Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-22 / 101. szám
1990. augusztus 22., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 mm jWkEW WMmím Y K V,j, • rrHP S® fit. *** /éh. &F '■WéífctátsHm Itfl teví ÉÉ1 Barátságokat gyűjt Kodály és Bartók útján „Példaként állhat...” — Most is éppen szaladgálok. A Berzsenyi társaság ifjúsági csoportjának a táborát szervezem — ül le a fotelba a Király Ági. — Igen, általában Király Ágiként ismernek, pedig én Süli Ági vagyok, illetve Király Zoltánná — válaszol mosolyogva. Olvasóink bizonyára megbocsátják tegeződésünket, ugyanis majdnem egy évtizede ismerjük egymást. Szinte nem volt olyan kulturális rendezvény a városban, ahol ne találkoztam volna a csinos, igen agilis asszonnyal. Miután megtudja, hogy portrét szeretnék írni róla, rutinosan kezdi a bemutatkozást: — Balatonszabadiban születtem, majd a siófoki gimnáziumban érettségiztem. A szülőfalum művelődési házában kezdtem, mint „címzetes" igazgató. Szép időszaka volt ez az életemnek, jó visszaemlékezni a száztagú ifjúsági klubra meg, az irodalmi színpadra is. Éppen tegnap találkoztam az egyik avantgárd, polgárpukkasztó darabunknak a „főhippijével". Ebben a munkában az volt a legszebb, hogy személyes kapcsolatokkal, órákig tartó beszélgetéseken nálam alig fiatalabb gyerekek személyiségének az alakulását figyelhettem, és talán alakítottam is. Érzelmileg ma is szinte minden Szabadihoz köt. Házasságkötésem után ötéves zalaegerszegi kitérő következett, majd újra visszakerültünk Somogyba. Tíz évig művészeti területen dolgoztam a, Kaposvár Városi Tanácson. így „keveredtem” a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságba is. Két évig társadalmi munkában láttam el a titkári teendőket, ám rengeteg a feladat, ezért ez lett a főállasom, s folytattam ezt a munkát. — Úgy gondolom, pályaválasztásodban a szüleidnek is szerepük volt... — Igen. Apukám nagy irodalomkedvelő és Ady-rajongó volt. Öcsémmel már alig ötéves korunkban Ady verseket tanultunk. Képzeld el, amint cérnavékony hangon a Góg és Magóg-ot szavaljuk! Anyu pedig inkább a zenét kedvelte. Tehát a művészetszeretetet mindkettőjüktől örököltük. — A titkári teendők, a havonkénti nagyrendezvények, a többnapos túrák mennyi időt hagynak magánéletre? — Hagynak — válaszol, majd nevetve hozzáfűzi: — Szeretek főzni; a legjobb ötletek is ilyenkor jutnak eszembe. A konyhában nyugi van, az ott töltött idő felér egy agymosással is, pihenéssel azonban feltétlenül. — Elégedett ember vagy? — Sohasem vagyok magammal elégedett. Remek érzés azonban, hogy rengeteg nagyszerű, értékes embert ismerek; sokkal több jót, mint rosszat. Nem tárgyakat, hanem barátságokat gyűjtök. A Berzsenyi társaság nyolcszáz tagjának az összetartása például nagy, de hálás feladat. Mindig igyekszem gyengeségeikkel és gyarlóságaikkal együtt elfogadni, megérteni az embereket. — Ha újra kezdhetnéd, ma is ezt a pályát választanád? — Ézt én is kérdeztem már magamtól, s rájöttem, hogy több pénzt ugyan kereshetnék, de boldoggá csak ez a tevékenység tehet. Tehát nem választanék mást. — Ha a közvetlen egyéniségedet, remek kapcsolatteremtő képességedet nézzük, mi volt e tulajdonságok kialakulásában a meghatározó? — A gyerekkor, a környezet és legfőképpen a család... (Tamási) Egy-egy esztendőben csak néhány nap múlik el anélkül, hogy a baranyai és somogyi tagokból 1983-ban verbuválódott Zengő együttes ne lépne közönség elé. Aki ismeri Bergics Lajost, Csíkvár Gábort, Freppán Csillát, Husi Gyulát és Bajzik Évát, nos, az tudja azt is: nemcsak táncegyüttesek kísérőiként tűnnek föl a színpad egyik zugában, hanem önálló koncertműsoraik mellett régihangszeres bemutatókat tartanak az általános iskolákban, gyakori vendégei a táncházaknak, s a népzenei versenyek zsűrijében is föl-föltűn- nek. Az együttes több tagja a kaposvári és a pécsi múzeumban dolgozik, így a népzene tudományos kutatására, gyűjtésére, feldolgozására és rendszerezésére is lehetőségük van. Somogyon, Tolnán és Baranyán kívül Érdélyben is végeztek gyűjtést; ennek anyaga nyomtatásban is megjelent. Bemutatóikon a Kárpát-medence szépséges muzsikájával bűvölik el közönségüket, s a tradicionális népzene mellett a mai zenei irányzatok felé forduló, modern feldolgozásokkal is színpadra lépnek. Régóta húzzák a talpalávalót a kaposvári Somogy Tánc- együttesnek, a Kalákának és a siófoki Balaton Táncegyüttesnek, s a pécsi Mecseket is gyakran kísérik. Általában a néptáncosokkal vesznek részt egy-egy külföldi vendégszereplésen, fesztiválon. A hazai találkozókon kívül tizennégy országba jutottak ki, hogy ízelítőt adjanak a gazdag magyar folklórkincsből. Munkájuk, amelyet magas művészi szinten interpretálnak, a dél-dunántúli népzenei hagyományok ápolásán alapszik. Számos szponzor közreműködésével, az SMK gondozásában 3 ezer példányban megjelent nagylemezük régen elfogyott, ezért szeretnék újra kiadni. Olsvai Imre népzenekutató ezt írta lemezük betétlapján. „Bartók és Kodály többtemás népdalfeldolgozásaiban érdekes, egymást kiegészítő kettősség figyelhető meg. Bartók egy művön belül több magyar táj hangjait szólaltatja meg; (...) Kodály viszont egy-egy művében kimondottan valamely vidéknek, városnak, dallamkincséből merít. Zengőék két lemezoldala mindkét Mester »ars poeticájának« eleget tesz: egyik oldala tisztán dél- dunántuli, a másik pedig több magyar tájat és egy szpmszéd- népet szólaltat meg. így egyaránt járnak Bartók és Kodály útján, egyszerre tisztelegnek századunk két legnagyobb magyarja előtt.” Lőrinc Sándor Beszélgetésünk elején Bagi Gáborné vezető pedagógus belepillant a kitüntetés indoklásába: .....az oktatásügyért és a városért végzett tevékenysége mindenkor példaként állhat a pedagógustársadalom és a fiatalok előtt.” — Megtisztelőek ezek az elismerő szavak, és örülök, hogy észrevették — mondja, s máris hivatásáról beszél a barcsi Erdészeti, Vízépítési és Vízgazdálkodási Szakközépiskola magyar—történelem szakos tanára. — Úgy érzem, hogy rajtunk áll vagy bukik, milyen lesz a felnövekvő generáció. Sokszor döbbenten nézem a fiatalokat: agresszívak, és küzdelem nélkül szereznek meg sok mindent — mondja, majd a pedagógus felelősségéről beszél. — A gyermekeket morális értékkel kell feltölteni az iskolákban és nagyon fontos az individum tisztelete. Hogy miért kell harcolnunk? Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy negatív élmények nélkül nem érhető el a siker! A mai fiatalok többsége természetesnek veszi, hogy mindent küzdelem nélkül és készen kap meg. így nincs öröme, és megbecsülni sem tudja, amit így szerzett meg. Félő, hogy ezért elkényeztetett és érték nélküli generáció nő fel. Bagi Gáborné lelkesedéssel és optimizmussal beszél a jövőről. Nyugdíjkorhatáron levő pedagógus, így véleménye, világlátása tiszteletet parancsoló. S az is, hogy még nem szeretne „pihenni”. Magáról keveset beszél, inkább iskolájáról. — Az egyetemekről most kikerülő fiatal kollégák már értékekkel feltöltődve jönnek hozzánk — mondja. — Új és egyetemes értékeket hoznak, így személyemhez közelebb állnak, mint a fásultabb középgeneráció. Ezek a fiatal pedagógusok értékbeli és szellemi rokonságot jelentenek számomra. Megtudom, hogy iskolájukban nagyon fontos a gyerekek humán műveltségének fejlesztése. Ezt segíti a barcsi Dunaker Kft. 100 000 forintos alapítványával, amelynek a célja, hogy az intézményből kikerülő fiatalok ne szakbarbárok legyenek. Nemes szándék ez, és örül neki a humán műveltség fontosságát hangsúlyozó Bagi Gáborné. Úgy gondolom, a barcsi középiskola pedagógusától nemcsak a gyerekek kapnak tartalmas útravalót. Bizonyára e három évtized alatt sok ifjú pedagógus kollégáját is fölvértezte szakmai tudásával, tapasztalataival és emberségével. A tisztességes és küzdelmekkel járó munka szépségeivel. Varga Zsolt KI MER LEPNI? Bonyodalmak a kaposvári TIT-székház körül A következő történet akár tanmese is lehetne. Mindenki megtett—úgymond—minden tőle telhetőt, mindenki a lehető legszabályosabban járt el, csak éppen az ügy mozdult előre roppant lassan. Bár az sem egészen biztos, hogy haladt-e legalább valamelyest. Tanácsi tanácstalanságok A TIT Somogy megyei központjának épülete eléggé lerobbant állapotban van, föl kellene újítani. így volt ez már a tavasszal is, ezért az akkori megyei titkár, Horváth László Árpád levelet küldött Papp Jánosnak, a Kaposvári Városi Tanács elnökének. Levelek, válaszok Azt kérte, hogy a székház ügyét a legközelebbi vb-ülésen tárgyalják meg. Két héttel később Horváth László Árpád az IKV-nek is írt — az épület ugyanis az IKV kezelésében van. A TIT kérte, hogy az IKV szüntesse meg a mostoha körülményeket és tiltakozott a bérleti díj százszázalékos emelése ellen. A válaszok nem sokáig késtek. Először a tanács igazgatási osztályának vezetője tájékoztatta a TIT megyei titkárát a jogi dolgokról, de ebben semmi furcsa nem volt, hiszen az iratok szerint az osztályvezető már korábban is folytatott erről beszélgetést Horváth László Árpáddal. Széki Tibor, az IKV házkezelési igazgatóhelyettese nagyon segítőkész volt, mert ezt írta: „Kérjük, hogy a kezelői jog átadás-átvételével a Városi Tanács V. B. értsen egyet. Döntés esetén a megállapodást az IKV megköti.” Széki Tibor levele május 25- én kelt. Innen (gondolhatnánk) már „sima volt az ügy”. Valószínűleg így vélhette Horváth László Árpád is, mert még aznap megküldte az IKV levelének másolatát Papp János tanácselnöknek, s kérte, hogy az ügyet haladéktalanul terjesz- szék a városi tanács vb következő ülése elé. Ezt követően (június 4-én) ugyancsak a városi tanács elnökének címezve eljuttatták a TIT Somogy megyei küldöttértekezletének egyhangúlag hozott állásfoglalását. A résztvevők kérték, hogy a tanácselnök és a vb járuljon hozzá az épület kezelői jogának a kulturális szervezet részére térítés nélküli átadásához. Megírták, hogy az IKV — pénz hiányában — évek óta nem tudott felújítási munkát végezni, s erre a közeljövőben sincs kilátás. Befejezésül ismételten kérték, hogy a tanácselnök a június 6-i vb-n a kérést ismertesse. A tájékoztatás elmaradt A TIT óhajának szóbeli közlése megtörtént. A városi ta- nács-vb azonban — az eddigiekhez képest eléggé váratlanul — úgy határozott, hogy az IKV részletesen indokolja meg, miért kíván beleegyezni a dologba... Erre már az ingatlan- kezelő vállalat is visszakozott, és azt válaszolta: még abba is hajlandó belemenni, hogy megvonják tőlük a kezelési jogot... Erről azonban a TIT nem tudott! A dolgok ilyetén alakulásáról az időközben ügyvezető igazgatóvá'megválasztott Horváth László Árpádot senki sem értesítette. Épp ezért nincs abban semmi furcsa, hogy az új igazgató (augusztus 2-án) az alábbi levelet küldte Papp Jánosnak: „Tisztelt Elnök Úr! Korábbi megállapodásunk alapján kérem, szíveskedjék írásban is megerősíteni, hogy támogatja a TIT-székház kezelői jogának átadását részünkre”. Négy nap múlva az IKV igazgatójának küldött egy rövid levelet: „A Kaposvári Városi Tanács igazgatási osztályának megküldött és hozzánk eljuttatott május 25-i levele és a Kaposvári Városi Tanács elnökének tájékoztatása alapján kérem, szíveskedjenek a szerződéskötés időpontját megjelölni a TIT-székház kezelői jogának átadásával kapcsolatban.” A levél dátuma augusztus 6! A TIT igazgatójának (majdhogynem) az „újságból” kellett megtudnia, hogy miként is állnak hát a dolgok valójában? Nem kellett volna valakinek tájékoztatni? Ezek persze „költői kérdések”. Ha az „ügy” már... Érdeklődésünkre az IKV házkezelési igazgatóhelyettese, Széki Tibor azt mondta, hogy a vagyonellenőrző bizottság „felbukkanása" aggasztja őket — ez bonyolítja az amúgy egyszerű ügyet. Papp János tanácselnök úgy vélte, hogy augusztus közepén a városi tanács már nem lép semerre... Intézkedést lehetőleg nem hoz, hogy ne szerezzen kellemetlen perceket a majdan megválasztandó új vezetésnek. Csak akkor foglalkoznak a dolgokkal, ha az „ügy” már folyamatban van... Megyeget az ügy A vagyonellenőrző bizottságnál azt a tájékoztatást adták, hogy az ügyet először a városi vb elé kellene vinni, ők csak azután foglalkozhatnának vele. Ám jön az új földtörvény, amelynek tervezetét már olvasták, de ki tudja, miként határoznak a honatyák... Hiszen az 1990. évi XXXVII. törvényt (amely az 1987-es földtörvényt módosította) is május 25-én hagyták jóvá, de már június 25- én „újraszabályozták”... Végezetül azt kérdezték: miért nem „panaszkodott” a TIT a késedelmes ügyintézés miatt... A TIT azért nem panaszkodott, mert azt hitte, hogy minden a legnagyobb rendben van, az ügy — ha kissé lassan is, de — halad. Az,,elakadást” senki sem közölte velük... Itt tartunk most. A „hivatal" csak „ügyintéz”, panaszkodik, hogy sok bírálat éri, és aki csak teheti, otthagyja a munkahelyét. Ezek után, sajnos, azt kell mondanunk, hogy a tanács elég nagy támadási felületet biztosít a bírálatnak. Ettől persze még nem lesz a TIT-é az épület, amit használ. Mert jön a földtörvény, jönnek a választások, és talán a még újabb választások is. Dönteni kellene. De meritt valaki dönteni...? Tóth Béla
