Somogyi Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 110-134. szám)
1990-09-15 / 122. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1990. szeptember 15., szombat SVÁBOK, MAGYAROK KÖZÖS ÉLETE Ecseny — Somogy zsákutcája? doltsági területekre telepítették be a svábságot. Már akkor szorosan összekapcsolódott a falu élete a gyülekezetével. 1800- ban a türelmi rendelet kapcsán építettek egy kis templomot, ez négy évtized alatt olyan állapotba került, hogy újjá kellett építeni. Három év múlva lesz 150 éves, nagy ünnepséget tervezünk, addigra szeretnénk felújítani is. A vérség szerinti kötelék még ma is erős a nemzetiségiek között. A harmincas években 1312 lakos ólt itt, ebből 1100 német ajkú evangélikus. Ma 463 a község lakosságának száma. A lelkésztől elbúcsúzva kirándulásra indultunk. A falu egyik utcájában hatalmas kert, mögötte kikukucskáló ház. Az ajtó dróttal van körbefonva, lakat gyanánt, a múltkor is egy cigány csak úgy bement, s elvitte az asztalról a pénzt. Forster Péterné egyedül gondozza kis gazdaságát: —; Itt születtem, itt is akarok A falut összetartó kapocs Az idő délutánba hajlik. Célunk felé haladva csak ritkán Veri föl egy-egy autó az út csendjét- Az útbaigazító tábla csak Felsőmocspládot jelzi, a faluban egy éles kanyar előtt tűnik föl az arra tévedőnek, merre is kell mennie. Kanyargós „hegyi” út vezet a községbe, amelynek a végén előtűnik a tábla: Ecseny-Etsching. A bolt előtt egy mezítlábas, félmeztelen kisfiú, kezében „csupasz” kenyér. Sokáig bolyongunk, a betonút is lassan véget ér, bár a hosz- szú tornácos parasztházak sora folytatódik. Némelyike már kiszolgált több nemzedéket is, s az idő nem kímélte őket. Visz- szafordulunk. A kocsma túloldalán egy kis vegyesbolt. Üdítő nincs, csak ásványvíz Némi útbaigazítás után megtaláljuk a községi hivatalt. A szobában, ahol beszélgetünk, az asztalon CB-rádió, a falakon mezőgazdasági térképek. — A buszközlekedés meg van oldva, reggel és délután egyaránt vannak járatok. Az itt élő emberek igyekeznek minél előbb gépkocsit vásárolni — kezdi a beszélgetést Schneiker János elöljáró. — Az úthálózat egyharmada szilárd út. Villany az egész község területén van. A vízvezeték egynegyed része közkifolyós, ezt tavaly a tsz adta át. Kijelölt szemétgyűjtő telepünket ritkán használjuk, legtöbben egyénileg oldják meg: otthon égetik el a szemetet — vázolja fel a körülményeket. — Milyen az ellátása egy ilyen kis községnek? — Ital- és vegyesboltunkban megtalálhatók az alapvető élelmiszerek. De időben kell menni a kenyérért és a tejért, mert könnyen lekéshet róla az ember. Hetente egy alkalommal jön ki a körzeti orvos Felsőmo- csoládról. Nagyobb a halálozási, mint a születési arány; van olyan utcarészünk, ahol csak nyugdíjasok élnek. Az ablakon kinézve rálátni a megviselt kukoricatáblákra. A porták hátsó felét istállók, tyúkudvarok foglalják el. Az ecsenyi tsz-ben dolgozik a falu lakóinak nagy része. — Hol van még munkaalkalom a faluban élőknek? — Vannak, akik az erdészetnél helyezkednek el, mások Balatonboglárra járnak dolgozni. Ha az itt megtermelt pénzt itt is hasznosíthatnánk, sokkal könnyebben lennénk—feleli az elöljáró. A beszélgetésbe bekapcsolódik a tsz főkönyvelője, Seres Lajos: — A termelőszövetkezet eddig életképes volt, most viszont nagyon bizonytalan a hangulat. Azt sem tudjuk már, mit érdemes termelni, ami nyereséges lenne. Az idén a kukoricatermelésünkben 50 százalékos aszálykár várható. Más hozsőmocsoládra járnak a gyerekek a körzetesítés óta. A világ végén vagyunk. Egyetlen intézményünk az óvoda; azt is a megszűnés fenyegette. Most 18 gyerekkel foglalkozunk — zárta mondanivalóját Schneiker János. Indulunktovább, célunk afalu egyik hétvégi „találkahelye”. Már messziről látni a templom- tornyot. Utunkat az Ecsenyi- patak keresztezi, hogy rövid kis túrája után az Orci-patakkal találkozzon. A templom bejáratánál a falon I. és II. világháborús emléktáblák. Az utóbbit augusztus 20-án avatták. Friss koszorúk állnak őrt a halottak emlékének. A meghalni. A kertben hátul van kukorica, a gyerekeimnek baromfit névelek, elviszik magukkal. 140 csirkét és 35 kacsát neveltem fel nekik az idén. Jól érzem magam a faluban, a lányom azt akarja, menjek Mo- csoládra lakni, de én nem akarok a házamból elmenni, amíg bírom. Nem panaszkodhatom, jól megvagyok a magyarokkal, a szomszédok is azok. A gyerekek még beszélnek németül, de ha szóltam nekik svábul, magyarul válaszoltak. Volt földem, beadtuk a tsz-be... Hogy mi lesz a falu sorsa, még nem tudni. A fiataloknak nem nyújt hosszú távú lehetőségeket. Az ingatlanok olcsók. Pestről és Romániából szeretnének ideköltözni. Talán nyitni kellene a világ felé — akár egy környéket összekötő úttal. Mó- nus Lajos szavait idézve: — Pénteken, ha egy hídmérleget tennénk a templom elé, vasárnap pedig leolvasnánk az eredményt, kiderülne, milyen sokan járnak itt. Hazajönnek a fiatalok, hisz az idős szülők ellátják őket. De ha megszűnik a segítség, nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek. Két lehetőségük van: vagy visszajönnek, földet művelnek, állatokat tartanak. A másik lehetőség, hogy letelepedjenek itt az emberek. A közlekedés azonban rendkívül körülményes, átkötőutakat kellene építeni. Tizenöt kilométeres szakaszon múlik, hogy három főútvonalat összekössenek ezáltal... Tóth Krisztina Fotó: Lang Róbert A szárazság miatt sok kút kiszáradt, hordókban kell vinni a vizet Az élet nem állhat meg záállással kellene dolgozni, mert eiőbb-utóbb tönkremegyünk. Tavaly már megszüntettük a sertéstelepet, bérhizlalásra adtuk ki az állatokat. — Milyen kulturális lehetőségei vannak a községnek? — A kulturális élet központja a kocsma. Nincs olyan a faluban, aki ezt összefogná. Sok diplomást adott Ecseny, de egy pedagógus sem él már itt. Felközség, a tsz, a takarékszövetkezet és az evangélikus egyház összefogásával valósították meg a falubeliek régi álmát. Sokan adományoztak az NSZK-ból: férjük vagy fiuk neve szerepelt az emléktáblán. Az avatásra a bajor tartományból is érkeztek magas rangú vendégek. A falu evangélista lelkésze Mónus László. 1985-ben került ide a családjával Budapestről: — A II. világháború idején szolgált itt egy lelkész, sokat munkálkodott a békességért; óvta attól az embereket, hogy a háborúban mint németek vegyenek részt. Azonban a magyar hadseregből kisorozta őket az SS és magukhoz osztotta be. A legtöbben a doni harcokban estek el. Azóta úgy érzik az emberek, ártatlanul hurcolták meg őket. A mai napig magyarnak vallják magukat. — Mennyire őrzi hagyományait ez a német ajkú település? — A tudatos falusorvasztás időszakában Mernyére vagy Kaposvárra költöztek az emberek. Az iskolát államosították. A kultúrház 200 főt befogadó intézmény volt, még a gyülekezet építette. Elvették tőlünk, s most ott áll üresen, semmire nem használják. Azt is tudatosan alakították, hogy a hagyományait elfelejtse ez a nemzetiség. Biztos vagyok benne, hogy nem az érdektelenség oka... — Hogyan látja ön a község életét, lehetőségeit? — Ennek a falunak a története a XII. századik nyúlik vissza. 1686-ot követően a török hó„Itt az ideje a befőzésnek...” A legfiatalabb nemzedék
