Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-07 / 89. szám
1990. augusztus 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Viszockij tíz év múltán Folynak az ásatások 1900 évvel a Vezúv pusztítása után Herculaneumban. Az i. sz. 79-ben vulkanikus sárral és hamuval betemetett várost a tervek szerint nemzetközi pénzsegélyek fel- használásával tárják föl (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Német diákok a szomorú emlékezetű Margit-vonalnál Ha élne, bizonyára volna mondanivalója a peresztrojka zsákutcáiról, az üres üzletekről, Csernobilről... De már tíz éve halott Vlagyimir Viszockij, a költő, a színész és dalszerző. Pedig még ma is csak 52 esztendős lenne. A harmadik szívinfarktus tett pontot tújhajszolt, zaklatott életére. Neve már életében legendává vált, mert olyan korban szólt mindennapi gondokról, nem mindennapi módon, amikor ezért nem járt elismerés. Legendává vált, s közben mára háttérbe szorultak emberi vonásai. A megemlékezésből néhány nappal ezelőtt a szovjet sajtó is derekasan kivette részét. Az évforduló napján a televízió két híradójában foglalkozott vele, s a napokban négyrészes sorozatban idézték föl életének, pályájának főbb állomásait. A nem éppen reformszellemű Rabo- csaja Tribuna fényképes, egészoldalas cikkével, a Litye- raturnaja Gazeta eddig kiadatlan verseivel hajtott fejet emléke előtt. Az már természetes, hogy a temetőben is több mint ezren helyezték el a megemlékezés virágait, hiszen ez akkor is szokás volt, amikor még nem tekintették „nemzeti hősnek”, a szabadság, az igazság bajnokának, sem olyan embernek, aki „megmutatta, hogyan kell élni". A brezsnyevi idők „elhallgatott” nemzedékének képviselője—tartják Viszockijról. A „kultúrfunkcionáriusok” nem tudták teljesen elnyomni a tehetségét. Mindent elkövettek érvényesülésének akadályozására, ott „tettek keresztbe”, ahol lehetett: nem adták ki lemezeit, verseit, az utolsó pillanatban betiltották koncertjeit, beleszóltak színházi szerepeibe, megcsonkították egyes filmjeit. Művészembernek sok ennyi zaklatás, bár az is igaz, hogy mindez „csekélység” a „Gulág-ügyek- hez képest. Egyszer Viszockij így beszélt erről: „Háborút hirdettek ellenem..., mert megzavartam békéjüket,... huhogtam, károgtam." A legértékesebb emberi tulajdonságok egyikének a megszállottságot, a sugárzást vallotta, s a legmegvetendőb- bek közé sorolta az ostobaságot, a szürkeséget. A hatalommal vívott háborúja közepette egyszer sem merült föl benne, hogy elhagyja hazáját, habár erre több lehetősége is lett volna. Marina Vladytól tudjuk, aki tizenhárom éven át társa, felesége volt, hogy ezekkel a rendkívüli tulajdonságokkal felruházott művész nagyon- is esendő ember volt: „keményen” ivott, botrányokat csinált, életébe még a kábítószer is beleszólt. Ez a zaklatott ember ugyanakkor az előadói pódiumon, a színpadon a teljességre törekedett — még ha nem is mindig tudott „egy hullámhosszra” kerülni alkotótársaival. Hangja kemény, nyers, olykor ostor- csapásszerű. Dalainak stílusában van valami a brechti songokból, a francia sanzonokból, s a Bob Dylan-szerű balladákból is. A „kemény” szöveg és lágy dallamvezetés gyakran jelentkezik együtt, de soha nincs egymással ellentmondásban. Dalainak, filmszerepeinek értékéből mit sem von le, ha azt mondjuk, hogy az igazi Viszok- kij mégiscsak a színpadon élt. 1964-ben került Moszkva akkori legjobb színházához, a Ta- gankához. Méltó partnere volt Jurij Ljubimovnak abban, hogy együtt megformálják és színpadra állítsák a színháztörténet egyik legjobb Hamlet-alakítá- sat. Tíz évig játszotta, egészen a haláláig. Felejthetetlen alakítást nyújtott az ugyancsak Lju- bimov által rendezett Cseresznyéskertben is. Két tucat filmben is szerepelt; ezek közül több pihent dobozban rövidebb- hosszabb ideig. A hazai mozik is játszották néhány filmjét — sajnos, különösebb visszhang nélkül. Érdemes közülük felidézni az „Intervenciót”, a „Péter cár és a szerecsenek”-et, a „Fekete Macska bandáját”. A kiadók dicséretes buzgalommal láttak hozzá Viszockij életművének feltárásához. Több, róla szóló könyv mellett immár legálisan is tereszthetik verseit. A Melogyija kiadó már eddig is tucatnyi lemezét jelentette meg, köztük a Marina Vla- dyval készített felvételt. Emellett a gyűjtők továbbra is nagy becsben tartják a korábbi korszakában keletkezett kalózlemezeit, kazettáit. Viszockij most már mindenkié, nem hallgattatják el... De már tíz éve hallgat. Kovács Miklós Petőcz András költőnek ítélték „Európa metaforája” című költeményéért az 1990. évi Gra- ves-díjat. Az év legszebb versének járó elismerést — amit 1969-ben Robert Graves angol író alapított s azóta évente kuratórium ítél oda — Somlyó György, a kuratórium tagja adta át az írószövetség klubjában. (MTI-fotó — Rózsahegyi Tibor felv.) Hol sírjaink domborulnak, unokáink vajon leborulhatnak- e? Vannak-e még sírhantok, amelyekre térdepelve nemcsak a bűnökért, a hallgatásért is bocsánatot kérünk? Hány ordas eszme helyébe lép még újabb, amely az élőket megalázza, a halottakat elfelejti. Vajon lehet-e úgy tisztességesen élni, hogy az egykor fegyvertársnak szám ító katona sírja jeltelen marad, az ellenségnek pedig emlékművet emelünk. Megtaláljuk-e végre a helyes arányt, a szemünknek és szívünknek leginkább tetszőt, amikor nem a zöld és a vörös, nem a golyószóró és a tank jelenti csak az alternatívát. A mementó gyakran erősíti a bűntudatot, ám egyben lépés a megbocsátás felé is. Az a húsz fiatal, aki Baden-Württemberg tartományból érkezett Mesz- tegnyőre, kapocs lett az élők és a holtak között. Segítik vezetésünket, amely bizonyára hosz- szú lesz és fájdalmas. Hónapokig állt itt a front, 44 karácsonyától. Több száz magyar, német és orosz katona halt meg, de emberhez méltó megemlékezés csak az utóbbiaknak jutott. Az idősebb mesztegnyőiek még fel tudják eleveníteni ezeknek a fájdalmas időszakoknak a történetét. Tudják, hogy az aknatűzben együtt halt meg katona és civil. Palkó Lászióné férjét a leom- ló házfalak egy 19 éves osztrák katonával együtt temették maguk alá; fiát elhurcolták—soha többé nem látta viszont. Ha letérdel házuk udvarán az ápolt, kereszttel jelölt sírhoz, nemcsak a hitvesét és a fiatal osztrákot siratja... A német fiatalok már ismerik ezt a történetet, látták a sírt. Jártak a szántóföldeken, ahol semmi sem mutatja már, hogy tucatnyi honfitársuk örökös nyugvóhelye. Jártak a mezőkön, az erdőkben, ahol a vadvirágok korhadó kereszteket karolnak át. A göggingeni diákokhoz húsz, németül beszélő magyar középiskolás csatlakozott a táborban. A helyi honismereti szakkörvezetői, tagjai — mint a jó szülők — a háttérből figyelik barátkozásukat. Csak a jól szervezett programok, az ízletes vacsorák, az emelkedett hangulat jelzik, hogy itt a spontaneitásnak tetsző dolgok mögött komoly szervezőmunka és odaadás húzódik meg. A mesztegnyőiek az országban elsőként találták meg a kapcsolatot a Német Háborús Sírokról Gondoskodó Egyesülettel. A kéthetes program példaértékű. Süli Ferenc-----------------------------------------------------í---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------„ GONDOLD MEG, KIVEL, S NE FELEDD...” Kiállítás az AIDS-ről l Korunk pestise az AIDS — közhellyé vált már e mondás. E betegségről nem kevés és egyre ijesztőbb információval bombázzák az embereket, figyelmeztetve az alkalmi szexuális kapcsolatok életet is veszélyeztető létesítésére. Nos, hogy a téma újra az olvasók elé kerül, annakoka,hogy a Somogy Megyei Tanács fonyódligeti gyermektáborában kiállítás nyílt az AIDS-ről. Más kiállítás, mint az eddigiek! A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet elkészítette programját, s ennek keretében újszerű tárlatot állítottak össze e gyógyíthatatlan betegségről. A 10—18 éveseknek készítették, bízva abban, hogy még időben kellő meny- nyiségű és súlyú információt juttassanak a fiatalokhoz. Harkai Lászióné egészségnevelő elmondta: hogy pályázat útján került e kiállítás először Somogy megyébe, a Ba- laton-partra, hiszen nyáron ez az ország legveszélyeztetettebb területe. A két hónap alatt — a Balaton több más helyén is felállítják a paravánokat — tízezer látogatóval számolnak. Most, ebben az 1500 gyermeket üdültető táborban a kiállítást kiegészítik filmvetítésekkel, AIDS-totóval és kötetlen beszélgetésekkel. Megtudtuk, hogy 1 millió forintjába került a kiállítási anyag elkészítése a Nemzeti Egészség- védelmi Intézetnek. A kiállítás tartalmas és esztétikus. A szerelem és felelősség, a tinik világa, a szexuális élet fejlődése éppúgy szerepel ebben, mint az AIDS-szel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók és főként: a betegség megelőzésének módja és lehetősége. Mindezt kevés, de fontos szóval és adattal, valamint fotókkal és grafikákkal illusztrálva. Dicséret illeti tehát a szervezőket különösen azért, mert a fiatalok nyelvén, egészséges nyitottsággal dolgozták fel a témát. S gondoskodtak arról is, hogy elkerüljön oda, ahová szánták: a diákokhoz. Varga Zsolt Hé, emberek! Ezeknek már semmi sem tetszik. Csak azért, mert aszongya a képviselő, hogy„szokok”, mega CSU-ra hogy „csu”. Ettől még lehet igazán kiváló koponya, felkészült politikus. Mert hol van az előírva, hogy a magyar parlament minden tagja ismerje ezeket a jelentéktelen pártokat. Meg ha ismeri is, nem kő neki tudni, hogyan kell ejteni. Egyébként is: lehet, hogy kommunista szervezet. Akkor meg úgy utájjuk, mint a franciák 82- ben a Toni Schumahert, aki leütötte a vébén a csatárukat. (Személyesen láttam, ott volt a fényképe a német—francia határon. Fent, a vámosok irodájának falán, a körözött terroristák között. Övé volt a legnagyobb. Meg is írtam neki: Toni, ne merészkedj erre védeni, mert lelünek, mint a nyulat! Ezek csak nyafogni tudnak. Ezeknek máraz sem tetszik, hogy a decentralizáció jegyében ösz- szevonásra kerülő Pallas, illetve Hírlapkiadó Vállalat élére egy halbiológust állítottak. Vót má ilyen... Bizony, vót egy pék, aki úgy tudott kiabálni az értelmiségiekkel, hogy beieborsódzott az a görnyedt testük. Az aztán megsütötte tüzes kemencéjében az eszmét. Meg persze vótak kőművesek, akik úgy értetlek a gazdaságpolitikához meg az ideológiához, mint — maradjunk a fenti példánál — halbiológus a lapkiadáshoz. Ezek csak irkái ják, hogy már megint nem a szaktudás dönt, hanem a párthűség meg a barátság; holott ennek is megvan a maga logikája. A halbiológus — mint lapkiadó — szépen megvárja, amíg a pék vagy a kőműves (netán az olaj mérnök) tönkreteszi a magyar halállományt, akkor aztán visszabaktat eredeti hivatásába. Néhány év alatt csodát csinál—elérheti azt a szintet a haltenyészet, mint korábban. Azt mondom, így kell ezt csinálni. Ezek meg csak írjanak azt, amitakarnak. Azt mondom, hogy nem kell rájuk figyelni, mert nem is normálisak. Újságírók. (Süli)
