Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-07 / 89. szám
1990. augusztus 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP 3 Hol vannak a reggelizőhelyek? Nyári favágók Nyaranta sokrnillió ember tölt több-kevesebb napot a Balatonnál. Kirándul, fürdik vagy éppen dolgozik. A fél országnyi „szerencsés”, aki egyáltalán eljutott a mesék e földjére, lassanként leszokik a reggelizésről. A szállodákat és üdülőket nem számítva ugyanis a legelső és az egészség szempontjából legfontosabb étkezés „lebonyolítására” egyszerűen nincs lehetőség. Húsz forint egy dagadt pocak Hacsak nem vesszük annak például Vicsek Róbert esetét, akibe reggel fél hétkor, nyomozásom kezdetén botlottam bele. A harmadik üveg sörnél tartott, közbe-közbe Unikummal fojtotta le a habzó nedűt. — Reggelizem — újságolta vidáman. — Másnapos gyomorra a legjobb ez a keverék. Hiába no, fontosak a személyes tapasztalatok. A népi bölcsesség e bizonyítékára a siófoki Munkásőr utcában találtam. Két saroknyival odébb, és egy kicsivel később... Fiatal házaspár ült a buszmegálló padján, mellettük két apróság. Eszegettek. Varga Zsolt — mert így hívják, a most második osztályba készülő ifjú miskolci fiatalembert — csak nehezen tudta leharapni a félliteres tejeszacskó sarkát. A másik kezében kiskiflit szorongatott. Péksüteményt majszolt a húga is, édesanyjuk párizsit hámozott ki bőréből, avval kínálgatta őket. Szántódra indultak a komphoz, hogy átkeljenek az északi partra, megnézni Tihany nevezetességeit. Ők így reggeliztek. A nap már égetni kezdett, amikor feladtam a kérdést. Igaz: már a früstök idejében is kínálják áruikat a hamburgeresek, a pizzások, lehet inni üdítőt, enni gyümölcsöt, de nem ilyenfajta reggelikre gondoltam. Főzött kakaóra fahéjas csigával, karamellturmixra, mellé túrós batyuból harapva... Persze, tudtam, hogy ez nem létezik. Roknszenvvel kísért reggeliztetési próbálkozások sora bukott meg az utóbbi években a Balaton-parton. Minden magára valamit is adó vendéglátós észrevette a hatalmas keresletet, s kínált is számtalan eledelt. Ők voltak a legjobban meglepődve, hogy éhes ember, bizony, kevés tévedt be hozzájuk. Mert az árak, azok a már számtalanszor elátkozott árak távol tartották a korgó gyomrokat... Siófokon most saláta- és tejcsárda nyílt, s mernék fogadni bárkivel akár két mákos csigába vagy tiroli rétesbe is, hogy ez az üzlet nem fog befuccsolni. A környezet egyszerű, de tiszta, ülve-állva egyaránt lehet fogyasztani, kinek mennyire sietős. Tóth Gyuláné vezető elmondta: az összes péksüteményt és tejterméket bolti áron adják. Nem csoda, hogy a nyitás óta eltelt néhány nap alatt is ideszokott a környék lakóinak és a közelben dolgozóknak nagy része. — Van már törzsközönségünk — mesélte. — Ők nagyon fontosak nekünk, mert nem akarunk hirtelen meggazdagodni, hanem a jövőre gondolunk. A hidegkonyhai és cukrászáraknál 50 százalékos árrést alkalmazunk, így a kisdiákok, de a vastagabb pénztárcá- jú ínyencek is megtalálhatják a kedvükre valót. 103 négyzetméter alapterületen rendezték be a kellemes vendégváró helyet, amely további bővítésre is alkalmas. A hét minden napján várják a habos kávét, főzött kakaót, a turmixokat, a süteményeket kedvelő vendégeket. Tudom, hogy nem fogják elhinni: 20 forintért itt dagadó pocakot garantálnak. Czene Attila A vállalatok igazán nem akarják A tejboltot én olyannak képzelem, ahová szívesen betérnék — naponta akár többször is —, mert bő a választéka és gusztusos az áruja. Ebbe az üzletbe szégyenkezés nélkül hívhatnánk az érdeklődő turistát is reggelizni, merthogy az árak mindenki számára elérhetőek. Ide még a kispénzű nyugdíjas is bátran benyithatna. Bánkúti Béla, a Sütév igazgatója azt mondja: — Szükség és igény is lenne egy ilyen tejivóra, s jó lehetőség termékeink bemutatására. Évekkel ezelőtt felvetődött már, hogy a Tejpiari Vállalattal közösen létesítenénk ilyen üzletet. Kaposváron a Petőfi téren a Szarvas-ház a Sütév kezelésében van: az alsó szintjén terveztünk egy üzletet, és egy minipékség is működött voljia itt, hogy a péksütemények helyben készüljenek. Számunkra is érthetetlen okok miatt a városi tanács 1989 tavaszán visszavette a Sütév-től az épületet, és azóta szinte romokban hever. — A Sütév egyébként mind a 15 üzletet bérbe adta, és nincs szándékában ilyen üzletet működtetni. Ha azonban egy élelmes vállalkozó úgy dönt, hogy tejbárt nyit, támogatjuk. — A Tejipari Vállalatnak van két olyan mintaboltja, ahol a forgalmazott tejterméket helyben is el lehet fogyasztani — mondja Horváth László igazgató. Nem zárkózunk el ilyen kezdeményezések elől, ha sikerül megfelelő bérleményre szert tenni. Hajlandók lennénk a Sü- tévvel is egy közös üzletet nyitni. Termékeink népszerűsítésére azért is szükség volna, mert az elmúlt 3 évben a jelentős fogyasztói árnövekedés hatására csökkent a tejtermékek iránti kereslet. Országosan 10—15 százalékos a csökkenés (Kaposváron 9—10 százalék). A fejlett piacgazdaságokban személyenként 300, nálunk mindössze 165 kilogramm az évi tej- és tejtermék-fogyasztás. Pedig 250 fajta terméket kínál a tejipar. Ez a fogyasztási szint a hatvanas éveknek felel meg. Kasza Csilla (Folytatás az 1. oldalról) — Én már 16 éve járom az erdőt, és vágom a fákat — mondja fűrészét pihentetve a négytagú brigád egyik embere. — Betegek ezek mind, és bár így mi is sajnáljuk kivágni, de nézze meg ezt a helyet! Itt esőben, hóban nem lehet dolgozni. Ilyenkor is veszélyes munka ez, akkor pedig egyenesen életveszélyes volna. — Biztosan sokaknak feltűnt, hogy irtjuk az erdőt, hiszen ez kedvelt kiránduló- hely. A hozzá nem értők nem is tudhatják, miért tesszük, amit teszünk. Ám higgye el, ezek már tényleg nem életképes fák! — mutat körbe a bérfavágók vezetője. — A sarjak- ból lesz majd itt újra erdő; igaz, több évtized kell hozzá... Az biztos, hogy ez nem a legjobb időpont a favágásra, de máskor nem tudunk itt dolgozni. Az erdő a szentbalázsi Surjánvölgye Tsz tulajdona. TőHová menjek? Talán Önök tudnak segíteni. Ez a végső reményem és még sok hasonló kétségbeesett mondat található azokban a levelekben, amelyeket nap nap után hoz a posta. Segíteni sem én, sem a szerkesztőség nem tud, hiszen pénzhitelekről van szó. A vállalkozni szándékozók, vagy a már vállalkozók írják le kálváriájukat a pénzintézetekkel. A közelmúltban kérdőíveken felmértük, hogy a termelők miben látják a mezőgazdasági vállalkozások létesítésének akadályait. A legtöbben a hitelezés gyakorlatát nevezték meg. Szinte teljes a kiábrándultság, ami sajnos kettős gyökérből táplálkozik. Egyike a termelők sokszor alaptalan illúziója, a másik a kereskedelmi bankok elfogadhatatlan hitelnyújtási gyakorlata. Segély? Garancia? Nézzük az elsőt! Még nem okoz nehézséget visszaidéznünk az egy évvel ezelőtti újlük kértünk tájékoztatást az erdőirtásról. Makkosné dr. Takács Szilvia mezőgazdasági elnökhelyettes elmondta: az erdőfelügyelőség számára készített, tíz évre szóló üzemi terv részeként került sor az erdő irtására. Ők is húzták-halasztot- ták a dolgot, de mivel ennek a tervidőszaknak a végén járnak, nem tehettek mást, megbíztak egy brigádot, hogy vágják ki a beteg fákat. — A tervünkben 7,5 hektár erdő kitermelése szerepel, de szeretnénk, ha ennek csak a felét kellene teljesíteni. Olyan nagyok a költségeink és olyan kevés az árbevételünk, hogy ha csak ezt néznénk, nem is kezdtünk volna hozzá. A minőséget jellemzi, hogy az itt kitermelt fa 95 százalékát tűzifaként tudjuk csak értékesíteni. Azt csak megerősíthetem, amit a helyszínen hallott: ezek a fák valóban betegek, ez a fő oka annak, hogy ezt a munkát el kell végezni. ságcikkeket, pártígéreteket, meg a különböző szakmai szervezetek ajánlatait. Én természetesnek veszem, hogy ha valaki naponta azt olvassa, hogy más, gazdagabb országok segélyekkel, a Világbank olcsóbb hitelekkel segíti a magyar privatizációt, akkor el is hiszi. Elhiszi olyképpen, hogy nem sokára földhöz, termelőeszközhöz jut, csak be kell mennie a bankba, s az alapítás szándéka szerint a kereskedelmi bank vállalkozik, segíti a termelőket, partnernek tekinti őket, hiszen az a célja, hogy minél több pénzt helyezzen ki, s minél jobban gazdálkodjon a mezőgazdasági vállalkozó. Ebből nagyon hamar ki kellett ábrándulni. Föld kevés kivételtől eltekintve nincs, a tulajdonosok finoman fogalmazva is zavarosak, gépek, eszközök leginkább használt minőségben csillagászati áron már megjelentek, a bankok viszont olyan garanciát kérnek, amelyek nem hogy nincsenek, de szokatlanok is a magyar paraszt, vagy nevezzük agrárvállalkozónak — életstílusától, gondolkodásától. Mert vajon kinek van falun aranya, balatoni nyaralója, nyugati kocsija? Mást pedig fedezetnek nem fogad el a bank. S itt kezdődik az okok második csoportja a banki hitelezés gyakorlata. Azzal messzemenően egyet lehet érteni, hogy a bankok fedezetet kérnek. De mi legyen a fedezet? Ha a földnek értéke lenne, akkor már fedezetként szolgálhatna. A ház nem lehet garancia. A régi gyakorlat Marad a régi OTP személyi kölcsönös gyakorlat iszonyatos bürokráciával, a meglevő fedezet mellett is kezesek tömege szükségeltetik, ha vállal valaki százezres, milliós tételeknél kezességet. Summa summárum: a kereskedelmi bankok gyakorlata nem felel meg a mezőgazdasági hitelezés sajátos követelményeinek. A bankfiókok egyrészt félnek kockáztatni, másrészt bizonytalannak látják a privatizációt, a nem egyértelmű tulajdon- viszonyok miatt, harmadrészt a bankok mind a mellett nincsenekfelkészülve arra, hogy bizonyos kockázatot is vállalva, megfelelő szolgáltatásokkal ellássák a termelőket. Itt egy kicsit meg kell állnunk. Várni kell Ha kell, hát kell. Nincs mit tenni. Tán eljön még az az idő is, amikor nem ilyen módon kell védeni a még egészséges fákat a fertőzéstől, hanem úgy, hogy meg tudjuk előzni a betegségeket. Gyanítom, hogy erre még sokat kel! várni. N.Zs. Ha a bank nem potenciális ellenfélként tekinti a hitelfelvevőt, akivel előbb-utóbb meggyűlik a baja, akkor egyenrangú partnerként együtt kell gazdálkodnia. Vagyis: olyan szervezetre lenne szükség, amely ért a mezőgazdasági vállalkozáshoz, segít elkészíteni az üzleti tervet, folyamatosan pénzügyi szaktanácsot ad, ha probléma mutatkozik, idejében figyelmezteti a vállalkozót, hogy közösen dolgozzák ki a válság megoldásának lehetőségeit. Hiszen ha jól gazdálkodik a termelő, több lesz a bank haszna is. Természetes, hogy a gazdálkodó vállalná azt, hogy minden pénzmozgást a bankon keresztül bonyolít le. így már a kockázat is kisebb. De lehet, hogy ez már nem is az a bank, amit most ismerünk? Lehet, hogy ez másféle bank. Olyan pénzintézet, amely kapcsolódik egy gazdaszövetséghez, egy gazdákból álló tanácsadó rendszerhez, egy feldolgozó, értékesítő szervezethez. A garancia pedig már nem a nyugati autó kell, hogy legyen, hanem fedezetként szolgálhat az állatállomány, gép, eszköz, s emellett a szakmai szervezet véleménye. Ha a például baromfitenyésztők szövetsége garanciát vállal a termelőért, akkor bizonyos, hogy megalapozott a véleménye, mert ha valaki nem jól dolgozik, maga a szervezet zárja ki a soraiból mielőtt még tönkre menne. Mert a termelőtárs hamarabb észreveszi a hibákat mint a pénzintézet. Társ legyen, ne akadály Nevezhetjük ezt a szervezetet gazdaszövetségnek, termelők egyesületének, a pénzintézetet parasztbanknak, gazdabanknak vagy a még le nem járatott Hangyának. Csupán az a lényeg, hogy messzemenően alkalmazkodva a mezőgazda- sági termelés igényeihez, valóban segítője, társa legyen a termelőnek, ne pedig akadálya. Lehet, hogy most én is abba a hibába estem, mint azok a vállalkozó kedvű emberek, akikről az írás elején szóltam. Illúzió lenne, amiről szólok? Mindenesetre most még a keserű hangú levelek fekszenek az asztalomon a kérdéssel: „Mit csináljak? Talán tudnak segíteni, ez a végső reményem!". Lengyel Zoltán ELMARAD A LIMLOM-AKCIÓ Kevés a pénz a parkfenntartásra Egyre több bírálatot kap a Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat rossz padok, játékok, szemetes terek, nem működő szökőkutak és még ki tudja, hogy mi mindenért. Ehhez már hozzászoktak, pedig a legtöbb esetben nem ők lennének az igazi címzettek. Dr. Vékony László igazgató tényként említi, hogy a városi tanács a közterületek gazdája. Ők csak annyit csinálhatnak, amennyi megrendelést kapnak. A város köztisztaságára, zöldterületeinek fenntartására pedig egyre kevesebb pénz jut. S akkor még itt van az infláció, az üzemanyag árának emelkedése. Ha ezt is számításba vesszük, akkor lehet igazán megítélni, milyen a város rendje. A közterületeknek ugyanis olyan az állapotuk, amennyi pénze van rá a tanácsnak. Püspök Rudolf főmérnök adatokat sorol. Tizenkétmillió forint jut például a köztisztaságra, hatszázezer pedig a kiemelt munkákra. Ez azonban volt már hajdan 15—16 millió is. A park- fenntartásra jutó 11 millió forint az eddigi legkevesebb ösz- szeg(l). A jobb években 12—12 forintot költöttek egy négyzet- méter zöldterületre, most pedig 7 forint jut. Sajnos, emiatt nem szervezik meg az őszi limlom-akciót, sajnálatos, hogy kevesebbszer tudják takarítani az utakat. A három seprőgép helyett kettő, az öt helyett három locsolóautó áll már csak szolgálatban. Elmarad az őszi virágkiülte- tés is, hiszen csak arra futotta, hogy egynyári virágok kerüljenek az utcákra, terekre. A városgazdálkodási vállalat keze meg van kötve a szökőkutak működtetésében is, a pénz szűkössége miatt. A drága vízdíjak miatt csak tíztől délután négyig- ötig kapcsolhatják be. Ha már ennyi szökőkút van, mindenképpen kellene annyi pénzt szánni rájuk, amennyi kell. Amit a városlakók is hamar észrevesznek, hogy ritkábban kaszálják a füvet; hat-nyolc hetente egyszer(l) takarítanak a lakótelepeken. Püspök Rudolf például kritikusnak tartja a játszóterek állapotát. Csak annyit tehetnek az idén, hogy leszerelték azokat a játékokat, amelyek balesetveszélyesek voltak. Sok a törött pad, sőt az is előfordul, hogy egyiket-másikat elviszik a kiskertbe, amint azt az igazgató saját szemével látta. A vállalat vezetői szerint a város lakóinak kellene véleményt mondaniuk arról, hogy tűrhető vagy már tűrhetetlen ez az állapot. Egy biztos: a majd megalakuló önkormányzatnak le kell vonnia mindebből a tanulságokat. Dr. Vékony László igazgató azt reméli, hogy az eddig elhanyagolt környezetvédelemre, kommunális szolgáltatásra (közterület- és park- fenntartás, köztisztaság) sokkal több pénz jut a jövőben. S arra is, hogy a már meglevő értékeket megőrizzük. Az idén 10—12 millió forint jut a kommunális géppark fenntartására, s a vállalati eredmény javítása céljából létrehozott fűrész-aszta- losüzem fejlesztésére. A kevés összeg miatt csak három Ifa- kocsi jön, van azonban olyan megrendelésük, amit visszamondták. A meglevő kapacitás kihasználása miatt vállal az építőipari részlegük gázbevezetést a lakosságnak, s a várt két Ifa-bil- lencset egy új tevékenységhez rendelték, ezentúl szennyvíz- szippantást is vállalnak. S hogy mi lesz a jövőben? Már formálódnak az elképzelések. Kül- vagy belföldi tőke bevonása, privatizáció nélkül nehéz elképzelni, hogy a jövőben talpon maradjanak. Ez azonban csak akkor dönthető el véglegesen, ha az önkormányzat megalakul s kialakítja véleményét. L.G. Hitelek és remények
