Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-03 / 137. szám

1990. október 3., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 Honismereti táborozok Mesztegnyőtől Iharosberényig Eötvös József családi kapcsolatai Somogybán Az ország majd minden ré­széből érkeztek a nyáron fiata­lok, köztük tanárjelöltek Mesz- tegnyőre. Főként Belső-So- mogy földrajza, irodalma, nép­rajza, történelme iránt érdek­lődtek. Mint arról a Somogyi Hírlap július 6-i számában is ol­vashattunk, Marcaliban megte­kintették a pap, Simon József (1892—1919) sírját, Segesden a királynék XI—XIV. századi ispánsági kúriájának gazdag régészeti maradványait, Iha- rosberényben pedig Inkey báró kastélyát. Eötvös József ,,édesanyjának”(?) sírjához is elzarándokoltak: nyomasztó kép fogadta őket. Méltatlanul el­hanyagolt ez a sír—tették szó­vá a fiatalok. Szegények istápolója A tavaly Nagyatádon elhunyt dr. Erőss István a megyei napi­lap 1985. november 11 -i számában „ Eötvös József em­léke Somogybán” címmel kö­zölt cikkében írja: „Jelenleg a temetőnek ezt a részét, ahol a sír van, magas gyomnövény veszi körül. A sírt alig lehet megtalálni... Talán valamely in­tézmény gondjaiba veszi a síro­kat...” Tíz nap múlva az iharosi napközi otthon két vezetője a lap hasábjain azt írta, hogy ré­gebben a pedagógusok és a tanulók már gondozták a síro­kat, s bár a körzetesítéssel megszűnt iskola helyére az öre­gek otthona költözött, ők to­vábbra is vállalják ápolását. De­cember 5-én már a csurgói 526. Számú Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola diákjai is fel­ajánlották Eötvös Józsefné síremlékének gondozását. A Csurgó és Környéke című lap 1989. januári számából ki­derül, hogy a csurgói általános iskola honismereti szakkörének tagjai — Molnár László Sándor vezetésével — 1988-ban októ­beri kirándulásuk során kimen­tek az iharosi temetőbe, és megtisztították a nagy államférfi feleségének, Rosty Ágnesnek a síremlékét és környékét. Azóta semmi! Jobban mond­va: ez év június utolsó hetében felbukkantak a mesztegnyői lel­kes kirándulók. Szükségét ér­zem egy félrevezető történeti adat helyreigazításának: Eöt­vös édesanyja ugyanis soha nem járt Somogybán és a meg-' látogatott síremlék alatt nem az ő hamvai porladnak. • Eötvös József (1813—1871) 1842. szeptember 13-án, Csa- bacsüdön vette feleségül bar- kóczi Rosty Albert földbirtokos, Békés megyei alispánnak és nejének, Eckstein Annának alig 17 éves leányát, Rosty Ágnest. Házasságukból három leány és egy fiú született. Másodszülött leányukat, Jolántát 23 éves ko­rában vette feleségül 1870. jú­lius 19-én pallini Inkey István (1842—1905) iharosberényi földbirtokos. (A családot 1895- befl emelték bárói rangra.) Eöt­vös Jolánta volt a család első tagja, aki Somogy megyéhez kötődött. Négy évvel élte túl fér­jét. A megyei sajtó 1909. már­ciusi nekrológjában így emléke­zett meg a nagyasszonyról: „... Az elhunyt bárónő, a nagy Eöt­vös József leánya messze föl­dön áldott nevű asszony volt. Jótékonysága, emberbaráti szeretete szinte páratlan ará­nyokat öltött és a szegény, nyo­morúságos, elesett emberek­nek nálánál különb istápolója alig adódott...” Sírja az iharosi római katolikus kegyúri temp­lom alatti családi kriptában, ma is megtekinthető. Inke község határában Jolántapuszta az ő emlékét őrzi. A márvány síremlék Nemsokára, a miniszter 1870. február 2-i halálával meg­özvegyült felesége is Iharosba költözött Jolánt a leányuk ven­dégszerető házába.,,... Férjem a nemzet halottja, de én a nép halottja akarok lenni—mondot­ta —; engem ne temessenek a kegyúri templom kriptájába, fa­lusi temetőben akarok nyugod­ni...” így is történt. 1913-ban a Somogyi Iskolaügy így emléke­zett meg a haláláról: „... pün­kösd tövében bevégezte 88 év öregségének csöndes, szép napjait Iharosban a magyar nagyasszonyok egyik kiváló alakja: Rosty Ágnes, a mi felejt­hetetlen Eötvösünk özvegye...” Fekete márvány síremléke be­tűhíven őrzi emlékét: „Nagy­méltóságú / vásárosnaményi / özv. báró /Eötvös / Józsefné / szül. Barkóczi / Rosty Ágnes / nyughelye / 1825—1913 / Ál­dott legyen emléke. ” Eötvös József családfáját — a teljesség igénye nélkül — még néhány genealógiai lánc­szemmel szeretném kiegészí­teni. A Bereg megyéből szár­mazó Eötvös családot Mária Terézia emelte bárói rangra, és a vásárosnaményi predikátu­mot is tőle kapták. Ä Szapáry grófok kihaltával hochenbrucki báró Lilien József (1753— 1828), az 1805-ben honfjúsított osztrák lovassági tábornok lett a Fejér megyei Ercsi földesura; ő építtette Szűz Mária tisztele­tére (azóta már elhagyott) csa­ládi sírkápolnájukat is. Édesanyja Ercsiben A dúsgazdag földbirtokos Anna nevű leányát Eötvös Ig­nác báró vette feleségül. Esze­rint a miniszter szülei: br. Eöt­vös Ignác (1768—1851) egyko­ri főispán, udvari alkancellár, főtárnokmester, valóságos bel­ső titkos tanácsos és br. Lilien Anna (1786—1858) csillagke­resztes- és palotahölgy, aki később sem tudott magyarul. Házasságukból született Bu­dán, 1813. szeptember 3-án Eötvös József. A minisztert — kívánságának megfelelően — Ercsi község temetőjében he­lyezték „örök nyugalomra” (1871-ben), de sírboltját több­ször is feltörték, ezért hamvait később Ercsi község kultúrhá- zának kertjében helyezték el. A mesztegnyői buzgó kirán­dulók tehát az iharosi temető­ben nem a miniszter Ercsiben elhunyt édesanyjának a sírját találták meg, hanem Eötvös József miniszter feleségének, Rosty Ágnesnek a síremléke előtt rótták le kegyeletüket. Hunyady László Őszi tárlatok « Úgy gondolom, egy-egy őszi tárlat színeit min­denkor az elmúlt nyár- jnekítik vászonra a fes­tők. A nyár fehér, kék lobogásá- ban csodálatos tiszták a színek, a formák, s talán még a megér­zések, sejtések is sokkal köny- nyebben kristályosodnak gon­dolatokká, mint ősszel, amikor az egyértelmű sárgát, zöldet, kéket árnyalatok millióira bontja a köd, és sejtelmessé, bonyo­lulttá válik a táj, az ember, a gondolkodás. Ilyenkor a ter­mészet ,,cireumdedernt’’-jába bele-belehallgató művész — körülvéve hervadt színekkel, avarillattal, kételyekkel, bizony­talan ítéletekkel — az elmúlt nyár bizonyosságához, egyér­telműségéhez menekül. Egy kis riadalommal bár, hiszen e né­hány hónapnyi távlat elég már ahhoz, hogy azt az egyértelmű­séget naivságnak vagy éppen vakmerőségnek ítélje, hogy idegenül, furcsálkodva szem­lélje némelyik művét, amelynek titka június, július átütő sugár­zásában oly magától értetődő, nyilvánvaló volt. Ezért azután ősszel olyan tüzek is gyúlnak a műtermek, dolgozószobák tájé­kán, amelyek műveket emész­tenek meg. Versek, novellák, rajzok, festmények halnak tűz- halált, s az inkvizítor maga az alkotó. Én úgy képzelem, hogy azoknak a műveknek, amelye­ket maguk az alkotók semmisí­tettek meg a történelem folya­mán — „fogyó életük növő lázá­ban” — ősszel szállt fel a füst­jük, kesernyés, hervadtlevél- szagú éjszakákon, amikor a lé­lek leginkább képes arra, hogy szembenézzen önmagával, hogy összevesse a különös, az öröklét lehetőségét az általá­nossal, a mulandóval. És ame­lyik mű állja a próbát, amelyik— úgy tetszik — nem szorul többé szülői pártfogásra, patrónusok- ra, mert életképes, mert öntör­vényű, mert szuverén — az ke­rül a verseskötetbe, a novella­gyűjteménybe, az őszi tárlatra. Szeretem az őszi tárlatot, ezt a nagyszerű hagyományt, mert nyarakat lobbant fel bennem. Az idei nyarat, a tavalyit, a tíz évvel ezelőttit. Szinyei Merse Pál jernyei kék egét, de különö­sen a magyar Barbizon: Nagy­bánya napját, amelynek szikrá­zásában festőlángelmék egész sora alkotott. Azért emlegetem a nagybányaiakat, mert szá­momra ma is e gyűrkőzésre, hódításra elszánt csoport az igazi példa, szellemiségük min­den közös tárlaton földereng bennem. Ferenczy Károly, Thorma, Glatz és a többiek a jó Hollósytól megtanulták, hogy a műben legalább annyi szerepe van az érzésnek, mint a tudás­nak, hogy a művész saját sze­mével kell lásson, s nem vala­miféle akadémiai szemüvegen keresztül. E közösséghez való tartozás alapfeltétele volt to­vábbá a művészeti erkölcs, a lehető legtökéletesebb felké­szülés kötelessége. Ezeket az elveket közösen vallották a nagybányaiak, s éppen ezért tudtak egymástól különbözni, ezért tartja őket tartalmi és for­mai újítókként számon művé­szettörténetünk. Szeretem az őszi tárlatokat, és általában a közös kiállításo­kat, akár csak az irodalmi anto­lógiákat. Sokféle arc, sokféle tekintet: ismerősök, ismeretle­nek. A közös kiállítások ritkán okoznak csalódást. Hiszen nem kell több, csak egyetlen művész egyetlen műve, amely egyszerre titokzatos és kitárul­kozó, amelynek köze van a meséhez, akár csak a realitás­hoz, a szenvedélyhez és a kö­zönyhöz, a jósághoz és a go­noszsághoz, egyszóval min­denhez, ami emberi; nem kell több, csak egyetlen művész egyetlen műve, amelyet úgy igazán a magaménak érzek — és már elégedetten lépek ki a kiállítóteremből. o, * Rostás Angéla ékszer­készítő szebbnél szebb munkáiból nyílt kiállítás tegnap délután Kaposvá­ron a városi művelődési központban. A tárlat ok­tóber húszadikáig tekint­hető meg Fotó: Gyertyás László Testvérmúzsák találkoztak Csöndes fohász Könyvbemutató a megyei könyvtárban Testvérmúzsák találkoztak a megyei könyvtárban. A zenei vi­lágnapon, 70. születésnapjá­nak előestéjén a Pedagógus Női Kar köszöntötte Szirmay Endre kaposvári költőt, műfor­dítót, akinek a vendéglátó intéz­mény erre az^lkalomra adta ki Csöndes fohász című kötetét. A Miseta Ida vezényletével meg- - szólaltatott művek közül talán a legkedvesebb darab Heisz — Szirmay Gyermektánca volt. E rövid zenei bevezető után Fo­dor András háromszoros Jó­zsef Attila-díjas költő méltatta a költőtárs, a barát ötödik önálló könyvét, amelyben 52 vers és 82 fordítás kapott helyet. — Szirmay Endre nemcsak nemzedékeket nevelő pedagó­gusa lett az irodalomnak, ha­nem kortárs európai költők mű­fordítója is — mondotta, majd a Felvidékről a Dél-Dunántúlra került fiatal tanárember művé­szetéről beszélt. Arról a líráról, amely oly szorosan kötődik a természetpoézishez, s amely­ben a feleség, a kedves min­dennapi inspirációja is benne van. — Verseiben gyakran nyúl vissza a történelmi hagyomá­nyokhoz, és őrzi a magyar iro­dalom értékeit. Jelen van ben­nük a Nyugat-iskola’, a népköl­tészet, de Sütő Andráshoz és Kerék Imréhez is fordul ihlető és összekötő motívumokért...- Fodor András szavai után egy nosztalgikus „időutazás” következett, amelyben — utas­ként — a könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermének kö­zönsége vett részt. A vezetőfül­kében pedig Szirmay' Endre foglalt helyet, hogy válaszoljon Fodor András kérdéseire. Szó esett gyermek- és kamaszkora színhelyéről, a Kárpátok árnyé­kában megbújó, fenyvesek őrizte, Kassa környéki faluról, amelyben a lakosság fele ma­gyarul, fele szlovákul beszélt. Az érintkező kultúrák szerepét már ekkor fölfedezte a fiatal fiú, s a közvetítés iránti vágy a ké­sőbbi műfordításokban „csa­pódott le”. Vörös Ildikó és Bíró Anikó tolmácsolásában a leg­újabb könyv gyöngyszemei hangzottak el, a képzeletbeli utazás egy-egy állomásán. A Csöndes fohász című köte­tet lapozva a költő a korábbi oldottabb lírától, romantikus fel­fogástól, a természeti képekből eljutott ahhoz a gondolatvilág­hoz, amelynek emelkedettsé­gét a ritmus is érzékelteti. A szerző olyan verseket gyűjtött csokorba, amelyekből a társa­dalomra mindig figyelő, moralista hite is kicseng: „Eljött bizony az ideje már hogy végre menjünk a fényre s forduljunk a mindenség felé és találjunk rá az emberségre!" — írja A mindenség felé című versében. Lörincz Sándor SZÉPÍTKEZÉS SZÁZ ÉV UTÁN Felújítás, tornateremépítés a Táncsicsban — százmilliós beruházással Korszerű tornaterem építését kezdik meg a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnázium udva­rán. Mihályfalvi László igazgató elmondta: hétmillió forintot biz­tosított a városi tanács a mun­kálatok megkezdéséhez. A 20x40 méteres küzdőterű és kis létszámú nézőteret is magában foglaló csarnok a Somogyterv tervei és a Somber kivitelezé­sében készül el, reményeik szerint két év alatt. Az iskola felújítását is elvég­zik, mindez további százmillió forintba kerül majd. Bíznak ben­ne, hogy az új önkormányzat is támogatja a beruházást. Mi­hályfalvi László elmondta: a tantestület és a diákönkor­mányzat is egyetértett a nagy­szabású építkezéssel, mert a gimnázium 700 tanulója eddig mostoha körülmények között tartotta a testnevelésóráit és a sportrendezvényeit. A jelenlegi tornaterem majdnem száz éve épült. Két év múlva a sporttago­zatos osztály is korszerű körül­mények között tarthatja foglal­kozásait. A városban több iskolának egyáltalán nincs tornaterme. Ezt a beruházást — amelynek összege a város utóbbi öt évé­nek iskolafelújítási és bővítési költségeit csaknem eléri—több kritika olyan érte: nem lehet-e egyszerűbb és olcsóbb torna­terme a T áncsicsnak? Mihályfalvi László szerint: —- Ha már csinálunk valamit, olyat szeretnénk, ami nem el­avult abban a pillanatban, amint készül. Felelősnek érzem ma­gam 700 diák testneveléséért. Ezenkívül Kaposvár is jól jár ezzel a létesítménnyel, hiszen nagyszabású versenyeket és sportrendezvényeket is szer­vezhetünk majd itt. (Varga)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents