Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-27 / 157. szám
1990. október 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ, OLVASÓSZOLGÁLAT 11 Az orvos válaszol A magas vérnyomás Megelőzése és kezelése A magas vérnyomás elsődleges megelőzésének lehetőségeit már a kórokok megismerése is képes megadni, ez pedig különösen azoknak fontos, akik hipertónia hajlamával jönnek a világra, illetve akiknek a családjában gyakrabban fordul elő e megbetegedés. A hipertónia kialakulása a túltáplálkozás, az elhízás, az alkoholfogyasztás, a túlzott só- és húsfogyasztás mellőzésével kerülhető el. A sófogyasztásban különösen a külön sózás kedvezőtlen, miután élelmiszereink már önmagukban is éppen elegendő sót tartalmaznak. A külön sózás többnyire rossz szokás, amit nagyon sokan az ételek megízlelése előtt már szinte reflexszerűen végeznek el, pedig még a sós ízhez szokottak is a sótlanabb ételeket nagyon könnyen és nagyon gyorsan képesek megszokni. Ugyanakkor a konyhatechnikában ajánlatos a most már kapható nátriumszegény konyhasó használata, melynek csak 60 százaléka érkárosító nátriumsó, 40 százaléka kifejezetten érvédő káliumsó. A magas vérnyomás másodlagos megelőzésének, illetve a magas vérnyomás szív- és érrendszeri szövődmények, érkatasztrófák elkerülésének nagyon fontos tényezője a hipertónia korai felismerése. Ezért csak üdvözölni lehet az automata vérnyomásmérők elterjedését, melyek az emberek vérnyomásértékeinek önellenőrzését teszik lehetővé. Különösen fontos a magas vérnyomás kockázatának kitett személyek vérnyomás-ellenőrzése, és ezek közé elsősorban az elhízottak, a cukorbetegek, a ve- sebántalmakban szenvedők, a több alkoholt, sót és húst fogyasztók, valamint a fogamzásgátlókat szedők sorolhatók. Ugyancsak nagyobb hipertóniás kockázatnak vannak kitéve azok, akiknek családjában több magas vérnyomásos, szívinfarktusos és agyvérzéses esqt fordult vagy fordul elő. A fogamzásgátló tablettákat szedők a vérnyomásukat az első negyedévben havonta, később pedig legalább félévenként ellenőrizzék, vagy ellenőriztessék, családi hajlam esetén pedig még gyakrabban, és ennek kiugró mértéke esetén keressenek más fogamzást megelőző módszert. A magas vérnyomásos betegek terápiája alapkezelésként történhet általános rendszabályokkal, így a napi konyhasófogyasztás korlátozásával. A sós íz más fűszerek adásával minden károsító hatás nélkül pótolható. A megelőzésben és a kezelésben is a napi 5—6 grammos sófogyasztás az ideális, sőt, ez a mennyiség még a szív- és veseeredetű vize- nyőt is kedvezően befolyásolni, illetve kiüríteni segíti. A diétás rendszabályokkal, sómegszorítással és testsúlycsökkentéssel az enyhébb hipertóniás esetek jelentős részében a vérnyomást gyógyszerek nélkül is képesek vagyunk normalizálni. A sómegszorítás a súlyosabb esetek gyógyszeres kezelését is segíti és megkönnyíti. Szintén az általános rendszabályokhoz tartozik az egészséges életmód, a jó alvás, a munkaidő, szabadság és pihenőidő aktív és egészséges kihasználása, megválasztása,-az életkorhoz és betegséghez igazított sport- és mozgástevékenység, az élvezeti cikkektől és fogamzásgátló tablettáktól való tartózkodás. A gyógyszerek közül ma már számos egyedi és kombinált vérnyomáscsökkentő készítmény áll az orvos és betege rendelkezésére és ezeket hatásfokozás céljából igen gyakran kombinálják vi- zelethajtókkal. Dr. Angeli István Somogyi népművészek Buzsáki rátétek Buzsák népi örökségét évtizedek óta őrzi ozv. Skrinyár János- né. Itt született, édesanyjától és nővérétől tanult meg hímezni. Szinte az egész falu rátótes térítőit, párnáit, futóit ő „vágja". A rátéttel készülő kézimunkák az egyik legősibb motívumkinccsel, a szegfűvel, a napraforgóval, at tulipánnal és a „kacskaringókkal” telnek meg keze nyomán. Az előrajzolt mintákra piros, kék, ciklámenszínű anyagok kerülnek általa, amelyből szapora asszonykezek tűheggyel varázsolnak csodát. A madaras, pávás, virágos darabok elkészülte igencsak aprólékos munkával jár. Éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá. Korábban, a háziipari szövetkezet bedolgozójaként szintén rátéteseket varrt. A fehér anyagon gyakran fekete és sárga minták is feltűntek a megrendelő kívánsága szerint. Mindig volt elegendő munkája, ám a többi hímzésfajtára — például a vézás térítőkre —már nem jutott idő. A rátétek szabása és vágása most, nyugdíjas éveire is rá maradt. Tehetségét azonban nem rejtette véka alá; rokonainak, ismerőseinek is átadta e művészet fortélyait. (Lörincz) Fotó: Kovács Tibor Hónapfordu ló Mindszent havát november követi. A Vendel-nap után Dömötör népi hagyománya szerint (26-án) a juhászok ünnepelték. Az időjárás tapasztalása íratta verssorok a közelgő telet idézik: Soká hulló levél—nagy és kemény telet, Hamar hulló levél—korai hideget És a jövő évre bőségeket jelent. A verset az Erdélyi magyar református naptárból (1939) idéztük. Megyei nyugdíjas Ki mit tud?- ra kaptunk meghívót Batéból. Szombaton egész napos látni- és hallanivaló várja a ráérős éveket gazdagító és megszépítő idősek rendezvényén a vendéget. A magyarság hősei sorozatban hétfőn dr. Molnár Imre magyarságkutató tart előadást a TIT Somogy Megyei Szervezetének Székházéban. A rendezvény 18 órakor kezdődik. Az előadó Eszterházy János gróf életútját és munkásságát mutatja be. A kaposvári Magyar— Lengyel Baráti Társaság 30-án tartja soron következő találkozóját, amire minden érdeklődőt várnak a Somogy Megyei Művelődési Központban, 16 órára. Dr. Lagzi István szegedi egyetemi docens a lengyel állam újjászületéséről tart előadást Lengyelország újra Európa térképen címmel. A Kolozsvárott 1926-ban alapított Korunk című folyóirat a vendége hétfőn a megyei könyvtárnak. A vendégeket — Kántor Lajos főszerkesztőt, irodalomtörténészt, Jancsika Pál költőt, Józsa István művészettörténészt — Laczkó András, a Somogy folyóirat fő- szerkesztője mutatja be. A rendezvény 18 órakor kezdődik. A kaposvári városi művelődési központban 30-án, kedden 17.30-kor az életreform klub tartja foglalkozását. Előadást hallhatunk egy német biofarm működéséről és a zselici biogazdálkodásról. Szerdán a Compagnie Frenák párizsi modern táncegyüttes mutatkozik be az intézményben 19 órakor. HÓBORTOS HÉTVÉGE Hóbortos hétvégének ígérkeznek október utolsó napjai. A kaposvári Szivárvány filmszínházban vetítik ugyanis az amerikai Ted Kotcheff filmkomédiáját, aminek a címe: Hóbortos hétvége. A mindent elsöprő amerikai humor és az európai farce legjobb elemeit ötvözi a szokatlan, ám rendkívül szórakoztató filmegyveleg. A film főszerepében Andrew McCarthyt, Jonathan Sil- vermant valaminf Catharine Mary Stewartot és Terry Kis- nert láthatjuk. Az olasz G. L. Eastman írta és rendezte a Metamorfózis című filmet, amit szintén a kaposvári Szivárvány filmszínházban vetítenek a hét végén. A történet azonban Amerikába vezet, ahol kísérletet folytat a fiatal és ragyogó tudós, Peter Housmann. Az öregedés ellenszerét kutatja. Ám a peches tudós, aki elsőként önmagán próbálja ki a DNS-szérumot, nem hogy megfiatalodna, szélsőséges viselkedés vesz erőt rajta és rohamosan kezd öregedni. A metamorfózis megállíthatatlan folyamat. A filmben Gene Lebrockot, Catherine Baranovot, Stephen Browot, Harry Casont láthatjuk. A tizennyolc éven felüli nézőknek ajánljuk a filmet. Jelenet a Hóbortos