Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-06 / 140. szám

SOMOGYI HÍRLAP I. évfolyam, 140. szám Ára: 5,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1990. október 6., szombat ARAD i S W F elülvizsgálják a kiemelt nyugdíjakat Szóvivői tájékoztató a kormányülésről A több mint két órán át tartó szóvivői értekezleten főként a különböző szociális természetű és a szénbányászattal össze­függő humánpolitikai intézke­désekről kaptak információt az újságírók. A nagycsaládosok, illetve a nyugdíjasok helyzetének -javí­tását célzó csomagtervet ismertetve Kelemen András népjóléti minisztériumi államtit­kár elöljáróban egy téves hí­resztelést igyekezett eloszlatni, amely szerint szociális segélyt kapnak a legrosszabb helyzet­ben levő nyugdíjasok. Mint mondta: a bérből és fizetésből élők jövedelméhez igazodóan a nyugdíjminimum háromszoro­sát el nem érő nyugdíjasok kapnak egyszeri 2400 forintot, kompenzációként. Ez az intéz­kedés a nyugdíjasok 90 száza­lékát érinti. A családi pótlék fo­lyósításának módosításaként határozat született arra, hogy a javítóintézeti, a jogerős szabad­ságvesztését töltő gyermek után is jár családi pótlék, felvé­telére az intézet vezetője, illetve annak megbízottja jogosult. Ugyancsak folyósítható az ösz- szeg a továbbtanuló fiatal után, annak 20 éves koráig akkor is, ha bizonyos kereseti forrással rendelkezik, ez azonban nem haladhatja meg a minimálnyug- díjak értékét. Tárgyalt a kormány a kiemelt nyugdíjak, valamint a nyugdíj- kedvezmények sorsáról. A volt állami vezetők, a magas politi­kai tisztséget betöltők nyugdíját ugyanis az általános nyugdíj­szabályoktól eltérő módon álla­pították meg. Ezt az 54/88-as minisztertanácsi rendeletet most hatályon kívül helyezi a kormány; ezt követően az álla­mi vezetőkre is a mindenkor érvényes nyugdíjelőírások vo­natkoznak. A kormány felül­vizsgálja az egykori állampárt vezetőinek kiemelt nyugdíjazá­sával és a korkedvezményes nyugdíjazással kapcsolatos gyakorlatot. A kormány a szénbányászat helyzetének rendezésével kapcsolatos intézkedéscsoma­got fogadott el. Ennek részletei­ről, az iparág helyzetéről Aut Henrik államtitkár és Pulay Gyula helyettes államtitkár szá­molt be. A továbbiakban László Ba­lázs szóvivő ismertette a kor­mányülés egyéb határozatait, törvényjavaslatait. Figyelmeztető sztrájk Kedvező döntés a bányászok ügyében A bányaipar valamennyi üze­mében megtartották reggel a két órás figyelmeztető sztrájkot. Nemcsak a szénbányákban, hanem a kőolaj- és földgázipari, érc-, kő- és ásványbányászati üzemek első műszakjában is két órával később kezdték meg a munkát. A bányászat mintegy százezer dolgozója vett részt az országos megmozdulásban. Tatabányán, három külszíni üzem részlegének dolgozói vi­szont nem tartottak a sztrájko- lókkal, akárcsak az oroszlányi szénbányák központi műhelyé­nek néhány egységében. A bányavállalatok szakszervezeti és gazdasági vezetői a sztráj- kolókkal ismertették a BDSZ felhívását, figyelmeztető akció­juk célját. Mivel Antall József miniszter- elnök, Nagy Sándor, a MSZOSZ elnöke és Surján László népjóléti miniszter pén­tek délelőtti tárgyalásai bizta­tóak, már nincs szükség a dél­utáni és az esti figyelmeztető kétórás sztrájkra — jelentette be tegnap délután a sajtó képvi­selőinek Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezeti Szövetségének főtit­kára. (Folytatás a 2. oldalon) Minden nép történetében vannak szomorú dátumok, amelyek a haza egy-egy tra­gédiájára utalnak. Tragikus érzelmeket ébreszt bennünk 1849. október 6-a. Ezen a napon Aradon kivégeztek 13 tábornokot. Magátólértető- dően gondolunk arra is, hogy a tizenhárom aradi vértanú magyar volt, pedig csak egy részük az, származása sze­rint német gróf éppúgy akadt köztük, mint szerb katona, akit a szabadságharc avatott magyarrá. Jelképes értékű, hogy a hősök valóságos nemzetisé­ge a háttérbe szorul. Damja­nich János szerb szülök gyer­meke, tettei révén mégis a miénk. Mégis magyar (is), mert az adott pillanatban úgy döntött, hogy Széchenyi és Kossuth ügye mellé áll. A tizenhárom tábornokot a bosszúvágy állította kivég­zőosztag elé, illetve az akasztófa alá. A forradalom elbukott, ám szelleme él, és jelentős tanul­ságokkal szolgál. A legelső a nemzet és nemzetiségeinek összefogása. Hiszen 1848— 49-ben ennek a hiányát érezte, vérezte a szabadságharc. A szlovákokkal, románokkal, szerbekkel, horvátokkal való szembenállás, sőt kíméletlen háborúskodás sokat ártott. És nemcsak történelmünk e két fényes esztendejében! Évtizedek hosszú során át a meg nem értés árnyékolta be a Kárpát-medence különböző nyelvű lakóinak sorsát. A leg­utóbbi években is visszatolon- colták az Aradra koszorúzni in­dulókat a határ túloldaláról. Pedig annak idején Kossuth és Balcescu megállapodott egy­mással a két nép békés együt­téléséről. Igaz, akkor már késő volt... Ma viszont — reméljük, hisz- szük—még nincs késő, hogy a népek végre kezet nyújtsanak egymásnak. Annyi más mellett ez is része az Európához való felzárkózásnak. Azért is, hogy ne kelljen többé újabb és újabb október hatodikáknak bekövet­kezniük. Tóth Béla Emlékmű a kivégzés színhelyén. (Egykori rajz) DR. SUCHMAN TAMÁS NYILATKOZOTT A SOMOGYI HÍRLAPNAK „AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSRA NEM KELL SOKÁIG VÁRNI” Hat hónappal ugyan az országgyűlési választások után, de újabb parlamenti képviselője van Somogy megyének. Az MSZP parlamenti frakciójában a legutóbbi időszakban visszalépés miatt két kép viselői hely megüresedett. A párt országos elnöksége az országos listán szereplő nyolc je­lölt közül választotta ki azt a két személyt, aki október 15- től a párt parlamenti képviselőjeként foglal majd helyet a T. Házban. Első helyre rangsorolták dr. Suchman Tamást, a Budapest Bank marcali fiókigazgatóját, aki az országgyűlési választá­sokon az 5. számú választóke­rületben csak nagy harcban szorult a második helyre. Mint országgyűlési képviselő elő­ször lapunknak nyilatkozott. Dr. Suchman Tamás 36 éves, jogász. Nős, két gyermek apja. Igazi marcali lokálpatrióta, köz­életi ember. — Hogyan fogadta a dön­tést, hogy érzi magát, mint országgyűlési képviselő? — Nagy felelősséget érzek, mert az ország jelenlegi politikai helyzetében szinte teljesen mindegy, hogy a parlament melyik szektorában foglal he­lyet az ember. Felelősséget érzek azért is, mert az ország- gyűiésiképviselő-választásban tisztességes számú szavazatot kaptam. Többen megkérdezték tőlem most, hogy elégtételt ér- zek-e. Nem. Mert nem voltam sértődött a választási eredmé­nyek után sem; hiszen hogy a második fordulóban vereséget szenvedtem, az az akkori politi­kai hangulatból következett. Tehát most elégtételt sem ér­zek. —Hogyan értékeli az MSZP parlamenti frakciójának eddi­gi munkáját? Milyen érzések­kel megy ez első ülésre? — Az MSZP-frakció munká­járól a véleményem nekem is csak az lehetett, mint az ország többi állampolgárának ez ideig. Tegnap részt vettem az első parlamenti frakcióülésen, ahol is alapvető stílusváltást hatá­roztunk el. Korábban úgy tet­szett, mintha az MSZP az ellen­zék ellenzéke lett volna. S ez egyfajta dermedtséget okozott a parlamenti frakció munkájá­ban. Sokan nehezen viselték el az egyéni kerületekben bekö­vetkezett „eredményeket”, ve­reségeket. (Folytatás a 3. oldalon) Fidesz-sajtótájékoztató Kaposváron Hejha többen elmennének... Sajtótájékoztatót tartott teg­nap este a kaposvári Fidesz- csoport. Vörös Gyula a tájékoz­tató szóvivője elmondta: az önkormányzati választás első fordulójában a narancsosok csapata jól szerepelt, hiszen a kaposvári listán 26 