Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-31 / 160. szám

1990. október 31., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 Négyezer éves a Pitagorasz- tétel? Nem kisebb szenzációt jelentettek be a New York-i Columbia egyetem tulajdo­nában levő ókori babiloni agyagtáblával kapcsolat­ban, mint azt, hogy a benne foglalt adatok négyezer­évesek. És mik ezek az adatok? A rovásírási jelek mintegy 60 jelcsoportja 15 derék­szögű háromszög adatait rejti. A megfejtés kulcsát Lucio Giadorou-Astori olasz tudománytörténész, az ókori dokumentumok kutatója fedezte fel. Az agyagtábla tanúsága sze­rint a mezopotámiai kultúrá­ban ekkor már ismertek egy olyan számítási szabályt, amely logikai alapokon nyugszik és általános jelle­gű. Ha az agyagtáblán föl­lelhető számokkal kapcso­latban elvégzőnk néhány műveletet, olyan arányokat kapunk, amelyeknek segít­ségével végtelen sok, de mindig derékszögű há­romszöget kapunk. Az agyagtábla emellett olyan matematikai tételekről is megemlékezik, amelyek bizonyítják az ókori geometria magas fejlettsé­gét. A geometriáról szóló legrégebbi ismert följegyzé­seket tartalmazó agyagtáb­la megfejtett szövege az olasz kutató szerint a jelen­tős elvi felismerések mellett gyakorlati (számítási, épí­tészeti, csillagászati) alkal­mazást is említ. A Korunk Tündérek, királyfik és társaik Kaposváron Erdélyi irodalmi lap bemutatkozása A Korunkcímű, 1926-ban Ko­lozsvárott alapított irodalmi fo­lyóirat szerkesztői gárdája mu­tatkozott be hétfőn este Kapos­váron a megyei könyvtár elő­adótermében. Bevezetőjében Laczkó And­rás, a Somogy főszerkesztője köszöntötte a háromtagú erdé­lyi küldöttséget. Arról beszélt, hogy történelmi szemléletünk­ben Erdély még mindig nem foglalta el a neki kijáró helyet. Sajnos, sokak szemében meg a Temesvár név is csak tavaly decemberben vált ismertté. A romániai magyar irodalomról pedig polgártársaink többsége vajmi kevés információval ren­delkezik. A köszöntő után Jancsik Pál szerkesztőségi titkár, költő ol­vasta fel néhány versét, műfor­dítását. A művek — így az Ahol az ég kékje a legmélyebb című vers is — Brassó és Kolozsvár hangulatát idézték. „Előzetes­ként” a most készülő számból egy román költő művének fordí­tását hallgatták meg az egybe­gyűltek. A szépen csengő sorok után az erdélyi mindennapok valósá­gába is bepillanthatott a hallga­tóság, amikor Kántor Lajos fő- szerkesztő, irodalomtörténész a lap múltjáról és jelenéről be­szólt. Azt a Korunk olvasóihoz írt nyílt levelet ismertette, amely­ben világosan megnyilvánult: vállalják a rájuk testalt címet. Tudatában vannak a történelmi nehézségeknek, de — mint megfogalmazta — a dicső múlt­ból ma már nem lehet megélni. „Évtizedek keserű tapasztala­tait próbáljuk energiává ková­csolni— mondta.—Ebben szá­mítunk mindazokra, akik gon­dolataik tisztaságát az idők so­rán mindvégig megőrizték. ” A szerkesztőség állásfoglalá­sának ismertetésén túl Kántor Lajos a folyóirat történetéről, az egymást váltó szerkesztőgár­dák által képviselt irányzatokból is beszélt. A közelmúlt eseményeiről szólva elmondta: a decemberi események, amit ma már „a hivatalosságokat leszámítva” csak rendkívül kevesen valla­nak forradalomnak,' a lap szá­mára is új lehetőségeket terem­tettek. — Mi egy teljesen más folyó­iratot akarunk szerkeszteni — összegezte. — Azt reméljük, hogy legutóbbi számunk olvas­tán ez mindenki számára vilá­gossá vált. Ma Romániában a magyar nyelvű folyóiratoknak olyan széles skálája van — mintegy százharminc magyar nyelvű újságról beszélhetünk —, amelyben helytállni rendkí­vül nehéz, és csak úgy lehetsé­ges, ha hagyományaink pozitív vonásait magasabb szinten, nagy szerzőgárdával próbáljuk megvalósítani. Ennek érdeké­ben keressük a kapcsolatot fia­talabb költőkkel, írókkal is csak­úgy, mint régi szerzőinkkel. Végezetül a szerkesztőség legifjabb tagja, Józsa István művészeti rovatvezető olvasta fel egyik alkotását. B.Zs. GYERMEKKÖRBEN, MESEKÖZELBEN Ha megszólal, sajátos mimika keríti hatalmába arcizmait. Szem­öldöke összerándul, mély redők borítják homlokát. Ajkairól szé­pen formált szavak röppennek föl. Kummer Judit mesél. Köréje gye­rekek telepszenek, s áhítattal nézik — hallgatják a csillogó sze­mű óvónénit, aki gyakran elevení­ti föl a félénk tapsifüles vagy Róka Rudi alakját. Törpékről és óriá­sokról, tündérekről és ördögökről szólnak a történetek. A hétközna­pokból színes mesevilágba vezeti a lurkókat. Valamennyien részt vesznek e kalandos túrán—anél­kül, hogy fognák egymás kezét. Egy nagy gyerek — vélhetjük sokan, és ezt vállalja is a nagyka­nizsai lány, aki két even át képesí­tés nélküli óvónőként dolgozott szülővárosában, s jelenleg a ka­posvári tanítóképző másodéves óvodapedagógusa. A meséken nevelkedett diáklány nemrég ér­kezett meg a zsámbéki tanítókép­ző főiskolán rendezett országos mesemondóversenyről, ahol mintegy 30 óvónő- és tanítójelölt seregíett össze. A zsűri előtt egy orosz népmesét, a Vajaspánkot és a Cinkotai főpapság című, Má­tyás királyról szóló magyar nép­mesét mondta el. Előadását — mert a mesélés is az — Benedek Elek-díjjal jutalmazták. — Nagyon szép gyerekkorom volt—vallja Judit —, s úgy érzem ez határozta meg pályaválasztá­somat is. Imádtam óvónénimet, Kálecz Andrásnét, Teri nénit, aki az akkori Teleki utcai óvodában őrködött felettünk. Már akkor, há- tulgombolós koromban akár élő szobán, akár lemezről nagy élve­zettel hallgattam a meséket, s később jómagam is gyakran vál­lalkoztam mesemondásra. Sze­retem, ha szeretik hallgatni a meséimet, ha figyelnek rám a ki­sebbek. Amikor érettségi után elhelyezkedtem a nagykanizsai Korvin Ottó utcai óvodában, min­den nap boldogságot jelentett. Gyermek- és meseközeiben dol­gozhattam, s ez volt a legna­gyobb öröm. Arról is szót ejtettünk, hogy a mesélés kiment a divatból. A gye­rekek nagy előszeretettel nézik a szem rágógumijának nevezett tévét, videóznak, s egy-egy Kriza János, Benedek Elek, Andersen- vagy Grimm-mese helyett inkább képregényekbe feledkezhet­nek... — Ez valóban így van — erősí­ti meg Judit —, az okok is közis­mertek. A szülőknek kevés idejük marad a felolvasásra vagy a spontán mesemondásra. Pedig a lurkók figyelme — ha édesanyjuk, édesapjuk vagy óvónőjük élveze­tesen beszél — leköthető. Szok­nyám köré gyűlnek ilyenkor, simogatnak, beleülnek az ölem­be, és figyelemmel kísérik a cse­lekményláncot. Ha mesét mon­dunk, mindig ügyelnünk kell a szemléletessógre; fontos szerep jut az arcnak, a gesztusoknak, a szavaknak, a