Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-08 / 90. szám

1990. augusztus 8., szerda SOMOG YI HÍRLAP 5

A múlt század példa-embere

Kétszáz éve született Kölcsey Ferenc

KÖLCSEY FERENC

A szabadsághoz

Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy, Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled, Fennröpültedböl kegyesen mosolygván.

Égi Szabadság!

Nékem is forrtak szemeimben égő Könnyek, éreztem haza szent szerelmét. Ints, zajos habként dagadozva várom Lengeni zászlód.

Járom a gyáván! Ki remegve futja Fenndicsöséged ragyogó világát,

S megszokott rabság' kezein tudatlan Csörgeti láncát.

Átok a gyáván! Ki nevedre borzad,

Mert gyakor szélvész kavarog fölötted,

Mert halálhőrgés diadalmi pályád Mennyei bére.

Szállj ki felhődén, s noha szózatod mint Villogó szélvész dörög is körídem,

S zöld borostyánod nohafürteid közt Vérbe füredi is:

Kelletned látom, s dobog érte mellem, Csódodat várom szerelemben égve, Csókodat szomjún epedő ajakkal Jer, ne tagadd meg!

Cseke, 1825. dec.

KÖLCSEY FERENC

ORSZÁGGYŰLÉSI

NAPLÓ

(Részletek)

A legnagyobb magyar nevet Széchenyi István kapta, de illethetné ugyanez Kölcsey Ferencet is. S folytathatnánk tovább a sort, hiszen a reformkor nemzedéke a magyarság önismeretének és öntudatának máig ható mintája. S mindannyiunk közül a legelső ideál, a múlt század igazi, folttalan példa-embere Kölcsey Ferenc.

Ha van két-három magyar költő, akitől mindenki tud idézni legalább néhány strófát, közülük az egyik Kölcsey. Hiszen nemzeti himnuszunkat ő írta. Nem nemzeti himnusznak ugyan, de talán éppen azért oly maradandó, mert remekmű. S valamiképpen tükrözi azt az eszmeiséget és feladatvállalást is, amelyet szerzője e mű megírása után évekkel a közélet porondján vállalt. A kettő szorosan összefügg: Kölcsey nélkül a Himnusz nem lenne az, ami, s a Himnusznak is kisebb volna jelentésköre, ha Kölcseynek egész életműve nem állna mögötte.

Több mint másfélszáz esztendő pergett le a költő halála óta, de a költő, a gondolkodó, a politikus fénye nem fakult. S ma, a kétszázadik születésnap tájékán legalább annyira időszerű, mint volt alkotó esztendeiben. Időszerű akkor is, ha erről csak kevesen és keveset tudnak, s a többség esetleg úgy véli, hogy inkább csak kegyeleti aktusról van szó, a kötelező emlékezésről.

Ha szükséges, legyünk kegyeletsértők is akár, de soha ne öncélúan. S Kölcsey Ferenc esetében nem őt sértenénk meg, csak önmagunkról állíthatnánk ki szegénységi bizonyítványt. Sértésekhez, hántásokhoz, értetlenséghez, kirekesztéshez különben is életében annyiszor volt balsors adta szerencséje, hogy az utókor közönye ehhez képest csak szúnyogdöngicsélés.

De hát miért van akkor, hogy bár rögzítjük magunkban a

A középiskola befejezése vízválasztó az ember életében. Vagy azért, mert elkezd dolgozni és „kilép az életbe”, vagy mert továbbtanul. Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek sikerül az egyetemi vagy a főiskolai fölvételije.

Néhány fiatalról adunk át egy „portrécsokrot”. Azokról, akik sikeresen vették az első akadályt és bejutottak az áhított felsőoktatási intézménybe.

1

Fokvári Anikó a Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségizett az idén. A Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolát jelölte meg elsőként, s föl is vették. Ő tehát kompromisszumkötés nélkül kezdheti az első évét a főiskolán.

— Mi lett volna, ha nem sikerül?

— Nem mentem volna a Dunának. Már megvolt a zongora- hangolói helyem. Egyébként sok pontot vittem a gimnáziumból, ezért sem féltem annyira a felvételin.

— Mennyi fölkészülést igényelt a felvételi?

— Nem volt elég az érettségire megtanult néhány tétel. A szóbelin rendesek voltak a binagy magyarok sorában az ő nevét, e névhez alig tapad konkrét ismeret, személyes élmény? Az időbeli távolság tenné? S az; hogy viszonylag korán meghalt, s igazi korszakának, a reformkornak a leglángolóbb évtizedét, az ezernyolcszáznegyvenes éveket már nem élhette meg, nem dolgozhatta végig? S az újabb legnagyobbak elhomályosították a nevét? Valami indokoltsága ezeknek a szempontoknak is lehet, de végülis csak féligazságok. Vagy talán az volna az igazi magyarázat, hogy Kölcsey stílusa, az érett művész kifejlett romantikája eléggé idegen a mai olvasótól, aki se pátoszt, se lángoló érzelmet nem kíván. Valami indokoltsága ennek is lehetne.

A legfőbb ok, úgy gondolom, mégiscsak az, hogy Kölcsey rólunk beszél, magyarokról; hogy hatalmas és bízvást egyetemesnek, korszerűnek nevezhető műveltségének birtokában gondolkodik mind a végső, mind a néphez és korhoz kötött igazságokról, s e gondolatok bonyolult és mégis áttetsző hálójában látja önmagát és lát bennünket is, egyedekként s a magyarság tagjaiként. Kölcsey műve arra kényszerít bennünket, hogy szembesüljünk igazságaival; hogy megpróbáljuk az ő gondolkodói és erkölcsi szintjére feltornázni magunkat, s bár e feladatot okkal érezhetjük lehetetlennek, a megfutamodás, amit rendre választunk, mégiscsak gyávaságból és gyengeségből fakad.

S ha valamennyit mégiscsak felérünk és megértünk mindabból, amit ő képviselt, azt kell csüggedően belátnunk: a magyar világ irgalmatlanul keveset változott az akkori idők óta. Ha Kölcsey később élt volna, ha ma élne, ugyanaz a gyanakvás és gáncsoskodás venné körül — talán még családja körében is —, s ha ma kéne egyetlen szezottság tagjai. Leszámítva azt, hogy sokszor belekérdeztek a feleletembe, és volt olyan téma, amelyről nem mondhattam el mindent, amit tudtam.

— Mit vársz az elkövetkező három évtől?

— Úgy hallottam, jó itt az ének-zene tanszék, főleg ezért jelentkeztem erre a főiskolára. A zongorahangolói pályámhoz, azt hiszem, hasznos lesz egy kis „előtanulmányként”. Ezenkívül számomra nagyon fontos, hogy még tanulhatok, így talán később kell felnőtté válnom.

2

Hegedűs Veronika a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Felvételi lapját a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolára adta be. A nappali tagozatra nem sikerült bejutnia, viszont a levelezőre elég volt a pontszáma. Valószínű, hogy a tanulás mellett dolgozni fog, mivel családjának így elviselhetőbbek lesznek a továbbtanulás költségei. Tanulmányi szerződést köt egy olyan vállalattal, amely ösztöndíjat biztosít. Ez azonban lekötöttséget jelent, ha ugyanis a tanulmányai befejezése után nem dolmébe néznünk, bizony sütne, égetne az, hogy szégyenkezve fordulnánk el. S ő ránkszólna, hogy emeljük csak fel a fejünket, nézzünk szembe a tényekkel, nézzünk szembe az igazsággal — és cselekedjünk. Nem hebehurgyán, hanem célszerűen, a haza és a haladás szolgálatában. S ez a szolgálat nem egyik vagy másik féligazság hirdetését és követését jelenti csak.

Kölcsey Ferenc hagyományban és újításban, nemzetben és Európában, magas kultúrában és népművészetben gondolkozott egyszerre. Őse volt minden leendő népiesnek és minden leendő urbánusnak, de oly módon, hogy tudta és mívelte az egyetlen igazságot, amely nem megoszt, hanem egyetlen ügy érdekében egyesít, s patriótává nemesít minden hasznos érzelmet és gondolatot. Nem szembeállító, hanem egyeztető-kiegyenlítő tehát

gozik a vállalatnál nyolc évet, az összes költséget vissza kell fizetnie.

— Biztosan kényelmesebb lenne a nappali tagozat. Jövőre megpróbálod újra?

— Gondolkodom a dolgon. Nem kell újra fölvételiznem, kérhetem az átirányítást.

— Mennyi előnyöd származott abból, hogy szakközépiskolában végeztél?

— Nem származott belőle különösebb előnyöm. Akik a gimnáziumban végeztek, pénzügy helyett történelemből fölvé- teliztek. Talán még hátrányom is volt, mert a történelem-felvételi sokkal könnyebb, mint a pénzügy...

3

Csernák Bálint szintén a Mun- kácsyban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem közlekedési mérnöki karára jelentkezett elsőként, ott azonban nem sikerürlt a fölvételije. Másodiknak a Bánki Donát Műszaki Főiskola Szervező-informatika szakát jelölte meg; oda bekerült.

— Miért választottad másodiknak a Bánki Donátot?

— A legfőbb ok az volt, hogy mindenképp Budapestre akarKölcsey gondolkodásmódja; ebből következik alkotásainak és politikai cselekedeteinek minden lényegi ismérve. „Hazát kell nektek is teremteni!” — írta 1848-ban Petőfi Sándor. Ezt cselekedte Kölcsey is, és azóta is nemzedékről nemzedékre hagyományozódik a máig elvégezetlen, s így talán már végleg elvégezhetetlennek gondolt feladat.

Kölcsey példája s a többi legnagyobb magyar példája azonban azt bizonyítja, hogy nincs elvégezhetetlen feladat, csak szerencsétlen korok és gyenge emberek, letorkollt nemzedékek vannak, s egy nemzet helyett az egyetlen ember kimondhatja ugyan az igazságot, ám uralkodóvá is tenni nem lehet képes. Ahhoz a nemzet egészének tevékeny munkálkodása szükségeltetik. Ennek az országnak tízmillió Kölcsey-ta- nítvány lehet igazán a segítségére! vasy Géza

tam kerülni. Ugyanis a sporthoz, amelyet űzök (BMX), fontos, hogy a fővárosban lehessek. Azért is lett volna jó, ha a műszakira felvesznek, mert távlati tervem megvalósításához, hogy kerékpárgyáros leszek, a választott szakom megfelelt volna.

— Gondolom, ezek után újra megpróbálod. Vagy tévedek?

— A következő évben ismét jelentkezem. Remélem, nagyobb sikerrel.

— Milyen volt a fölvételid?

— Az írásbelin a gimnáziumi anyagnál valamivel többet kellett tudni. A matek jól ment, a fizika ellenben nem erősségem.

— Talán meglepő, amit most kérdezek: rosszabb lett volna, ha sehová nem vettek volna fel, mint a mostani helyzeted? Hiszen jövőre mindenképp felvételizned kell?

— Ezen én is gondolkodtam. Azt hiszem, jobb, hogy fölvettek, mert így Pestre kerülök, ez pedig fontos nekem.

Ők hárman már „sínen vannak". Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az idén fölvé- telizetteknek csak egyharmada folytathatja tanulmányait az ősztől.

Sárdi Nóra

Köpcsényben szekerembe fogott a sváb, s nem a legjobb úton döcögtetett Pozsony felé. Sűrű köd borítá a hólepte vidéket, s homályon keresztül búsan emelkedék előttünk a királyi vár puszta falaival; s akaratom ellen tolakodott a kérdés telkembe: ha mindennek, ami az utcai por felett magasan áll, rommá kell-e válnia? Nekem legalább úgy látszik: épület, ami lenn áll, és ember, aki lenn mász, meglehetősen virágzik; de a fennemelkedőt sok minden rongálja, de a fennemelkedőre sok minden görbén néz. És nem méltán-e? Hiszen már csak az, hogy reá alolról felfelé nagyme- resztéssel tehet tekinteni, büntetést érdemlő helyezet. Miért nem vonja magát öszve? miért csinál a mindennapi termeteknek alkalmatlanságot?

Ez idvességes gondolatokkal mulatkozám, midőn a Duna- parti lombtalan fák mellett szekerem a töltésre felkanyarodék. Kocsisom megállóit, s a kárpiton bizonyos szőke fej tolá be magát, s németül kérdé nevemet. Vélitek talán, hogy megütköztem? Nem, édes barátim! Mikor életemben először magyar ruhát szabattam, németül alkudtam a szabóval; mikor először magyar versecskét nyomattam, németül írt kötelezést íratott alá nyomtatóm; mikor először magyar leányba szerelmes valék, németül keltett hozzá édes szavakat firkálnom: s mindezek után mi különös van benne, ha a magyar vármegyei követ, az ország- gyűlés küszöbén németül kér- deztetik ki? És hogyan is volna okunk panaszra, hiszen az emberek mindent tesznek, ami városunkat a magyar képviselői testnek kedvessé tegye. Való, hogy a quarterium diétáié céduláján minden nyelv van, csak magyar nincs; való, hogy útón- útfélen arc, termet és hang idegen országi; való, hogy magyarságod Törökországból jött tüneménynek nézetik, s több efféle; de mégsem tagadhatod, hogy sváb forspontosod kék mentéje egészen magyar, s a pozsonyi utcák nevei magyarul is írva vannak; s nem elég hala- dás-e ez egy századra?

(quarterium diétáié — országgyűlési szállás, forspont — elöfogat)

December 13-án 1832 Még q nádor nincs itt, az egymás után érkező követek teli

Pozsony, december 11-én 1832

lakaikat rendelgetik; s én szobámba zárkózva gondolkozom a házról, melynek nevében jöttem munkálni, és minden bizonnyal— küzdeni.

íme, ez a haza, mely gyermekségem álmaiba, mely ifjú és férfi korom érzelmeibe lángvonásokkal szövé szent képét! Ez a haza, melynek dicsőségéért meghalni oly régi s oly szép gondolata vala telkemnek; s melynek háromszáz évű sebeit szívem alatt ezerszer ér- zém megújulni! Ez a haza, mely Plutarch nőseit olvastomban egyetlenegy ideála vala az ifjúnak; melynek nevével összeolvadt kebelemben minden, amit hit és remény, hűség és szeretem — minden, amit az emberiség legforróbb és tisztább érzelmei nyújthatnak. És e hazáért szenvedett Hunyadi hálátlanságot és üldözést; e hazáért rohant Szondi a halálba; e hazáért patakzott a Zrínyiek vére, e hazáért választott sok nemes önként számkivetést, szeretemből fosztván meg magát attól, amihez élte minden boldogságát kötötte.

S te mit fogsz érette tenni? Mit fogsz tenni most, midőn álmok helyett való pálya nyílik előtted? Lesz-e erőd létrehozni az ideákat, mik húsz év óta boronga- nak kebledben? Lesz-e bátorságod szembeszállani minden akadállyal, mik az új, isméretlen pályázó útát ezerfelől elzárják? Fogsz-e tűrni rettentést, ki barátság és szeretet karjából léptél ki? Fogsz-e tűrni jéghidegséget, kit forró kebel ápolt mindeddig? Fogsz-e tűrni hálátlanságot és félreértést, kiért a szenvedés óráiban meleg könnyék hullottak, s kinek szeszélyeit is kedvező pillantások szelíden fogadták?

De fogsz-e ostromot is állani a kísértések közt? Fogsz-e híven maradni, ha tántorodásod- ra bér tétetik? Fogsz-e szél és hab elten küzdeni, ha minden elhágy; ha bűnnek mondatik, amit angyalod kebled mélyén sugall, ha minden való és jó, minden szép és nagy legyőzet- ve sűlyedez? Oh, jól érzem én, mit és mennyit kellene tennem; te pedig ott fenn, vagy itt benn, ki mindeddig tisztán megőrzéd e kebelt, adj segédet mindvé- giglen!

Akiknek sikerült a felvételi

Bálint kerékpárgyáros szeretne lenni