százalékkal az első helyen végzett. Az egyéni választókerületekben pedig három első, négy máso­dik, kettő harmadik helyet sze­reztek. Üröm az örömben, hogy sajnos az első választási fordu­ló eredménytelen volt. Nincs mit tenni, készülni kell a máso­dik fordulóra. (Folytatás a 2. oldalon) A jég hátán is megélnek? Kétszázan veszítik el a munkájukat Iharosberényben Magasba csaptak az indula­tok péntek reggel a Medicor Röntgen Rt iharosberényi gyárában. Szűcs László, a telep vezetője előző nap tudta meg ugyanis, hogy a központban véglegesen döntöttek — mint mindig, most is az itteniek feje fölött — az iharosberényi gyár január 1 -jei teljes fölszámolásá­ról. Ezzel mintegy 200 ember válik munkanélkülivé. (Kis híján ugyanerre a sorsra jutott a tap- sonyi gyár is, de ők végül is „megúszták” 80 fős leépítés­sel.) (Folytatás a 3. oldalon) Kétmillió kilométer — balesetmentesen Balesetmentesen közlekedő gépkocsivezetőket tüntetett ki Sik­lós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter pénteken a minisztériumban. Kétmillió kilométert tíz gépkocsivezető teljesí­tett balesetmentesen. Közülük az egyik somogyi: Lancsallcs Já­nos, a Kapos Volán kaposvári helyközi leányvállalatának alkalma­zottja. Hárman a Hungarocamion, ketten-ketten az Álba, Illetve a Zala Volán dolgozói, egy-egy sofőr pedig a Volán Tefu és a Közép­tiszai Állami Gazdaság gépkocsivezetője. Ugyancsak emlékpla­kettet vett át a Hungarocamion abszolút rekorder két gépkocsive­zetője, mégpedig Kétmillió-kétszázötvenezer kilométeres bale­setmentes közlekedésért. Első helyen a levegő- és zajvédelem Autóközlekedés, követelmények Ajánlások elfogadásával fe­jeződött be tegnap a kétnapos Környezetvédelem a közleke­désben című országos konfe­rencia, amelynek házigazdája Kaposvár, pontosabban a Köz­lekedéstudományi Egyesület Somogy Megyei Területi Szer­vezete volt. E két nap alatt majdnem húsz előadás foglal­kozott elsősorban a közlekedé­si eszközök környezetszennye­zésének okaival, illetve azzal: hogyan lehet ellene a leghaté­konyabban védekezni. Balogh János, a KTE megyei­területi szervezetének titkára elmondta, a programot egy ki­vétellel sikerült megvalósítani. A kitűnő vendéglátásért kö­szönetét is mondott a tegnap elnöklő Buna Béla, a Közfeke- déstudományi Intézet főosz­tályvezetője. Ő ismertette egyúttal a konferencia résztve­vőinek javaslatai alapján összeállított ajánlást is, amely­nek valóra váltásától az ártal­mak csökkenését remélik. Többek között azt ajánlották a konferencia résztvevői, hogy az illetékesek tegyenek meg mindent azért, hogy hazánk közlekedésének környezetvé­delme közelítsen az európai színvonalhoz. Szerezzenek határozottabban érvényt min­denütt a már kidolgozott köve­telményrendszernek, illetve tegyék azt teljesebbé. Helyez­zék új alapokra az új járművek­kel szemben támasztott köve­telményeket. Fokozzák az ólommentes benzin és egyéb kedvező hatású adalékok előál­lítását; dolgozzák ki a levegő- szennyeződést megakadályo­zó alkatrészek, katalizátorok, motorok beszerzéséhez szük­séges állami, illetve önkor­mányzati támogatás módját. (Folytatás a 3. oldalon) Két nyugdíjas halála a zebrán Két ember halálát okozó sú­lyos baleset történt pénteken kora reggel Fonyódon. Szabó Balázs 20 éves, balatonszeme- si lakos tehergépkocsiját figyel­metlenül vezetve elütötte a kije­lölt gyalogátkelőhelyen áthala­dó Hegedűs József 76 éves fonyódi nyugdíjast és feleségét, Hegedűs Józsefnél Az idős házaspár a helyszínen életét vesztette. Csütörtökön délután Kutason Kerbaum Imrénó 30 éves beta­nított munkás, kutasi lakos, személygépkocsijával nem biz­tosított elsőbbséget Repóth La- josné 56 éves kutasi nyugdíjas­nak, aki kerékpáron közleke­dett, és összeütköztek. A kerék­páros súlyosan megsérült.

Next

/
Thumbnails
Contents