Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)

1990-11-08 / 167. szám

1990. november 8., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 „EZER JO FU...” Jön az Auróra Egyszerű, kemény és lendü­letes punk. És ennél sokkal több. Az Auróra együttes zené­je azonnali visszajelzés mind­arra, ami a mai Magyarorszá­gon történik — sűríthetnénk néhány mondatba a társaság muzsikáját. Az Auróra nem sok­ban különbözik a koncertektől megszokott dallamos profi ze­nét „nyomó” punkzenekarok- tól. A németországbeli hangosí­tás sem ölte ki a dalokból az erőt, így az együttes tagjaitól minden eddiginél jobb Aurórát hallhatunk november 14-én 19 órakor Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központ­ban, ahol a Viszlát, Iván című lemezük élő bemutatójára kerül sor. Aki hallotta már a zenéjüket, érzi: a fő hangsúly — a műfaj követelményei szerint — a gitá­ron van, ám a dalok ritmikájá­hoz hozzájárul Pólyák szeré­nyen súlyos, precíz dobolása. Vigi hajlításai meglehetősen „kóborosak”, s így az összha­tás lenyűgöző. Teából235féle Galgói Lászlóné nem bízta a véletlenre az üzletmenetet: egy évig figyelte a böhönyei gyógyszertár vásárlóit: kíváncsi volt, mekkora az érdeklődés a természetes gyógy- és kozme­tikai szerek iránt. S miután rá­döbbent, hogy az igény óriási, de legfőképp kielégítetlen, megnyitotta üzletét a gyógy­szertárral — egykori munkahe­lyével szemben. — Nagyon sokan keresték a teákat. Nálam most 175 féléből lehet választani, bár bevallom, 60-nal több szokott lenni. Amit árusítok, a Herbária terméke, tehát többszörösen kontrollált gyógyhatású szerek. Galgóné sorolja a teák külön­böző típusait, hatásukat. Kap­ható cukorbetegeknek, érel­meszesedésre, nyugtatónak, elhízás ellen, köptetésre, köhö­gésre, klímaxos hölgyeknek és pici gyermekeknek, epebán- talmakra, étvágygerjesztésre, van ginzengtea fizikai és szel­lemi fáradtságra, lábápolás­ra... — A közelmúltban jelent meg egy könyv •— Maria Treben: Egészség Isten patikájából —, s ezt sokan megvásárolták, mert ezzel jönnek hozzám vá­sárolni. Egyre népszerűbbek a gyógykozmetikumok, a sampo­nok fürdőhabok, kenőcsök. — Általában kettő-hármat is vesznek egyszerre, mert na­gyon sok a vidéki vásárlóm. Arra szoktam kérni vevőimet, hogy jöjjenek vissza, és mond­ják el használt-e vagy sem a gyógykészítmény, hiszen en­nek megfelelően merem ajánla­ni pácienseimnek. (Süli) Felvételi vizsga a kétnyelvű középiskolákban Az október végére meghirde­tett, és a közlekedési helyzet miatt elmaradt felvételi vizsga a két tanítási nyelvű középisko­lákban és az Alternatív Közgaz­dasági Gimnáziumban novem­ber 12-én, 10 óra 45 perckor lesz. Azok a tanulók, akik Buda­pesten felvételiznek, és esetleg postázási gondok miatt nem kapták meg az értesítést, a fel­vételi vizsgára november 12- én, 9 óra 30 perckor a Kulich Gyula Szakközépiskolában (Budapest, Vili., Rákóczi tér 4.) jelentkezzenek; ők itt tehetnek felvételi vizsgát. MAGYAR GYŰJTŐ HAGYATÉKA LONDONI KIÁLLÍTÁSON Egy hazájában kevéssé is­mert magyar antropológus, Afri- ka-kutató és műgyűjtő, Torday Emil gazdag hagyatékából nyí­lik kiállítás november végén Londonban, a Burlington Gar- densben lévő Emberiség Mú­zeumában. Torday Emil (1875—1931) külföldi pályafutását 1895-ben Brüsszelben kezdte banktiszt­viselőként, ám az íróasztalnál jobban vonzották az afrikai ka­landok: 1900—1909 között több utat tett a fekete földrészre és főleg a mai Zaire területén élő törzsek között forgolódott. Utazásait és műgyűjtő tevé­kenységét a British Museum igen nagylelkűen támogatta és Torday Emil az afrikai törzsi mű­vészeteket reprezentáló mint­egy 3000 műtárgyat küldött Londonba: szőtteseket, szob­rokat, edényeket és sok egye­bet, amit lenyűgöző nyelvtudá­sa révén — nyolc afrikai nyelvet tanult meg —, valamint csere­kereskedelem útján meg tudott szerezni. A kiállítás 500 műtár­gyat mutat be a magyar kutató hagyatékából. A japán Toppan Kiadó két négyzetmilliméter felületű, egy milliméter vastag kiadványa a világ lekisebb könyve, mely 50 oldalnyi verset tartalmaz és csak nagyítóval lehet látni. Lemezbemutató a Latincában „HA SZERETET NINCS BENNEM, MIT SEM EREK...” Kolping-család Kaposváron A Kolping-mozgalom katoli­kus és nemzetközi. Magyaror­szágon eddig kevéssé volt is­mert a tevékenysége. Most vi­szont Kaposváron is megala­kult az első Kolping-család. Utóbbi szó magyarázatául: így nevezi magát az az ötven em­ber, aki a Szent József-plébá- nián a mozgalomhoz csatla­kozott. Vaski Ferenc ügyvezető elnöktől — aki „civilben” peda­gógus és gyógypedagógus — megtudtuk, hogy német alapítá­sú mozgalomról van szó. Adolph Kolping katolikus pap a múlt században Köln környéki iparoscsaládok gyermekeit ka­rolta fel, szociális és morális problémáikat orvosolta. E ne­mes kezdeményezés tújította fel a Kolping-mozgalom, hiszen az elesettek ..megsegítésére szövetkezett. Összecseng te­hát az évszázaddal ezelőtti cél és a mai szociális, erkölcsi álla­pot. Ezúttal nemcsak német te­rületen. Vaski Ferenc a legfontosabb­ról szólt: családszerű, az életet végigkísérő katolikus közössé­gi mozgalmukról. Ahogyan megfogalmazta: cselekvési közösség az övék, amely az egyéni képességek kibonta­koztatását segíti elő tagjainak. Pontosan mit is? Azt, hogy mi­nél jobb ember és minél jobb keresztény legyen.' Nem má­sokhoz, hanem önmagához képest. Ha ezt a képességet az ember megszerzi, akkor fordul­hat embertársai felé, akkor lesz morális alapja mások megsegí­tésére. Ezeket az elképzeléseket azonban tettekre kell váltani. Hogyan? Különféle képzéseket szer­veznek, karitatív tevékenysé­get végeznek, felkarolják a rá­szorulókat. A kaposvári Kol­ping-család tervezi, hogy hét­végi házat vásárolnak: ez lesz a Köíping-ház. Ott hétvégeket szerveznek házaspároknak, családoknak, elváltaknak, fiata­loknak és öregeknek. Főleg azoknak a rétegeknek, amelyek a társadalom perifériájára szo­rultak. A lelki programok mellett „világiakat” is: tartalmas szóra­kozást, művelődést, meghitt beszélgetéseket. A Kolping- családok tagja lehet minden keresztény hívő ember, aki el­múlt 14 éves. A mozgalom korosztályokra tagozódott. Például az ifjúsági Kolping deviáns misszió, amelynek kaposvári központja a Nyár utcai ifjúsági otthon. Mindehhez azonban pénz is kell. A mozgalom ezért alapít­ványokban és vállalkozások­ban is részt vesz, s nem ered­ménytelenül, ahogyan eddigi adatai tanúsítják. Mindennel fontosabb azonban, hogy ma­gyarországi szervezeteik ki­épüljenek. Ezt is elősegíti, hogy hét végén országos szövetsé­gük is megalakult Budapesten. Hitvallásuk nemcsak a moz­galomhoz csatlakozóknak lehet a mottója. Szent Pál apostol szavait idézik a Bibliából: „Le­gyen akkora hitem, hogy he­gyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. ” Varga Zsolt ÖRÖKSÉG H. I. nyugalmazott tanárnő egy szerda reggel meglepte eltartóit: vá­ratlanul meghalt. Családja nem lé­vén, az öregkor magányát két távoli rokona — egy testvérpár — osztotta meg vele, az áhított lakás reményé­ben. A korszellem azt mondatná, hogy a meglepetés kellemes volt, hi­szen így elerhető közelségbe került a főbérlői rangfokozatba való felemel­kedés. Lehet, hogy ez is jelen volt a két szoba-konyha-cselédszobás pa­radicsomban, amelyben a testvérpár szabadon mozoghatott. Egyetlen he­lyiség, a konyha melletti kicsiny kam­ra kivételével. Ez tiltott terület volt, ennélfogva izgalmas. Az említett szerda tehát halmozta a meglepetést: kulcskeresés, zárpró­ba. Az ajtó végre engedett. A kamra elhanyagolt volt. A fal melletti rozoga polcokon vastagon megült a por. De nem egyformán borított be mindent: felül volt a legvastagabb, s lent, a vedlett padlón levő tárgyak amazok­hoz képest fiatalabbkori kövületek­nek számítottak. Csakugyan kövületek voltak: H. I. életének pontos kormeghatározó le­letei. Mosószappanok, megkemé­nyedett porcukorcsomagok, sós­zacskók, henger és szögletes alakú fémdobozok liszttel, megkövült lekvá­rok, bizonytalan tartalmú csatosüve- gek, kenőcsök, tabletták, konzervek, wc-papírkötegek. A leltár, ha készült volna, a húszas évek szatócsnyilván­tartásától a sarki közért mai árulistá­jáig kölcsönözhette volna a szavakat ahhoz, hogy tételes pontossággal adja át az örökösöknek ezt a porlepte hagyatékot. H. I. tanárnő praktikusan szemlélte az életet, bár ha jól emlékszem, ma­gyar nyelvet és irodalmat tanított. Mégis azt kell mondanom, hogy a tör­ténelem érintette meg mélyebben: annak kiszámíthatatlansága, nélkülö­zésekkel terhes fordulatai. A lehetsé­ges szenvedés ki tudja mikor elkövet­kező tüneteivel, az éhezéssel, a be­tegségekkel, egyáltalán a „nincs”, a hiány gyötrelmeivel. H. I. a vesztett háború után, az ifjúság édes örömei közepette sem feledkezett meg a szü­lei által nosztalgikusan emlegetett lét- biztonságról. Az országbővítő diadal­menetek idején újabb polcot kezdett kamrájában, mert bölcsebb volt, mint a tábornokok, akik a feltétlen győzel­met ígérték; készült tehát a túlélésre. A komorodó hadijelentések rádöb­bentették, hogy a porcukor mellé kötszert is szereznie kell. Nem kétséges, hogy H. I. tanárnő megrögzött optimista volt. Az a sakk­játékos, aki biztos benne, hogy meg­előzi, lépésekkel meghaladja partne­rét. Diákjainak tiszta szívvel ecsetelte a koreszmény jogosságát: ha a nép bevonul az irodalomba, be fog vonulni a politikába is. De azért az első békekölcsön jegy­zésekor feltöltötte a lisztkészletét. Magányosan élt a harmadik emeleti lakásban, melyet nem is az ő, hanem a könyvek jelenvalósága határozott meg. Ám amikor egy vasárnap dél­előtt az egyik népnevelő megkérdezte tőle, hogy ezeket mind olvasta-e s ha már elolvasta, minek tartja, nos, ezt követően valószínű étolajat vásárolt, és talán ebből a korból származik néhány darab margarin is. A nemzetiszínű kokárdák konjunk­túrája idején kezdte a sort a legalsó polcon. A gyertyacsomagot egészen előre tette, nyilván fölrémlett a sötétbe borult város már-már elfelejtett képe. A jövő nem foglalkoztatta. Legalábbis úgy nem, mint ahogy diákjai vagy kol­légái tervezték az elkövetkező hóna­pokat, éveket. Emlékszem, egyszer megosztotta velem iskolai gondját: az osztálya arról írt dolgozatot, hogy mi­lyennek képzelik az életüket, munká­jukat tíz év múlva. A hang, mint mond­ta, nyugtalanító: a gyerekek vagy lég­várakat építenek, vagy céltalanság lappang a soraikban. Ákkor azt gondoltam, tíz év múltán megkeresek majd néhány volt diákját és szembesítem egykori önmagával. Nem tudom, mit kezdhetnék a mutáló hangú képzelgésekkel most... Ellen­ben itt van bölcs tanárnőjük beszédes vallomása, ezt kellene szembesíteni a korral, amely egyetlen emberöltő alatt soha annyiszor nem emelt fel, alázott meg, lelkesített és ábrándított ki em­bereket, mint századunk. Ez a kiha­lófélben levő nemzedék voltaképpen mindig „spájzolt” valamit. Elsődlege­sen is hitet abban, hogy a vészterhes időkben is bizakodni kell, hogy a dol­goknak meg kell változniuk, jobb sorsnak kell jönnie. S ezért dolgozott is: romokat takarított, földet osztott, tanított annak a célnak a hitében, - amely a mesés távlatok mellett a lét- biztonságot és a nyugodt öregkort is ígérte. H. I. nemzedéke most nyújt­hatná be a számlát. Ha másért nem, legalább azért, mert erejének na­gyobb részét, energiájának túlnyo­mó többségét, egyáltalán: életének meghatározó szakaszát egy boldo­gabbnak hirdetett társadalom fel­építésére tette. És most meg kell tanulniuk együtt élni a kockázattal, az infláció, a hiány bizonyosságával, a lét peremére ke­rülésének érzésével. Egyébként H. I. nyugdíjas tanárnő dohos hagyatékát az utódok kidob­ták. Kitakarították a helyiséget, és új polcokkal rakták körül a falakat. Király Ernő

Next

/
Thumbnails
Contents