Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-20 / 152. szám

1990. október 20., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Játék hat húron Gitárkoncert Kaposváron Ritkán fordul elő, hogy gitár­művész látogat megyénkbe. Ennek ellenére mégis maradt üres szék a kaposvári Liszt Fe­renc Zeneiskolában szerdán este. A német Ralf Jarchow gi­tárjátékával bűvölte el közönsé­gét. A glindei zeneiskola fiatal tanára gazdag repertoárral ér­kezett hozzánk. A klasszikus számok mellett a gitárirodalom néhány modern darabja is el­hangzott. Luis Milan: Páván 5 + 6 című műve nyomán a re­neszánsz udvarok pompája elevenedett meg képzeletünk­ben. A quattrocento-korabeli lágy akkordok után egy brazil tánc­dal szólalt meg a húrokon. Az egzotikus szám lenyűgözte a publikumot: csakúgy, mint az előadó Vor allem anderen című műve. Az andalító szám kont­rasztjaiként egy brazil ballada csendül fel. A szomorú futamok fokozatosan érkeztek a tető­pontra, s a robbanásszerű kitel­jesedés után halkan ismétlődő dallamfoszlányok vezettek a teljes feloldódáshoz. Az első rész zenitje Fernando Sor Que ne suis je la fougere. (Op. 26) című klasszikus variációja volt. Az idilli, harmóniával teli muzsi­ka méltán aratott osztatlan si­kert. Johann Sebastian Bach Ga­votte című műve után két Bili Evans-darabnak — egy mo­dern dzsesszballadának és egy dzsesszvalcernek — tapsolt a közönség. Az improvizatív ele­mekkel teli alkotások bravúros technikai tudásról tanúskodtak. Ugyanez érződött a spanyol számoknál is, amelyek hallatán azt vártuk, hogy agitárszó mellé ének társul... A koncert befejező darabja, a Purificacao című saját szerze­ményű spanyol szamba után Ralf Jarchowtól megtudtam, hogy egy glindei trióban és egy kvartettben játszik, s évente mintegy harmincszor lép szín­padra, főleg Észak-Németor- szágban. Sem Spanyolország­ban, sem Brazíliában nem járt, a lenyűgöző muzsikát lemeze­ket hallgatva sajátította el. A zeneiskolában három eszten­deje tanít. Húsz növendéke — mint ahogy ő is — a blues, a rock és a dzsessz-számokat kedveli leginkább. A klasszikus zene szerepét nem vitatja, s hangulatától függ, hogy ez utóbbi vagy a modern darabok kerülnek túlsúlyba a pódiumon. A német zenepedagógus szer­dán este megtalálta a tökéletes arányt. Mesteri gitárjátéka most is fülünkben cseng. (Lőrincz) KINCSÜNK A GYERMEK De miből futja rá? (Folytatás az 1. oldalról) — Hogyan tud takarékoskod­ni egy óvónő? — A gyerekeken semmikép­pen sem szabad — feleli Gallai Lajosné. — Ugyanúgy kell szappan, WC-papír, szalvéta. Az ábrázolási eszközökön sem lehet, hiszen ezek is a gyerek érdekeit szolgálják. Az eszkö­zökre kell jobban vigyázni. Az új nevelési program sok technikai anyagot igényel. Problémánk januártól lesz, amikor minden megőrzött ceruzacsonk' el­fogy... A kétség bennem is megvan: mi lesz? Remélem, nem fordul elő az, ami az őszi gazdával: mindent szétszór, mert jön a tél. Nem szabad be­zárni az óvodákat! A középisko­lákban van most túlzsúfoltság. S ezeknek a fiataloknak is lesz pár év múlva gyerekük. Ha mégis jön egy demográfiai hul­lám, megint óvodákat fognak építeni? A Honvéd utcai óvoda tíz­emeletes házak között bújik meg, négy csoportban 81 gye­rekkel foglalkoznak. A nehézségekről Bíró Gyuláné vezető óvónő beszél: — Az energián és az élelme­zési költségeken kívül 63 000 forintunk volt az idén dologi ki­adásra. Már májusban elfogyott a pénzünk. A gyerekeket maxi­málisan próbáljuk ellátni, az elő­ző évben úgy takarékoskod­tunk, hogy maradtak foglalko­zási eszközeink és tisztítósze­reink. A papírszalvéta már ak­kor elfogyott. Szeptemberben a tanítóképző főiskola gyakorló­óvodája lettünk; foglalkozási eszközökre 25 ezer forintot kaptunk tőlük. Ebből voltunk kénytelenek mást is pótolni. A gyerek alapvető tevékeny­sége a játék. Fontos személyi­ségfejlesztő hatása van. Nem szerencsés, hogy gondjaink vannak, mert amit szeretnek és igényelnek — például a Lego játékot — elérhetetlenek szá­munkra. Hogy januártól, hogy lesz, nagy kérdés. A testület rendkívül gyermekközpontú. Ha az új nevelési programra gondolok, amelyben előtérbe kerül a gyermek esztétikai ne­velése, még nem tudom, hogy lehet majd teljességgel megol­dani. Pedig ez nagyon fontos: az a gyerek, aki már kiskorában hozzászokott az igényesség­hez, az felnőttkorában mecjőrzi ezt. Az óvoda alapozó műhely kell legyen. S egyre nehezebb a „gyermekanyagunk”. — Hogyan látja az óvodák sorsát? — Nagyon aggódom miattuk. Attól félek, hogy az önkormány­zatba olyan emberek is bekerül­nek, akik nem érzik az óvoda jelentőségét. Nemcsak a mi kenyerünk kérdéses, hanem a gyerekek sorsa is. A felnövekvő nemzedéket kellene nézni. Ki­nek jó, ha egy olyan nemzedék nő fel, amelyet gyermekkoráb- ban ideges felnőttek vettek kö­rül? Féltem őket, és aggódom a jövőjükért. Szó van arról, hogy meg­hosszabbítják a gyest. Óriási a különbség a bölcsődéből és az otthonról jött kicsik között. Az utóbbiak sokkal önállótlanab- bak. Úcjy látom, ebben a tudat­hasadásos állapotban megint a gyerekek kerülnek hátrányba. Nem a gazdaságosságot kelle­ne nézni, a felszabadult pénz­mennyiségnél a gyerek értéke­sebb. Megkér­dezném szíve­sen néhány képviselőtől: „Uram, mit tud maga az óvo­dákról?” — Hogyan tudnak segíteni önöknek a szü­lők? — Az ő ré­szükről hang­zott el, hogy mondjam el, milyen segítséget kérek. „Ki mit gondol?” — kér­deztem. Egyetlen kérdésem a nevelői partnerviszony megtar­tása volt. Hogy ezen a gazdasá­gi helyzeten felülemelkedjünk, ahhoz jó kollektíva kell. Alig vár­juk, hogy hétfő legyen, és jöhes­sünk dolgozni. Itt mindenki sze­reti a gyerekeket. Egy elhamar­kodott, kellően át nem gondolt rendelkezés tragédia lenne. — Ha azt mondanák, hogy a négy csoport helyett három lesz, váljak meg három ember­től, ez olyan törés lenne az éle­temben, amit nehezen tudnék elviselni — mondja Bíró Gyulá­né. — Minden fizetéskor ösz­Fotó: Jakab Judit szeszorul a szívem, amikor a háromgyerekes anya, érettsé­gizett óvónő hazaviszi a 4450 forint nettóját. A főiskolai hallga­tóban is ott a kérdés: érdemes ezt csinálni? Mi lesz akkor, ha végez? Az állami költségvetés­ben nem szerepelnek az óvo­dák. Olyan ez, mint a táblára felírt feladat: ha megoldják, le­törlik... Sokan mondják: jó, ak­kor majd sztrájkolunk. A sztrájk- törvényben azonban egyene­sen megfogalmazták, hogy alapellátást nyújtó intézmények nem sztrájkolhatnak. Mit lehet tenni? Tóth Kriszta CSONKA BÉLA ES A FOTO Csonka Béla fotós kaposvári alkotó a közelmúltban kapta meg a Nemzetközi Fotóművé­szek Szövetségének oklevelét és az AFIAP-cimet. A szövet­ség e rangos elismerést azok­nak ítéli oda, akiknek a munká­jában a magas művészi színvo­nal kiváló technikai tudással párosul, s akik alkotásaikkal nemzetközi tárlatokon is bizo­nyították tehetségüket. — Gyermekkoromban babo- názott meg a képi világ; min­denben aztkerestem-kutattam, mit lehetne megörökíteni, át­menteni másoknak — kezdi a beszélgetést Csonka Béla, aki kamaszkorában képzőművé­szeti pályára készült. Ezért járt a Balázs János Körfoglalkozá­saira. Ott olyan „kalauzok" vár­ták, mint Z Soós István, Ruisz György és a néhai Gerő Káz- mér. — Érettségi után dédelge­tett álmaim nem váltak valóra; forgalmi szolgálattevő lettem a Volánnál, majd műszerészként dolgoztam a Finommechanikai Vállalatnál. A fényképezés mellett szak­lapokból próbálta megtanulni a „szakmát”: a laborálást, a felvé­teltechnikát, a fotótrükköket, a komponálást. A Fotó című fo­lyóirat harminc évfolyamát számtalan szakmai kiadvány között őrzi, gyűjteményé leg­becsesebb kincseként. — 1961-ben egy budapesti pályázatra küldött képemmel, a Hess, madár-ral értem el az első sikeremet. Ettől felbuzdul­va a barátaimmal — Tóth Bélá­val és Juhos Nándorral— szin­te naponta leültünk, hogy meg­beszéljük, mit hogyan kellene lencsevégre kapni. Több tucat képet tesz elém. A fényképek és a montázsok be­szédes bizonyítékai ars poeti­cájának, a nagyfokú emberköz­pontúságnak. — Nem szeretem a szokvá­nyos, esztétikailag szépnek tar­tott fotográfiákat — magyaráz­za. — Tartalmilag nagyobb él­ményt jelent számomra, ha a néző megért valamit az alkotás üzenetéből. Ezért fordulok gyakran és örömmel a montá­zsokhoz. Ez a nyelvrendszer áll hozzám a legközelebb, és itt szintén az embert helyezem premier planba. Katalógusok tucatjai sora­koznak a polcokon, s legkedve­sebb munkája, a Corvina által kiadott, Kaposvár című fotóal­bum is itt kapott helyet. — A téma az utcán hever, szokták mondani. Hogy van ezzel a fotós, a látvány művé­sze? — Talán a fényképész is a hírlapíróéhoz hasonló érzé­Erdélyi pillanatkép kenységgel reagál a jelensé­gekre. Amikor elnyertem a Kas- sák-ösztöndíjat, egy írásos munkát kellett mellékelnem képeimhez. Az utca, mint köz- művelődési tényező, e címet adtam dolgozatomnak, s azt fej­tegettem benne, hogy a közvet­len környezet mennyire megha­tározó. Csonka Béla műveit 65 alka­lommal díjazta a hazai és a nemzetközi zsűri. Talán e siker­sorozat is közrejátszott, hogy 1981-ben a Fotóművészek Szövetsége tagjai sorába vá­lasztotta, s még ugyanebben az évben tagja lett a Művészeti Alapnak is. 1985-ben a megyei tanács művészeti díjával ismer­ték el tevékenységét. — 1973—87 között vezettem a Somogyi Fotóklubot—jegyzi meg —, s társaimmal országos hírű alkotóműhellyé fejlesztet­tük. Kaposvárra ugyanis nem­igen figyeltek. Sem a Fotómű­vészek Szövetsége, sem az Kapcsolat akkori Népművelési Intézet. Mi a Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítással is bizonyítot­tunk: a megyében sokakat vonz a látás művészete, a vizuális kultúra. Ezért is oly sikeres a kétévenkénti rendezvény... Szívügye a nemzetközi tárlat. Egyébként ez idáig önálló kiállí­táson Csonka Béla még nem mutatkozott be a kaposvári­aknak. Lőrincz Sándor Zrínyi lerombolta — a régészek feltárják TÖRÖK KORI ÁSATÁSOK BARCSON Harmadik hete tartanak a mun­kálatok Barcson a tavaly feltárt török kori palánkvár ásatásán. Építkezések során fedezték föl: feltűnően sok téglát, cserépdara­bot rejt a föld mélye. Bebizonyo­sodott: a belvárosban talált lele­tek abból az egykori erődből szár­maznak, amelynek a helyét a szakemberek mindeddig másutt sejtették. Amikor 1567-ben, Szi­getvár eleste után elkészült az építmény, a Dráva egészen Bar­csig volt hajózható. Az erődít­mény első lakói a drávai török flot­ta legénységéből kerültek ki. Egy 1618-as zsoldjegyzék százhet­vennyolc főből álló személyzetet említ: fő feladatuk a környék ke­reskedelmének ellenőrzése volt. A palánkvár építéséhez sok téglát használtak fel, jórészt azonban levert masszív cölöpök közé font ágakból, sövényből épült. Ez egy erősebb támadás kivédésére nem tette alkalmassá, így egy- egy nagyobb csata előtt alkalma­sint maga a legénység pusztította el védelmül szolgáló lakhelyét. A vár végső pusztulása 1644-ben, Zrínyi téli hadjárata idején követ­kezett be. Zrínyi katonái a földdel tették egyenlővé az ellenséges erődítményt. A körülbfelül hetven négyzet- méternyi alapterületű, derékig érő gödörben éppen a gondosan le­tisztított felszín feltérképezésé­hez készültek dr. Kovács Gyön­gyinek, a MTA régészeti intézet munkatársának irányításával. — Munkánk során elértük az egykori lakószintet — mondta. — Ennek alapján pontosan meg tud­juk majd határozni a vár fekvését is. A megnyílt vermek, szemét­gödrök tartalmából a török kori délszláv zsoldoshadsereg min­dennapi életére következtethe­tünk. A vár egy, a magyar végvár- rendszerrel párhuzamosan futó török védelmi rendszer tagja volt, száz évig uralta a környéket. A teljes feltárást sajnos nagyban gátolja, hogy beépített a terület, de munkánkat folytatva jövőre — vázlataink alapján — remélhe­tően a külső fal egyik bástyájára bukkanhatunk. Ott valószínűleg hasonlóan értékes leletek kerül­nek elő, mint az eddig kiásott bronz gyertyatartó, vagy a majd­nem épségben előkerült vas­szerszámok, szekercék. Barna Zsolt Egy-egy földdarab sok mindent megmutat a szakem­ber számára A tavaly előkerült, immár restaurált kerámiaedé- n^ek Fotó: Lang Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents