Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-08 / 90. szám

1990. augusztus 8., szerda SOMOGYI HÍRLAP 3 Nyakig a régi rendszerben A parlament minapi ülésén az egyik képviselő az ősszel ese­dékes önkormányzati választá­sokat a rendszerváltás befejező aktusának minősítette. Megle­het, formailag igaza van a szó­ban forgó képviselőnek. Hiszen ténykérdés, hogy a helyhatósá­gi választások nyomán szinte teljesen átalakul majd az a poli­tikai intézményrendszer, amely a pártállamiság jó négy évtize­dét jellemezte. Az emberben mégis felötlik a kérdés: csupán ennyiről lenne szó? A politikai intézmény- rendszer átalakításáról? Egy rendszer valóban gyökeresen megváltoztatható, netán „le­váltható” néhány hónap alatt? Ha rendszerről beszélünk, nyilván a társadalom egészére gondolnunk kell: gazdasági te­rületekre éppúgy, mint politikai­akra, társadalmiakra éppúgy, mint kulturálisakra és így to­vább. Mármost ha innen nézzük a dolgot, továbbá azoknak a törekvéseknek a fényében, amelyek az utóbbi esztendők­ben mentek végbe, illetve ma zajlanak, bármily radikális fo­lyamatokról legyen szó, helye­sebbnek látszik a rendszer át­alakításáról beszélni, mint vál­tásáról, esetleg leváltásáról. Elvekben nincs hiány Annak a rendszernek a ki­épülése, amelynek a felváltásá­ra törekszünk, hosszú, számos etapból álló folyamat volt, le­bontása és helyére egy gyöke­resen más rendszernek az állí­tása nyilvánvalóan nem kevés esztendőt vesz igénybe. Igaz, hogy a politikai rendszer formai átépítése előrehaladott állapotban van, a társadalmi élet egésze dinamikus mozgás­ban levőnek látszik, de ha a nagy strukturális folyamatokra tekintünk, aligha fedezhetünk föl radikális változásokat. Gondoljunk csak a nemzet- gazdaság állapotára! Látható, hogy itt a változásoknak még csak a kezdetén vagyunk és a változások irányát illetően in­kább általánosságokban és el­vekben gondolkodunk, mint konkrét és jól körülhatárolt teendőkben. Nézzük csak a tulajdonviszo­nyokat! Jóllehet naponta szám­talanszor halljuk vagy hangoz­tatjuk ezek megváltoztatásá­nak már-már bűvösnek tetsző jelszavát, a reprivatizációt, a mozgékony, hatékony, terme­lékeny és nemzeti viszonylat­ban nagy hozadékú magántu­lajdon létrehozása, a külföldi tőkének a magyar gazdaság vérkeringésébe való bekapcso­lása, de egyáltalán a hagyomá­nyos állami tulajdoni formáknak a jelen állapotukból való elmoz­dítása is roppant lassan halad előre. Az úgynevezett társadalmi tulajdon szinte változatlan ará­nya még mindig 90 százalék fölött van a gazdaságban, és szemmel látható, hogy ennek az aránynak a radikális csök­kentése igen nagy nehézsé­gekbe ütközik. A privatizációs folyamat legfőbb akadályozója számos vélemény szerint a ha­talmát átmenteni igyekvő régi káderbürokrácia. Ha azonban alaposabban szemügyre vesz- szük az eseményeket, azt ta­pasztaljuk: a régi tulajdoni struktúrák megváltoztatásának kérdésében eltérő törekvések tapasztalhatók az újonnan ha­talomra jutott politikai erők kö­zött is és egyebek között épp e nézeteltérések hátráltatják a gazdaság dinamizálását szol­gáló privatizációt s tartják távol, illetve intik óvatosságra a Ma­gyarország irányában tájéko­zódó külföldi tőkét. A bizalom megváltozott szerepe A tulajdonviszonyok átalakí­tásának nehézségeinél nem kisebbek azok, amelyek a tár­sadalmunk gazdasági működé­séből adódó magatartásfor­mákkal kapcsolatosak. Évtize­dekig hangoztatott jelszó volt, hogy a „szocializmusban” egy­re erősebbé válik a kollektiviz­mus, illetve a társadalmi szoli­daritás. Valójában pedig az tör­tént, hogy a mindenható köz­ponti irányítás, a társadalom önszabályozó mechanizmusait megbénító centralizáció miatt mind erőteljesebbé vált a gaz­dasági és a társadalmi dezin­tegráció. A gazdasági kapcso­latok megbízhatatlansága, a termelőegységek (vállalatok, üzemek) magatartásának ki­számíthatatlanság természete­sen mély nyomokat hagyott az egyes emberek, az átlag állam­polgárok magatartásában is. Azok a packazások, amelyek az élet minden területén ta­pasztalhatóak és föltehetőleg igen nehezen és hosszú idő múltán lesznek csak eltüntethe- tőek, a társadalom szétesésé­hez, a társadalmi szolidaritás hiányához vezettek, s e hiányok megszüntetése nehezen kép­zelhető el valamiféle egyszeri rendszerváltási aktus kereté­ben. Több közgazdász és szocio­lógus mutatott rá az utóbbi esz­tendőkben, hogy azon változá­sok közül, amelyek a fejlett tő­késországokban végbemen­tek, a legfontosabb a hagyomá­nyos munkaformák jelentősé­gének csökkenése, illetve eltű­nése. Ezzel párhuzamosan óriási mértékben növekszik az információs ipar, az információs technikák, egyáltalán az infor­máció jelentősége. Az informá­ció jelentőségének eme nagy­fokú növekedése hatalmas vál­tozásokat idéz elő a társadalmi viszonyokban, az emberi kap­csolatokban is. A hagyományos kapitalizmus időszakában az emberek meg­határozott árukat (élelmiszert, ruhát stb.) kaptak egymástól, s minőségét azonnal tudták ellenőrizni, így a bizalomnak egész más szerepe volt, mint a modernizációs folyamat jelen­legi szakaszában. Most, amikor a régi csereformák persze to­vábbra is érvényben vannak, egyre nagyobb jelentőségűvé valnak az úgynevezett tudás­iparok, s ennek nyomán a hely­zet gyorsan változik. Az embe­rek, a vállalatok mind nagyobb mennyiségben kapnak egy­mástól információkat, amelyek­nek a megbízhatóságát csak rendkívül nehezen vagy egyál­talán nem tudják ellenőrizni. Itt tehát a bizalomnak hallatlanul megnő a szerepe. Vagyis a tu­dás speciális termékeivel (pél­dául a szoftverekkel) természe­tüknél fogva csak a bizalom alapján lehet cserét lebonyolí­tani. Ebben az értelmében be­szélnek arról a közgazdászok és szociológusok, hogy a biza­lom és a hozzá tapadó szolidari­tás termelőerővé válik a mo­dern társadalmakban. Korszakos folyamat A jelenlegi politikai rendszer- váltás igen jó esélyeket kínál arra, hogy megszülessenek azok a gazdasági intézmények, mechanizmusok, amelyek által Magyarország elkerülhet a je­lenlegi gazdasági mélypontról. Ha ugyanis létrejönnek a szó­ban forgó intézmények és me­chanizmusok, akkor kialakulhat a gazdasági életen belül funk­cionáló bizalom is, amelynek hiányát ma olyannyira szenved­jük. Ebben az esetben lehető­ség lesz rá, hogy megteremtőd­jenek azok a gazdasági-emberi magatartásformák és normák, amelyek egy modern gazdaság normális működéséhez elen­gedhetetlenül szükségesek. A gazdaság szereplői (egyének, vállalatok, gazdasági egységek stb.) ráébrednek, hogy a „sza­bályt követő” magatartással nagyobb eredményt lehet elér­ni, messzebbre lehet jutni, mint a „szabályszegővel”. Amikor az Európához való felzárkózásról beszélünk, való­jában arra gondolunk, hogy végre rálépünk arra a sikeres modernizációs útra, amelyre annyi kísérlet ellenére mosta­náig nem sikerült. A legfonto­sabb feltétel pedig talán éppen az, hogy a politikai és a gazda­sági intézményrendszer az imént említett,.szabályt követő" gazdasági magatartásnak 'a minél gyorsabb és erőteljesebb kifejlődését serkentse és mi­előbb helyettesítse azt a rend­szert, amelyben még mindig „nyakig vagyunk”, s amelynek viszonylagos biztonsága na­gyon is sok bizonytalansággal, „szabályszegéssél”, magyarán szólva átveréssel működött- működik úgy, hogy paradox módon épp e „szabályszegé­sek” lehetetlenítikel. A fentiekből talán kitűnik: ezen az immár rég nyilvánvaló ellehetetlenülés ellenére vagy épp miatta is, hallatlanul bonyo­lult feladatok megoldása vár ránk. A szóbán forgó feladatok bonyolultsága pedig azt is mu­tatja, hogy a rendszerváltás komplikált és időigényes dolog, s inkább korszakos folyamat, mint egyszeri, rohamszerűen végrehajtható aktus. Hovanyecz László Csomagolják az ötkilós lisztet a kaposvári malomban Fotó: Lang Róbert Elodázott döntés (Folytatás az 1. oldalról) Nem sikerült ilyen megnyugta­tóan rendezni a kaposvári Gábor Andor téri volt megyei munkásőr- iroda és raktár kezelői jogát, ame­lyet a megyei tanács kért. Ha ezt megszavazta volna a vb, enyhíte­ni tudnák a megyei levéltár és a múzeum katasztrofális tárolási gondjait és megkönnyíthetnék a következő önkormányzat dolgát, „tiszta helyzetet” teremtve e té­ren. Az SZDSZ említett képviselője több szempontból is kifogásolta a határozati javaslatot. így az elnöklő Brandtmüller Istvánnak, a megyei tanács elnökhelyettesé­nek — egy közbevetett módosí­tás alapján tett javaslatára — to­vább vizsgálják a lehetőségeket, kérve az ügy elintézéséhez a kor­mány segítségét is. Úgy látszik, Magyarországon az is baj, ha az utódoknak „lapátolják” a gondo­kat, meg az is, ha ezt tisztesség­gel el akarják kerülni. Ez a kicsit meddőnek tetsző szópárbaj sok időt elvett, s így kevesebb jutott más, fontos kér­dés megtárgyalására. Bőven volt ilyen. Közülük is kétségtelenül az egyik leginkább közérdeklődésre számot tartó volt a megyei tanács közlekedési felügyeletének mun­káját értékelő, feladatait megha­tározó napirend. A' felügyelet, amelyet 1983-ban alapítottak, fontos helyet foglal el a megye közlekedésében. Főként a jármű­vezetők vizsgáztatásával, a jár­müvek forgalomba helyezésével és a forgalomban tartásával ösz- szefüggő közlekedésbiztonsági és műszaki feltételek ellenőrzé­sével, üzembentartói engedélyek kiadásával, a környezetvédelem­mel kapcsolatos mérések elvég­zésével mozdítja elő hathatósan az élet- és vagyonbiztonságot. Kovács Bélának, a megyei tanács műszaki főosztályvezetőjének véleménye szerint a közlekedési felügyeletnél nemrég megvaló­sult nemzedékváltás sikeres volt. A múlt félévben bevezetett vizs­garend-változtatás, számítógé­pes ügyvitelkorszerűsítés újabb továbblépés. A változásokhoz való gyors igazodás képességét jelzi az új rendszámtábla beveze­tésével kapcsolatos feladatokra való rugalmas felkészülés is. Kal­már László igazgató szerint ké­szen állnak a cserére. A rend­számtábla ára (párban) áfával együtt 610 forintba kerül, és a tu­lajdonosnak kell megvennie. A vb-ülésen is hangot kapott: a közeljövőben változásokra lehet számítani a felügyelet tevékeny­ségében is. Nem tudni ugyan, mit írnak elő az új jogszabályok, az azonban már most bizonyos, hogy igyekeznek a hatósági tevé­kenységet elválasztani a piacitól és lehetőleg minden lényeges ügy elintézéséhez egy helyen megteremteni a föltételeket. Az előbbi alapján célszerű leválasz­tani az Autóközlekedési Taninté­zetet a felügyelettől. A vb is jóvá­hagyta, hogy az előbbi 1991. ja­nuár 1-jétől önálló, eredményér­dekeltségű költségvetési intéz­ményként működjön. Az ülésen elhangzott, hogy a járművezető­képzést a jelenleginél jóval na­gyobb mértékben liberalizálják, és valószínűleg alanyi jogon is lehet erre engedélyt kapni, ha a feltételek megvannak. A tanuló­kért tehát meg kell küzdeni, hi­szen azok elsősorban majd ott akarják elsajátítani a járműveze­tés tudományát, ahol a legered­ményesebben oktatják. Szegedi Nándor Elnök úr, mondjon le! Hárompárti felhívás — és a tanácselnök válasza Levelet kapnak a vállalatok ADÓS, FIZESS! Javaslat a késedelmi kamat emelésére Nyílt levélben szólította fel lemondásra Farkas Istvánt, a tabi tanács elnökét a helyi MDF, a Kisgazdapárt és az SZDSZ vezetősége, mivel eddigi észrevételeiket, felhí­vásaikat válaszra sem méltat­ta, s továbbra sincs széles tár­sadalmi bázisa a döntések előkészítésének. A pártok elismerik a tanács­testület törvényességét, a szakapparátus folyamatos munkájának szükségességét, ám véleményük szerint a ta­nácselnök tevékenységével az új önkormányzatnak lehe­tetlen helyzetet teremt. „Nem áll módunkban — a választásig sem—tűrni, hogy kétes kimenetelű egyszemélyi döntésekkel, a tanács szak- apparátusának diktatórikus irányításával, a város nagyfo­kú eladósodásával, a forrás nélküli beruházások félbeha­gyásával... a jövendő önkor­mányzatot lehetetlen helyzet­be hozza. Mindezek fokozott mértékben érintik az amúgy is hátrányos helyzetben levő társ­községeket." — írja többek kö­zött a felhívás. A tisztesség azt kívánja, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Farkas István tanácselnök véleménye a következő: A nyílt levelet nem kaptam meg, a Somogyi Hírlap közvetí­tésével értesültem róla. A leírta­kat — az időzítés miatt .is — a politikai kampány részének te­kintem, hiszen a pártok bizo­nyára értesültek arról, hogy a régi tabi polgárok egy csoportja szívesen venné, ha indulnék a polgármesteri választásokon. Azt is el kell mondanom, hogy fontos fejlesztési ügyekben mindig a tanácstestület döntött. A pártokhoz közelálló szemé­lyek pedig ma is dolgoznak a különböző szakbizottságok­ban, s a társadalmi ellenőrzés is biztosítva van. A város adós­ságállománya 6 millió forint be­ruházási hitel, amely a 300 mil­lió forintos költségvetés mellett nem számottevő. Forrás nélküli beruházást pedig nem kezd­tünk el. A társközségek tagad­hatatlanul hátrányos helyzet­ben vannak, de ennek nem a városi tanács az oka. Ebben a tervidőszakban több alkalom­mal is csökkentették a forrá­sainkat, de ezzel minden eset­ben a városi beruházások szo­rultak háttérbe, s nem a társköz­ségekből vontuk el a forrásokat. A testületi döntések, így a költségvetés végrehajtása is a szakapparátusra tartozik. Igaz, hogy időnként nem kevés gon­dot jelent a végrehajtás megkö­vetelése. A lemondásomat követelő módszer pedig nem lep meg. Tanácselnöki pályafutásomat is így kezdtem tíz évvel ezelőtt. Akkor egy nyolcoldalas bead­ványban az volt a „nagy kér­dés”: hogyan kaphat funkciót egy rendszeridegen ember. (Folytatás az 1. oldalról) A megyei társadalombiztosí­tási igazgatóság e nagy kintlé­vőség ellenére is rákényszerül — figyelembe véve a méltány­landó körülményeket —, hogy esetenként fizetési halasztást vagy részletfizetést engedé­lyezzen. Sárdi Gyula igazgató­tól megtudtuk: három gazdálko­dó szervezet a harmadik ne­gyedév végéig kapott haladékot a járulék késedelmes befizeté­sére csaknem 13 millió forint(l) összegben. Egy munkáltató, amelynek igen nagy a tartozása — több mint negyvenhatmillió — nem tudta vállalni az idei kifi­zetést. A megyei igazgató arra kényszerült, hogy az adósság rendezését a jövő év végéig engedélyezze. Ezenkívül a pénzintézeti központnál öt munkáltató ellen benyújtotta az igazgatóság a követelését fel- számolási eljárás miatt. Ez egyébként több mint 14 millió forintra rúg. A megyei társadalombiztosí­tási igazgatóság megértő ma­gatartását bizonyítja, hogy 52 munkáltatónak megengedte: a jogszabályban előírt 15-e he­lyett minden hónap 20-ig utalja át a járulékot. A társadalombiztosítási fő- igazgatóság tervszerűen és behatóan foglalkozik a kintlevő­ségek országos gondjával, ba­jával. Elhatározta például, hogy kezdeményezi a 2 százalékos késedelmi kamat fölemelését az arra illetékes szerveknél. Talán így nem használnák a pénzét kedvezményes „hitel­ként” évi 24 százalékos kama­tért. Azzal is foglalkozik még a főigazgatóság, hogy szeptem­berben megjelenteti a nagyon sok pénzzel tartozó munkálta­tók névsorát a sajtóban a kintle­vőség összegével együtt. Ez a tervezett adminisztratív és er­kölcsi intézkedés talán arra ösztönöz mindenkit, hogy telje­sítse a kötelezettségét, hiszen a közlés révén a partnerek is képet kapnának arról: egy-egy munkáltató milyen pénzügyi­gazdasági gondokkal küszkö­dik. A megyei igazgatóság ennek előkészítéseként levelet írt a vállalatok vezetőinek, tájékoz­tatva őket tartozásukról és a fő- igazgatóság tervezett lépésé­ről. Sárdi Gyula úgy gondolja: ez az egy hónap talán elegendő lesz a kintlevő járulékok befize­tésére. Nem mindenki kap leve­let — csak azok a cégek, ame­lyek legalább háromhavi vagy ennél több (van 8—11 havi is!) hónapos járulékkal tartoznak. Az egy-két havi összeggel tar­tozók többen vannak, körük azonban állandóan változik, így őket most nem értesítik. A megyei igazgatóság a vál­lalatvezetőkkel való tárgyalás­tól azt várja, hogy a mostani nagy adósságot sikerül meg­szüntetni. A társadalombiztosí­tás ugyanis csak úgy tud szol­gáltatást nyújtani, nyugdíjakat, fizetni, ha megkapja a szüksé­ges bevételt. Lajos Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents