Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-29 / 185. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP —NYUGDÍJ ÁSOK OLDALA 1990. november 29., csütörtök DECEMBER 14-IG MINDENKI MEGKAPJA! Már egy hete fizetik a nyugdíj-kiegészítéseket A kiásott város Két héttel ezelőtt — parlamenti döntés nyomán — az egyszeri nyugdíj-kiegészítéseknek a kapott nyugdíj mértékétől függő összegéről tájékoztattuk olvasóinkat, és — kissé türelmetlenül ugyan, de úgy véljük, érthető okból — a mielőbbi kifizetéseket sürgettük. Nos, éppen egy nappal azelőtt, hogy ilyen tartalmú írásunk megjelent a Nyugdíjasok oldalán, olvashattuk a Magyar Távirati Iroda közleményét a nyugdíj-kiegészítések kifizetésének idejéről, ám cikkünk akkor már a másnapi megjelenésre várt a nyomdában... Most viszont olvasóink tájékoztatására közöljük az MTI-nek a Magyar Posta Vállalattól kapott információját Eszerint a Magyar Posta Vállalat— a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egyetértésével — arról értesíti az érdekelt nyugdíjasokat, hogy az év végi egyszeri nyugdíj-kiegészítések kifizetését az ország postahivatalai november 22-én megkezdték. Minthogy ebben az időszakban már folyamatosan fizették, illetve fizetik a november havi nyugdíjat is, továbbá ennek befejezését követően rövid időn belül megkezdik a decemberi nyugdíjak kifizetését is, az egyszeri nyugdíj-kiegészítések kifizetésére folyamatosan, tehát decemberre áthúzódóan kerül sor, és december 14-ig minden arra jogosult kézhez kapja a neki járó összeget. A posta az érdekeltek megértését kéri — hasonló kéréssel fordultunk mi is nyugdíjas olvasóinkhoz november 15-én: a Nyugdíjasok oldalán Csapóné dr. Tóth Margit, a Somogy Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője intette türelemre az érintett nyugdíjasokat. kezébe az ásatások vezetését. Ő fedezte fel Pompeji elpusztult lakóinak azokat a maradványait, amelyek mindaddig teljesen elkerülték az ásatók figyelmét. Fiorelli rájött arra, hogy a vulkáni lerakódás felső rétegeiben, vagyis az iszapként megszilárdult vulkáni porrétegben üregek vannak, amelyek úgy keletkeztek, hogy a sűrű iszaptömeg körülvette a beléje került testeket, majd nemsokára cementként megszilárdult. S míg a szerves anyagú emberi testek idővel elporladtak, az üreg pontosan megőrizte formájukat. Ha mármost az ásatást végzők kellő gonddal jártak el és nem rombolták szét az üregek falát, hanem a nyíláson folyékony gipszet öntöttek bele, az néhány nap alatt megkötve újra testet adott az elpusztult lényeknek. Ezzel a módszerrel sikerült Fiorellinek és utódainak sok pompeji lakos testét olyan alakban visszavarázsolniuk, ahogyan haláluk pillanatában megmerevedtek. Nemcsak embereket sikerült ezzel az eljárással gipszbe önteni, hanem állatokat is, amelyeknek a haláltusában görcsbe merevedett teste nem kevésbé szívszorító látvány. Ennek a finom ásatási módszernek köszönhető, hogy a feltárt pompeji házak kertjében meghatározhatták az egykori növényeket is, és így pontosan olyan növényekkel ültették be a házak környékét, mint amilyenek a Vezúv kitörésének pillanatában ott zöldelltek. GONDOLATOK AZ ÖREGEDÉSRŐL A télre forduló időben egészen más az ember kedve, mint tavasszal. Körös-körül szürkeség, köd és eső, hideg szél borzongat. Kopár földön kopog, vagy hideg sárban cuppog a láb. Hát milyen lehet ilyenkor az ember kedve?! Sokan bizonygatják, hogy ősszel csakis nyomott lehet a hangulat. Valóban, az ember kedélye nemcsak a valóságos eseményektől, a kellemes vagy kellemetlen élményektől függ (bár azok a meghatározók), hanem befolyásolja az időjárás, a természeti környezetet. A színek is hatással vannak az ember hangulatára: a szürke, a fakó kék, a földbarna, a piszkos fehér árnyalatok nem tartoznak az élénkítő, szívderítő színek közé. A hideg, a nedvesség és a szél lehangoló hatássalvan az emberre. A közvetlen környezeti hatásoknál is meghatározott, az a belső élmény, melyet az őszutó és a közeledő tél gondolatilag, érzelmileg ébreszt az emberekben. Az ősz a természet öregedésének az időszaka. A köztudat is, a szépirodalom is általában a szomorúságot, a lemonA PSZICHOLÓGUS NAPLÓJÁBÓL dást, a ridegséget, a betegséget, a hanyatlást, a halált kapcsolja az őszhöz. Az emberek tudatában a növények öregedése és halála az ember életfolyamatainak változásaival is összekapcsolódik. „Őszbe csavarodott a természet feje”, „Hervadása liliomhullás volt”, „Elhull a virág, el- iramlik az élet” —• ezek a verssorok is illusztrálják ezt. A párhuzam nem alaptalan. A növények is olyan élőlények, mint az ember: születnek, növekszenek, virulnak, szaporodnak, idősödnek, elpusztulnak. Az emberi képzeletnek egyik jellemzője, hogy növényeket, állatokat (sőt tárgyakat, élettelen dolgokat) emberi tulajdonságokkal ruház föl, az embert pedig növényekhez és állatokhoz hasonlítja, olykor tárgyakkal jellemzi, különféle természeti jelenségekkel szimbolizálja. Mielőtt a „ködös, borongós őszi nap” és a „vad novemberi szél" képzetein keseregnénk, végig kellene gondolni az ősz „naposabb oldalát” is. Ilyenkor is akad verőfényes idő: a vénasszonyok nyara. Ilyenkor is talál színeket a szemünk: virágok helyett a színes falevelek tarkasága gyönyörködtet: szinte „lángol” a cserszömörce a hegyoldalban és „izzik a galagonya ruhája”... Az ősz a betakarítás évadja. Amit a meleg nyár megérlelt, a hűvösödő őszben mentjük át a hideg télre. Nemcsak az ember és állatai téli élelmét halmozzuk fel, hanem ilyenkor szedegetjük össze a virágok meg egyéb növények magvait. Ez tartalékolja az életet tavaszra. Az emberre vonatkoztatva: a nyugdíjaskorban is lehetnek még napfényes órák az anyagi nehézségek és a meggyengült egészség ellenére. Az időskor tapasztalata, bölcsessége, érzelmi higgadtsága, kiegyenlítettsége, csendes derűje igazi érték. Ha nyitott szemmel él az ember, megtalálhatja a szépséget az őszben is, az időskorban is. És ha tompul a külső fény, pótolhatja a belső sugárzás. Dr. Ignácz Piroska Pompeji — a Nápolyi-öböl és az itáliai ég kéksége között, zöld kertek koszorújában — csillogó falaival és oszlopaival derűs elragadtatást kelt a turistákban. E hallatlanul értékes tudományos és kulturális kincsnek, e gyönyörködtető és izgalmasan érdekes kirándulóhelynek létét azonban szörnyű katasztrófának „köszönhetjük”. A város lakói, akiknek emlékét annyira közvetlenül őrzik a romok, s akik közül a feliratok révén sokat név szerint is ismerünk, 79. augusztus 24-én reggel a Vezúv kitörésére ébredtek, s akik nem tudtak elmenekülni, keserves halállal pusztultak el az utcákon és a házakban. Pompeji nevét többször szárnyra kapta a világsajtó, például akkor, amikor megtaláltak 13 egykori szerencsétlen lakost: a halál pillanatában megmerevedett testeket szinte teljes valóságukban, a magukkal vitt tárgyakkal és ruhájuk nyomaival. A ma látható testek azonban nem valóságosak — csak formájuk a régi, anyaguk közönséges gipsz. Felvetődik a kérdés: hogyan lehetett tetemeket így „rekonstruálni”? Az eltemetett város kiásása 1748-tól 1861 -ig folyt úgy, hogy szinte több kárt okoztak, mint hasznot: teljesen szakszerűtlenül. Akkor végre megfelelő ember, Giuseppe Fiorelli vette Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Emlékekből rakott tűz Sütött a nap, mégis csípős volt az idő, még kora délután is. — Hiába no, mégiscsak novembert mutat a naptár — dörzsölte össze a kezeit a tűz fölött az öregasszony. — Nincs sok haszon ebből a melegből, de legalább nem lesz gondom a sok kacattal. Istenem, mi minden került elő a költözésnél! Itt van például a szenes vasalóm... Hogy kerestem egy időben, aztán mégse találtam rá. Most meg mintha követelné a jussát, hogy vigyem magammal, csak meglett! Nem mintha használnám még valamikor is, de azért örülök neki... Ezek a mai asszonyok már nem is tudják, milyen izgalom volt mindig egy-egy vasalás. Nekem legalábbis az volt... Mert nagyon kellett ám vigyázni ezzel a tüzes nyavalyával! Nehogy túl forró legyen, aztán elégesse a ruhát. Most van már mindenféle csoda masina, mégis panaszkodnak, hogy nehéz a házimunka... — Hát te meg hol bújkáltál eddig? — Óvatos lassúsággal szabadított ki egy fadarabot a széna alól. — Most már rád sincs szükség... Ugyan kinek jutna eszébe manapság rajtad tutyit igazítani?! Pedig régen — még fiatalasszony korombann is — hány lábravalót nyújtottam, formáztam veled! Most mit tegyek? Tűzrevaló lennél, ha nem sajnálnálak. Na, még meggondolom... Egész délelőtt hordta emlékeit a tűzre. Ahogy fogytak a pajtából a kacatok, úgy nőtt benne az aggodalom, hogy talán mégse kéne ezt tennie, de hát mit csináljon? A fia meg a menye szívesen befogadták, ám ezeknek a dolgoknak már sehogy sem jutott hely. Az utóbbi időben egyre gyakrabban mondogatták neki: ne maradjon itt egyedül ebben a nagy házban. Mi lesz, ha orvost kell hívni, ha ledől a lábáról? Igaz, elmúlt már nyolcvanéves, a szeme sem volt már a régi, a járás is nehezére esett, de a kertet mindig rendben tartotta. Most se engedte elgazosodni a földet, pedig nemegyszer azt se tudta, mennyi időbe tellett bejönnie a házig, olyan soknak tűnt... Aztán ezen az őszön beadta a derekát. Félt a téltől, a hótól, és félt a magánytól, s mert egyre gyakrabban kellett a botjára támaszkodnia... Ezen sokszor el is mosolyodon magában. Mármint azon, hogy neki a bot a támasza. Pedig, hajói belegondolt, ez így is volt. A férje több mint harminc éve elment—Isten nyugosztalja, jó ember volt —, s azóta egyedül, férfi nélkül él. A fia is rég elkerült már otthonról, ő meg nem szomszédolt, nem kért segítséget senkitől. így hát tényleg csak a botjára támaszkodott. Legalábbis az elmúlt tíz évben biztosan. Elfordult a tűztől — ilyenkor már korán sötétedik, szoktatta magát az esti szürkülethez. Végigsimította szemeivel a kertet. — Tavaly ilyentájt szántat- tam föl. Vajon milyen gazdája lesz ennek a földnek? A virágokat is sajnálom itthagyni, de hát hova tegyem? Az erkélyen így is annyi van belőle, hogy mozdulni sem lehet tőlük. Azért az mégsem ugyanaz... Indult volna, de a tűz melege marasztalta. A szomszédságban nemrég egy nála néhány évvel fiatalabb asszony hirtelen meghalt. Soha nem panaszkodott, még csak orvosnál se járt addig. — Nekünk már gondolni keli a halálra — mormogta bele a tűzbe, miközben egy kicsit felélesztette. — Mindennap várhatjuk. Én mégse akarok gondolni rá! — csapott a lángokba, de akkorát, hogy hátrahokölt a felröppenő parazsak elől. — Na! Egyelőre még én dirigálok itt! — csitította a szikrákat, és elindult a pajta felé, hogy újabb égetnivaló után nézzen. Nagy Zsóka Nyugdíjasokkal a Kupavár-hegyen Október utolsó hétfőjén az MTESZ Szenior Klubjának tagjai a somogyvári Kupavár-hegy- re látogottak a Kaposvári Villamossági Gyár autóbuszával. A kirándulás helyszínén a mintegy harminctagú csoport szakadó esőben hallgatta a romok között dr. L. Szabó Tünde megyei főépítészt, aki tudományos szintű előadásában történelmi és építészeti szemszögből ismertette hazánknak és megyénknek ezt az egyik legjelentősebb emlékhelyét. — A Kupavár-hegy a TarSzörénd nemzetségből származó Koppány szálláshelye volt. A lázadó pogányvezér leverése után itt a XI. században bazilika és kolostor épült. A Szent Egyed tiszteletére emelt bazilikát Szent László király alapította, felszentelésén ő is jelen volt. Temetkezési helyének választotta. A vatikáni források arra utalnak, hogy László királyt a somogyvári apátság bazilikájában temették el, csak később vitték át Nagyváradra, ahol ma is nyugszik... — A Kupavár-hegyen már a múlt század húszas éveiben végeztek feltárásokat. Dr. Ba- kay Kornél irányításával 1972 óta újra folytatnak itt ásatásokat: több mint negyvenezer lelet került elő. Ezeket a Rippl-Rónai Múzeum kőtárában őrzik, ahonnét majd a most épülő boltíves fogadóépületbe hozzák, és itt lesznek kiállítva. — A pécsi székesegyház méretéhez hasonló egykori bazilika mellett kibontakoztak a Benedek-rendi kolostor alapjai. A kerengő díszes oszlopainak egy részét az eredeti helyen most állítják vissza. A bazilika másfél méter vastag falaira rakott téglaépítmény konzerválása is folyik — mutatott a főépítész a szétmálló téglákra, aztán visszasiettünk az autóbuszba, mert az eső egyre jobban esett... Hazafelé jövet kézről kézre adtuk, és érdeklődéssel néztük a feltárási munka alapján kibontakozott bazilika makettjéről készült fényképeket, az alaprajzokat. Terveztük még, hogy az egykori megyeszékhely, Somogy- vár másik nevezetességét, a volt Széchenyi-kastélyt — mely ma gyógypedagógiai intézet — és parkjának értékes, öreg fáit is megnézzük. A kastélynak a Műemlékvédelmi Felügyelőség viseli gondját, a park és a hozzá csatlakozó „Brézai-erdő” országos jelentőségű természet- védelmi terület. Tóth Ferenc Gyógyszertári közjáték — Kedves betegeink! Új segéderő érkezett, aki ingyen és bérmentve szolgál különféle gyógymódokkal. (Takács Éva karikatúrája)
