Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-28 / 133. szám
Micimackó-bemutató A nézőtéri gyerekzsivaj szinte a csoda csendjévé változik, amint Micimackó előtt fölgördül a föggöny a kaposvári Csiky Gergely Színházban tegnap délután. Az évad első bemutatóján Milne Micimackó című népszerű regényének színpadi változatát láttuk a kaposvári társulatelőadásában. Ascher Tamás rendezésében, a Játékmester Lukáts Andor közreműködésével kelt életre a mesének és tanulságos történetnek egyaránt lenyűgöző mű. A főszerepben Spindler Béla alakítása nagy tetszést aratott. Képünkön: ajelenetben Róbert Gida szerepében Kovács Zsuzsanna. Fotó: Lang Róbert Megalakult a Balatoni Gazdasági Kamara Megalakult a Balatoni Gazdasági Kamara. Az alapító harminckét gazdasági egység, kft., szövetkezet és magánvállalkozás képviselői tegnap tartották első ülésüket Balatonfüreden. Elfogadták, az alapszabályt és megválasztották elnöküknek Szász Sándort, a Pannonker Rt. vezetőjét. Az új regionális és szakmai kamara fővédnöke Rosta Sándor, a Balatoni Intézőbizottság főtitkára lett. Számos, a balatoni vállalkozókat és a vásárlókat egyaránt érintő kérdésben máris döntöttek. Az alakuló ülésen bejelentették: a baltoni kamara tagjai nem állapítanak meg termékeikre aránytalanul magas árakat, s vigyáznak a minőségre az üzleti élet minden területén. (MTI) A Kapos Tv mai, utolsó választási műsorában hasznos tanácsokat kapnak a nézők. Bemutatja a pécsi körzeti stúdió kap- posvári dokumentumfilmjét is. Az adás 18 órakor kezdődik, az IKV-s antennarendszeren. — FELHÍVÁS! A Kaposvári Cukorgyárban a kampányindulás indőpontja 1990. október 1- jére módosul! A műszakbeosztás változatlan. — Szeretettel meghívja a kaposvári 12. sz. választókörzet polgárait elbeszélgetésre Tímár Mihály—a koalíció jelöltje — szeptember 28-án (pénteken) 18 órára a Kisfaludy utcai iskolába. (X) EGYÉVES A TVR-HÉT Ma ünnepli első születésnapját laptársunk, a tvr-hét. Az 550 ezres példányszámú hetilap sikeréről Kaposi Kis István fő- szerkesztőt kérdeztük. — Egy esztendővel ezelőtt 230 ezer példányszámmal indultunk azon a piacon, ahol a Rádió-Televízió-újságnak már kitaposott útja volt — mondta. — Még az ötödik héten is ekkora példányszámmal jelentünk meg, ám a remittenda egyre csökkent. A15. héten 370 ezer, a 32.-en 433 ezer, a legutolsón pedig 550 ezer példány került az olvasók kezébe. Jelenleg 135 ezer előfizetőnk van. — A magyar sajtótörténetben is példátlan sikert mivel magyarázza? — A több mint félmilliós példányszámot mi is nagy eredménynek könyveljük el. Hogy ez megvalósult, az eredeti elképzeléseinknek köszönhető. Lapunkkal valamennyi olvasóréteghez akartunk szólni, ezért található a műsorkínálat mellett oly sok kiegészítő olvasmány. Megcéloztuk a tízes kört, és úgy tűnik, beletaláltunk. A siker titkát a gazdag műsorválasztékban, a heti 50 fotóban, és a lap magazinjellegében látom. — Milyen terveik vannak? — A 41. számunkban egy közvéleménykutató adatlapot közlünk, s ennek feldolgozása révén további alkalmi mellékletekkel rukkolunk elő. A három rejtvényfajtánkra általában több mint 30 ezer levél érkezik. Legalább ennyi véleményre számítunk. Azt szeretnénk, ha a papírár növekedése ellenére a lehető legalacsonyabb áron, a leggazdagabb tartalommal jelenhetnénk meg. A terjedelembővítésre csak pluszokban van lehetőségünk. — Hányán szerkesztik? — Heten vagyunk, mint a gonoszok; ám népes külsős táborral dolgozunk. (Lörincz) HA BELÉNK RÚGNAK IS, r--------------------------------------------S IMSON HÍRHARANG A KISGAZDÁKRA SZAVAZUNK kismotoralkatrész érkezett Kaposvárra, az Ady Endre utcai járműboltba! címmel új somogyi lap jelent meg: Tab és környéké lakóinak szóló független kulturális és közéleti folyóirat. Első száma — a Vénusz Alapítvány kuratóriumának szerkesztésében — bemutatja Tab és a környező községek polgár- mester- és képviselőjelölt- . jeit. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (Fizetett politikai hirdetés) (3503) L (108127) Krónika * i ■' C7EPTFMBFP A nap 6.38 órakor kél, és 18.32 órakor nyugszik; a hold 15.41 órakor kél, és 0.24 órakor nyugszik. Időnként felhősödés Időnként megnövekszik a felhőzet, de eső már nem valószínű. Mérsékelt, vétózó irányú szélre számíthatunk. Hajnalban helyenként talajmenti fagy is előfordul. A legmagasabb nappali hömérsék- Vencel let ma 15 fok körül alakul. Péntek Napfénnyel köszönt be az október Időjárás-előrejelzés október 5-ig Napos őszi idő várható a hét végén, de hűvösek lesznek az éjszakák. Túlnyomóan derült lesz az ég, csapadék nem várható. Gyenge lesz a légmozgás, csak időnként élénkül meg a változó irányú szél. A hajnali, reggeli órákban párás lesz a levegő, helyenként ködök is előfordulnak. A hőmérsékleti maximumok pénteken, szombaton 16 fok körül alakulnak, vasárnap kissé erősebb lesz a nappali fölmelegedés. A hőmérsékleti minimumok általában plusz 2 és plusz 6 fok között várhatók; helyenként talajmenti fagyokra is számítani kell. A jövő héten melegszik az idő. A hét elejétől csak helyenként fordul elő kisebb eső. A hajnali, reggeli órákban továbbra is jellemző a párásság. Az éjszakai lehűlés mérséklődik; a korábbinál néhány fokkal magasabb hőmérsékleti minimumokra számíthatunk, s várhatóan megszűnik a fagyveszély. Erősödik a nappali fölmelegedés is, általában 19—21 fok körüli hőmérsékleti maximumok valószínűek. A Bjelovári Városi Fúvószenekar és Big Band koncertjét ma tartja 18.30 órai kezdettel Kaposváron a Kilián művelődési központban — Megalakult a Magyar Demokrata Fórum kaposvári szervezetének toponári és ka- posfüredi csoportja. A toponári csoport vezetője Balogh József, a kaposfüredié pedig Lég- rádi István. —A Tiltakozó tanítójelöltek című csütörtökön megjelent írásunk alcíme helyesen: A megismételt 1987-es követelések. Rendőrségi felhívás Különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendör-fókapi- tányság vizsgálati osztálya Sövény/ István székesfehérvári lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy az ALFA-BIO isztimé- ri telephelyű kft. vezetőjeként magánszemélyektől nagyobb összeget vett fel humuszgiliszta- eladásra, illetve annak visszavásárlására. A szerződésben foglaltaknak nem tett eleget, a felvett összeget saját céljaira fordította. Kérjük a sértettek jelentkezését az adásvételi szerződés, valamint a megállapodás mellékelésével az alábbi címen: Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya, Székesfehérvár, József A. u. 50. fszt. 17. 8000. Vandál betörők a boltban Vandál munkát végeztek azok a betörők, akik tegnapra virradóra a kaposszerdahelyi élelmiszerboltban jártak. A kaposvári rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint úgyszólván csak a falak maradtak meg. Amit lehetett, elvittek. Amit meg nem, azt tönkretették. A mélyhűtőben tárolt árut hypóval öntötték le. A kár akár több százezer forint lehet, ugyanis előző este töltötték föl a gondolákat. Feltételezhető, hogy ez is része annak a betöréssorozatnak, amely napok óta tart Kaposvár környékén. S tegnapra virradóra újabb gépkocsikat is feltörtek. Az egyik károsult Gyenesei István, a megyei tanács elnöke. Rendszerváltás diákszemmel A Szocialista Párt Kaposvári Szervezete az önkormányzati választásokat követően „Rendszerváltás diák- szemmel” címmel rajzpályázatot hirdet a város általános iskolás diákjai számára. Ezúton is kéri azokat az intézményeket, szervezeteket, pártokat, amelyek csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez, hogy szándékukat október 5-ig az MSZP kaposvári városi irodájához (Beloiannisz u. 4.) címzett levélben jelezzék. Az elképzelés szerint a beérkező pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el és dönt a 2000,1500 és 1000 forintos első három díj odaítéléséről. Ennek során politikai szempontok nem érvényesülhetnek. Ugyanakkor mód nyílik arra, hogy a pályázatot kiíró szervek, szervezetek a nekik legjobban tetsző pályamunkákat különdíjjal jutalmazzák. A legjobb müveket kiállításon kívánják bemutatni. (X) (108134) — Vállalkozók, szerződéses üzletvezetők, kft.-k, gmk-k, figyelem! Könyvelési feladataik ellátását bátran bízzák ránk! Szolgáltatásaink: pénztár- könyv-, naplófőkönyv-vezetés, adótanácsadás, SZTK-ügyintézés, adóbevallás. A legkorszerűbb számítógépes technikával gyors, pontos, diszkrét ügyintézés. Enyingi Egyesült ÁFÉSZ. Telefon: (22)72-058. Felvilágosítást ad: Győri Attiláné. (111860) — Zselici ősz. Pinceszer a Szenna- Károssai-högyön szeptember 29-én 13 órától. A dézsma 110 Ft, mely malacsültet, bográcsgulyást, bort tártál-, máz. Rönkhúzás, kötélhúzás, cserépvásár. Lovasfogat indul 12 órától óránként a buszfordulótól. (108030) — A Történelmi Lovas Egyesület nyelvtanfolyam-szervezőket keres jó kereseti lehetőséggel. Telefon: 06(1)141-1944. (4022) — Isztambul! Október 19-től, 6 nap fél panzióval. Érdeklődni a(82)17-042- es telefonon. (3363) | Tarka l sorok Választási gyűlésen A választási gyűlésen egy kormánytanácsosjelölt mond kortesbeszédet. A teremből közbekiált egy választó: — Ismerje el végre, hogy ön mögött egy hatalom áll, amelynek fontos érdeke az ön karrierje! A jelölt mérgesen válaszol: I — Nagyon kérem, a feleségemet hagyja ki a játékból! Jövőbe tekintő — A mi fiunk egészen jövőbe tekintő beállítottságú—közli Margit a férjével. — Valóban? És miből gondolod? — Abból, hogy mindent holnapra halaszt, Ödön! Jó szokás — Szerintem jó szó- | kás, ha lefekvés előtt a szülők jó éjszakát kívánnak a gyermekeiknek és megcsókolják őket. — Persze. De én sajnos már mindig alszom, amikor a szüleim hazajönnek... Tetthely — Ilyen rövid idő alatt még sohasem értem a tetthelyre — jelenti ki a bűnügyi felügyelő, aki féltékenységből lelőtte a feleségét. Bádoglakodalom — Gratulálhatsz a bádoglakodalmunkhoz, Lajos. — Hogyhogy a bádoglakodalmunkhoz? — Úgy, hogy tíz eszünk konzervet. ^WiTrrwTWTrnrTir^Ar>rr SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.