tiszta beszédnek. A kicsinyek érezzék, hogy hol van a tetőpont, s törekedjük arra, hogy a mese megoldása egyben felol­dódást nyújtson... Hallgatom a tanulmányba illő szakmai instrukciókat, s közben azon meditálok, mennyit veszít­het egy gyerek, aki csak ritkán hall mesét. Aki a filmek révén készen kapja a figurákat, és fantáziájá­nak megmozgatása nélkül — mintegy tudomásulvételként — szemléli a történet fonalát és a szereplőket. — Természetesen a film is nagy élményt jelent a gyerekek­nek — magyarázza Judit —, hi­szen az ovisok is örülnek, ha egyszer-egyszer betéved hozzá­juk a „mozis” bácsi. Am ekkor a gyermek egy másik, vizuális él­ményt dolgoz fel. Erre az élmény­re is szükség van, de ha azt sze­retnénk, hogy csemetéink képze­lete szabadon szárnyaljon, akkor a tévé bekapcsolása helyett mondjunk el egy szép nép- vagy műmesét. Szerencsére van belő­lük bőven. Kummer Judit végleg eljegyez­te magát a mesemondással. Ha teheti, őmaga is szívesen hallgat mesét. Kedvence a Benedek Elek-díjat jelentő Vajaspánkó. Hogy kit tart mesterének? Mády- Szabó Gábort és Helyei Lászlót. Az óvónőjelölt — állítja — meg­marad a pályán. Erez elegendő elhivatottságot és tehetséget ma­gában. Szívesen járatnám hozzá alig hároméves kisfiámat. Lőrincz Sándor „Nem sokaság, hanem lélek...” A Sirály „szabadon szállt” a barikád idején is Pár perccel hét óra előtt szokatlan csönd fogadta a Csiky Gergely Színház vendégeit. Kezdetben tán föl sem tűnt, hogy a morajló embertömeg zaját finom sutto­gás váltotta föl, hiszen odakünn, a neonfényes estében még nagyobb a némaság. Talán elkezdődött már az előadás? — tűnődöm. Ám a nézőtér látványa lehangol. Csak mutatóban bukkan fel egy-egy ember, itt is ott is: jelezvén, hogy a Noszlopy-bérlet tulajdonosai nem be­széltek össze. A távolmaradás nem az előadás elleni néma tiltakozásból fakadt. Most mindenki lát mindenkit, de a pillantások szemér­mesen visszafogottak. Mintha senki sem akarná tudo­másul venni, hogy ma csak ennyien vagyunk. Felgördül a függöny, és a sötétség jótékony puhasága körülölel. A rivalda azonban a régi. A díszletek és a sze­replők „időn és téren kívül élnek” Csehov halhatatlan klasszikusának, a Sirálynak előadásában. Bár a kezdő­jeleneteket aláfestő aritmikus kopogás mintha idegesí- tőbb lenne, mint máskor, és a szorongás lélekbe marko­ló. — Csak egy színpadot ácsolnak — tér magához a ra­koncátlan gondolat, hogy aztán teret engedjen Arkagyi- nának, Trepljovnak, Nyinának, Trigorinnak és a többi­eknek... S mi felejtünk. Felejtjük a némaságot, a szoron­gást, a kételyt, a kinti valóságot. Az előadás végén azonban nincs kegyelem. A lánc­ban álló és a publikummal szembenéző szereplők vilá­gosan látják a nézőteret. Mindannyian érezzük: mi sem mozdulhatunk. Legalábbis a látványunk nem hazudik. Alig vagyunk ezen az estén. A taps azonban mégis erő­södik, és a harmadik színrejövetelnél már mosolyognak ők is, mi is. Igazi siker ez. Olyan szívből jövő köszönet, amely nem számlálja az összecsattanó tenyereket. Mert ezen a péntek estén a kis publikum is felnőtt a rivaldá­hoz. Várnai Ágnes Híres hordók Stróbl Pál lajosmizsei kádármester híres ipa­roscsalád tagja, már a dédapja is ebben a szakmában dolgozott. Dísztárgyként készített, faragott-festett hordói az USA-ba, Kanadába, Ausztráliába, Új-Zé- landba és Dél-Afrikába Is eljutottak; legismer­tebb vendégük és vá­sárlójuk a walesi her­ceg volt. Stróbl Pál a Szakma Kiváló Mestere cím birtokosa, eddig három kiállításon vett részt hordóival. A fes- tett-égetett díszítéseket a mester felesége ké­szíti, míg a fafaragás­ban a fia járatos. A MÚLT ÉRDEKESSÉGEI MIÓTA VISELÜNK RENDJELET? A régi rendjeleket a szakiro­dalom egyszerűen a „rend” megjelöléssel látja el, mely néha félrevezetheti az olvasót. Az első, oklevéllel hitelesítő magyar lovagrend a Károly Róbert által 1326-ban alapított Szent György-rend volt. Zsig- mond 1408-ban hozta létre a Sárkányrendet, amelynek tag­jait a főrangú családok jele- sebbjei alkották. 1429. január 10-én Burgun­diában alapították az Arany­gyapjas rendet — nagymeste­rei kezdetben a burgundi herce­gek, majd a spanyol királyok voltak, de 1477 után a nagy­mesteri méltóság a Habsburg- házra szállt—, 1725 után pedig mind a spanyol uralkodó, mind a Habsburgok adományozták. E rendjelet kapta pl. Zrínyi Mik­lós (1664) és ll. Rákóczi Ferenc (1703). Az ősi főrangú családok hölgytagjai nyerhették el 1668- tól a Csillagkeresztes-rendet (pontosabban: rendjelet). VI. Károly császár özvegye hozta létre 1750-ben az Erzsébet— Terézia-rendet. Nyilván az ol­vasók előtt is jól ismert a Mária Terézia által 1757. május 13-án alapított Katonai Mária Terézia- rend, amelyet a monarchia 1918-ig adományozott, de Bécs lényegében 1931-ig. Ezután a rendet magyar alapítványnak nyilvánítottak. Híres polgári kitüntetés volt múltunkban a Szent István- rend, amelyet ugyanez az ural­kodó keltett életre 1764. május 5-én. (Megújítására 1938-ban került sor.) E rendet — akár csak az előzőt — nagykeresz­tes, parancsnoki és kiskeresz­tes fokozatok formájában ítél­ték oda, s az első fokozat tulaj­donosai a „valóságos belső tit­kos tanácsos” méltóságra is igényt s tarthattak. 1884-ig volt érvényes az a rendelkezés, amely szerint a középső foko­zat odaítélése után díjazott (il­letve családja) a grófi rangért is kérelmet nyújthatott be, míg azzal, illetve a kiskereszttel a bárói rang „automatikusan" megkapható volt. A rend nagy­mestere maga az uralkodó volt, s a díjak átadására minden év augusztus 20-án került sor. I. Ferenc császár és magyar király 1808. január 9-én édes­apja emlékére hozta létre a Li- pót-rendet, majd 1816. február 12-én a Vaskorona-rendet. Ennek is három fokozata van, akár csak az előbbieknek, s 1884:ig az első fokozattal belső titkos tanácsosi méltóság, a másodikkal bárói, a harmadik­kal nemesi rang járt együtt. I. Ferenc József nevéhez fűződik a Ferenc József-rend 1849. december 2-án történt beveze­tése. Az első világháború során adományozott Katonai Érdem­keresztet is még 1849-ben ala­pították. 1898. szeptember 17- től volt ismert a hölgyeknek át­nyújtott Erzsébet-rend (illetve rendjel), amit a császár édes­anyja emlékére alapított. Á számos katonai érdemrend mellett kiemelkedő egy másik, a „Művészetért és Tudományért” elnevezésű, melyet V. Ferdi- nánd hozott létre 1835-ben; ennek utóda lett az 1887. au­gusztus 18-án alapított „Pro Lit- teris et Artibus”. Gazda István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents