Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-01 / 187. szám

Gyászjelentés Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy munkatársunk BOGDÁN JÓZSEF november 24-én tragikus körül­mények között elhunyt. Temetése december 1-jén, ma 10 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. KNAKK Kft. vezetése és kollektívája Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy TRÉZLI LÁSZLÓ kaposvári lakos 1990. október 20- án elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szűk családi körben megtörtént. November 22-én he­lyeztük örök nyugalomra a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló családtagok * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édes­anyánk, anyósunk és nagyma­mánk, ÖZV. LŐCZI GYÖRGYNÉ november 28-án, 80 éves korá­ban csendesen elhunyt. Temeté­se december 1-jén, ma 14 órakor lesz a sántosi temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, az Erdei Termék és az Áfor dolgozóinak akik szeretett halottunk, CSERNUS JÓZSEF temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család EXPRESSZ 1991. évi Skoda Favorit-kiutalás el­adó. Érdeklődni: a 21-866-os kaposvári telefonon, 17 óra után. (4861) BERNIPÁSZTOR kölykök győztes ki­tűnő szülőktől eladók. Gaál, Kaposvár, Bartók u. 45. (480584) INGATLAN ELKÖLTÖZÉS miatt sürgősen eladó háromszobás egyedi gázfűtéses, kertes családi ház melléképületekkel. Érdeklőd­ni a helyszínen Kaposvár, Pázmány Pé­ter u. 59., egész nap. (5006) SIÓFOKON lakás eladó: 87 rrF-es, négyszobás, ebédlős, különbejárattal. Üdültetésre is alkalmas. Telefon: 84/ 12-189, este. (137314) KAPOSVÁRON az Április 4. u. 10. szám alatt 128 rrV-es lakás eladó. Kft.- nek, gmk-nak, iroda cáljára is alkalmas. Érdeklődni: kedden és szerdán 18—20 óráig. (4991/a) KAPOSVÁR, Tóth L. u. 13. III/3. sz. alatt 2,5 szobás, gázfűtéses lakás eladó. Érdeklődni keddert és szerdán 18—19 óráig a fenti címen. (4991) HÁROMSZOBÁS családi ház eladó. Kaposvár, Gárdonyi G. u. 44. (4870) HÁROMSZOBÁS, összkomfortos, kertes családi ház azonnali beköltözés­sel eladó. Magyaregres, József A. u. 53. (4885) RÁKSIBAN kétszobás, összkomfor­tos családi ház 400 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni: Kaposmérő, Gyár u. 13., 16 óra után. (4878) ÁRVERÉSRE kerül Kaposvár, Körtö- nye u. 24. sz. alatt két és fél szobás, össz­komfortos, gázos családi ház garázzsal 650 m2-fs telekkel. Ár lakottan 696 000 Ft. Árver >s a helyszínen december 6-án 9 órakor. (4802) SIÓFOKON szolgáltatóházban jelen­leg borozóként működö üzlethelyiség esetleg berendezéssel együtt eladó. Ér­deklődni: Siófok, Szemmelweis u. 2. Bor­patikában, vagy telefonon 84/12-932. (480580) ZALAKAROS gyógyfürdő szomszéd­ságában, társas nyaralóban másfél szo­bás lakrész igényesnek eladó. Telefon: 84/11-836.(137186) SIÓFOKON a Kele u. 72. sz. alatt 244 n-öles telken kisebb családi ház sürgő­sen eladó. Érdeklődni este: Radnainé. (137081) ZÁRTKERTI !nlek sürgősen eladó Kaposváron a Könfinye bükkben. Érdek­lődni a 18-363-as teiofonon. (480533) ELADÓ sürgősen, olcsón Budapest XVIII. kér.. Havanna u. 24. III/9. sz. alatt háromszoba összkomfortos, tehermen­tes öröklakás. Érdeklődni a helyszínen, (i 37283) HARKÁNYBAN kertes nyaraló eladó. Villanyfűtéssel. Érdeklődni: a 06/711/ 16-73-as telefonon 20 óra után. (4926) BALATONMÁRIA atsó központjában 259 n-öles villatelek sürgősen eladó vagy kaposvári lakásra cserélhető. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Kazinczy u. 16. (4958) FONYÓDI panorámás, gázos üdülő 236 négyszögöles telekkel a Bartók Béla u. 100. alatt eladó. Érdeklődni napközben a kaposvári 15-352-es telefonon. (113) JÁRMŰ VW Golf kétéves, sötétkék, 32 000 km-rel eladó. Völgyi Lajos, 8600 Siófok. Bajcsy-Zsilinszky u. 5. Telefon: 06(84)13-597, délután 17 órától. (137286/a) FÉLÉVES Trabant 5000 kilométerrel, valamint garázskompresszor olcsón el­adó. Kaposvár, Nagyszeben u. 21. (4954) PP-s forg. rendszámú, bordó 2107-es Lada (2 éves) reális áron eladó. Érdek­lődni 16 óra után a 82/21-776-os telefo­non. (4869) FÉLÉVES 2107-es, 1500-as Lada el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Szántó I. u. 15. Telefon: 82/18-827. (4866) 50-es MTZ traktor, 3,51 billenős és fix platós pótkocsi eladó. Ugyanott 100— 150 kg-os sertések eladók. Érdeklődni: Kaposvár. Egyenesi u. 57. (4871) 0 km-es Trabant 1,1 limuzin eladó. Érdeklődni a 82/18-967-es telefonon. (4886) UY-os Wartburg eladó 1992-ig érvé­nyes műszakival. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 14/a, Pintér. (4788) SKODA 120 L es 4 éves gépkocsi reális áron eladó. Érdeklődni a 13-665-ös kaposvári telefonon vagy a Léva köz 6. I. Iph. 1/2., Tóth Jánosnál. (4801) 3 éves Ford Escord 1,3-as, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Somogy- geszti, Szabadság u. 46., 15 óra után. (480545) IFA hosszú platós gépkocsimat darus ZIL-re cserélném vagy vásárolnék. Min­den megoldás érdekel. Nágocs, Kossuth u. 27., Máj. (4853) DZ-s fehér Trabant 601 Sp. 33 000 ki­lométerrel eladó. Megtekinthető: Bala- tonszentgyörgy, Berzsenyi u. 82. (fogor­vosi rendelő). (615077) Ul-s Zsiguli eladó. Bárdudvarnok, Váci M. u. 14. Érdeklődni 16 óra után. (4807) TN-es Wartburg eladó. Nagybajom, Zrínyi u. 22. (4814) 10 tonnás, fixes Skoda tgk. friss mű­szakival reális áron eladó. Érdeklődni minden este 19 óra után. Telefon: 83/ 11 -656., Soós Tibor, Nagyatád, Szabad­ság tér 37. (4898/a) SKODA 120 L-es, KA-s forg. rendszá­mú személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Kadarkút, Petőfi u. 3. Telefon: 12. (4945) EE-s forg. rendszámú Trabant combi eladó. Somogymeggyes, Petőfi u. 16. (4910) 3 éves Lada combi 1300-as eladó. Érdeklődni: 18 óra után, Kaposvár, Hegy­alja u. 63. (4918) JÓ állapotban lévő, 11 éves Ford Gra­nada 2.0L friss műszakival, kedvező áron eladó. Érdeklődni a 83/12-261-es telefonon. (4940) FIAT 128-as felújítottállapotban 1500- as motorral sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap 17 óra után Sántos, Föu. 81. (4932) 2 éves Polski Fiat 126-os eladó. Ér­deklődni 15-től 19 óráig a 82/12-127-es telefonon. (4925) AUDI 100-as dízel, hatéves személy- gépkocsi megkímélt állapotban eladó. Kaposvár. Engels u. 6. (4963) 1992-es Skoda Favorit-kiutalás 5000 forint felárral eladó. Érdeklődni a 84/ 51-351 -es telefonon. (4749) ÁLLÁS KAPOSVÁRI videokazetta-kölcsön­zőbe keresek délutáni és esti órákra al­kalmazottat. Jelentkezni a Füredi úti pa­vilonsorban lévő Video-City kölcsönző­ben személyesen 10-től 19 óráig. (4887) ÉJJELIŐRT sürgősen felveszek. Ér­deklődni: Kaposvár, Engels u. 6. (4963/a) EGYÉB ELVESZETT angolszetter szukánkat jutalom ellenében visszavárjuk a kapos­vári Bajcsy-Zsilinszky u. 54-be. (480600) HÉT hónapos vemhes üszők eladók, esetleg kancalóra vagy csikókra cserél­hető. Érdeklődni: Simonfa, Kossuth u. 4. (4088) BETEGSÉG miatt sürgősen eladó 10 éves nehéz kancaló 7 hónapos vemhes. Érdeklődni: Czár József, Szőlősgyörök, Petőfi u. 38. (4828) CSIGAKERT eladó. Érdeklődni a 16-687-es telefonon öt órától. (4790) HÍZOTT sertések eladók. Kaposvár, Mező Imre u. 48. sz. (vízmütelepnél). (4793) HÍZOTT sertés eladó. Kaposvár, Bar­tók B. u. 130., Lőrinczék. (4787) HÍZOTT sertések eladók. Kaposvár, Toponári u. 122, (4775) ELADÓ 10 anyakecske, 1 pár díszes póniszerszám, egy 8 hónapos pónicső- dör, valamint 1 hintó, 1 garnitúra ipari árammal működő fejőgép, 1 négyéves platós dízel Robur tehergépkocsi. Érdek­lődni levélben Lakatos Zoltán, 8623 Bala- tonföldvár, Hegyalja u. 24/A, vagy telefo­non a 84/40-354-es számon. (137046) NE féljen a téltől! Hobbi- és sportlovak lovasiskolák állományának téli teljes ellá­tását rendszeres állatorvosi felügyeletét biztosítom. Ajánlatot „Pásztor 4796" jel­igére a kaposvári kiadóba kérek. (4796) GESZTENYECSEMETE eladó. Ka­posvár, Gárdonyi G. u. 1. sz. (4875) PFAFF kéttűágyas motoros forrm- computeres, lyukkártyás, félautomata kötőgép minden gyári tartozékkal, sok lyukkártyával eladó. Érdeklődni 17 óra után Kaposvár, Berzsenyi u. 8., Bebics. (4876) CSALÁDI házak, melléképületek ter­vezését vállalom. Egyed Zoltán, Zamár- di, Esze Tamás u. 4. (4779) ZSALUZÁSHOZ használt 1—3 méte­res fagerendák, deszkák eladók. 8000 Ft/m3. Érdeklődni 16 órától Balatonlelle, Arany János u. 31. (4797) 60 db 50x50-es fehér mennyezetbur­koló eladó. Kaposvár, Brassó u. 29. (4800) IMPORT ülőgarnitúra új állapotban eladó. Toponár, Radostó u. 16. (4854) GARÁZSVÁROSBAN garázs kiadó. Telefon: 82/21-747 (munkaidőben). (480501) ÜNNÉPELJEN kettesben! Társat ' ajánlunk. FORRÁS 8231 Balatonfüred, Pf. 40. (300579) SIÓFOK központjában új, 20 m2-es üzlet bérbe adó. Telefon: 84/10-591. (137196) BALATONSZABADI-SÓSTÓN lévő nyaralóm hasznosításához német nyel­vet beszélő menedzsert keresek. Siófo­kiak előnyben. Ajánlatokat a 108762. számra a kiadóbakérek. (108762) RÉKA elemes szekrénysor, Videoton TXT középernyős színes televízió eladó. Érdeklődni: napközben a 12-967-es ka­posvári telefonon lehet. (4823) GARÁZS a Zselic Áruház környékén eladó. Érdeklődni: napközben a 12-967- es kaposvári telefonon lehet. (4823/a) ÚJ Siesta kályha eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 5.1/5. (4810) 4 db Pirelli P6, 205/60/13 „Zender" kerékkel, újszerű állapotban eladó. Völ­gyi Lajos, 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 5. Telefon: 06(84)13-597, délután 17 órától. (137286) ORKÁN szártépő eladó. Bajna László, Kaposvár, Kecelhegyi u. 20. (5032) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Postai Gépjármű Szállítási Üzem siófoki üzemegysége felvételre keres autószerelő műhelybe 1 főt csoport­vezetői állás betöltésére. Szakmai, szakirányú középfokú végzettség szükséges. Elsősorban siófoki, vagy környéki lakosok jelentkezését vár­juk. Felvilágosítás: Postagarázs, Sió­fok, Bajcsy-Zsilinszky u. 228. Tel: 10-251.(108746) Könnyű munkára kaposvári bedol­gozót keresek. Ajánlatokat „Nem tex­til" jeligére a 480520. számra, a kapos­vári hirjetóbe kérek. (480520) A Somogy Megyei Tanács Kórház- Rendelőintézet (Kaposvár, Dimitrov u. 20—34.) élelmezési osztálya felvesz kettő pék szakmunkást (éjszakai mű­szakra). Jelentkezni az élelmezési osztály vezetőjénél lehet. (108756) Fakitermeléshez vizsgázott motor­fűrész-kezelőket keresek. Molnár, Dombóvár, Rozmaring tér 9. (4818) Építőanyag-kereskedő női admi­nisztrátort keres. Kaposvártól 10 km- re lévő telepre. Ajánlatokat a 4843. számra, a kaposvári kiadóba kérek. (4843) Árengedményes akció az év végéig Naponta friss cement 420 Ft/q Mészhidrát 475 Ft/q 4/4-es burkolótégla 10 százalékkal olcsóbban, továbbá kapható 6 fm-től 10 fm-ig osztrák, cseh import kérgezett fenyőfa. Várom kedves vásárlóimat: Barcsák Kft. Kaposvár, Kanizsai u. 54—58. (Tüskevári sorompónál) (4944) f---------------------------------------N KE RESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG — Vállalkozásszervezés, cégalapítás, cégátalakítás — Vagyonmérleg készítése — Ügynöki tevékenység külföldi és magyar vállalkozók megbízásából — Képviselet — Gazdasági és befektetési tanácsadás — Áruforgalmi ügyletek közvetítése — Ügyviteli szolgáltatás — Gépek, gépjármüvek, irodatechnikai eszközök lízingje, visszlízingje — Reklám (névjegytől a kampánytervig) — Pénz és hitelközvetítés — Hitelkérelmek, pályázatok készítése — Egyéb vállalkozást segítő szolgáltatások (108835) V______________________ L EENDŐ VÁSÁRLÓK FIGYELEM! DECEMBER 3-ÁN NYITJUK DISCONT ÁRUHÁZUNKAT, melyben kedvező áron kínáljuk konzerv elnkei, hétfőtől péntekig 10-től 17 óráig, szombaton 10-től 13 óráig fogyasztók és viszonteladók részére! Címünk: Nagyatád, Somogyszobi út 30. Telefon: 83/12-077 181-es mellék (108833) ____________________________________________ A SKÁLA-COOP ZSELIC ÁRUHÁZ — ÉLELMISZER — VAS-MÜSZAKI — RUHÁZATI — SPORT-JÁTÉK ÉS AJÁNDÉKOSZTÁLYAIN közismerten olcsó árakkal és rendkívül széles áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Minden osztályunkon 3000 Ft-tól 100 000 Ft-ig előleg befizetése nélküli hitelakció keretében is lehet vásárolni. ITT színestelevízió-akció és a „KAPÓS BÚTOR KFT.” szekrénysorainak, kárpitozott ülőgarnitúráinak és más ter­mékeinek előnyös forgalmazása a műszaki osztályon! Ün­nepi bevásárlásait KAPOSVÁRON is mindig kezdje a SKÁLÁNÁL! MINDIG ÉRDEMES NÁLUNK VÁSÁROLNI! MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! Tájékoztatjuk tisztelt megrendelőinket és ügyfeleinket, hogy mától (december 1-jétöl) a FŐVÁLLALKOZÓ ÉPÍTŐ és SZOLGÁLTATÓ KFT. UJ CÍME: Kaposvár, Kanizsai u. 56. (BAZIS IRODAHÁZ) Telefonszámaink: 17-043 16-504 Vállalkozunk: építőipari tervezés magas- és mélyépítés kivitelezés szakipari és épületgépészeti munkák kivitelezése (108807) r — — — — — — — “ — — — — — — n I A Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ a Zselic Áruház felújítása során ' önálló shoppok kialakítására ■ / / | I FELKÍNÁLJA az áruház földszintjén kialakítandó • ! területet. kaposvar es vidéké * 1 A vállalkozók az ÁFÉSZ gazdálkodásfejlesztesi ■ osztályán Sudár János osztályvezetőnél jelent- I kezhetnek. | Határidő: december 7. I Az ajánlat elbírálásánál a saját tőkeerő meghatározó. (108811) I GÁZSZÜNET! Értesítjük Nagyatád város tisztelt gázfo­gyasztóit, hogy december 4-én (kedden) 13—16 óráig gázszünetet tartunk a Hunyadi utcában, illetve a Széchenyi tér keleti felében. Kérjük a gázszünet ideje alatt a gázberende­zéseiket szíveskedjenek zárva tartani. KÖGÁZ S. M.-i Üzemigazgatóságának nagyatádi kirendeltsége. (149540) Kéthely és Somogyszentpál községek képviselő-testülete — Kéthely székhellyel — pályázatot hirdet KÖRJEGYZŐI ALLAS betöltésére Pályázati feltételek: — állam- és jogtudományi egyetemen szerzett egyetemi, vagy államigazgatási főiskolai végzettség — legalább öt év szakmai gyakorlat Pályázni részletes, a szakmai tevékenységet is bemu­tató önéletrajzzal, diplomamásolat benyújtásával, vala­mint az apparátus szervezeti felépítését, létszámát tar­talmazó tervezettel lehet. A kinevezés határozatlan időre szól. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatokat a kéthelyi önkormányzat polgármeste­rének címére (Németh Lajos 8713 Kéthely, Hegyalja u. 11.) kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: december 15. (108810)

Next

/
Thumbnails
Contents