Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-07 / 115. szám
1990. szeptember 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 A gazda kéri tulajdonát Elfogy a Mozimúzeum! A bejáratnál még ott a tábla: Mozimúzeum. Művészmozi. Otthona ez a kaposvári mozitörténeti kiállításnak, illetve a filmadattárnak. Sajnos a filmadattárat elköltöztették, már a kiállítás is erre a sorsra jut nemsokára. A művészmoziban jelenleg a Tango és Cash című amerikai akciófilmet vetítik. A Mozimúzeumban éppen a régi filmeket mellőzik. Hajdanában videoki- vetítő is volt itt. Ma hiába keresnénk. Megszűnt a kamaramozi is. Július 5-től már csak napi egy előadást tartanak, a hét végeken pedig nincs vetítés. Megszűnnek a délelőtti matinéelőadások is. Mi az oka ennek? Nincs igény Dr. Németh János, a moziüzemi vállalat igazgatója elmondta: a mozi előbb felsorolt szolgáltatásaira nincs igény. A kamara-előadások például sorra maradtak el érdeklődés hiányában... (Lám, a szegény embert még az ág is húzza!) A sikerfilmek vetítésére való áttérés sem oldott meg semmit, hiszen ezeknek a filmeknek a közönsége már a Szivárványba, illetve az Apollóba szokott. Azt is elmondta, régóta kering már a városban az a hír, hogy az egyház visszakéri az épületet. Pontosabban az egyháznak nem kell visszakérni, hiszen a tulajdonjogát senki nem vitatja. A helyzet mégis bonyolult: a vállalat a városi tanácstól bérli ezt a helyiséget, s a bérleti szerződésük 1995-ig érvényes. Kicsit furcsa helyzet, hogy a városi tanács is bérli az ingatlant, mégpedig a református egyháztól: ez a szerződés decemberben lejár. Hogyan adhat a tanács öt évre bérbe egy házat úgy, hogy maga nem rendelkezik fölötte? Dr. Kéri Lajos, a tanács igazgatási osztályvezetője: — Az első bérleti szerződést 1976. október 31-én kötötték meg a tanács és az egyház képviselői. A szerződés 1990. december 31-ig szólt. Ezt jóvá is hagyták. Az egyház részéről például a püspök. Két évre rá— tehát 1978-ban —, a jóváhagyott szerződést módosították: a bérlet idejét kerek öt évvel meghosszabbították. Ezt ugyanazok a személyek írták alá, de már senki sem hagyta jóvá. Amit elfelejtettek Arra a kérdésemre, hogy miért nem ellenjegyeztették, a válasz így hangzott: valószínűleg elfelejtkeztek róla. — A tanács jó szándékúan járt el — magyarázza dr. Kéri Lajos. — A városnak akart igényes szórakozási lehetőséget biztosítani, ezért került sor a szerződésre és később a záradékra is. Úgy látszik azonban, hogy a jó szándék most is rosszul sült el. 1978-ban a tanács megállapodott a moziüzemi vállalattal is arról, hogy az épületet a vállalat addig bérelheti, amíg tart a tanács szerződése a református egyházzal. A szövegezés dr. Kéri Lajos szerint különösen fontos: nem szerepel benne konkrét határidő. Márpedig, ha így van, akkor a moziüzemi vállalat nem kérhet kártérítést. Ezen a megállapodáson azonban pár sorral feljebb ott van a tanács bérletének lejárta, mégpedig a módosított, 1995. december 31 -es dátum. Most az egyház ragaszkodik az eredeti, mindkét fél által jóváhagyott határidőhöz, a moziüzemi vállalat pedig nem enged a 95-ből. '— Mihez kezd ilyen helyzetben a tanács? — Nem értem, miért ilyen merev az egyház, ha tizennégy évig nem kellett nekik az épület, miért lett most ilyen sürgős? — mondja dr. Kéri Lajos. — Mi lesz, ha kártérítési igénnyel lép fel a moziüzemi vállalat? Fizetnek nekik? — Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ők messze értéken alul kapták meg az ingatlant. Igaz, költöttek is rá, de sokkal olcsóbban jutottak hozzá, mint ha polgári úton bérelnék. Azonkívül a megállapodásban nem szerepel időpont, ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. — Per lesz? — Szeretnénk a moziüzemi vállalattal minél hamarabb megegyezni. Ml is, ők is, keressük a megoldást. Megoldást keresnek Valószínűleg fel tudunk ajánlani nekik egy másik helyiséget, a Mozimúzeum közelében. A felajánlott helyiség: egy tanácskozóterem. Költői a kérdés: mi lesz, ha a moziüzemi vállalat nem fogadja el a cserét? A történet harmadik szereplője a református egyház. Mozi- múzeum-ügyben Bellái Zoltánt, a gyülekezet lelkészét kérdeztem: a tanács szerint mereven elzárkóznak minden kompromisszumtól. Ha tizennégy évig kibírták az épület nélkül, miért lett hirtelen ilyen nagy szükség rá? — Akkor egy gúzsba kötött, tönkretett egyháznak nem sok szüksége lehetett az épületre. Ma már azonban a templomunk egymaga kevés. Egyébként is, mi csak az érvényes szerződéshez ragaszkodunk. Belátható: egy ellenjegyzés nélkül odakerült záradék abszurdum. —Ön szerint miért nem ellenjegyeztették a módosítást? — Elhiszem, hogy elfelejtették: akkoriban még erősen úgy látszott, hogy kényszerhelyzetünk miatt belemegyünk majd újabb és újabb hosszabbításokba. A városi tanács kihasználta az egyház kényszerhelyzetét. — Mire akarják használni az épületet, amikor visszakapják? — Amire eredetileg is használták. Összejövetelekre... — Nem gondoltak arra, hogy egyházi moziként üzemeltessék? Bekerülhetnének például vallásos tárgyú filmek, és művészetet is felvállalhatnák. — Szép lenne, de nem járható út. Ha nem vállalja ezt a moziüzemi vállalat — az az intézmény, amelynek ez a feladata lenne — akkor anyagi források nélkül mi hogyan tehetnénk ezt? Nagy László Irodalmi játékot hirdet a lap Az új tanév kezdetén ismét új kincsekkel jelentkezik a Kincskereső, a tíz—tizennégy évesek irodalmi folyóirata. A kiváló erdélyi költő, Markó Béla Vénasszonyok nyara című versével nyit a folyóirat. A vers vigaszt, megújulást remélő zárósorait idézzük: „ Táncolj, nyaram! Ne gondolja most a télre, / mert visszajössz majd, semminek sincs vége!” A „Nevető irodaMegjelent a Kincskereső lomórá”-ban Karinthy Frigyes remek humoreszkjén mulathatunk (A jó tanuló felel), de a humor ebben a számban a sci- fibe is betört: Stanislaw Lem A világűr csavargója című művének első részében máris találkozunk a bolygókról levegőt, kontinenseket lopkodó „hontalanokkal”. A kamaszlélek rezdüléseit villantja föl Janikovsz- ky Éva (A tükör előtt) és Hallama Erzsébet (Nyári napló) írása. / A szerkesztőség irodalmi játékot h\rde\ általános iskolásoknak. A vetélkedőn olyan szakkörök, klubok, osztályok, baráti közösségek vehetnek részt, akik vállalják, hogy rendszeresen olvassák a Kincskeresőt. A résztvevő közösségek októbertől februárig havonta egy feladatlapot kapnak, ennek rejtvényei a lap írásaihoz kapcsolódnak. A legjobb eredményt elért csapatok képviselőit meghívják a szegedi Kincskeresőtáborba, illetve könyvjutalomban részesítik. A jelentkezés határideje: szeptember 30. A nevezéseket a következő címre várják: Kincskereső Szerkesztősége, Szeged, Pf. 453, 6701. Kérik, hogy a jelentkezésekkel együtt küldjenek egy megcímzett, felbélyegzett borítékot is! Első Budapesti Nemzetközi Karikatúrafesztivál Nemzetközi vigyor — avagy a szemtelen ceruza éleslátása Az ember humorizál. Ha kell, ha nem. Ha van hozzá érzéke, ha nincs. Idő, térnem számít. Van, akinek élete a vicc. Van, akinek pedig vicc az egész élete. Valószínűleg azonban van olyan valaki is, akinek vicc, hogy az egész élete vicc... És természetesen vannak még másmilyenek is. Az ember tehát folyton-folyvást humorizál. Bár a történelem jóné- hányszor azon volt, hogy kedvét ettől elvegye. Néha ez meglehetősen jó eredménnyel sikerült is. A végeredményt tekintve azonban próbálkozásai kudarcot val« lottak. Az emberek ez ideig még nem felejtették el mosolyra görbíteni ajkukat. S, hogy mi érdekli az embereket a nagyvilágban? Mi foglalkoztatja őket a nyugati kapitalista, mi a keleti haladó gondolkodású és mi a szintén keleti, de kissé alu- székony kultúrákban? Mik az érezhetően égető és mik az ennél hétköznapibb problémáik? Miként vélekednek az őket közvetlenül érintő és miként a távolabb eső gondokról-bajokról? Mindezek kiváló vetületét képezi a képzőművészet egy sajátos, mindazonáltal egy kissé háttérbe szorított ága: a karikatúra, vagyis maga az abszurd, a groteszk és az irónia. Állati dolgok A karikatúra történetét vizsgálva vissza kell utaznunk az időben egészen a XV. századi Itáliába. Itt jelentek meg ugyanis .1480-ban, Firenzében az első — e műfaji vonásokat mutató — humoros rajzocskák. (Bár a megoszló vélemények egyike szerint, már az őskori barlangrajzok is karikatúrák voltak.) Egy újabb érdekes dátum is bekerült e történetbe, mégpedig az 1789-es év, amikor a műfaj első gyűjteménye meglátta a napvilágot. Hazánkban a kezdet apostolai Beck Vilmos és Janivá János XIX. századi alkotók voltak. A karikatúra megítélései árnyalati különbözőségeket mutatnak. Egy sokak által vallott nézet szerint: „a jó karikatúra egy sebész ügyességével és egy mészáros kegyetlenségével készül”. Ennél jóval finomabb és megfontoltabb a következő gondolat, miszerint „a karikatúra történelme azonos az ember lelkiismeretének történelmével'’. Igen találó megközelítése a műfaj hatásmechanizmusának az is, hogy„aka- rikatúra az egyetlen államilag engedélyezett bűntény”. Most pedig két hazai földről származó idézet elsőként Kárpáti Aurél tollából: „A karikatúra szándékos eltépése annak a hajszálnak, amely a fennséget a nevetségestől elválasztja". Másodikként Móricz Zsigmond így vélekedik: ,,Micsoda kéj beleszúrni a bicskát a hiúságukba, s lekenni nekik egy jó döfést. S élvezni, hogy kénytelenek röhögni a röhögőkkel.” ,, Minden ember valami állathoz hasonlít, a legtöbben valami kutyához vagy sertéshez vagy pelikánhoz vagy zsiráfhoz vagy kukachoz. ” A karikatúra óriási népszerűségnek örvend szerte a világon. Csak az Egyesült Államokban 4000 olyan bolt van, ahol kizárólag ilyen jellegű folyóiratokat árulnak. Itt havonta 15 000 000 vicclap talál gazdára. Ezt a számot valószínűleg csak Japán múlja felül, ahol egy lapból hetente ötmillió fogy. Sokan Ingres hegedűjét próbálgatva foglalkoztak a műfajjal. Többek között Andy Warhol képzőművész, Paul McCartney az egykori Beatles-tag és Feded- co Fellini, a filmrendezés nagy öregje. Budapesten 1990 augusztusának, 22. napján — néhány éve ki hitte volna, hogy mindez lehetséges lesz — megnyílt Budapesten Közép-Eu- rópa első cenzúramentes nemzetközi karikatúrafesztiválja. Mitől cenzúramentes? Többek között attól, hogy a szervezők nem adtak „szempontokat” a résztvevőknek, nem kellett kétes realitásokhoz igazodniuk, nem fésülték meg s öltöztették egyen-ünneplőbe e művészeket és azok „szabad madarait”, a karikatúrákat. Hetven ország tizenötezer alkotója kapott meghívást, ösztökélés gyanánt a pályázatra. Végül is szigorú zsűri 500 művész, 3500 alkotásából 600 grafikát és festményt, szatirikus és humoros rajzot, groteszk kisplasztikát, tárgymontázst és fotót talált érdemesnek, hogy e páratlan kiállításon részt vegyen. A szakma és a közvélemény által egyaránt magas színvonalúnak minősített eseményt igen nagy érdeklődés kíséri. A tárlat látogatói a legkülönfélébb indíttatású alkotásokat csodálhatják meg. Egy valami azonban egyértelműen kiolvasható belőlük: a diktatúrák összeomlásával és a szelepek szabaddá tételével fellélegeztek a ceruza és ecset sokáig illegalitásba kényszerült forgatói is. Műveikben szabadon áramlanak az elfojtott érzelmek és gondolatok. Ebben van a kiállítás csodája és páratlansága. Ez a kötelék most a demokrácia más nyelvű népeihez. Ezt a küldetést teljesíti a Magyar Nemzeti Galéria tárlata augusztus 22-től október 23-ig. Végül, de nem utolsósorban egy híres-hírhedt, vérbeli karika- túrista életről alkotott hitvallását szeretném közvetíteni. A francia Roland Topor eképpen vall színt: „ Véleményem szerint az élet értelme a következő: nevetni a halálon és meghalni a röhögéstől. ” Ha igaz, ha nem, meggondolandó. írta és fényképezte: Balassa Tamás
