezért a 300 fős vendégsereg (és az egy újság­író) változatlanul kétségek kö­zött maradt: megalapozottak-e az indokok arra, hogy a bizott­ság semmisnek ítélje a szava­zást s esetleg új kiírását kezde­ményezze. A testület elfogadta a polgár- mester előterjesztését, majd az „érdeklődők” lettek a főszerep­lők. A lelleiek saját képviselői­ket sem kímélték, mert úgy ítél­ték meg—túlságosan magasra állították azt a mércét, melynek végeredménye lehetett volna a válás. (Mint már közöltük az ál­landó lakosok 50 százalékának plusz egy főnek a szavazata). Az 1796 fő igen voksa tehát nem hozta el Lelle számára a függetlenséget s tegnap úgy tűnt, a nyugalmat sem. Az önkormányzat leilei tagjai —akiket többször szól ítottak fel lemondásra — azon a vélemé­nyen vannak, hogy a korábbi bogiári beruházásokat most a másik városrészen kell kom­penzálni. Elmondták, hogy 80 millió forintos építkezések kez­dődnek Lellén: megújul a ren­delő, rendezik a temetőt, csa­tornáznak, utakat építenek. A kedélyek ezzel természete­sen nem nyugodtak meg — a legelszántabbak változatlanul az elválásért protestáltak. Dr. Kovács Miklós végül azzal zárta le a vitát, hogy közölte: a testü­let nem másíthatja meg a jog­szabályokat, akiknek a népsza­vazás nem hozta meg a várt sikert más fórumokon keressék vélt vagy való igazukat. ^Sü|jj Ön­kormányzatról, tulajdonról Tegnap Kaposváron Bara­nya, Tolna, Zala, Fejér és So­mogy megyéből érkezett s az Agrárszövetség által támoga­tott — agrárszövetségi polgár- mestereknek, önkormányzati képviselőknek és közös képvi­selőknek tartottak szakmai to­vábbképzést. Délelőtt az önkormányzat kialakulásáról és mai rendsze­réről hallhattak előadást a meg­hívottak. Délután a Belügymi­nisztérium osztályvezetője és helyettese, Bálint Tibor és Da­rázs Imréné a tulajdon és a va­gyon kérdéskörével foglalkoz­tak előadásaikban. Ezeken napirendre került az önkor­mányzati tulajdon és vagyon kérdése, vállalkozási lehetősé­gei, az önkormányzatok gaz­dálkodási feltételei és pénzügyi lehetőségei. T. K. Csütörtökön ünnepélye­sen elbúcsőztatták a szovjet déli hadseregcsoport kecs­keméti hadosztálya táborfal­vi tüzérezredének utolsó egységeit. A táborfalvi lakta­nyát és a tiszti lakótelepet napokon belül átadják a magyar hatóságoknak. A mai napig a szovjet alakula­tok 70, a hadieszközök, a technika 60 százalékát von­ták ki az országból. Átadtak többek között 91 laktanyát, 370 lakóházat, 70 étkezdét. A parancsnok szerint nem a szovjet katonák rongálják meg az épületeket, hanem helyi lakosok dúlják fel, eltu­lajdonítják, ami csak mozdít­ható... Végezetül Matvej Burla- kovbemutatta utódját, Viktor Silov altábornagyot, a Déli Hadseregcsoport új pa­rancsnokát. Vezetői kinevezések a határőrségnél A BM Határőrség Országos Parancsnokságán tartott csü­törtöki vezetői értekezleten Horváth Balázs belügyminisz­ter bejelentette, hogy a köztár­sasági elnök a BM Határőrség országos parancsnokává No- váky Balázs vezérőrnagyot, az eddigi megbízott parancsnokot nevezte ki. A határőrség törzs­főnöke Kiss Kálmán ezredes lett. Mérleg a szezonról Huszonhat hajó, három vitor­lás és négy komp szállította a Mahart Kft. járatain az utasokat az idén a Balatonon. Naponta kilencvenhat járat közlekedett a két part között, ezeken augusz­tus végéig csaknem négymil- lióan utaztak, a kompok pedig több mint félmillió gépjárművet szállítottak. Egészségügyi szakszervezet Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tegnap két napos tanácskozást kezdett Siófokon. Az első nap a résztvevők tájékoztatót hallgat­tak meg a szervezet éves tevé­kenységéről, kapcsolatairól, szövetségi politikájáról, illetve módosították az alapszabály­zatot. Telefonközpont Siófokon Az Advocatus Pro Űrbe Sió­fok alapítvány kezdeményezé­sével megrendezett Balaton- parti tanácskozáson megegye­zés született arról, hogy a vá­rosban 1992 végéig digitális te­lefonközpontot építenek ki 5600 vonallal. Díi színművészeknek Agárdy Ilona, Földi Teri, Kóti Árpád és Suka Sándor színmű­vészek kapták az idén a Gobbi Hilda alapítottta Aase-díjat. Az elismeréseket a kuratórium el­nöke, Fekete György, a Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­rium helyettes államtitkára csü­törtökön adta át. Bélyegek — N agyatádon Ma délután nyílik meg a nagy­atádi Gábor Andor Művelődési Házban a másfél száz filatélis- tát tömörítő s mintegy negyven éves múltra visszatekintő szak­kör tagjainak a gyűjteményéből álló bélyegkiállítás. A kiállítást január 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Next

/
Thumbnails
Contents