Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-24 / 154. szám
1990. október 24., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 A kaposvári belvárosi templomban y Évadnyitó orgonahangverseny mondta megrendültén harcostársairól megemlékezve azon kevesek egyike, aki visszatérhetett a faluba. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött az ünnepség, majd dr. Kanyar József idézte föl az első- és második világháború Kaposmérő lakosságát is megtizedelt borzalmát. Az első világháborúban ötvenezer somogyi katona halt hősi halált, közülük negyvennégyen Kaposmérőből vonultak be. Többnyire jeltelen sírokban nyugosznak. A második világégés ötvenhat mérői polgár vérét ontotta. — Az idehaza maradtak még egy istenhozzádot sem küldhették a jeltelen, idegenben fekvő hozzátartozóknak — mondta ünnepi megemlékezésében dr. Kanyar József. — Az első világháború után sok somogyi faluban állíthattak emlékművet a hősök tiszteletére, ahova évente egyszer—májusban a hősök napján — összegyűlhetett a falu lakossága, hogy emlékezzen. Ám a második világháborúban elesett katonákért és polgári áldozatokért még egy rekviemet sem lehetett mondani, egyetlen szál gyertyát sem lehetettgyújtani. Ez az emlékmű és emlékhely ma már rekviem Kaposmérő templomkertjében a világháborús hősökért, azok emlékéért. Ünnepi beszédét mondja Kanyar József Fotó: Gyertyás László És tükör a jövőjére készülő ifjúságnak. Amikor majd idejönnek május második vasárnapján és mindenszentekkor, hozzák magukkal nemzeti tudatunk ma még pislákoló, de egyre jobban erősbödő gyertyafényét — mondta az ünnepség szónoka. Közadakozás segítette, hogy a hősi emlékmű terve valósággá váljon. Az emlékműbizottság felhívása visszhangra talált Kaposmérő emlékezni akaró lakosságában. Fodor András költő is részese volt az ünnepségnek, ő Az utolsó huszár című versét fölolvasva emlékezett meg a hősökről, az áldozatokról. Hajszán Tibor, a község polgármestere olvasta föl azt a száz nevet, akik előtt főt hajtott Kaposmérő lakossága, és száz szál piros szegfűvel fejezte ki kegyeletét az emlékmű talapzata előtt meggyújtott gyertyák fényében. Az emlékművet Szigetvári György Ybl-díjas építész tervezte, a domborításokat Da- bóczi József építész készítette. (Horányi) A kaposvári belvárosi templom orgonáján csendült föl az 1990/1991-es hangversenyévad nyitánya: Lehotka Gábor orgonaművész szólaltatta meg a barokk kor zengi hangulatát idéző műveket. Az új hangversenyévadban kevesebb alkalommal gyűlhetnek össze a somogyi megye- székhely zenebarátai. Az igényes program azonban vonzó: mutatja ezt, hogy többen vásároltak bérletet, és különösen nagy érdeklődés kísérte Lehotka Gábor orgonaművész kaposvári szereplését, hétfőn estére sokan váltottak belépőt is. A belvárosi templom orgonája úgy szólt, ahogy technikailag képes, teljes fölújítása elodázhatatlan. Lehotka Gábor többet hozott ki a szerény hangzású orgonából, mint sejtettük, bár a barokk zene telített hangzásvilága nem érvényesülhetett kellően. Lehotka Gábor és Nagy Major Zsolt az évadnyitó kaposvári hangversenyen Fotó: Lang Róbert Lehotka Bach, Mozart, Beethoven és Bartók művei mellett szívesen játszik Csajkovszkij- darabokat is. A kaposvári hangversenyen Nagy Major Zsolt trombitaművész közreműködésével Pachelbel, Clarke, Bach, Händel, Pikéthy szerzeményein kívül hallhattuk Lehotka Barokk szvit című kompozícióját is. Lehotka zenei tanulmányainak meghatározója volt Pikéthy Tibor, aki zeneszerzésre tanította a fiatal növendéket. A témát a legnagyobb mesterektől merítette. A legnemesebb zenei anyagon nevelkedett Lehotka orgonaművész nemcsak kedvtelésből szánta rá magát nemrégiben, hogy maga is zenei kompozícióba öntse mondanivalóját. Az orgonán hétfőn este megszólaltatott mű rokoncsengésű a Bach-korabeli zeneművekkel, ám kifejezi Lehotka Gábor sajátos zenei világát is, virtuóz játéka is tükröződik a kottaalapokon megfogalmazott igényes zenei mondanivalóban. Zenei csemegének számított Pikéthy Tibor G-dúr toccátájának művészi tolmácsolása. Bach C-dúr toccáta, adagio és fuga címen jegyzett orgona- műve tette leginkább próbára a muzsikust is, és az általa megszólaltatott hangszert is. Lehotka tudta, mire képes a kaposvári belvárosi templom orgonájá, ezért úgy választotta meg az előadásmódját, hogy a mű a lehető legteljesebb gazdagságában, szépségében szólaljon meg. H. B. HŐSI EMLÉKMŰVET AVATTAK KAPOSMÉRŐBEN A szülőföld nemfeled A kegyelet lángjai lobogtak a kaposmérői első- és második A hozzátartozók a hősökre emlékeznek világháborús emlékműnél vasárnap délután az elhunyt hősök tiszteletére rendezett avató- és koszorúzási ünnepségen. A szülőföld nem feled — Film Oscar-díj[ásól Komlós István, a felbérelt szerető — Csendben készültek a felvételek A „kétméteres” Komlós (virággal) és Koncz Gábor Felbérelt szeretőt alakít Komlós István, a kaposvári Csiky Gergely Színház alapító tagja Budapesten, a Madách Színházban. Az asszony félelmetes, kétméteres embernek írja le a szeretőt (Dario Fo olasz író vígjátékában.) Két éve osztatlan az előadás sikere. A nyáron pedig Szabó István filmrendező szerződtette Komlóst az angol David Puttmann producer szuperprodukciójába. A Csiky Gergely Színházhoz harmincöt éve hűséges színész kaposvári otthonában mondta. — Szabó István szinte valamennyi filmjében játszottam. Most egy angol produkciót rendez: a filmet a nyáron Budapesten az Operaházban forgattuk. Oscar-díjasok szuperprodukciója ez: David Puttmann producer a sajtó, a nyilvánosság teljes kizárásával készítette filmjét Budapesten. A rendező Szabó István, az operatőr Koltay Lajos Oscar-díjasok. A szereplők között is számos a világhíresség. Szerepet kapott a filmben Bánsági Ildikó, Szabó Sándor és Tarján Györgyi is. — A történet egyetlen helyszíne egy operahaz, nevezetesen a budapesti, de lehetne akár a párizsi vagy a bécsi is. Nyilván olcsóbban bérelhette a nyári szünetben az épületet David Puttmann, ezért esett a választása a pestire. Az operaház teljes zenekara játszik a filmben, hat színész egészíti ki az együttest. Komlós István trombitán játszik... — A Madách Színházban két éve telt ház előtt játsszák Dario Fo vígjátékát, amely ‘ — miért is ne? — egy szerelmi háromszög története. A darabot Koncz Gábor rendezte, a főszerepet is ő játssza. Komlós Istvánnak milyen feladat jutott? — A történetet hárman játsszuk, Koncz Gábor, a rendező, Sütcz lla és én. Dario Fo az én szerepemet ' egy két méter magas színészre méretezte. Koncz ötlete volt, hogy rám osztja... Eddig hatvannyolc előadást élt meg a bemutató, a közönség érdeklődése, azt hiszem, még hosszú ideig műsoron tartja a darabot. A mű forté- lyos szellemessége megkapó. Á házaspár éveken át veszekszik, amíg a férj csalja az asz- szonyt, nincs is különösebb botrány, ám amikor az asszony is félrelép, kitör a pánik. A kétfel- vonásos darab történetében több szó esik az asszony szeretőjéről, mint amennyi jelenése van a professzor-szerető felbérlőjének, jómagámnak, a bemutatkozására a színpadon. De éppen ettől izgalmas a játék. Végig a szeretőről beszélnek és egyszer csak megjelenik a felbujtott, akit kétméteresnek írt le az asszony. Alig tudok megszólalni a színpadon, a taps frenetikus... — Kaposváron mikor látjuk Komlós Istvánt a színpadon? — A Csárdásban kaptam szerepet. A bemutatót november 30-ra tervezik. Horányi Barna A Feszty-körkép másolata Kaposváron Október 23. ünnepéhez méltó kiállítás nyílt hétfőn Kaposváron a városi művelődési köz- ontban. A Feszty-körképről észült metszet másolatát mutatják be az intézmény galériájában. A magyarok bejövetelét ábrázoló körképet 1896-ban a milleneumi ünnepségen csodálhatta meg a Városligetben a főváros lakossága. Már az 1700-as évek végén készültek olyan körképek, amelyek különös látványt nyújtottak. A magyar történelmi festészet egyik szenzációja a Feszty Árpád által készített történelmi tabló. Sajnos, mint sok más érték, ez is megsérült a második világháború idején. A százhuszonhat méter hosszúságú és tizenöt méter magasságú körkép maradványait hosszú időn at méltatlanul elhanyagolták. A körkép restaurálása azonban még várat magára, viták folynak róla — mígnem elporlad. Nem lesz már mit helyrehozni. Kalocsai István kicsinyített vázlatban elkészítette a Feszty-körkép fotómásolatát, ami szintén technikai remeklés. Országos vándorútja során hétfőtől a kaposváriak ismerhetik meg a honfoglaló magyarok bejövetelét — történelmileg hitelesen, avagy sem — ábrázoló művet, amit Győri Lajos újságíró mutatott be. H. B.