Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-25 / 155. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP—EZ VAN! 1990. október 25., csütörtök A szellemi fogyatékos főnyeremény Boldogtalan menyasszonyok A kínai Csiangszu tarto­mány hat körzetében több mint 48 ezerre tehető azok­nak az asszonyoknak a szá­ma, akik sohasem mondták ki a boldogító igent, és úgy vál­tak asszonnyá, hogy soha­sem voltak boldog menyasz- szonyok. De még a Peking- hez közeli Hopej tartomány 34 falujában is találtak rab­szolgaként kezelt asszonyo­kat a nyomozók. Mint a Der Spiegel írta, a forradalmat követő több mint 40 esztendő kevés volt arra, hogy megszüntessék ezt a „feudális csökevényt”, mely­nek a gyökerei a mennyei bi­rodalomhoz nyúlnak vissza, amikor is a szerelem inkább pénzügy volt, semmint szív­ügy. Egy „menyasszony” mai árfolyama — aszerint, hogy milyen munkaerő — 3-4 ezer jüan. A szüzekért, azazhogy az üzleti kifejezést használva, „a feltáratlan importcikkért” töb­bet kell fizetni. A német lap szerint igen keresettek, ennél­fogva jó áruk van a szellemi fogyatékos lányoknak. Ők ugyanis „hűségesek”, a vevő­nek nem kell attól tartani, hogy az ilyen hitves megszökik. Egyelőre nem ismeretes, hogy mire jutott a „hat bűn” el­leni kampányával a kormány, amelyben első helyen ostoroz­za az asszonyok adásvételét. Végül is a házasságok a földön köttetnek. S az is bizonyos, hogy Kínában minden tíz há­zasság közül hetet közvetítők hoznak össze. Mivel az utolsó adat szerint az 1 milliárd 72 mil­lió 220 ezer lakos 51 százaléka nő, az üzlet leépítése nem lesz könnyű. A jámbor terrorista Valerio Morucci, a Vörös Brigádok volt tagja, aki részt vett Aldo Moro elrablásában és meggyilkolásában, programo­zóként dolgozik egy egyházi intézetben. Moruccit 30 évre ítélték, azonban a Rebbibia-börtön vezetőinek szavát adta, ha kiengedik naponta dolgozni, akkor minden este visszatér a börtönbe. Eddig betartotta ígéretét. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) SZTÁLIN TÉGLÁJA Európa keleti felének sajátos idényjelensége volt a csillag- hullás, ez a szezon múltával immár érdektelenné vált. Le­váltották a szobrokat is, az érc­nél maradandóbbakat. Mi jöhet még? Például Sztálin téglája. Igaz, ez már Olaszországban esett, és nem is akárhonnan. Mint a La Repubblica megírta, egy derűs napon, Firenze kö­zelében arra figyeltek föl a járó­kelők, hogy a templom tetejéről hullik a tégla. S minden egye­sen beégetett üzenet: „Éljen Sztálin.” A kissé anakronisz­tikus szöveg elgondolkodtat­ta a helybelieket, összefér­het-e vajon a mai felfogással egy fél évszázaddal ezelőtti téglaégető vallomása, avagy bontsák le a falakat, és erő­szakkal távolítsák el a Go­noszt az Úr házából. Az értelem győzött. De azért a templomot újból be­szentelték. Az ördög nem alszik, noha befalazták. Fotó a gyűrűs bolygóról A Nasa (az Egyesült Álla­mok űrkutatási hivatala) a sajtó rendelkezésére bo­csátotta ezt a fényképet a Szaturnusz bolygóról, amelyet a Hubble űrtelesz­kóppal készítettek 1990. augusztus 26-án, amikor a bolygó 860 millió mérföldre volt a Földtől. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Kicsi, büdös és vánszorog... Milyen lesz a jövő autója? A választ, vélhetően azóta fogalmazza minden érintett, amióta az első négykerekű mobil ijesztgetni kezdte az utca népét. Umberto Agnelli, a FIAT elnöke megfogalmazá­sából megtudhatjuk, hogy „a kilencvenes évek autója továbbra is viták középpontjában áll, a köz­lekedés és a környezet válságos állapota miatt. A gyártók ez ideig védekező álláspontra kényszerül­tek, s ebből elég. Most már nekünk kell meghatá­rozni a környezetre és a közlekedésre vonatkozó szerepünket. A nagyvárosi autózás korlátozása legfeljebb szükséges rossz, de semmiképpen sem lehet az autó feletti győzelem. Sajnos, könnyebb megtiltani, mint kialakítani az intelligens autózást.” Az utóbbi tehát legalább annyira bizonytalan, mint a jövő autó­ja. A környezet pedig sajnos szenved — a jelen autóitól. Például a Trabanttól, melyet, amint ez egy kasseli hírből kitűnik, „a német újraegyesítés átkának" is tartanak. A kicsi és büdös díszítőjelzőhöz újabbat kapott odaát: a vánszorgó. Kimutatták ugyanis, hogy azokon a nagy forgalmú autóutakon, ahol Tra­bantok is araszoltak, négy hónap alatt a múlt évi 38- cal szemben 140-re emelkedett a balesetek száma. Piás patkányok Amerikai kutatók megtalálták azt a hormonrészecskét, amely „a kellemes érzést” okozza az alkohol fogyasztása után. Egy Buffalóban rendezett nemzetközi tanácskozáson két amerikai kutató számolt be fel­fedezéséről patkányokkal vég­zett kísérletek alapján. Vizsgá­lataik szerint az ACTH-hormon egyik része idézi elő az alkohol fogyasztása utáni „ellazulást”. Úgy vélik, hogy a felfedezett hormonrészecske szervezetbe juttatásával elérhető ugyanaz az érzés, mint ami az alkoholfo­gyasztással, s mindez a sze­Tévedni emberi dolog — gondolta W. Klaus bonni ügy­véd, amikor átnézte a bank­számláját, és megállapította, hogy az egyik pénzintézetnél vezetett betétjéhez a befizetett 200 márkát 2000 márkával ír­ták jóvá. Klaus úr tisztességes ügyfél­nek tartotta magát, azonnal levelet írt, amelyben a hibára fi­gyelmeztetett. Postafordultá­val megkapta a választ, ez ri­deg volt, köszönetét, hálát nem tartalmazott. „Az általunk jel­zett összeget tekintse érvé­nyesnek.” Aláírás: a pénztáros. szes italok szervezetet károsí­tó számos mellékhatása nél­kül. A szeszes italok fogyasztá­sára rászoktatott patkányokat néhány napig beoltották az ACTH4—10 elnevezésű mole­kulával. A kezelés ideje alatt a patkányok nem „italoztak", a kezelés megszűnte után azon­ban a korábbi alkoholmennyi­ség két-háromszorosát fo­gyasztották. A kutatók további vizsgála­taikban azt próbálják kideríteni, hogy az említett hormonré­szecske milyen úton fejti ki ha­tását az agyban. Mit tehetett? A Frankfurter All­gemeine Zeitung szerint újabb levelet már nem írt, mert eszé­be jutott az egyetemen hallott példázat, melyet nyilván a le­vélíró is kötelező érvényű gya­korlatnak tekintett. A Rotschild-bankház ügyvi­teli prakszisát egy reklamáló kliensnek adott válasszal szok­tákjellemezni. „Uram, az állás­pontja, miszerint többet szám­láztunk volna, Önre nézve hí­zelgő. Bankunkra azonban rossz fényt vet. Kérjük, vegye tudomásul, hogy bankunk pénztárosa sohasem téved.” Óvszer a puskán Bárhogy is alakul a hadi helyzet a Perzsa (Arab)-öbölben, a brit tengerészgyalogosok már beírták nevüket a hadtörténet rózsaszínű lapjaira. Közelebbről is azok, akiket sorsuk és feljebbvalójuk az első vonalba vezényelt. Oda, ahol a legtöbb a homok. Hogy tele van vele a láb­beli? Ez természetes. Hogy ropog a fogad alatt? Kit érdekel? A fe­szült harci helyzetben csupán azzal törődik mindenki az altisztektől a tábornokig, hogy tiszta-e a fegyver. A tengerészgyalogo­sok tudják, hogy a homok nem kapitulál, ezért csel­hez folyamodtak. Elővet­ték a hazulról hozott bá­torságukat, és úgy talál­ták, hogy éppen méretre szabott. Azóta homok nincs a fegyvercsöben, gondosan védi — a gumi óvszer. Állítólag könnyű szív­vel lemondtak róla, úgy­se tudnák mire használ­ni... Követendő bankgyakorlat Elnöki kutya „Mildred Kerr Bush a ne­vem, és 1987. február 13 óta élek együtt a Bush család­dal”. — így kezdődik az ame­rikai könyvpiac sikerkönyve, melyet egyetlen szóval lehet minősíteni: állati. A 141 olda­las önéletrajz eddig három kiadást ért meg rövid időn belül. A memoárirodalomban is szokatlan példányszám­ban kapkodták el, jóllehet nem eredeti a visszaemléke­zés, „diktálás” nyomán szü­letett. Igaz, hogy a nevezett Millie — Mildred beceneve — a „first dog”, Amerika első kutyája, aki a könyv szerint a first ladynek, Barbara Bush- nak „mondta tollba” a művet. Nos, így születik a siker­könyv, esetünkben a „Millie’s Book”, vagyis Millie könyve. A több fejezetből álló em­lékirat végigvezeti a nyájas olvasót az elnökválasztási küzdelmek kutyaperspektí­váján a Fehér Házba jutás diadalnapjáig, sőt a mai szo­kásokig. Hány órakor ébred, mit eszik, milyen körülmé­nyek között lakik az elnöki pa­lotában. Nem maradhat ki a sajtókapcsolat sem, hiszen a Life már 1989-ben első olda­lon méltatta a first dogot. Ta­lán mert a memoárszerzők emlékezetét szereti megkér­dőjelezni a kritika, Millie-ku- tya 136 dokumentumfotót is publikál, köztük olyanokat, amelyek a gazdi magánéleté­be engednek bepillantást. „Királyok és királynők, elnö­kök és űrhajósok, kormány­zók és művészek, újságírók és egyéb nagyvadak jártak itt, és én ezeket mind isme­rem” — fejezi be emlékiratait Amerika első kutyája. S hogy nem hazudik, a fotókon kívül mancslenyomattal is hitelesí­ti a művet. Légi­busz­gyár Toulouse, Franciaország. Az avatás napján, 1990. ok­tóber 10-én készült légi fel­vétel a francia Aerospatia­le cég új, hatalmas repülő- gépgyáráról, ahol fran­cia—angol—német közös vállalkozásban az új típusú Airbus gépeket gyártják majd. A gyárban az A—330 és az A—340 típusok ösz- szeszerelését végzik. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Komputer a politikában A stuttgarti egyetemen olyan számítógépes progra­mot készítettek, amely ké­pes bizonyos kijelentések igazságtartalmának megíté­lésére. A nyugatnémet kuta­tók előzőleg reprezentatív embercsoportok reakcióját vizsgálták bizonyos helyze­tekben, és azt a komputer­ben tárolták. Különös figyel­met szenteltek a politikusok választási beszédeit és elemzéseit bemutató filmek­nek. Azután kiválasztották a különböző helyekről össze­szedett kormányzati kijelen­téseket, amelyek a viszo­nyok jövőbeli javulására vonatkoztak, és összevetet­ték a később ténylegesen kialakult helyzettel. A gyakorlati kipróbálás a kormányüléseken megmu­tatta, hogy a program még nem elég érett, de a számí­tógép némely kommentárja alig különbözött a politiku­sok igazi közbekiáltásaitól. A komputer eddig csak sza­lagra nyomtatva adta ki reakcióit, de egy emberi hang útján történő kijelző­rendszerrel akarják össze­kapcsolni. Ezenkívül a gép programján is változtatni kell, mert jelenleg pontosan ugyanolyan kifejezésekkel szidalmazza a miniszterel­nököt, mint az ellenzék szó­nokát.

Next

/
Thumbnails
Contents