Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-11 / 195. szám

1990. december 11., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 A SZAKMUNKÁSKÉPZÉS VÁLSÁGÁBAN A kudarcokért mindig az első számú vezetőt terheli a felelősség — mondja az igazgató, aki lemondott Dr. Király István a kaposvári 503-as Számú Rippl-Rónai József Szakmunkásképző Inté­zet igazgatója beadta lemondá­sát a polgármesteri hivatalba. Megyénk egyik legnagyobb ta- nulolétszámú középfokú okta­tási intézményének vezetőjét kértük beszélgetésre: igaz-e a hír? Igaz... Úgy láttuk jónak, hogy gondolatmenetét ne sza­kítsuk meg kérdésekkel. „Ceterum censeo" — Mivel nincs olyan nap, hogy hasonló esetről ne tudó­sítsanak az újságok, nem tu­dom, hogy az én ügyem meny­nyire érdemel nyilvánosságot. Ez ma már — a rendszerváltás idején — általános, akár tör­vényszerűnek is mondható. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tartom alkalmasnak ma­gam egy ilyen intézmény veze­tésére, hiszen kollégáim né­hány hónapja megerősítették előző megbízásomat. A közel­múlt eseményeit tekintve Cato közismert „vesszőparipája” jut eszembe: Ceterum censeo Carthaginem delendam esse, ami magyarul úgy hangzik: egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztíta­ni. Hogy miért? Amikor 1985- ben kineveztek, több életveszé­lyesen megfenyegető levelet kaptam. Valakiknek érdekük­ben áll, hogy az előbb idézett mondás beteljesüljön, tehát hogy hosszabb ideig ne legyek — lehessek igazgató. Úgy gon­dolom, hogy a helyzetemet elő­idéző okok között szerepel gaz­daságunk egyre mélyülő válsá­ga, s e kilátástalan helyzet rá­nyomja bélyegét az oktatási in­tézményekre is. Az infláció ilyen mértéket tekintve naivak vol­tunk, amikor azt gondoltuk: egy ilyen nagyhírű, -múltú intéz­mény nem kerülhet anyagi gon­dok közé. A rendszerváltás — főként a 40—50-es korosztály­nál, akiknek a zöme hitt mate­rialista eszmékben — sokunk­ban lelkiismereti válságot oko­zott. Ellehetetlenülés A szocialista nagyüzemre épített szakképző intézmények a vállalatokkal együtt kerültek az „ellehetetlenülés” helyzeté­be. Olyanba, amelyet a struktu­rális oktatási reformok csak gyorsítanak. A sokat hangozta­tott vállalkozás az igazi gondo­kat nem oldja meg, főleg nem a gépipari szakmák területén. Minőséget és kínálatot ille­tően az 1000—2000 diákot fog­lalkoztató szakmunkásképző intézeteknek rövid idő alatt kell igazodnia a munkaerőpiac kö­vetelményeihez. Mindezeket megfogalmaztam az 1990. márciusában írt igazgatói pá­lyázatomban, amelyet a több­ség, ugyan kis szavazatkülönb­séggel, de elfogadott. Tehát újra igazgatói megbízást kap­tam. Reménykedtem, hogy jobbra fordulnak a dolgok, de ekkor már foglalkoztatott a le­mondás gondolata. A vállalatok tanulói igénye drasztikusan csökkent, tehát több kollégát el kellene bocsátanom. Ez óriási terhet jelentett nekem, sokat töprengtem, s ez aláásta az egészségemet is. A kollégáimat tájékoztattam a gondokról, ám egyre kézzelfoghatóbb volt ré­szükről a bizalmatlanság. Az elmúlt öt évet vállalom Financiális gondok is jelent­keztek: mintegy 4 millió forintos fedezeti hiány keletkezett a költségvetéshez képest. Aztán a szokásos novemberi jutalmak elmaradása, az inkriminált sportpályaépítéssel kapcsola­tos büntetés kifizetése, mind­mind olyan lehetőség volt, amely ellenem irányította a kol­légáimat. Tudom, hogy a mai felfokozott idegállapotban az emberek fáradtak, ingerléke­nyek, elbizonytalanodnak, sé­rülékenyek és befolyásolhatób- bak, s a vezetőnek hatványo­zottan kell küzdeni e hatások ellen. Az utóbbi öt évben elért sikerek közösek, ám a kudarco­kért mindig az első számú veze­tőt terheli a felelősség. Ezt a fél évtizedet azonban bátran válla­lom, örülök, hogy én lehettem az igazgató. Amit elértem, azt a kollektíva segítségével értem el. A szakmunkásképzés igen mély válságban van, s ennek igazi a mélypontja még nem érzékelhető. A munkaerőpiac­nak a piacgazdasághoz kell alkalmazkodnia, s ez a közeljö­vő szakmunkásképzésében struktúraváltást igényel. Lehet — sőt biztos —, hogy nem vagyok népszerű azzal a kijelentésemmel, hogy a mienk­hez hasonló mamutiskolák nem lesznek életképesek, kisebb létszámú, rugalmasan szerve­zett iskolák szükségesek. Sőt azt is megkockáztatom, hogy a megyében nincs szükség ennyi középfokú oktatási intézmény­re, másfajta struktúrában kell gondolkodni. Másfajta vezető kell — Hogy hogyan tovább? Nem akarok sokáig itthon ma­radni betegállományban, dol­gozni szeretnék az engem ért stressz mélységétől függetle­nül, mielőbb. Tanítani szeret­nék ebben az iskolában, ha a körülmények, a jószándék és a megfelelő empátia érzékelhető lesz irántam. Ugyanis, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a lemondás gondolatával foglal­kozom, akkor egy bizalmatlan- sági indítványt — egy aláírás­gyűjtést — szerveztek ellenem, amelyben az igazgatói alkal­masságomat kérdőjelezték meg. Ők, akik néhány hónappal ezelőtt bizalmat szavaztak ne­kem! Némi erkölcsi elégtételt jelent, hogy a pedagógustestü­let egyharmad része ezt az in­dítványt nem írta alá. Belátom, hogy a mai iskola másfajta vezetőegyéniséget igényel, határozottabbat, ke­ményebbet, drasztikusabbat, aki nem sokat tépelődik a prob­lémákon. Én nem ilyen vagyok. Egy nyugodt, konjunkturális időszakban azonban lehet, hogy jó vezető lennék. De hát ennek az ideje nem most van... Lejegyezte: Tamási Rita Irigykedéssel vegyes nosz­talgiával sétálhat végig a látoga­tó a Magyar Nemzeti Múzeum új életmódtörténeti kiállításán, amely február végéig tekinthető meg. Nosztalgiával, mert az 1880-as évektől az e század 20- as éveiig tartó időszak képzele­tünkben igencsak megszépül, különösen ha a gyerekszobák, gyerekjátékok és öltözékek idé­zik fel. (Háborúról, forradalom­ról, válságról természetesen szó se essék!) Irigykedéssel pedig azért, mert mi mást tehet­ne egy mai középosztálybeli szülő, ha elolvassa a katalógus­ban, hogy a gyerekek általában tisztességes, két-három szo­bás, a nagypolgári életvitel mel­lett pedig hat-nyolc szobás ott­honokban nőttek fel. Az édes­anyák nem dolgoztak, a család­Mai gyerekek régi ruhákban a fényképészmüteremben ra fordították figyelmüket. S ahol a háztartás megkívánta a személyzet mellett a gyerekre dada, majd később idegen ajkú gyereknevelő vigyázott, hogy a társadalmi élet eseményeivel elfoglalt anya és háziasszony mentesüljön a háztartás és a gyereknevelés fáradalmaitól. Egy réteg, a monarchia ide­jén kialakult középosztály éle­tének egy szeglete, a gyerek környezete, neveltetésének jel­legzetes kelléke áll a kiállítás középpontjában. Ez a közép- osztály erősen tagolt—idézzük ismét a katalógust —, magában foglalja az elszegényedett és polgári életmódot folytató kö­zépnemességet éppúgy, mint a Gyermekálmok, gyermekvágyak parasztból lett értelmiséget, a jómódú iparos- és kereskedőré­teget, a burzsoázia alsóbb réte­gét. Megelevenedik a családi ott­hon, a gyerekszoba, minden kellékével, apró bútorokkal, bölcsővel, babákkal, társasjá­tékokkal, könyvekkel, ólomka­tonákkal, kirakókockákkal, opti­kaijátékokkal, papírszínházzal. Itt vannak a csipkés-fodros kis­lány öltözékek, a nagy galléros matrózruhák, szalmakalapok, a bársony fiúöltönyök. Berendeztek mindenféle cso­dás játékkal, könyvvel egy kora­beli játékboltot. Meglátogathat­tunk egy régi iskolát. És műkö­dik egy ódon fényképészműte­rem, amelyben a mai gyerekek századfordulós ruhákat ölthet- nek magukra, és úgy fényké- pezkedhetnek, szüleik örömé­re. Miközben sok-sok hajdani gyerekfotót is felsorakoztatnak a vitrinek. Karácsony van a múzeumi gyerekszobában és a családi ebédlőben. Mennyezetig érő karácsonyfával, dióval, mogyo­róval, almával, s a fa alá rakott ünnepi ajándékokkal. (kádár) Madárvariációk Diákrajzok a Kiliánban Kecses gémek, különös bag­lyok, színesebbnél színesebb madártollak látványa fogadja a kaposvári városi művelődési központ látogatóit az emeleti galériában. Noha nem termé­szettudományos kiállítás ré­szesei lehetünk, mégis közel állónak érezzük a természetet a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulóinak rajzai láttán. Tegnap délután Variációk egy témára címmel kiállítás nyílt a kaposvári Kiliánban, a megyeszékhelyi középiskola tanulóinak kivételes tehetséget mutató grafikáiból. Kertész Sándor rajztanár e gondolatot ajnlotta figyelmünkbe, amit ér­demes megszívlelnünk: — A kiállítással azt szeretnénk be­mutatni, a heti egy rajzórát töb­bek között arra is fel lehet hasz­nálni, hogy önálló gondolatokra serkentsük diákjainkat. A módszertani kiállítás feled­teti a nézővel, hogy csupán egy eredményes pedagógia része­se a látottak alapján, hiszen a diákrajzok élményből fakadóan sugárzóak. Tibol László, megyei rajz­szaktanácsadó a megnyitójá­ban épp ezt emelte ki, Kertész Sándor egy korábbi megnyilat­kozását idézve: — A rigófütty mindenkit megejt, hallgatása az embert gyönyörűséggel tölti el. A madárhangokhoz tartozik azonban a veréb csipogása, a varjú károgása is. Ezeket a hangokat fölismeri az avatott fül, akár örömét leli bennük, akár nem. Azt hiszem, minden művész célja az, hogy önálló hangja legyen... Korántsem a művészkedés útjára vezette tanítványait a kaposvári gimnázium tanára, hanem a vizuális érzékenysé­get fejlesztette olyan fokra so­kakban, hogy már-már egyéni hangon szólalhatnak meg a diá­kok. A rajzok, grafikák, festmé­nyek és a fotók mindegyike más-más módon, önálló gon­dolkodást és véleményt tükröz­ve fogalmazzák meg a feladatul jelölt témát, a madarat. Madarat fognak — mondhat­nák a kaposvári „táncsicsosok” — ami jelen esetben azt jelenti, hogy szerény — pontosabban felszereletlen rajztantermük­ben — is képesek voltak előva­rázsolni a színek segítségével azt az élményt, amit most kiállí­tásukon megosztanak velünk. (Horányi) A humán műveltség megalapozása, a tehetséges diákok fölfedezé­se, a szülőföldhöz kapcsolódó hajszálgyökerek megtartó és összetartó erejének felismerte­tése és átadása témákban, pá­lyázatot hirdetett a barcsi gim­názium és a Dunkaker Kft. A százhúszezer forint értékű jutalomból a versenyző diákok és a felkészítő tanárok része­sülhetnek. A pályázaton valamennyi somogyi gimnázium részt ve­het. Szerdán élő Állatfarm — a televízióban A tavalyi évadban nagy siker­rel mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház George Or- well-Peter Hall: Állatfarm című darabját. Az előadás most is műsoron van, és szerdán este élő adásban láthatja a közön­ség a Magyar Televízió egyes csatornáján. Az Eörsi István fordításában és Ascher Tamás rendezésé­ben műsorra kerülő musical érdekessége, hogy—a színhá­zi közvetítések hagyományá­nak megfelelően — az előadás előtt, a szünetben és az elő­adás után Wisinger István be­szélget többek között a darab szereplőivel és rendezőjével. Csak emlékeztetőül: Gyuricza István, Csákányi Eszter, Be- zerédi Zoltán, Spindler Béla, Pogány Judit, Kottái Róbert, Helyei László, Molnár Piroska és Kulka János is játszik. Aki mégsem a televízióban szeretné élvezni a remek da­rabot: még kaphat jegyet e kü­lönleges színházi produkció­ra. (Varga)

Next

/
Thumbnails
Contents