Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)

1990-09-08 / 116. szám

1990. szeptember 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 SZÁMÍTÓGEPEK A MEGYEI KÖNYVTÁRBAN Az intézmény bekapcsolódott az 12F programba Milyen új lehetőségeket nyit­nak, miként segítik a megyei könyvtár munkáját a pár hónap­ja üzembe helyezett számító­gépek? Czinkné Bükkösdi Valéria, az olvasószolgálati osztály veze­íjpje: f —Nagyon jó helyzetbe kerül­jünk atöbbi megyei könyvtárak­hoz képest is, októberben kap­tunk 4 IBM gépet. Ketten a SZÜV által szervezett, a töb­biek pedig házi tanfolyamon sajátították el a számítógépek kezelésének alapjait. Több ‘program is segíti a munkánkat; egyik a könyvrendeléseinket ' tartja nyilván, egy másik a ki­kölcsönzött könyveket. Gyor- s*abb, pontosabb lett a mun­kánk. Nagy öröm, hogy az első félév végen elfogadták jelentke­zésüket az információs infra­struktúra fejlesztési programba (l2F). — Mit jelent'ez? — A tudományos kutatás és műszaki fejlesztés (K+F) infor­mációs ellátásnak gyökeres javítása a 80-as évek közepére Magyarországon is szükséges­sé vált. 1986-ban a T udomány- politikai Bizottság jóváhagyott egy fejlesztési tervet, ennek keretében kapott jelentős hang­súlyt az információs infrastruk­túrafejlesztési program. Ennek fő célja az iformációszolgálta- tás, az információáramoltatás bel- és külföldre. Számítógé­peink lehetővé teszik, hogy a megyei könyvtár mint felhasz: náló, közvetítő lépjen be a prog­ramba, s elérheti az l2F kerete­ben működő adatbázisokat itt­hon és külföldön. Ez újabb szol­gáltatások bevezetését és a tudományos kutatásban való előrelépést teszi lehetővé. Hivatalosan már kapcsoló­dunk a programhoz, ám tényle­gesen még nem. Ugyanis hi­ányzik még az a kártya, amelyet a számítógépbe rakva kapcso­lódni lehet az adatbázisokhoz. A megyei könyvtár az agrártu­dományi egyetem kaposvári ál­lattenyésztési kara után a har­madik intézmény , amely a prog­ramhoz kapcsolódik. Kasza Csilla Nagyatádi iskolapélda ÚJRA BIZALOM AZ IGAZGATÓNAK Új-Zélandtól Magyarországig Az iowaifarmer ANGOLT TANÍT A TÁNCSICSBAN Maráczi Árpád tanár urat a szü­netben körülveszik diákjai. A kép megszokott, ám mégsem min­dennapos. A három fiatal lány és fiú társuk ugyanis egyelőre még csak angol nyelven társalog a minden ügyes-bajos dolgaikat in­téző tanárral. Stephanie, Katheri­ne, Sarah és Carl, 17, illetve 18 évesek. A múlt hét végén érkez­tek Kaposvárra azzal a céllal, hogy megismerjék kultúránkat, s amennyire lehet, nyelvünket is. Itt találkoztak az Amerikai Békehad­test 26 éves önkéntesével, az iowa állambeli Lemars városából érkezett angoltanárral, Gerry Nie- husszal. Texas, California, Min­nesota és Új-Zéland ifjú követei otthonosan foglalnak helyet Ger­ry tanár úr mellett az iskolapad­Stephanie Morris, Katherine Wells Sarah Mc Quaid amerikai, Carl Mc Gowan új-zélandi diákok ban, hogy első benyomásaikról, élményeikről szóljanak. — Az AFS (amerikai kapcsola­tokat irányító szervezet) prog­ramjába illeszkedik magyaror­szági látogatásunk — mondja a texasi Stephanie. A 18 éves, ele­gáns mértéktartással öltözködő nagylány az ENSZ-ben szeretne dolgozni tolmácsként, és spa­nyol, francia, japán nyelvtudását most a magyarral kívánja kiegé­szíteni. Választását Texasban élő két magyar barátja is inspirál­ta. —A kaliforniai iskola gondnoka ugyancsak magyar volt — veszi át a szót Katherine Wells. Ennyi tehát a személyes kötődés Ma­gyarországhoz. A fiatalok először ugyanis a Szovjetunióba készül­tek, ám oda — számukra ismeret­len ok miatt — nem mehettek. A kaposvári diákok szülei vállalták gondozásukat, ellátásukat, a gimnázium pedig biztosította a megfelelő körülményeket a tanu­láshoz, a tanításhoz. Az első napok élményeiről egyöntetűen így nyilatkoztak: „Nehéz volt." — ??? A kérdő tekintetre Carl adja meg mosolyogva a választ: — Nagyon sokat adtak enni, és túlzabáltam magamat. Bóloga- tás, derűs mosoly kíséri szavait. A fiatalok egyébként minden tanítási órán részt vesznek, de iskolarendszerünket nagyon fe­szítettnek és szigorúnak ítélik meg. , — Uj-Zélandban, ha négy óránk volt egy nap, az már soknak tűnt —így Carl. Maráczi tanár úrtól megtudom, hogy az ismerkedés nehéz nap­jait a fogadó családok szerető gondoskodása tette könnyebbé. Sok derűs percet élnek meg a Gerry Niehus az Amerikai Béke­hadtest önkéntese „szülők” amerikai „gyermekeik” társaságában. A „csöndes amerikai”, Gerry Niehus az oktatásért havi 15 ezer forintot kap a minisztériumtól és a Hadtesttől. Ennek fejében a Táncsics gimnáziumban, majd később all. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskolában tanítja angol nyelvre a diákokat. Főleg beszéd- gyakorlatokra épülő módszerét Pécsett egy előzetes képzés al­kalmával bővítette úgy, hogy az a hazai viszonyoknak megfelelő le­gyen. Az iowai farmer fia hat test­vérét és szüleit hagyta el két évre, amíg hazánkban tartózkodik. Honvágya egyelőre még nincs, de kedves barátja már nagyon hiányzik. A rendkívül szerény, szűkszavú fiatalember novellákat ír, és reggelente 20 percet fut edzésképpen. Maráczi tanár úr minden napját kitölti a vendégek­kel való foglalatoskodás. — Olyan lehetőség ez, amit nem lehet kihagyni — mondja. — Az élmények mellett persze gon­dok is akadnak, Stephaninak pél­dául már az első nap megfájdult a foga. De úgy látom, jól beillesz­kedtek, és a magyar diákok is kezdik megszokni őket. Várnai Ágnes Fotó: Kovács Tibor GAZDAASSZONY KÉPZÉS Nemcsak főzni, viselkedni is tanulnak A mi emberünk A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiadott tájé­koztató, amely az 1990/91-es tanévkezdéshez ad útmutatást, foglalkozik az intézmény igaz­gatóinak a legitimitásával, tör­vényi keretek között lehetséges újjáválasztásukkal, illetve visz- szahívásukkal. Hangsúlyozza, hogy nem kíván semmiféle kampányjellegű intézkedést foganatosítani, s ezért a helyi tantestületre bízza a döntést ebben az ügyben. Ennek elle­nére az iskolák igazgatóinak nagy részében bizonytalansá­got keltett a rendelkezés és ez zavarhatja a nyugodt tanévkez­dést. A nagyatádi 524. Számú Ke­reskedelmi Szakközépiskola, Ipari és Kereskedelmi Szak­munkásképző Intézet igaz­gatója, Mohári Jenő levelet írt az iskola szakszervezeti bizott­sága titkárának, s ebben arra kérte, hogy kezdeményezze az újjáválasztását. Hangsúlyozta: iskolájuknak „alapvető érdeke, hogy nyugodtan kezdődhessen meg a tanév, és az azt követő években annak rendjét, műkö­dését ne zavarja meg semmifé­le külső tényező. Az elbizonyta­lanodás zavarhatja az iskolave­zetést, ami a munkafegyelem fellazulását idézheti elő”. A levél alapján a szakszerve­zeti bizottság kezdeményezte a tantestület összehívását, és sor került az igazgató megmérette­tésére. Az szb-titkár elmondta, hogy Mohári Jenő 1981-től áll az intézmény élén. Szaktudá­sa, emberi tulajdonságai révén gyorsan tekintélyt szerzett a tantestület és vezetőtársai előtt. Jó együttműködési készségről, magasfokú pedagógiai kultúrá­ról tett tanúbizonyságot. Az igazgató megbízatása a most kezdődő tanév végén járna le, de úgy látják, hogy megerősíté­sével nem lehet addig várni. Aztán következett a titkos sza­vazás: a leadott ötven érvényes szavazat közül negyvenhét (94 százalék) voksolt úgy, hogy A kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szak­munkásképzőben éppen egy évvel ezelőtt kezdődött meg a keramikusok és textilrajzolók képzése, s most az oktatási in­tézmény — kísérleti tanterv alapján — újabb kétéves spe­ciális szakiskolának ad otthont: harminckét leánynak háztartási ismereteket oktatnak. Nyugat-Európában már ha­gyománya van a hasonló — középfokú oktatási intézmé­nyekben is folyó — gazdaasz- szony- és háziasszony-képzés­nek, évtizedek óta bevált és el­terjedt, s nem utolsósorban népszerű lehetőség ez. Mint Hausz Árpádtól, az isko­la igazgatójától megtudtuk, rendkívül népes korosztály kér­te az idén felvételét a különböző középfokú oktatási intézmé­nyekbe. Ebből következően sokan nem kerültek be sem az első, sem pedig a második he­lyen megjelölt iskolába, tovább­tanulási szándékuk meghiúsul­ni látszott. A Kaposvári Városi Tanács művelődési osztálya kérte föl az intézményt, hogy indítsák be a speciális kétéves „háziasszony-képzést”. Az ok­tatás megindításához az iskolá­ban a személyi feltételek meg­vannak, és berfedezete is, ám az eszközigények anyagi fede­zete még ajövőre vár. Az oktatási profilt tekintve a háziasszonyképzés nem kor­rekt meghatározás, ugyanis ezek a diákok a vendéglátástól a viselkedés- és lakáskultúráig, a konyhatechnikai ismeretektől a gépírás, levelezés szabá­lyáig, a háztartási gyakorlatok­tól — többek között a főzéstől, szabás-varrástól — a csecse­mő-, gyermek- és betegápolá­sig, a táplálkozás élettanától az elsősegélynyújtásig, sőt énekig számos területtel megismer­kednek. Természetesen min­demellett közismereti tantár­gyakat is tanulnak. Két év után nem szakképesí­tést, hanem az iskola elvégzést igazoló végbizonyítványt kap­nak, amelynek alapján a ven­déglátó-iparban, étkeztetés­ben, valamint az egészségügy­ben helyezkedhetnek el. Ottjártunkkor dr. Bíró Hunor- né ifjúsági védőnő okította a lányokat; csecsemő-, gyerek- és betegápolásról tanultak. Az óraadó elmondta, hogy eddig Kaposvár több középfokú intéz­ményében tartott felvilágosító órákat, előadásokat, vezetett szakköröket, ám a mostani több szempontból is új feladatok elé állította. „Szorongásának" az oka az volt, hogy itt tanítani kell, fegyelmezni, sőt osztá­lyozni is. Kovács Henriettával, Pápai Hajnallal, Víg Brigittával és Or­sós Gyöngyivel arról beszélget­tem, miért ebben az iskolában kezdték meg tanulmányaikat. Gyöngyi felvételije a kereske­delmiben, a másik három fiatal lány felvételije az egészségügyi szakiskolában nem sikerült. így esett a választás erre az oktatá­si intézményre. Az első néhány nap után mindhárman hangsúlyozták, hogy örülnek ennek a lehető­ségnek, s a kétéves képzést követően — persze a tanulmá­nyi eredményüktől függően — nem adják föl továbbtanulási szándékukat. Akkor már esti tagozaton... (Tamási) H. Béla úgy érezheti, végre eljött az ő ideje. Eddig soha nem lépett egyetlen párt soraiba sem — mire eldöntötte volna, hogy hivatalosan regisztráltatja magát, társai rég elterpeszked­tek a vezető pozíciókban. Akkor meg minek ? Ezért nem lett par­tizánvadász, aztán a Vörös Hadsereg egyenruháját sem húzta emiatt magára. Már elosztották maguk között a zsí­ros állásokat a kisgazdák, mikor kezébe vette a,,Hogyan művel­jük a földet? című népszerűsítő kiadványt, s előásta a komód aljából nagyapja karmazsin csizmáját. 1956-ban aztán ké­sőn érkezett a pártközpont elé, a szónok mikrofonja mögött sűrű sorokban várakoztak so­rukra az emberek. Később nem jelölték titkárnak az MSZMP egyik esztergályos-alapszen/e- zetében, s ezért sértődötten végleg visszavonult a magas politikától. H. Béla nem kompro­mittálta magát az elmúlt évtize­dekben. Ma csinos házikóban él Sió­fokon, az őszt általában Brazí­liában, a tavaszt a svájci Alpok­ban tölti. Néha fürkésző sze­mekkel végigsétál a Balaton- parti város utcáin, aztán ottho­nába zárkózik. 12 szobája 48 falán megszámolgatja a megannyi világhíres festőmű­vész (többek között Picasso, Rembrandt, Csontváry) néhány „színes krikszkrakszát", aztán töprengve lesétál a garázsba: nem kéne-e pirosra vagy feke­tére, esetleg mindkettőre cse­rélni a hófehér Mercedest? Ha elunja magát, elballag a legkö­zelebbi kiskocsmába, asztal­szomszédját meghívja egy vö­rös kisfröccsre, aztán panasz­kodni kezd: az elmúlt 40 év tel­jesen tönkretette az ország gazdaságát... H. Béla napjainkban, a hely­hatósági választások előesté­jén nem csekély büszkeséggel emlegeti sérelmeit. Hogy hat évvel ezelőtt például matemati­kából megbuktatták az unoká­ját. Aztán tavaly nem ő lett az ország miniszterelnöke. Rá­adásul most, a nyáron az ő ku­koricáját is elszárítani meré­szelte az aszály! Pedig ő nem volt sem partizánvadász,., sem MSZMP-tagok párttitkára... Tegnap megláttam H. Bélát, aki az elmúlt hónapokban a vá­ros tiszteletre méltó polgárává nőtte ki magát. Négy nappal korábban bejelentkeztem, így titkárnői közül a rangidős azon­nal a ,,Mi jelöltünk" feliratú ajtó­hoz vezetett. H. Béla épp hosz- szú íróasztala mellett gyakorol­ta a különböző pózokat. — Min­dent az én városom dolgos pol­gárainak! Leszámolni az ösz- szes nyerészkedő, élősködő vezetővel! — mennydörögte. Miután méltóztatott észre­venni, elmondta: gyermekkora óta Siófok polgármestere sze­retne lenni. S hogy vágya telje­sül, azt megjövendölték neki az angyalok is. — Mit nekem egy vendéglá­tós vállalatvezető, egy dúsgaz­dag maszek vagy akár tsz-el- nök, esetleg egymással harcoló klikkek pártálarc mögér bújt je­löltje? — harsogta. — Én soha­sem kompromittáltam magam az elmúlt évtizedek alatt! Kicsit később, amikor pulzu­sa 180 alá esett percenként, beszélgettünk a terveiről. Jófor­ma mondatokat fogalmazott, de mintha hajlottam volna mérőket valahol. Összességében intelli­gens ember benyomását keltet­te. Az ajtó felé indulva visszafor­dultam elköszönni. Az orrában turkált... Czene Attila ismét bizalmat adnak az igaz­gatójuknak. (Dorcsi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents