Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-01 / 161. szám
1990. november 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 Akinek nem ajánlottak fel alpolgármesterséget Csaknem minden párt támogatott Szita Károly: Én a kritikámmal szeretném segíteni a polgármestert Az önkormányzati választás második fordulójának finisében három polgármesterjelölt nevét hozták nyilvánosságra a pártok, a kaposvári képviselő-testület alakulóülésén azonban közülük már csak egy, a Fidesz jelöltje maradt a ringben, de nem őt, hanem Szabados Pétert választották meg polgármesternek. Szita Károllyal, a megyei tanács környezetvédelmi főmérnökével, a Magyarországi Zöld Párt társelnökével három nappal a választás után beszélgettünk. Ő az akit a Fidesz is támogatott a polgármesterségért indult versenyben. — Sok vagy kevés az a hat szavazat, amellyel kevesebbet kapott? — Nem több és nem kevesebb, mint az egy. Az is elég lett volna ahhoz, hogy Szabados Péter legyen a polgármester és ne én. Az első önkormányzati ülésen örömmel vállaltam a jelölést. Meglepődtem azon, hogy csak ketten szálltunk be a polgármesterségért vívott — nem mondanám, hogy nyugodt küzdelembe. Amikor nyilvánosságra került a két jelölt neve, már gondoltam, hogy az MDF listavezetője lesz Kaposvár első demokratikusan megválasztott polgármestere. Ehhez — akár csak az ülésen — most is csak gratulálni tudok. Ám meglepődtem, hogy ilyen szoros lett az eredmény. Ez nagy örömmel tölt el. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem keserűség. Á tizenkét szavazat azonban amelyet kaptam, kárpótolt azért, hogy nem én lettem a polgármester. Ne tetsszék túl merevnek az álláspontom: én nagyon kritikusan fogok viselkedni az önkormányzati üléseken, ezt azonban jó szándékkal teszem. Én a kritikámmal akarom segíteni a polgármestert. Szeretném hozzásegíteni, hogy Kaposvár minél gyorsabban fejlődjön. Természetesen, amikor a polgármesterjelöltséget elfogadtam, nekem is voltak elképzeléseim. Ezek megvalósításáért most csak annyit tehetek, hogy elmondom őket az önkormányzat ülésén, s majd Szabados Péter polgármester úré lesz a döntés. — Bizonyos támadásokról is beszélt az önkormányzat megalakulásakor, amelyek az utolsó két hétben érték... — Gyakorlatilag én voltam az az ember, akit csaknem minden párt támogatott az egyéni választókerületben. Ennek, s ne tetsszék nagyképűségnek, de talán bizonyos fokig személyemnek is köszönhető, hogy bekerültem az egyéni választó- kerületből az önkormányzati testületbe. A politikusnak föl kell készülnie támadásokra a peliti- kai ellenfelei részéről... Én lettem a leggyanúsabb ember ebben az -időszakban a városban. Ha egy párt támogat, az még elmegy; ha több, akkor vannak, akik arra gondolnak, hogy valami nem stimmel. Én nem így látom. Ez az ötpárti támogatás talán betudható anMezőgazdasági termelők az üzemanyagárakról MIELŐBBI SZÖVETKEZETI ÉS FÖLDTÖRVÉNYT! Kibővített tanácsülést tartott a MOSZ (Folytatás az 1. oldalról) A Somogy megyei mezőgazdasági termelők kérik, hogy a kormányzat biztosítsa az alapvető élelmiszerek előállításával kapcsolatos költségek kompenzációját. A megye szövetkezetei közül 15 már az aszály következtében kilátástalan helyzetbe került, a többieket érte most újabb „övön aluli ütés”. Ilyen és hasonló döntések okszerű következménye lehet, hogy a mezőgazdasági kormányzatnak is komoly tárgyalásokat kell folytatni az érdekvédelmi szervezetekkel. A szövetkezeti törvényről alkotott elképzelések mostanra már lassan „leülepedtek", de sok még ma is a vitatott kérdés. Különösen a hosszú ideje tartó vajúdás okozott bizonytalanságot a mező- gazdaságban. Az Alkotmánybíróság döntése a földkérdésről erőteljesen befolyásolta a véleményalkotást, hiszen megközelítette a földművesek véleményét. A további munkákhoz elengedhetetlenül szükséges a részletesen kidolgozott agrárpolitika, mert enélkül nemcsak a szövetkezeti törvényt, hanem az egyszerű újratermelést sem lehet kidolgozni. A termelőszövetkezetek csaknem egy éve fáradoznak már azon, hogy megalkossák a magántulajdonon alapuló gazdálkodási formát, forgalomképessé tegyék a szövetkezeti vagyonrészt vagy az azt megtestesítő részjegyet, de központi, állami szabályozás hiányában csak jószándékú hozzáállásuk van meg. Csak a végleges földtörvény, a teljes vagyonnevesítés ad módot a kívánatos átalakuláshoz. A társadalmi átalakulási folyamatokban a szövetkezetek igényt tartanak arra, hogy a munkájukkal, vagyonukkal összefüggő kérdésekben a döntés a szövetkezeti önkormányzaté legyen. Miután Somogybán is sokféle szövetkezet van, a sajátosságok különbözősége okozza, hogy az átmenethez átmeneti törvényekre van szükség, majd a sajátosságoknak megfelelő, önműködtető mechanizmust kell kidolgozni. A szövetkezetek nem tartanak igényt előnyökre, de olyan rendelkezési jogosultságokat kívánnak, mint a társasági formában működő vállalkozások. Mészáros Tamás nak, amit eddig munkámmal próbáltam elérni és meg is csináltam a városban, másrészt pedig annak, hogy a Zöld Párt egyik vezetője vagyok, s hogy programunkat egyik párt sem hagyhatja figyelmen kívül. Sajnos, voltak keményebb dolgok is. Az még szimpatikus, hogy a megyei tanács környezetvédelmi főmérnöke, a Zöld Párt társelnöke vagyok. Amikor viszont közel kerültem a polgár- mesteri székhez, voltak olyan emberek, akiknek a rokonszen- vét elvesztettem. Nem tudom, hogy miért! Tény, hogy ellenkampány indult ellenem egy-két párt részéről. Persze, erre föl kellett készülnöm. Ennek a forrása a Környezetvédelmi Minisztérium volt. Ezt az alakuló ülésen is kimondtam. Az okok egyike, hogy még most sem értek egyet a jelenlegi kormánystruktúra fölépítésével, működésével. A Zöld Párt nevében ennek hangot is adtam az országos sajtóban. ^ — Megkeresték-e már az önkormányzat megalakulása óta, ajánlottak-e föl alpolgármesteri helyet? — Nem. Ha megkeresnének, felajánlanák az alpolgármesterséget s az önkormányzati testület bizalmát megkapnám, s megválasztanának, akkor — igaz, gondolkodás után —, de elvállalnám. Ennek egyetlen oka lenne: mindig az volt az elvem, hogy nem kívülről, ellenzékiként kell kritizálni — persze így is —, hanem amennyiben van lehetőségem többet tenni, részt vállalva a döntéshozatalban és az irányításban is. Ezt meg kell tennem. Persze mindez attól is függ, hány alpolgármester lesz, és kik. Ugyanis mindnyájunknak együtt kell dolgoznunk. Lajos Géza Tehermentesítő út épül Kaposváron Tavasszal már járható lesz Sok vitát keltett, hogy a vasút- villamosításhoz szükséges transzformátorállomás hol épüljön meg. Végül közös megegyezéssel olyan döntés született, amely — köszönhetően a MÁV nagyvonalúságának is — a kaposvári lakosoknak is előnyére válik majd. A város északi szélén, a laktanyával szemközti mezőben jelölték ki az alállo- más helyét, s a hozzávezető út természetesen MÁV-beruhá- zásból készül el. Ami már a lakosságot is érinti: a MÁV ahhoz is hozzájárult „némi” pénzzel, hogy az útnak folytatása legyen. Elkészül tehát a Füredi és a Jutái utat összekötő mintegy 800 méteres tehermentesítő út, amely lehetővé teszi, hogy rövi- debb úton, a város kikerülésével, át lehessen jutni az ipartelepről a 67-es útra, illetve a városi forgalom elkerülésével a Jutái útra. A beruházás megyei és városi közös pénzből készül el, de jelentős segítség az is, hogy a kivitelező Délviép önköltséges alapon vállalta el a munkát. A Közúti Beruházóvállalattól —szintén részt vesznek a lebonyolításban — megtudtuk: az út minden valószínűség szerint már az idén elkészül. Mégsem adják át a forgalomnak, mert az utat keresztező vasúti átjáróhoz előbb egy fénysorompót kell kiépíteni, hogy biztonságos legyen a közlekedés. Az ehhez szükséges kábelek vezetése és a fénysorompó kiépítése csak a iövő év elejére lesz készen. Áddig mindkét irányból behajtani tilos tábla figyelmei teti az autósokat; az építési területet nem használhatják. A beruházók ígérete szerint kora tavasszal elkerülnek a táblák: az út tehát járható lesz. A PÉNZ VILAGA Kétszázezerrel már érdemes Öt perc Nagyatád polgármesterével Munkálkodni újabb munkahelyekért Amikor tudósításunkat közöltük a nagyatádi önkormányzat alakulóüléséről és a polgármester megválasztásáról, még nem volt módunk bemutatni őt, hiszen nagyon is elfoglalt volt. Az ülés után azonban öt percre „elrabolhattuk" a 46 éves Varga Vincét; először arra kértük, hogy mutatkozzon be a Somogyi Hírlap olvasói előtt is. — Somogy és Zala határán, Zalaszentjakabon születtem 1944-ben. A mezőgazdasági technikumot Nagykanizsán végeztem el, a Keszthelyi Agrártudományi Égyetemen szereztem diplomát. Első munkahelyem a Lábodi Állami Gazdaság kispusz- tai kerületében volt, ahol gyakor- nokoskodtam, majd 16 évig So- mogytarnócán irányítottam a sertéstenyésztést. Nyolc éve élek Nagyatádon, így ismerem a város gondjait és eredményeit is. — Nagyatád 7-es körzetében indult egyéni jelöltként, s győzelmet aratott azok előtt, akik most képviselőtársai. — Nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja, de élveztem az MDF bizalmát. A mezőnyben ott szerepelt dr. Verkman Simon és dr. Jaklovics Ferenc is. Ők listán jutottak a képviselők közé. Hogy pártonkívüli létemre miért fogadtam el az MDF támogatását? Mert egyetértek a szellemiségével. Ennek ellenére úgy szeretnék dolgozni, hogy eleget tegyek a polgármesteri eskümnek; pártatlannak kell lennem, s a város érdekeit kell képviselnem. — Milyen programot hirdet? — Csak néhány perccel ezelőtt választottak meg, így a következő napokban elsősorban a város helyzetét kell felmérni. Nem szeretném, ha csökkennének a munkalehetőségek, sőt keresnünk kell, hogy újabbat teremtsünk. Meg kell vizsgálnunk, hogy a város pénzügyi lehetőségeit miként bővíthetjük. Nagyatád virágos város, s ezt az arculatát mindenképpen meg akarjuk őrizni. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a környezetvédelemre. Mindenképpen el kell mondanom, hogy első információink szerint nincsenek nagy gondok a városban, s remélhetőleg nem is lesznek. — Egyszóval számít a „ csapatára". De milyen csapatra számit? — Egyelőre meg kell ismernem a most már csak volt városi tanács munkatársait. Tudom, hogy van, aki már jelezte távozási szándékát. Mindenképpen új stílust szeretnék bevezetni, és szeretnék a szakértő emberekkel együtt dolgozni. Régiekkel és újakkal egyaránt. — Sok sikertI N.J. TÖZSDETUDNI VALÓK — KEZDŐKNEK A jelek szerint kimegy a divatból a párnaciha és az OTP. Az új módi: a tőzsde. Akik az utóbbi hónapokban nyertek is a részvények adásvételén, azokban szinte olthatatlanná vált a vágy az újabb „ingyenpénz’’ után. Persze igazából szó sincs ingyenpénzről. Aki részyé'nyt vásárol, az kockáztat, s nagyon is megérdemli az árfolyamnyereséget, hiszen az esetleges veszteség is benne van a „pakliban”. Aki azonban mégis tőzsdézésre adja fejét, annak tudnia kell az alapszabályokat. A kis pénzből csak kis pénzt lehet csinálni; a tőzsdén látványossá válik az az igazság, hogy a pénz a pénzhez vonzódik. Ezzel együtt ma már néhány ezer forinttal is neki lehet fogni a tőzsdének. Egy Ibusz-rószvényt — attól függően, hogy épp ingadozásának a mélyén vagy a csúcspontjánál van-e — 7—8 ezer forintért meg lehet venni. A mai, még mindig csak a fejlődésének a kezdetén levő budapesti értéktőzsdén — ahol a piac még kezdetleges, ahol még mindig nincs elég kínálat s nincs elegendő befektető — az árfolyamok ingadoznak. Az Ibuszé hullámzik, a többiekét pedig a hírek és a pletykák mozgatják. Aki eddig csak az Ibusszal foglalkozott, ha elég ügyes volt, már többször nyerhetett, ha megérezte, mikor kell venni és eladni. Vagyis, ha sikerült az ár ellen haladni. Akkor vett, amikor sokak kétségbeesve eladtak, s akkor dobta piacra papírjait, amikor a többség még jóhiszeműen bízott a részvény további felértékelődésében. Mindent egybevetve 7— 8000 forinttal egy héten belül akár 1500—2000 forintot is lehetett nyerni, s ez nem éppen megvetendő. Csakhogy eltart egy ideig, amíg a hőn óhajtott nagyobb ösz- szeg ily módon összegyűlik. Magyarán: akinek van, annak több milliót érdemes megforgatni, mert akkor egy-egy tranzakció nem ezreket, hanem akár százezreket is hozhat. Persze hozzá kell tenni, hogy ugyanennyit veszíteni is lehet az ügyön. A jelenlegi részvényínséges időkben azonban már 180—200 ezer forintot is jól lehet forgatni. Ebből többféle részvény kitelik, s így könnyebb adni-venni, ha kell, pénzzé tenni az egyiket, hogy egy alkalmas pillanatban már másikat vegyünk. Ha már túl vagyunk a nehezén, vagyis sikerült eldöntenünk, melyik értékpapírt válasszuk, akkor a kötvények és a részvények megvételének technikája már egyszerű. Ha a kiválasztott értékpapír tőzsdeköteles (jelenleg csak egy ilyen van, az Ibusz), akkor feltétlenül meg kell keresni egy brókercéget, s vételi vagy eladási megbízást kell nekik adni. A megbízással együtt meg kell adni egy limitárat is, amelynél vétel esetén magasabbat, eladáskor alacsonyabbat nem kínálhat a bróker. Minden brókercég felszámol valamekkora költséget. Ki kell próbálni őket, nem lehet csak az ár alapján dönteni. A nem tőzsdeköteles részvényeket és kötvényeket a tőzsdén kívül is be lehet szerezni, sokszor olcsóbban. Ám nem kis teher megtalálni azokat a bankokat és pénzintézeteket, amelyek a kisbefektetőket „utcán át" is kiszolgálják. Aki csak egy-két részvényt vesz, annak mindig többet kell fizetnie, m(nt annak, aki százszámra vásárol. Ezért néha nagyobb az esély az olcsóbb vásárlásra, ha a bróker a többi megbízásával együtt próbálja a mienket is teljesíteni. Bozzai Rita