Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-13 / 146. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1990. október 13., szombat A keresztúri ke gyúr és Keresztúry epigrammája SZEPESI ATTILA: Ars Amatoria (részlet) Leülsz, a szoknyád felcsúszik a térdeden, futó árnyék incselkedik, játszik velem. Visszfényekkel a zöld, a kék, az ibolya fonódik a könnyű szövet fodraiba. Alul a vibráló opál derengve, mint tört fény a tenger elfutó hullámain. Fényszilánkok keringenek térded körül, bukdosó, aranyzöld halak elevenül: a levegő fodrai közt csillámlanak, a vibráló, szeptemberi sugár alatt. Aztán a szoknyád araszolva feljebb csúszik, Új árnyakat vet, tétován nyugszik kicsit. Az ujjaid a pereménél játszanak — a fejed félrehajtod és felkacagsz. Négy kis öregasszony tipeg a kijárat felé, utánuk imbolyog a harangszó. A freskók szentjei hűvös áhítatba merülnek, az oratóriumban a templomépítő kegyúr, az enyészettel dacoló Festetich Kristóf tekintete villan. Mintha azt mondaná; lássátok feleim, aki épít, megérdelmi, hogy megemlegessék az utódok. Nos, ugye, ma is a legszebb barokk műemlék a somogyi parton a keresztúri templom? Igen, válaszolok gondolatban, miközben a rokokó ízléssel faragott szószéket, a gyönyörű szép freskókat nézegetem: igen, az építő nevét azért sem felejti el az utókor, hogy jó példaként időnként fölemlegethesse. Kegyelmed, Festetich Kristóf, aki úgy tudom, a rebellis Béri Balogh Ádám sógora volt és szívós pereskedések után sikerült csak elérnie, hogy Mária Terézia a birtokaiban megerősítse, építő uraság. A megnyugtató királynői kegyben ezúttal kivételesen egy alkotó szellemű ember részesült, aki Keresztúron a templomon kívül egy szép barokk kastélyt is emeltetett, amelyet ma a műemlékekben meglehetősen szegény déli parton ugyancsak nagy becsben tartunk. Persze, kegyelmed valószínűleg csodálkozna, ha látná, hogy a turistaházzá alakított kastély falán most Bél Mátyás professzor uram munkásságára hívja fel a figyelmet egy emléktábla, bár én feltételezem, hogy egykori vendégétől nem irigyelné ezt a dicsőséget. Megvallom, még azt is valószínűnek vélem, hogy az emléktáblán olvasható két hexameterért méltó „pályadíjat” ajánlana föl a kiváló literá- tornak, Keresztúry Dezsőnek, aki így írt: „Bél kutatott, hogy feltárhassa, mi él a hazában, /s megdúlt tájain újra virulhasson Magyarország." Mert bizonyára kegyelmednek is fájt a feldúlt tájék, az elbi- tangolt Magyarország, és vajon miért hívta volna házába a tudóst, ha nem becsüli tudományáért, hazafiúi buzgalmáért. Igen, „Bél kutatott, hogy feltárhassa, mi él a hazában”, a török járom, a labancjárvány után; szorgos deákjai kérdőíveket kaptak tőle, mielőtt vakációra utaztak vármegyéjükbe, hogy pátriájuk adataival térjenek vissza rektorukhoz. Leveleket küldött szerte az országba lelkészekhez, oskolamesterekhez és más írástudókhoz azzal a kéréssel: tudassák őt, az ismeretekre szomjúhozót szű- kebb hazájuk állapotáról, s ha tehette, maga is utazott, ke- resztül-kasul járta az országot, hogy megalkothassa nagy művét a hazáról. Kegyelmed akkor somogyi alispán és országgyűlési követ úr volt, a pozsonyi diétán ismerkedett meg Bél Mátyással, s 1731 telén meleg szívvel, jó szóval Keresztúrra invitálta. A tudós jól érezte magát itt, kegyelmed mindent elkövetett, hogy kellemes körülmények között alkothasson, lehetővé tette számára, hogy tüzetesen megismerhesse a Balaton sajátos világát. „ Van itt Festetich Kristófnak lakóháza — írja — amely pihenésre kiválóan alkalmas. Mert az elvonultságnak kedvező csendet kínál és egy felől a tó közelsége, más oldalról a sok liget is jóleső alkalmat nyújt a szórakozásra, egyrészt a balatoni halászat, másrészt a vadászatsokféle lehetősége által. Nem egykönnyen találni e helynél egészségesebbet és kellemesebbet: mert szemközt a tóra tekint, túloldalt pedig bájos dombokra és hegyvidékre nyílik kilátás. ” Somogy megye tóparti részére vonatkozó értékes feljegyzései ránk maradtak ugyan, de a nagy mű, sajnos, nem teljesedhetett be. Miért nem? Mert kevés volt a lábadozó hazában a kegyelmedhez hasonlatos nemes úr, ki saját jól felfogott érdekét az országéhoz igazította és a szellem emberének erőfeszítéseit méltányolta volna. Kevés széles látókörű megyei vezető akadt, aki Bél Mátyás gyönyörű tervét megértette, segítette, ám jóval több volt, aki legyintett „kérdéseire” és írásos küldeményeivel befűttetett az udvarház kandallójába. Bizony, Festetich Kristóf uram, ha kegyelmed nem hagy ránk Kresztúrón két szép barokk műemléket, Bél Mátyás vendégül látásáért akkor is megemlegetnénk, most pedig azt mondjuk: méltó őse volt a másik, a nagyobb Festetichnek, aki a közeli Keszthelyen Georgi- kont alapított és Helikont teremtett. Szapudi András HALDOKLÓ VAGY ÚJJÁSZÜLETŐ ANIMÁCIÓ? Világra nyíló ajtók Horváth Mária, a Pannónia Film Vállalat kecskeméti műtermének munkatársa elsősorban a Jankovics Marcellal indított, a népi hagyományrendszerből merítő Magyar népmesék rendezőjeként ismert a televízió- nézők körében. A szakma viszont legalább ennyire számon tartja Ajtó című, a nyolcvanas évek elején született sorozatának filozofikus kis remekeit is. Az elévülhetetlenül időszerű közlendőt: az emberi szabadságvágyat középpontjukba állító kis opuszok, egy-két perces közérzetjelentések számos nemzetközi elismerést szereztek: 1985-ben Annecyben, Krakkóban és Várnában, a következő években Chicagóban, Mexikóban, Tokióban és Hirosimában. Az ajtó, mint a klausztrofó- biát, a rossz közérzetet jelképező csiki-csuki manapság akár a szakma baljós szimbóluma is lehetne. Horváth Mária Balázs Béla-díjas rendezővel ezekről a gondokról, aggodalmakról beszélgettünk. — Mostanában furcsa helyzetben van az animáció: nem tudom, haldoklik vagy újjászületés előtt áll éppen. Bár munka van, a jövő tökéletesen bizonytalan. Ami mégsem számít igazán rendkívülinek, mert a filmszakma is csak azokat a tüneteket mutatja, amit minden más terület: végül is mindenki tudja, hogy valami újnak kellene kezdődnie, csak azt nem tudja senki, hogy ezt az újat hogyan tegye. A továbblépéshez nélkülözhetetlen lenne a szemléleti változás, és ráadásként még sosem volt ilyen éles gond, honnan szerezzünk pénzt az egyedi munkákra. Én például nagyon szívesen csinálok gyerekfilmet, erre lehetőséget is adott az elmúlt tizenvalahány évben megrendelőként a Magyar Televízió. Most azonban úgy tűnik, erre sem számíthatunk. Nehéz olyan megrendelőt találni, akit igazán érdekel ez a műfaj. Az életben maradást úgyszólván csak a külföldi bérmunkáktól várhatjuk. Vannak olyan terveink is, hogy hazai ötletekhez, forgatókönyvekhez keresünk külföldi megrendelőket. Mert az ember teljesen Részlet az Ajtó 3... ...és az Ajtó 8 című animációs filmből más lélekkel csinál egy olyan munkát, amelyhez van valami köze. — A közismert, pályádat meghatározó Ajtó-sorozat utolsó darabjai rendhagyó körülmények között, külföldi stúdiók munkatársainak a közreműködésével készültek. — Lehetségesnek tartom, hogy a jövőben ehhez hasonló megoldások is legyenek, ezeket a darabokat ugyanis a régi „testvérkapcsolatunk” alapján a krakkói animációs stúdió tagjai készítették. — Hogyan, milyen előzmények után jött létre ez a koprodukció? —T alálkozásaink alkalmával bemutattunk néhányat a már elkészült forgatókönyveinkből, s az irodalmi ötletekkel megismerkedve a lengyel alkotók kijelentették: szívesen bekapcsolódnának a munkába. Azért is nagy segítség ez, mert itthon nem számít eladhatónak a néhány darabból álló egy-két perces sorozat, még összevontan is túl rövid a tévés műsorkeret számára. Egy kétperces film nem cikk, viszont kétszáz percre már könnyebben szerződik akárki, ha lát fantáziát az ötletekben. Az animációs filmkészítők manapság a nagyiparosodás korát élik, s míg egymást érik a vége-hossza nincs sorozatok, szinte végképp eltűnnek a kis művészi animációs mozik. Kollegáim közül kevesen mondhatják el, hogy olyan szívükhöz közel álló sorozatokban dolgozhatnak, amilyen az „én” Ajtóm. — A kecskeméti stúdióban jelenleg a Magyar Népmesék negyedik sorozata készül, illetve vár befejezésre. Előre láthatóan mikor adják át az utolsót? — Terveink szerint szeptemberben. Tulajdonképpen ez a sorozat is folytatható lenne, hisz a népmesekincs kútja is kimeríthetetlen. Már gondolkoztunk — pajzán történetek feldolgozásával — a folytatáson, amely lehetne kifejezetten felnőtteknek szóló is. Úgy gondolom, erre könnyebben találhatnánk külföldi megbízót. Manapság az ember szem előtt tartja, mi az, amit szívesen csinál, de arra is kell figyelnie, hogy az eladható legyen. Károlyi Júlia KISS BENEDEK: r Gesztenyehullás Zsebemben az év első gesztenyéje — boldognak lennem ennyi most elég. Vagy majdnem. Szedem, gyűjtöm sok-sok éve A babaarcú kreol gesztenyét Más kavicsot zörget a zsebében, kulcsokat, pénzt vagy egyéb lomot. Én egy gesztenyével is beérem. Már ettől is — majdnem — boldog vagyok. Emberibb lesz általa a múlás. Még az elmúlás is emberibb. Gesztenyéim kreol babaarcok: életünk hát így-úgy eltelik. így-úgy telik, nem ahogy gondoltam valamikor, míg virágban állt a gesztenyefa, és a harsány lombban ezer hangszer zsongott, muzsikált. így-úgy telik, s ha megáll az ember afasorban, csak mint a kutya a törzs mellett: nézi szikkadt szemmel, mint fakul a lombok aranya. Meddig tart a remény? MONOLÓG DIALÓGUSBAN — Hoztál egy szál virágot. Köszönöm! — Nem kérded, miért hoztam Tehát tudod az okát. — Persze... És éppen ezért köszönöm! Egyetlen vagy, aki odafigyel — vagy figyel? — Egyszóval: rám néz. — No, és hogy vagy? — Köszönöm jól! Az ember dolga, hogy minden körülmények között jól érezze magát. Az örömöket meg kell találni. — Csakhogy nem mindegy az, hogy az öröm a küszöbön van, rád rohan, rád tör — avagy neked kell kikotomi, kibányászni, előkeresni valahonnan,... Csak azért, mert vallód:,, elveszett az a nap... ” — Ne folytasd! Igen. Én kibányásztam, kikotortam a saját zsákomból azt az örömet, ami erre a napra szól. Mert nem tudok öröm nélkül élni — és arról is meg vagyok győződve, ha én örülök, abból a sugárból másnak is jut. — Egyszóval: ma — jól vagy, és örülsz. — Persze! Ennek a szál virágnak is. Talán ennek most a legjobban. — Elhiszem neked. Akkor is, ha az arcod mást mond. Nem látom a tekintetedben a hamisüatlan örömfényt, a kicsattanó derűt. — ...és egyáltalán nem hiszed el, azt amit mondok? — Dehogynem! Csak..., csak... — ...csak valami más is van ott, lenn a mélyben. — Igen. És ezt számos- számtalan embernek letagadhatod. Nekem, tudod, hogy nem! Látom rajtad, hogy nem egészen vagy otthon. Vagy mondjam úgy: nem vagy otthon? — Provokálsz! Pedig látod, minden a helyén van. És te tudod legjobban, hogy kínosan ragaszkodom ahhoz, hogy rend legyen körülöttem. — Ez rend? —Igen! Miért? Úgy látod ez nem a rend?! — Hát... — Nem gondolod, hogy létezik olyan is, hogy valaki a rendetlenségben is megtalálja, sót ki is építi a maga rendjét? Nem hallottál olyanról... — ,,Hogy a legvégletesebb esetben is egy zúgban ott van a saját békessége.” Ezt akartad mondani Csak idéztelek. — Immár másodszor. Furcsa. Vagy legalábbis szokatlan. — Éppúgy, mint a te konok, makacs örömkeresésed. — Nem értem, mit kifogásolsz ebben. Bántok ezzel valakit? Jobb lenne tán, ha beleállnék abba a félelmesen növekvő tömegbe, melyet az irigy ség, a bosszú, a vélt és valós sérelmek hajtogatása, mondogatása vezet? Az jobb lenne?! Kinyitod tévét, a rádiót, az újságot — ésfröcsög belőle a,, mctjd-én — most-vissza- adom neked!”. Annyirafel- gyülemlett körülöttem a rosszindulat! Persze, körülötted is. Csak talán ezt már észre sem veszed. így aztán... Igen, így aztán kilógok a sorból, Feltűnővé válók a magam csendes örömkeresésével. Hát eny- nyl — Értem. Azt viszont neked kellene érteni, hogy nem azért hoztam ezen a napon a virágot, nem azért beszélgetek veled, mert azt szeretném, hogy belevegyülj abba a bizonyos .félelmesen növekvő tömegbe.” Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy az nem a te világod. — Akkor viszont újra meg újra miért kólintasz fejbe? — Mert, aki kilóg a sorból, az sérülékenyebb. Ha egy pohár víz van az asztalodon, fel sem tűnik, hány milligramm párolog el belőle percenként. De ha csak egy csepp van, azt szem-. mel tudod követni miként j tűnik el. — Én akkor sem tudok mást csinálni! Keresem, és megpróbálom megtalálni mindig a magam örömét. Mondd, szerinted egyáltalán vannak-e határai, és meddig tart a remény?! — Nem tudom, Nálad azt hiszem parttalan. És tulajdonképpen így van jól.. Vörös Márta
