Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-13 / 146. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP 1990. október 13., szombat „Ignác-esztendő” kezdődik Rómában JUBILÁLÓ JEZSUITÁK 450 éves a Jézus Társaság, a katolikus egyház legnagyobb hatású szerzetesrendje. A spanyol zsoldos katonából szentté avatott Loyola Ignác 1540-ben alapította, illetve az év szeptember végén hagyta jóvá III. Pál pápa bullájában a rend alapszabályát, amely eltért minden előző szerze­tesrendétől. 1991-ben Loyola Ignác szüle­tésének lesz 500. évfordulója. A kettős évforduló megünneplé­sére „Ignác-esztendő" vette kezdetét Rómában és az egész világon. A jezsuita iskolákban és intézetekben megemlékezé­seket, konferenciákat rendez­nek. A Vatikánban kiállítás nyílik „Szent Ignác és korabeli Róma "címmel. Jövő év júliusá­ban nagyszabású zarándokla­tokon keresik fel a rendalapító működésének színhelyeit a hí­vők és rendtagok. A harcos rend Az „egyház harcos rendje” (e szavakkal kezdődik az alapító pápai bulla) ma 24 618 tagot számlál a világ 113 országá­ban. Legtöbben vannak az Egyesült Államokban (5 ezer), Indiában (3 ezer), Spanyolor­szágban (2 ezer) és Olaszor­szágban (1,6 ezer fő). A rend igazgatja a világhírű gregoriá­nus egyetemet Rómában, a teológiai tudományok legfőbb központját, és 665 iskolát, ne­velőintézetet szerte a világon. A Jézus Társaság az elmúlt év­századokban kitörölhetetlen nyomot hagyott az egyházon és a kultúrán, a történelmi küzdel­mekben mindig az egyház „él­csapatát” alkotta. A pápákhoz hasonlóan, életre szólóan meg­választott rendfőnök (,,a fekete pápa”) az európai nagypolitika „szürke eminenciása”. A „jezsuita” szó éppen ezért mai napig indulatokat és vitákat vált ki az egyházon belül és kí­vül. II. János Pál pápa 1981-ben kemény nézetütközésben le­mondásra szólította fel Arrupe főgenerálist, mert nem értett egyet azzal, ahogyan a rend Latin-Amerikában politikai sze­repre tört, ahogyan ott a társa­dalmi és szociális igazságos­ság problémáját megközelítet­te. Nem az volt az első ilyen konfliktus a jezsuiták 450 éves történelmében: 1773-ban XIV. Kelemen pápa már feloszlatta egyszer a rendet, akkora volt az ellenkezés annak politikai ha­talmával és gátlástalan mód­szereivel szemben. A negyedik fogadalom Loyola Ignác követői a szoká­sos három fogadalom mellett (szegénység, szüzesség, en­gedelmesség) tesznek egy negyediket is, feltétlen engedel­mességet a pápának. Ez volt 450 évvel ezelőtt a „harcos rend” különlegessége. Akkor az ellenreformáció „élcsapata­ként” a protestantizmus terjedé­sét voltak hivatottak megállíta­ni. Az elmúlt ötven évben az ateista marxizmus elleni harc volt a fő irány. II. János Pál pe­dig a közelmúltban így foglalta össze feladataikat: „Nyitottnak kell lenniük a világ nagy problé­mái, a szociális, politikai, gaz­dasági, morális és világnézeti válságok, konfliktusok iránt. Fel kell venniük a küzdelmet a val­lás iránti közömbösség, az egy­háztól való elfordulás (szekula­rizáció), az ateizmus, az elma­radottság, a környezetrombo­lás jelenségeivel. ” Az ateizmus, amivel az egy­háznak ma — a kommunista rendszerek összeomlása után — meg kell küzdenie, bonyolul­tabb. Nem csupán a marxiz­must jelenti már (sőt, főleg nem azt többé), hanem a világ gaz­dagabb felén eluralkodott fo­gyasztói szemléletet és morális közömbösséget, az értékek vi­szonylagossá válását. Látta ezt részben már VI. Pál is, aki a rendet a harcos antikommuniz- mus helyett árnyaltabb fellé­pésre ösztökélte: „Az ideoló­giák keresztútján lépjetek csa­tasorba, a szociális problémá­val szembesülve mindenütt, ahol az ember égető földi szük­ségletei és az evangélium örök üzenete látszólag nem talál egymásra”— hangoztatta. Direkt politizálás nélkül II. János Pál ugyanezt más megközelítésben követelte tő­lük. Elparancsolta a jezsuitákat a direkt politizálástól, a szerep- vállalástól a szociális konfliktu­sokban. Arrupe főgenerális he­lyére 1983-ban a holland Peter- Hans Kolvenbachot állította, akinek vezetésével a jezsuita rend mára kritikusan felülvizs­gálta eddigi szerepét, módsze­reit, és „új ethoszt" hirdetett meg a maga számára. „Ma már nincs konfliktus a Vatikán és a jezsuita rend között" — mond­ták büszkén képviselőik az Ig- nác-év meghirdetésekor. A je­zsuiták nem világi befolyásuk növelésével, hanem szellemi­erkölcsi befolyás megszerzé­sével szolgálják a pápa által számukra kitűzött célokat. Az ember belső világát megváltoz­tatni neveléssel, ráhatással — ez az „új ethosz” a politikai-ha­talmi eszközök és az ideológiai harc helyett. Nem kétséges, hogy az egyik fő cselekvési tér és irány ma a jezsuiták számára a kommuniz­mus utáni Kelet-Európa, ahol az eszmék és értékek teljes zűrzavara uralkodik. A „harma­dik évezred” egyik nagy kihívá­sa az egyháznak, hogyan ala­kul a helyzét e térségben. Rendtagok tucatjai készülnek ezért Magyarországra, Cseh­szlovákiába, a Szovjetunióba. És marad természetesen a har­madik világ, a pápa fáradhatat­lan útjainak célpontja, Latin- Amerika, Afrika, ahol az embe­riség jövője dől el a pápai felfo­gás szerint, és az elmaradott­ság, a szegénység, a betegség a nagy kihívás. Magyar Péter A nyár elején Pécsen, a Ze­neművészeti Főiskolán kapta kézhez a diplomáját, gordonka és magánének szakon. Nyilván nem így képzelte el a jövőjét, de Judit nem elkeseredett. A pécsi évek után Kaposvárra, a szülei­hez költözött vissza, a „gye­rekszobába”. Amikor a hang­szerén játszani kezdett, Picas­so festményének címe jutott az eszembe róla. — Sokat tanultam a főisko­lán, de nem eleget. Ezért ezt az évet úgy fogom fél, hogy még adtam időt magamnak a to­vábbképzésre. A terveimben különleges álmokat dédelge­tek, színházban szeretnék ze­nés darabokban játszani. Tu­dom, ehhez még nagyon sokat kell tanulnom, mozgásomat fej­lesztenem. — Hogyan került Pécsre, a főiskolára? — Kis korom óta csellóztam, ezért szüleim a zeneművészeti szakközépiskolába írattak be. Ott a szolfézstanárom figyelt fel a hangomra. A főiskolára már ének szakra is jelentkeztem, szaktanárként végeztem. Hú­szán szereztünk most diplomát, ebből ketten ének szakon. Osz­tálytársaim szintén elhelyezke­dési gondokkal küszködnek. Nem sok választásunk volt, hi­szen nem kaptunk ajánlatot. Akinek volt pénze, jelentkezett Grazba vagy Bécsbe, az aka­démiára. Én nem akartam a szüléimét tovább terhelni. — Hogyan telnek a napjai? — Van egy félállásom a ka­posvári zeneiskolában. A sza­bad időmben németül tanulok. Pécsről jár ide egy énektanár, tőle tanulok énekelni. Csatla­koztam egy amatőr jellegű ifjú­sági színpad munkájához is, azzal a szándékkal, hogy „ra­gad valami rám”. Jelentkeztem a kaposvári színháznál is, Be- zerédi Zoltán meg is hallgatott, „Szép hangod van”— mondta, de konkrét