hétvége című amerikai filmkomédiából. Filmajánlatunk BÚCSÚK NOVEMBERBEN Balatonendréden november 30-án Szent András- napi búcsút tartanak. Nagyberényben november 5-én Szent Imre tiszteletére rendeznek búcsút, Balaton- fenyvesen november 19-én Szent Erzsébet-napi, Ba- latonőszödön november 5-én Szent Imre, Táskán november 11 -én Szent Márton, Hácson november 19-én Szent Erzsébet, Kisberényben november 25-én Szent Katalin, Somogyvámoson november 5-én Szent Imre, Kazsokban november 19-én Szent Erzsébet, Somodorban november 19-én Szent Erzsébet, Gerézd- pusztán november 11-én Szent Márton, Polányban november 11-én Szent Márton, Szentgáloskéren november 5-én Szent Imre-napi búcsút tartanak. Ezen a napon emlékeznek meg a névadó szentről Kaposváron is a Szent Imre-templomban. Fonóban november 11-én Szent Márton, Nagyberkiben november 25-én, Krisztus király, Kaposgyarmaton november 19-én Szent Erzsébet, Nagytoldipusztán ezen a napon szintén Szent Erzsébet-napi búcsú lesz. Kötésén, Somogybabodon úgyszintén. Kárán november 25-én Krisztus király, Törökkoppányban november 25-én Szent Katalin, Somogydöröcskén november 19-én Szent Erzsébet-napi búcsút tartanak. Kiállítás Szabó László, Veszprémben alkotó festőművész képeiből nyílt kiállítás Kaposváron, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A festő tájképei hangulatokat fejeznek ki. Palettáján érzékletesen keverte ki az ősz szín- gazdagságát. A természetet és a vadászatot kedvelőknek ajánljuk a tárlatát. A képen: Fák között— Szabó László festménye Horoszkóp Szerelem: Egyedül kellene döntenie. Mások csak rossz tanácsot adhatnak szívügyekben. Az ön lelkivilágába senki sem képes beleélni magát, annyira érzékeny és bonyolult. Hivatás: Túl magasra tette a mércét önmagának is, környezetének is, ne csodálkozzon, ha kollégái óriási erőfe- MÉRLEG szítás után is csak „minimálisát" teljesítenek. (IX. 24 — X. 23.) Máskor ennyi is sok volt. Szerelem: Bár most boldog, mégis — szinte látomásszerűen — kísérti a jövő: úgy érzi, ez a boldogság nem marad meg sokáig. Hivatás: Nehéz napokra számítson. Nem a munkájával lesznek bajok, hanem a környezetével. Irigyei alaposan aláaknázták a karrierjéhez vezető utat. S (X. 24—XI. 22.) egyelőre tehetetlen velük szemben. SKORPIÓ Szerelem: Vidám társasági életet él, s persze eközben hódítani is próbál — sikerrel. De hogy tartós lesz-e az új kapcsolat, az sokban függ új partnere csillagaitól. Hivatás: Előre nem látható kiadások miatt anyagilag összeomlik. Rengeteg különmunkával próbálja ellensúlyozni a hiányt, NYILAS közben főállását elhanyagolja, amiből nézetelté- (XI. 23.—XII. 21.1 rések adódnak. Szerelem: Partnere ellen nincs kifogása, mégis szeretne kitörni a hétköznapok egyhangúságából, a szürke megszokásból. Erre a héten nincs sok esély. Hivatás: Szerencsés ember, mert azzal foglalkozhat, ami egyébként is a hobbija. Sokan . „ ~ cserélnének Önnel ezekben a napokban. KedveVIZONTO zö ajánlatra is számíthat. (1.21.—11.20.) Szerelem: Partnere jóindulatára számíthat tervei valóra váltásánál. Most viszont épp nem ezt várja tőle. Mintha csak ellenkezésre, vitára vágyna, hogy győzhessen vagy megadhassa magát. Hivatás: Szerencsés helyzetben van: kreativitá- BAK sával, ügyes szervezéssel és sok fegyelemmel (Xll. 22—1.20.) még hibáiból is erényt tucfvarázsolni. Szerelem: Ha nem veszi komolyan az apró figyelmeztető jeleket, igencsak meglepődik néhány hét múlva. Az élet ugyanis egészen más, mint ámilyennek magában elképzeli. Hivatás: Kicsit „lazára” fogta a munkát, a feladatok könnyeb- HALAK bik végénél helyezkedett. Hogy ez helyes volt-e, (II. 21 .—III. 20.) arra a héten fény derül.