Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-01 / 110. szám
1990. szeptember 1szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 Örömhír Szívből reméljük, valóban örömhírt közlünk veletek: az ijjüsá- gi oldal ezentúl szombatonként, hetente jelenik meg. Lehetőségeink tehát bővülnek. Kérjük, segítsetek, hogy e négyszeres terjedelmet valóban benneteket érdeklő, tartalmas cikkekkel töl- thessük meg. A már hagyományosak mellett új rovatokat is tervezünk. Ilyen például aTiéd a szó! Valóban a tied: a munkalehetőségeidtől a problémáidon keresztül, a világ ,,cikis" ügyeiig, mindenre vevők vagyunk. A megye diák újságíróinak is várjuk a cikkeit, akár másod- közlésre is, a már megjelent legjobbakat. Rendhagyó eseményekre. izgalmas rendezvényekre is szívesen ellátogatunk, ha meghívtok. Mostantól igazán színesek, aktuálisak és olvasmányosak szeretnénk lenni, ehhez azonban ti is kelletek, fiatal olvasóink és .,ötletgyárosaink’. Tamási Rita, Varga Zsolt rovatszerkesztők A Van képünk hozzád! Kívánságlistánkon még mindig az egyik vezető Tom Cruise. Fotóját most együtt közöljük barátjával, Paul Tom Cruise és Paul Newman Newmannal. Egyiküknek sem volt ben meghalt a fia —, ezért szerencséje a gyerekekkel —Cruis- elhatározták, hogy vagyonuk nak nem lehet gyermeke, Newman- millióiból árvaházat hoznak látnak pedig baleset következté- re. POP-PLETYKÁK Freddie Mercury, az egykor oly lobbanékony sztár, csöndesen félrehúzódott a 20 éves jubileumi Queen-partin Londonban. A Queen-rajongók klubjának vezetője szerint Freddie eddig öt vagy hat AIDS-tesztet csináltatott, s valamennyi eredménye negatív volt. Ő azonban meg van győződve arról, hogy HlV-pozi- tív. Freddie AIDS-től való félelme az oka annak is, hogy a Queen soha többé nem lép „élőben” a közönség elé. A Fine Young Cannibals nemrégiben kirúgta dobosát, mert rajtakapták, amint az öltözőben a The Sun című pletykalapot olvasta. Gyűlöljük Anglia efféle botrányújságait, s ezt minden zenészünknek és munkatársunknak a tudomására hoztuk— magyarázták a döntést. A fiatal kannibálok a londoni BPI-díjkiosztáson kapott mindkét díjukat visszaküldték az angol lemeziparnak, mert Margaret Thatcher is jelen volt az ünnepségen. Tiétek a szó! Kereskedők innen-onnan A múlt hét végén rendezték meg 18. alkalommal a dunántúli élelmiszer-kereskedők ifjú szakmunkásainak találkozóját, a Pannon-Coop-napokat. A házigazdák szerepét mindig más vállalat vállalja. E mostanit a Kaposker szervezte. Az első nap szakmai versenyekkel telt. Ezután beszélgettem három fiatallal, akik ugyan más-más helyezést értek el, de hát — mint mondani szokták — itt sem a győzelem volt a fontos. A masnik királynője Nem mindennap készíttetünk ajándékkosarat, de ha mégis, elvárjuk, hogy szép és gazdagon megrakott legyen, örömet szerezzünk vele annak, aki kapja. Ilyen kosarat készített Mismás Diána, aki Nagykanizsáról érkezett a versenyre, és ugyan nem szerepelt a legjobbak között, de ez főként annak tudható be, hogy értékben kevesebbet tett a kosárba, mint ami az előírás volt. Hogy hányadik lett volna, ha eleget tesz ennek a követelménynek? Utólag nehéz lenne megmondani. Nekem az ő munkája tetszett a legjobban. Ha lett volna ilyen cím, hogy a ,,A masnik királynője”, szerintem ő kapta volna. — Egy üzlet kirakatában láttam ilyen masnikat és gondoltam, én is megpróbálom — mondta az eredményhirdetés után, egy cseppet sem csalódottan Diána. — Lilából pedig Tumpek Mónika Mismás Diána azért kötöttem, mert ez a kedvenc színem és a megadott árúkhoz is jól illett ez a szín. — Sok kosarat készítesz a munkahelyeden? — Ha nem is sokat, azért hetente akad egy-egy ilyen feladat. Szeretem csinálni és ahogy elnézem a többieket, nem is követem a hagyományos stílust. — Arra gondolsz, hogy nincs megtömve a kosarad? — Pontosan. Ahhoz, hogy olyan sok mindent tegyünk egy ilyen ajándékkosárba, ragasztószalagot kell használni, hogy megtartsa az árut. Én ezt nem szeretem. így természetesebb. Talán, ha még egy üveg italt tettem volna bele, akkor árban is megfelelő lett volna a munkám. Eddig még két üvegnél többet nem csomagoltam így, és féltem, hogy ha több lesz, akkor nem tudom összerakni. Koós Péter —Voltál már ilyen versenyen máskor is? — Tulajdonképpen nem, azaz egyszer Győrben, de akkor póttag voltam a lövészetben. Úgyhogy mondhatom, ez az első ilyen próbálkozásom. Jövőre már biztosan jobban fog menni, de hogy tömött kosarat akkor sem készítek, az biztos. Diána még csak 21 éves, tehát bőven van még ideje, hogy tanuljon és gyakorolja a szakmát. Reméljük találkozunk még vele. A visszatérő vendég Koós Péter már negyedik alkalommal vesz részt a Pan- non-Coop-napokon, és mindig a legjobbak egyike. A kereskedelmi ismeretek versenyében egy első és két második helyezése volt. Eddig. Mert ez alkalommal is ő bizonyult a legjobbnak. A díjkiosztó ünnepségen hatalmas tapssal köszöntötték a soproniak, merthogy onnan érkezett a 22 éves fiatalember. A vállalatánál áruforgalmi előadóként dolgozik, így a kérdések egy része nem volt ismeretlen számára. — Azért minden versenyre külön is készülök — mondta a győztes, nem sokkal az írásbeli feladatok értékelése után. — Jó szakmai megmérettetés ez a találkozó, de elsősorban jó szórakozás. Már van jó néhány ismerősöm, akikkel szívesen találkozom újra. A kérdések nem voltak túl könnyűek, de egy kis rátanulással minden feladatot meg lehetett oldani. Ami az elhelyezést és a szervezést illeti, az első osztályú. Jól érzem itt magam. Jövőre még többet gyakorolok Tumpek Mónika, a hazaiak pénztáros versenyzője először vett részt a versenyen, és nem is rossz eredménnyel. Eddig a Kaposker indulói általában a mezőny második felében végeztek, most Mónika a negyedik helyet szerezte meg. Figyeltem verseny közben, és úgy láttam: annyira leköti a feladat, hogy izgulni sincs ideje. — Jaj, pedig nagyon izgultam — mondja nagy sóhajjal, miután leállította a stoppert. — Úgy érzem, nem a legjobban sikerült, volt ennél jobb időm is a gyakorlás során. Az is nehezítette a dolgot, hogy én nem ilyen gépen dolgozom, s ezt még külön is meg kellett tanulni, hiszen más a számsora és egyéb különbségek is vannak. — Itt boszorkányos gyorsasággal dolgoztál. A boltban is ilyen gyors vagy? — Ott nem lehet, mert nem tudom az árakat. Régen — öt éve vagyok pénztáros—szinte mindent tudtam, de ezt a változást már nem tudom követni. Szóval emiatt lassabban megy a munka. — Hogy érzed magad itt, mint újonc? — Szerintem jó dolog ez a találkozó, mert így megtudjuk, máshol hogy, milyen körülmények között dolgoznak i kollégáink. És gondolom, néhány ilyen összejövetel után akár barátságok is kialakulhatnak. — Jövőre ismét itt a helyed? — Igen, szeretnék a legközelebbi versenyen is részt venni. De akkor még többet fogok gyakorolni előtte. Mónika a beszélgetéskor még nem tudta, hogy negyedik lett. Az eredményhirdetés után joggal hihette, hogy lesz ez még jobb is. Kíváncsian várjuk a következő szereplését. NagyZsóka Tudsz-eh ódítan i ? Tiniteszt Van, akire oda kell figyelni. Van, aki kevésbé feltűnő. Megint mások mindent elkövetnek, hogy az észrevétlenségbe menekülhessenek. Vagyis a személyiségünknek megfelelően különbözőképpen hagyunk nyomot környezetünkben. Válaszolj a kérdésekre, és talán jobban megismered önmagadat! Jelöld meg, hogy a lehetséges válaszok közül, melyikkel értesz egyet. 1. Meghívnak egy házibulira, ahol a barátaiddal találkozol. Milyen cipőt veszel föl? A) Lapos sarkút. B) Magas sarkút. C) Teniszcipőt. 2. Hogyan viselkedsz, ha fiúk előtt mégy el az utcán? A) Kihívó pillantást vetsz rájuk. B) Természetes leszel. CjLehajtod a fejedet. 3. Hogyan fested az arcodat? A) Rendszeresen, de gondosan. B) Változatosan, mert nem szereted az egyhangúságot. C) Egyáltalán nem. 4. Illatosítod magad? A) Igen, de nem hivalkodóan. B) Nem takarékoskodsz vele. C) Nem, mert más a természeted. 5. Észreveszed, hogy egy fiú nézi a lábadat. Miképpen reagálsz? A) Úgy teszel, mintha nem látnád. B) Még csábítóbb leszel. C) Gyorsan változtatsz a tartásodon. 6. Ha az utcán egy rokonszenves fiú mond valami hízelgőt, hogyan fogadod? A) Természetes válasszal. B) Megismerkedsz vele. C) Átnézel a feje fölött. 7. Hogyan látod önmagadat? A) Csábítónak, mint egy filmsztár. B) Szexisnek, mint egy fotómodell. C) Szellemesnek, mint egy író. 8. Az öltözködéssel mit hag- súlyozol? A) Nőiességedet. B) Testi előnyeidet. C) A divatot. 9. Az arcodban mi a vonzó, szerinted? A) A szemed. B) A szád. C) Az orrod. 10. Hogyan ítéled meg a külsődet? A) Megfelelő. B) Túlsúlyos. CjElviselhető. 11. Ha fiúval beszélsz: A) A szemébe nézel? B) Mosolyogsz? C) Kerülöd a tekintetet? 12. Hogyan ítéled meg a társasági szerepedet? A) Főszereplőként. B) Nem okoz gondot senki. C) Visszahúzódó vagy. Ha megnézed a válaszaidat, és azt látod, hogy többségben van az A típus: akkor kétségtelen, hogy nagyon nőies vagy, a viselkedésedben is. Határozott személyiség, aki ha kell, tud szexis lenni, de aki nem akar mindenáron annak látszani. A túlzott magabiztosság azonban könnyen átcsaphat agresszivitásba. Erre ügyelj, mert ilyen esetben a fiúk is „leblokkolnak”! Elmondhatod, hogy olyan lány vagy, aki a megjelenésével, viselkedésével hatni tud a férfiakra. B típus: Tény, hogy senki sem mondhatja rólad, hogy elveszel a tömegben. Megjelenésed, külsőd, a viselkedésed sikerekhez juttat. Fontos azonban, hogy mindenáron felvállald a kacér lány olykor rosszul álcázott szerepét? Természetes viselkedéssel többre vinnéd, hidd el. Vagyis azzal, ha igazi önmagadat adod és nem kölcsönvett pózban tündökölsz. C típus: Nem nagyon bízol magadban, és elégedetlen vagy a külsőddel is. Gondolod, hogy a nőies báj, a kedvesség csak a kiválasztottak privilégiuma? Igyekezz sürgősen szabadulni a kisebbségi érzésedtől, mert emiatt vagy félénk, visszahúzódó természetű! Bíznod kell magadban, s abban, hogy „hódítóképes” vagy. De ehhez sikerekre van szükség. A sikerélményt pedig mindenkinek magának kell megszereznie. Neked milyen szerelem kell? — fogalmazzák meg a kérdést könyvük címében Josh McDowell és Paul Lewis, akik karcsú kötetükben azt vizsgálják, „miért vagyunk még mindig kielégítetlenek és boldogtalanok a korlátlan szexuális szabadság világában? Miért vezet a szex, amely oly természetes és gyönyörű, sivár kapcsolatokhoz?” Az okokat a hittel, illetve a hitnélküliséggel magyarázzák, s éppen ezért iránytűként szánták mindazoknak — elsősorban persze fiataloknak —, akik ez idáig nem találták meg a választ a szerelem titkaira. Kérdések özönét vetik föl a hasábokon, amelyekre a Jézus Krisztusba vetett hittel adnak magyarázatot. A meglepően közvetlen, már-már baráti hangú Primo-kiadványból megtudhatjuk, hogy ki találta ki a szexet, milyen az igazi szerelem, lehet-e újrakezdeni, s olvashatunk arról is, miként reagálnak a nők és a férfiak a másik nemre, s a kételyek eloszlatására arra is fény derül, hogy legfontosabb nemi szervünk az agyunk... Hogy a szerelem magánügy? Lehet. Ám ennek ellenére könyvtárnyi irodalma van; bújja mindaz, aki tanulni akar. A fenti szerzők szintén gazdagítani akarták a szerelemről, a szexről alkotott képet. És önkéntes iskolába hívjak a kamaszokat. A művet Josh McDowell és Paul Lewis soraival ajánljuk figyelmetekbe: ,, G azdag... he vés... tartós és kielégítő SZERELEM! Ilyet akarsz te is, ilyet akarok én is. Nélküle az életünk legjobb esetben sem teljes — legrosz- szabb esetben pedig nem ér semmit. A vágy, hogy szilárd, véget nem érő szerelmet adjunk és kapjunk, ott dobog mindannyiunk szívében.” L. S. Slágerlista / a Zselic Aruház ajándékával Külföldi: 1. New Kids On The Block: Step by Step; 2. Matthias Reim: Verdammt ich liebdich; 3. Roxette: It Must Have Been Love; 4. The Stone Roses: One Love; 5. Snap: Doops Up; 6. Madonna: Hanky Panky; 7. Glenn Madeiros—Bobby Brown: She Amt Worth It; 8. En Vogue: Hold On; 9. Depeche Mode: Enjoy The Silence; 10. Elton John: Sacrifice / Healing Hants. Magyar 1. Éva — Neoton: Kalapot fel!; 2. Gidofalvy Attila: Tízparancsolat; 3. Bikini: Temesvári vasárnap; 4. Bonanza Banzaj: A jel; 5. Zoltán Erika: Csak neked!; 6. Lilla: Öngyilkos szerelem: 7. Éva — Neoton: Visszatér Dániel; 8. Marcellina: Ne sírj szaxofon; 9. Szikora — R-GO: Mire gondolsz katona? 10. KFT: Eszter, a meztelen nő. Heti sorsolásunk Rácz Tünde, Nagyatád, Ady Endre u. 51 „szám alatti olvasónknak kedvezett. Ő nyerte a kaposvári Zselic Áruház ajándékát, egy poplemezt. Gratulálunk! Nyereményedet postán küldjük el. Továbbra is várjuk poplistáitokat ifjúsági rovatunk címére. Rajongói klubcímek: 1. Phil Collins-Fanclub Shalford, Surrey GB 2. Bon Jovi P. O. Box 4843 San Francisco, CA 94101 USA 3. Gun s Roses C/O Informations- Service P. O. Box 67487 Los Angeles, CA 90067 USA