választ nem kaptam tőle. Utcai koncert — külföldön Fotó: Jakab Judit Nő gordonkával Két diplomával, munka nélkül Magas, karcsú és 22 éves. Ha az ember közelebbről is isme­ri, akkor feltűnik, hogy mennyire más mint korosztálya hölgytagjai. Egyszerre lírai és határozott. Hasonlít hang­szeréhez, a gordonkához. Bellái Judit lehetne szomorú is, hiszen két diplomával a zsebében állástalan. — A jelenből térjünk vissza ismét a nyárra. Hallottam, hogy az NSZK-ban volt koncerten... — Diplomaosztás után az egyház szervezésében került sor a németországi koncert- kö rútra. Nürnbergben, Rüc- kessdorfban és Affalterbock- ban léptünk fel. Zsoltárokat, Bach-áriákat énekeltünk temp­lomokban. Ekkor kaptunk ked­vet az utcai énekléshez. —Az utcán léptek fel? — Egy hónappal később, két fiúismerősömmel Grazba men­tünk. A fiúk engem csak sofőr­nek hívtak. Ők kiálltak zenélni hegedűvel és szintetizátorral. Később biztattak, legalább ad­dig énekeljek, amíg ők pihen­nek. Magyar nótákat, operett­dalokat adtam elő. Nagy sike­rünk volt— azt hiszem, nyugod­tan állíthatom. Még azt is meg­kérdezték, hogy melyik operá­nak vagyok a tagja. — Sokat kerestek? — Annyit nem, hogy ott kint meg tudjunk élni belőle, de egy érdekes „buli” volt. Engem az egyik parókia házvezetője szál­lásolt el. — Nem haragszik, ha meg­kérdezem: vallásos? — Igen, gyermekkorom óta ebben nőttem fel. Szüleim szá­máráén „késői”gyerek vagyok. Az unokabátyám református lelkész, ha problémám van és rosszkedvű vagyok, mindig őhozzá fordulok. Nekem a val­lás erőt ad az élethez, kitűzött céljaimhoz. — És hogyan „áll" az igazi­val? — Még nem találkoztam vele, de bízom benne, hogy rámtalál. Nem ideálom a szépfiú. Olyan pluszos legyen, nem tudom érti- e?l Olyan legyen, aki elüt az át­lagtól! Sugározzon belőle, hogy egyéniség. Lehet, hogy más azt mondaná rá, hogy ütődött, de a fontos az, hogy nekem tetsszen. (Hunyadkürti) Plusz információ A BERES-CSEPP PLUSZ-RÓL Dr. Béres József 1964-ben szerzett diplomát mint agrár­mérnök, a későbbiekben továb­bi négy szakon szakmérnöki képesítést. Kutatóintézeti mun­Szombatonként betegek százai várják a találkozást és tanácsait kája alapján rájött arra, hogy a növények és az emberi szerve­zet problémáit komplexen és együttesen kell tanulmányozni. Konkrét megfigyeléseit és ta­pasztalatait — minthogy az emberi szervezet is a természet része — megfelelő átcsoporto­sítással, számtalan kísérlet Dr. Béres József fiával és menyé­vel a kutatóintézetben után, a beteg emberen is siker­rel alkalmazta. Megállapította, hogy némelyik súlyos betegség az ember szervezetének válsá­gos állapotának, az anyagcse­re-folyamatok és az immun- rendszer végzetes zavarainak tudható be. Készítményének előállításában bizonyos élettani optimumok megtalálása, azok kialakítása vezérelte. A Béres-cseppek 20-25 éves történetének számos nehézsé­gein és buktatóin keresztül szü­letett meg a Béres-csepp plusz, amely gyógyszernek nem mi­nősülő gyógyhatású készít­mény. Az Országos Gyógysze­részeti Intézet felügyelete mel­lett megkezdődtek a klinikai vizsgálatok. A Béres Export- Import Részvénytársaság for­galmazásában széles körű ha­zai felhasználás alakult ki a szer jellegének megfelelően, mint­hogy többen megelőzés céljá­ból is alkalmazzák. A fokozódó nemzetközi érdeklődés hatásá­ra már több országba exportál­ják.

Next

/
Thumbnails
Contents