Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-04 / 87. szám

1990. augusztus 4., Szombat SOMOGYI HÍRLAP 3 Félmillió forint a portásgyilkos nyomravezetőjének Nem várhatnak a rendőrségre — A biztonsági szolgálat szervezeti felépítéséhez egy, már napy tapasztalatokkal ren­delkező vagyonvédelmi kft. segítségét is igénybe vettük. Azt szeretnénk, ha a vendégek erről nap mint nap tudomást is szereznének: nem csinálunktit- kot abból, hogyfelkészültünkaz esetleges támadásokra, ve­szélyhelyzetekre. A szolgálat alkalmazottai fegyvert, egyen­ruhát viselnek majd. A biztonsá­gi szervezet egyik központja Budapesten, a másik a Balaton- parton lesz. Létrehozunk egy mozgó csoportot, amely gyors segítségnyújtásra lesz alkal­mas, és váratlan ellenőrzései­vel mindig ,,kellő formában" tartja a védekezés egyik legfon­tosabb elemét, a megelőzést. Be kell látni: nem várhatunk mindent a rendőrségtől. A portás fél A vállalat dolgozói Sándor Tamás portás temetésére ké­szültek. A Napfényben, abban a szűk fülkében, ahol agyonlőtték, Horváth Csaba főportás teljesít szolgálatot. Szemében szomorúságot és feszült figyelmet láttam. — Fél? — A történtek után elképzel­heti, hogyan érzem magam. A portán estefelé megjelenik a fegyveres őr. Amikor késői vendég érkezik, odalép a por­tásfülkéhez, ujjával észrevétle­nül megkeresi a zsebében lapu­ló pisztolyt... A tragédia óta sápadtabb a Napfény. Szegedi Nándor Az utca nem valutaváltó hely így bukott le a kaposvári hamis ezres A hölgy úgy találta? Egy Somogy megyei vizsgálat tapasztalatai Rendszerváltás és a helyi társadalom IV. Az új hatalom képviselői (Folytatás az 1. oldalról) — Már a múlt évben elrendel­tük, hogy a portán éjszaka csak férfi teljesíthet szolgálatot. Ő sem vállalhatja azonban egye­dül a virrasztást: vele kell lenni a londinernek és az éjjeliőrnek. Megismertettük dolgozóinkat egy sor biztonsági szabállyal, azzal például, hogy mi a teendő bombariadó esetén és így to­vább. Kiépítettünk egy riasztó- rendszert, amely veszély ese­tén — anélkül, hogy a támadók észlelnék—jelzéseket továbbít oda, ahonnan a segítség várha­tó. A „védelmi rés” — Miért nem működött a jel­zőrendszer azon a tragikus éj­szakán? Hol volt az éjjeliőr? — kérdeztem. — Sajnos, éppen a Napfény­ben nem épült ki a riasztórend­szer. Az ehhez szükséges 90 ezer forint meg van rá, de nem kaptuk meg a telefonvonalat. Az éjjelőr pedig csak július 3-ig szolgált. Erre a posztra máig nem találtunk vállalkozót... . — A tettesek tudhatták, hogy hol van rés a védelmi rendsze­ren, hol számíthatnak sikerre? — Nincs kizárva... A Pannónia dolgozóinak csaknem egyharmadát — a ko­rábbi gyakorlatnak megfelelően — az idén is úgyszólván az ut­cáról vette fel. Biztonsági szolgálat Az idén márciusban nem si­került megszervezni a szálloda­portákon a fegyveres őrséget, mert a rendőrség a kezdemé­nyezés újszerűsége, a kellő gyakorlat és a megfelelő jog­szabályok hiánya miatt nem adta ehhez a hozzájárulását. Szabó Istvántól, a siófoki városi Lesznek-e emberek, újak, rátermettek, s elegen lesznek- e? Azt többen megjegyezték, hogy a mostaniak jó része nem vállal, nem indul. „Jöjjenek mások, jobbak!” — vélekedtek. Valószínűleg eléggé sok jelent­kező lesz, zömmel olyanok, akik eddig a közéletben nem nagyon játszottak szerepet, nem voltak aktívak, de ettől füg­getlenül jók lehetnek majd! (Egy-két olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy van­nak elegen „hataloméhes em­berek”, nem okoz majd gondot a kiválasztás.) Az pedig, hogy a „kiválasztottak” megválasztot­tak lesznek-e, már más kérdés, mint ahogy az is, hogy kiválasz­tottakhoz méltóan végzik-e munkájukat. A fontos, hogy hi­telesek legyenek, s igazán kép­viseljék érdemeinket, azért dol­gozzanak — összegezhető mondandójuk lényege. A rendszerváltás természe­téből fakadóan az államszocia­listák, posztsztálinisták, kom­munisták és reformkommunis­ták a legfelsőbb vezetésből (néhány kivételtől eltekintve) kikerültek. Kérdés, vajon ez mi­lyen szintig megy le, s hogy ez mennyiben érinti a tanácsokat, azok vezetőit, az apparátus dol­gozóit? Nyilatkozatok garma­dája hangoztatja, hogy B-listá- zás nem lesz. Legalábbis nem annak nevezik majd... De vajon lesznek-e olyanok, akik indulni akarnak a jelenlegi vezetők közül, érezvén, hogy alkalma­sak, s tudván, hogy ők nem sá- rozódtak be, nekik személy szerint nincs olyan bűnük, amiért hamut kellene hinteni fe­jükre. A másutt tapasztaltakhoz képest meglepődtem a vála­szokon. Ugyanis a megkérde­zettek közül mindösszesen egy rendőrkapitánytól megtudtam, minden akadály elhárult és rö­vid úton hozzájárultak a fegyve­res őrség felállításához és ah­hoz is, hogy ezek a rendőrség kötelékéből kerüljenek ki. A Pannónia balatoni igazga­tóságán a héten tartott tanács­kozáson arról folyt a vita, hogy hogyan lehet kialakítani egy át­fogó, korszerű biztonsági szol­gálatot. Olyat, amely a vállalat dolgozóin, vagyonán kívül a vendégek testi épségét és érté­keit is megvédi. Ligetvári Mihálytól, a vezér- igazgatóság rendészetének vezetőjétől tudom, hogy döntöt­tek: még augusztusban hozzá­látnak a megvalósításhoz. Azért lehet ilyen gyorsan megvalósítani, mert már koráb­ban kidolgoztak egy önvédelmi koncepciót. válaszadó jelentette ki kategori­kusan, hogy „nem nekem ele­gem volt, nem indulok a válasz­tásokon”. Volt, aki a törvény ismeretében dönt majd, mások „ebben a képlékeny helyzet­ben” nehezen tudnak „végső elhatározásra jutni”, néhányan „indulnak, mert bírják a falu tá­mogatását”, s volt, aki valame­lyik pártot külön is megnevezte, mint amely már fölkérte, s volt olyan is, aki várja, hogy megke­ressék, s akkor „igent” mond. (Sértődöttséget egyébként nemigen tapasztaltam, sőt volt, aki arra az esetre is fölajánlotta „szakértői, tanácsadói" segít­ségét, ha nem ő lesz a polgár- mester.) Többen is hangot ad­tak annak, hogy akkor lenne jó a képviselőtestület működése, ha a településpolitika lenne az elsődleges és nem a pártpoliti­ka. Rövid kérdés, egyszerű vá­laszokkal: Mekkora legyen a képviselőtestület létszáma? (Igaz, az önkormányzati tör­vénytervezet eléggé gúzsba kötni ígéri a képviselőtestületek kezét, hiszen pontosan megha­tározza számukat. A legkisebb településen 7 főről szóltak, a legnagyobbaknál (kisváros) 13- 15 főben határozták meg az optimális számot. Olyat kell vá­lasztani, amelyik nem túl nagy létszámú, de azért tudja repre­zentálni a települési érdekeket és dolgozó testületként tud működni. * * * A hatalommegosztás köz­ponti szintű kialakítása (eleget téve a parlamentális köztársa­ság követelményeinek) meg­történt. De ki válassza meg a polgármestert? A település la­kossága, vagy a képviselőtes­tület, s tegyünk-e e tekintetben különbséget településnagyság szerint? Az ezzel kapcsolatos válaszok lényege: A lakosságnak kellene vá­lasztani, mert akit megszavaz, azt támogatni is fogja. A falunak kellene választani, mert akkor lehetne korlátozni a túlzott párt­beavatkozásokat, a szélsősé­geket. Erősnek kell lenni a pol­gármesternek, tehát közvetle­nül kellene választani. Közsé­gekben és kisvárosokban min­denütt a polgárok válasszák, mert „itt mindenki ismeri egy­mást”. * * * Rövid kérdés és hasonlóan rövid válaszok. Ki és hogyan jelölhessen? Majd mindenki az ajánlóívet támogatta, hozzáté­ve, hogy mindenkinek, még a munkahelyi közösségeknek is (egyesek szerint) meg kell adni a jelölés jogát. Olyan jelölési rendszer kell, hogy az állampol­gárok ne érezzék azt, miszerint „manipuláció volt az egész”. ★ * * Milyen lesz a kampány? A megsérült helyi közösségek tovább sérülnek-e? Jószom­szédi, baráti kapcsolatok, meg- maradnak-e „pártállásból füg­getlenül”? Lesznek-e olyanok, akik nem feledik, hogy nekik- nekünk nemcsak „itt élni kell”, hanem „itt kell élni”? Óvom, fé­lem a helyi társadalmakat, ne­hogy a kampány tönkretegye azt a keveset is, ami van, s lehe­tetlenné, azt, hogy együtt tudja a település megteremteni a maga közösségét. Ebben a fo­lyamatban a pártoknak óriási szerepük van, lehet. Kell(ene), hogy önmérsékletet tanúsítsa­nak, hogy „ne üljenek, teleped­jek rá a helyi társadalomra”, de mutassanak példát, hogy mi­ként lehet — pl. itt, Somogybán — európai módon politizálva helyi választásokat, „kam­pányt” csinálni. Vélem, jutalmuk a nép bizalma lesz, s ez a leg­több, mit várhatnak, kaphatnak, ezért tán érdemes lenne. A kampány már el is indult, vélték egyesek, egyre jobban aktivizálódnak, azok, akik majd valószínűleg indulni akarnak. Többségük úgy vélekedett, hogy lényeges különbség abból a szempontból nem lész az or­szágos és a helyi kampány kö­zött, hogy itt is a pártok „viszik majd a prímet”, függetlenül at­tól, hogy az adott faluban jelen vannak vagy sem, hiszen nekik van pénzük, apparátusuk, nekik az elsődleges érdekük. A kam­Megírtuk, hogy Barcson kívül Kaposváron is találtak hamis ezrest. Dékányi Ferenc; a Ma­gyar Nemzeti Bank megyei igazgatója azt mondta: — Kedden hoztak be egyet hozzánk is. A szabályzatnak megfelelően jártunk el. Ilyen esetben ugyanis az a felada­tunk, hogy szóljunk a rendőr­ségnek. A hölgy, aki egy Kapos­vár környéki faluba való, nem vett észre semmit. A hamis ez­rest—azt vallotta később, hogy találta — váltani akarta. Az ügyet a rendőrségen jegyző­könyvezték, ott foglalták le a pénzt is. —Milyen ez a hamisítvány? — Nagyon silány, gyenge hamisítvány volt: szemmel föl lehetett ismerni, hogy nem ere­deti. Xeroxon készült. Nem cso­dálkozom azon sem, hogy min­den további nélkül felismerték a hamisítványt Barcson, a bolt­ban. — Máskor is volt már hamis pénz? — Ez az egy eset volt, évekre visszamenően. — Hamis dollár, márka sem? pány eldurvulásától nagy ré­szük egyébként nem fél, mivel az emberek úgyis ismerik egy­mást. Az már nem kérdés, hogy ki milyen programot tud adni, mivel a kommunistaellenesség hirdetése most már nem lesz elegendő, mert az embereket nem(csak) a múlt, hanem (egy­re jobban) a jövő érdekli. Min­dannyiunkat. * * * Az utolsó blokkban — rész­ben visszakanyarodva az első kérdéshez — egy-két jellemző „háttérinformációkra” voltunk kíváncsiak. Először, hogy ki (melyik párt) győzött egyéni kerületben és listán az ország- gyűlési választásokon. A meg­keresett falvak többségében kisgazda-győzelemről szóltak, őket az MDF követte, s ezután jött (váltakozó eredménnyel) az MSZP és a KDNP. (A kutatás törvényszerűségei miatt ter­mészetesen a települések ne­vét nem szerepeltetjük, ehelyett itt közzétesszük a körülbelüli lakosságszámot: 900, 1400, 1500, 2000, 2300, 6000. Az új önkormányzati törvény (főként a legutóbbi módosító javasla­tok) szervezetileg-jogilag is erő­síteni kívánja a nemzetiségi, kisebbségi jogok helyi érvénye­sítési lehetőségeit. A megkér­dezett települések közül egy helyütt élnek nagyobb számban svábok, s a lakosságszámhoz viszonyítva nagyjából minde­— Volt, hogy a rendőrség hozott be lefoglalt pénzeket, s nekünk Budapestre kellett föl- küldenünk. Ilyenek voltak, de bűncselekménnyel függött össze, nem hamisítvánnyal. Előfordult, hogy loptak bankje­gyeket, s akkor Budapestről megkaptuk, milyen sorszámú- akat figyeljünk, mit nézzünk. Ezek is bűncselekménnyel vol­tak kapcsolatosak. Hamisít­vánnyal kedden találkoztunk. — Van-e pénzvizsgáló be­rendezésük? — Van. A berendezést nem látja az ügyfél, észrevétlenül tudjuk a pénzt kontrollálni. Akik ezzel foglalkoznak, azoknak nagy a gyakorlatuk, az esetek többségében meg tudják ítélni, hacsak nem ritkán előforduló valutáról van szó. — Mi az ön tanácsa ? — Életveszélyes venni az utcán valutát. Ha valaki az OTP- től, a kereskedelmi bankoktól, az MNB-től vesz valutát, akkor nem kell félni, mert ott már szű­rőn megy keresztül. — Érdemes jobban megnézi az ezreseket is. — Föltétlenül. (Lajos) nütt azonos százalékban cigá­nyok. * * * Végül megadtuk az interjú- alanyoknak az utolsó óhaj-vá­lasz jogát. Azt a kérdést tettük fel, hogy útravalóul mit adnának a település jövendő vezetőinek. A válaszok, ahogy elhangzot­tak: Tisztességesnek kell lenni, nagyon nagy lesz a felelőssége annak, aki átveszi a stafétabo­tot. Őszinteség, becsület, ten- niakarás, és ne ígérgessenek fölöslegesen, csak konkrétu­mok ismeretében^ A polgár- mesternek sok dolga lesz. (Fő­ként nehezen tudja ellátni, ha társadalmi munkában végzi, s tisztázni kell viszonyát a főmun­kahelyéhez is.) Végtelen türe­lem kell'hozzá, tudja meg­emészteni a sértéseket, ne a „kinek a kicsodáját” védje. Csak az emberekre figyeljen, azt nézze, hogy mi kell a közös­ségnek, s arra is figyeljen, aki hallgat, mert annak is oka van. Kell a szakmai felkészültség, a gyorsaság. A jogszabályok, „a településen túli világ" sok korlá­tot adnak, nem szabad elfeled­ni, hogy nemcsak rajtunk múlik minden. Ne feledje el, hogy kit szolgál, mert ez szolgálat. Te­gyem hozzá: a köz szolgálata. * * * Magyarország egyik (aprófal­vas) megyéje 1990 nyarán ilyen-e, mint amilyen kép itt ki­rajzolódott a vizsgált kérdések tekintetében? És más megyék más községei, városai mennyi­vel másabbak? Vélem, hason­lóak is, meg nem is; van, ami­ben megegyeznek, van amiben nem. Nincsenek kaptafák; van­nak közös jegyek, de minden településnek megvan a maga sajátos arca, értékrendszere, élettere. Tiszteljük hát és hajt­sunk fejet előtte, s az ember előtt, aki itt él, s „izzadva lót, fut, robotol”, s bízik egy szebb ma­gyarjövendőben! (Vége) Csefkó Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents