Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-30 / 108. szám
1990. augusztus 30., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Nyitány októberben Ot bérleti hangverseny Meglepetés: Csajkovszkij Florence-i souvenir A kaposvári hangversenyévad nyitányaként október 22-én Bach, Händel és az előadó Lehotka Gábor orgonaművész saját műve hangzik föl a belvárosi római katolikus templomban. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenyének programja a minap készült el. Öt alkalommal tölthet el bennünket a zene bűvös varázsa. Novemberben a Magyar Virtuóz Együttes szerepel a somogyi megye- székhelyen Szenthelyi Miklós hegedűművész vezetésével. Műsorán a népszerű Vivaldi-mű, A négy évszak szerepel, s meglepetésként csendül föl Csajkovszkij Florence-i souvenir című kompozíciója. A jövő év tavaszán, márciusban a Danobius vonósnégyest látja vendégül Kaposvár. A Mozart-est közreműködői: Ardó Mária (ének), Gyöngyös- sy Zoltán (fuvola) és Némethy Attila (zongora). Mozart D-dúr vonósnégyesét szólaltatják meg, s dalokat, áriákat is hallhatunk. Áprilisban JandóJenő zongoraművész és Takács Tamara énekművész hangversenyét a zeneiskolában rendezik meg. A hangversenyévad végét Elekes Zsuzsa orgonahangversenye zárja a kaposvári belvárosi templomban; ezen a hangversenyen a Vikár Béla Vegyeskar működik közre. A bérleteket szeptember 15- én kezdik árusítani a kaposvári zeneiskolában. Forma és szín harmóniája KIÁLLÍTÁS CSURGÓN KOVÁCS ÉVA KERAMIKUS MUNKÁIBÓL Kovács Éva keramikusművész figurái egyszerűen csak szépek. Szépek, harmonikusak, és meghittek. Mindezt az első pillantásra észreveheti a látogató, ha belép a csurgói Csokonai művelődési központ kiállítótermébe. Figurák: nőkről, gyermekekről, ifjú párokról — fehérben, rózsaszínben és halványkékben. Talán ettől is érezzük: nyugodt kis szigetet jelent ez a néhány négyzetméter, ahol körbeveszik az érdeklődőt az elbűvölő kis kerámiák. Légies és bájos figurákat hozott el Kovács Éva Csurgóra — Gál Endre tanácselnök is elmondta ezt a megnyitón. A Szabolcs-Szatmárból származó szentendrei művész rokokó könnyedségű kerámiái felidézik kinek-kinek a gyermekkorát is. A gondtalan és játékos éveket, a gyermeki örömöket — legalábbis ahogyan ezt most, felnőtt fejjel visszapergetjük. És Szentendréről, a kerámiákról, e varázsos figurákról eszünkbe jut a nagy előd: Kovács Margit keramikusművész, akinek szellemisége fölfedezhető a Csurgón látható munkákban is. Az agyagból formálódott kis remekművek most már bizton Csurgón maradnak. A figurákat ugyanis megvásárolták a látogatók: otthonukba vittek egy- egy darabot a béke és idilli hangulatából. Akik még kíváncsiak a kamarakiállításra, szeptember 15-ig emlékükbe véshetik a látottakat- Varga Zsolt Fotó: Jakab Judit Önálló iskolát! (3.) Medicina és művészet DIAKOK ES TANÁROK ÖNKORMÁNYZATA Összeomlott az a társadalmi környezet, amely az iskolát körülvette. Következik-e — s vajon mit ígér — a várva várt önállóság? Sorozatunkban figyelemre méltó nézeteket ismertetünk társadalom- tudósoktól, az Önkormányzat—Iskola pécsi tanácskozótáborban tartott előadásaik alapján. Miközben aj. iskola egy újjászerveződő viszonyrendszerben találja magát, demokratizálódnak-e az intézményen belüli akaratképzési, döntéshozatali folyamatok? Más szóval: lesz-e az iskolában önkormányzat, pedagógus- és diákönkormányzat, avagy a kettő együtt? Nyilvánvaló, hogy enélkül nehezen képzelhető el egy kollektíva eredményes működése, s mégis kevés szó esik róla pedagógusok fórumain, az oktatás- kutatók vitáiban. Jóval többet olvashatunk a diákönkormányzatokról. Trencsényi László iskolakutató szerint a tanulók önkormányzatáról — újítása szerint: közös kormányzásról — akkor beszélhetünk, ha a diákok jogaikat önszerveződő, formalizált szervezetben érvényesítik. Ennek érdekében a diákoknak — akár általános, akár középiskolában — társulniuk kell jogaik érvényesítésére, s a tantestületnek ezt tudomásul kell vennie. Ma csak formálisan — néhol az iskolavezetés utasításaira — működő, esetleg szabadidős szolgáltatásokat szervező „diákönkormányzatok” vannak, és csak az intézmények kis hányadában. A helyzet tipikus: a tanárok távoltartják a diákokat az iskola főfolyamataitól, s így nem kell válaszolniuk érdekvédelmi felvetésekre, nehezebb problémákra. Pedig Domschitz Mátyás humántechnológus szerint a gyerekek rendre létrehoznak informális és demokratikusan működő közösségeket; ezeket azonban — mivel nem illeszthetők be az iskola merev, formalizált szerkezetébe — rendre felszámolják, vagy formalizálják, azaz taszítóvá teszik. S itt már javában a fiatalok politikai szocializációjánál tartunk. Minthogy ennek gyakorlóterepei az iskolák, nem csoda — véli könyvében Kozma Tamás —, ha a fiatalok ismereteiből éppúgy hiányoznak a demokratikus játékszabályok, mintha tanáraikéból. A diákok viselkedésmintáit és beállítódásait egyfelől az eltúlzott tekintélytisztelettel lehet jellemezni, másfelől a váratlanul kirobbanó szélsőséges tekintélytagadással. Norma- és szankciórendszerükben egyfelől a paternalizmus és az ezzel járó jogfosztottság érzete dominál, gyakori bűntudattal, kisebbségrendűségi érzéssel és ezt kompenzáló agresszivitással. Az idézett szerző szerint a frusztráció, a konfrontálódás jeleként az osztályokban elszaporodtak az atrocitások, és eldurvult a tanár-diák viszony, elterjedt a rejtett tanulói teljesítmény-visszatartás. Ez a lappangó ellenállás a társadalmi környezet formálásából való ki- vetettségnek is szól. De vannak nyilvánvaló jegyek is: magánéleti válság fölerősödése, depresszió, kábítószerezés, ön- gyilkosságok. Pál Tamás szociológus-ifjú- ságkutató is úgy gondolja: az iskola felelős abban, hogy az autonóm és szuverén lét megtapasztalásához minimálisan szükséges mintákat, de még az öntanuiás lehetőségét sem kínálja fel. A pedagógusok hatalma e tekintetben passzív hatalom; képesek megakadályozni, hogy a diákok aktív és felelős módon intézzék ügyeiket. Pedig miközben a diákok részt vesznek saját életük alakításában, nemcsak önmagukat valósítják meg, hanem jövőbeni kiszolgáltatottságuk fenyegetését is nagymértékben csökkenteni képesek; birtokába jutnak annak, amely a leginkább értékesíthető: az érdekfelismerés és az eredményes érdekképviselet képességének. S most zökkenjünk vissza zavaros, felszínes mindennapjainkba, ahol az iskola már rendkívül fontos politikai üggyé emelkedett — süllyedt! Horn György pedagógus szerint az iskolarendszer már reformálha- tatlan, s változást csak a szakma közösségeinek önálló gondolkodása, öndefiniálása, a közösségekben meginduló építkezés hozhat. A helyzet roppant nehéz: a pedagógus- társadalomnak most kell megküzdenie az autonómiáért, amikor pártszempontok és pártérdekek drasztikusan jelennek meg, nyílt, erőteljes beavatkozások következhetnek, személyiségi jogokat horzsol miniszteri rendelet. Igen, tegnap kellett volna már a pedagógusoknak kiegyezniük, stratégiát alkotniuk, erős jog- és érdekvédelmet kiépíteniük, s ma kell olyan politikai erőkkel szövetséget keresniük, melyek a helyi társadalom intézményeinek önállóságát komolyan gondolják, s holnap kell az önkormányzati képviselő-testületeket rákényszeríteni a helyi konszenzusra. A szakmaiság, az iskola érdekei ugyanis nem csorbulhatnak. Mindnyájunk érdekében! Bozsó Béla (Folytatás az 1. oldalról) ,, Tisztelt alelnök asszony! Sok sikert kívánok a kör tizenötödik kongresszusának. Sajnálom, hogy előre rögzített programom miatt nem tudok részt venni a kongresszus munkájában. Köszönti: Antall József”. — Az orvos írók és képzőművészek köre, mint ismeretes, az orvostörténeti társaság egyik szekciója — mondta Csapiáros Zsuzsa —, a társaság elnöke pedig Antall József. A kongresszus alkalmából képzőművészeti kiállítás is nyílt az orvos művészek alkotásaiból. Huszonöt alkotó mutatkozott be a tárlaton. Sonkodi István Modigliani látásmódjára emlékeztet, ugyanakkor egy sajátos szürrealisztikus világot épít, Bakács Viktória pedig az alföldi festészet követőjeként a tisza- kécskei tanyavilágból hozza témáit. Hangulatos és sajátos Bognár Hona színvilága (Érdő- tűz, Balaton), vizuális érdekességeket nyújt Szemenyei Klára (Tavasz), erőteljes atmoszférát teremt Szalai Zoltán (Fák a lápon), s örömmel fedeztük föl Szentágothai János üde akva- relljeit is a kiállítóteremben. A plasztikát Csapiáros Zsuzsa és Kubaszova Tamara képviseli igen jó színvonalon, s erőteljes a tárlat kerámiaanyaga. Cs. Nagy Alice szép korsóit, táblakép-kerámiáit nemrég láthattuk a siófoki művelődési házban (azóta az NSZK-ban is sikert aratott műveivel), s a figurális kerámiában Rácz Rozália szerzett kellemes meglepetést a tudósítónak. (Szapudi) Tábortűz a Riny partján ISMERKEDÉS A TERMÉSZET TITKAIVAL A tizennégy fős gyermekcsoport féktelen jókedvvel érkezett a Rinya partján levő nagyatádi művésztelep parkjába, megpakolva hátizsákkal, sátorlapokkal. A hét fiú és a hét leány arcán látni lehetett: tele vannak izgalommal, várakozással. Sátorverés, tábortűz, szalonnasütés állt előttük... Ormai István, a Gábor Andor Városi Művelődési Ház népművelője, a nyári tábor életrehívója mondta: — Ezt az egyhetes tábort azzal a céllal rendeztük meg, hogy a szünidőben a kellemes kikapcsolódás mellett valami tartalmasat, hasznosat is nyújtsunk a 9—11 éves kisiskolásoknak. Ezúttal természet titkaiba szerettük volna beavatni az érdeklődő gyerekeket, akik szinte nap nap után átmennek a Széchenyi téri százados parkon, s még sem tudják, hogy milyen faritkaságok, cserjék találhatók ott. Mint ahogy azt sem tudják, mit rejtenek a város környékének vizei, erdei. Ludán Jánostól, a gimnázium testnevelés—biológia szakos tanárától, a tábor másik szervezőjétől hallottam: — Elhoztam a rovargyűjteményeimet is és bemutattam a gyerekeknek, hogy ezzel is fölkeltsem érdeklődésüket. Úgy gondolom, hogy mind a tizennégyen közelebb kerültek a természethez, s a jövőben jobban becsülik is. Közben egy kis felnőtt-segédlettel sikerült fölverni a sátrakat. Némelyik gyereknek — látni lehetett — már volt ebben egy kis gyakorlata. Mikor szóvá tettem, az egyik barna hajú fiú, Vojkovics András, a Babay József Általános Iskola ötödikes tanulója bevallotta: — Mi rendszeresen sátorozunk nyaranta a családdal, és mindig segítek édesapámnak a sátorverésben... Nagyon szeretek a szabadban lenni, ezért is jelentkeztem a táborba. Sok szép élményben volt már eddig is részünk. Különösen tetszett a nagysalléri és a petesmalomi erdő, az ottani halastavak. Vadakat is láttak. Pacsó Blanka a II. számú iskola negyedikes tanulója elárulta: még a gumimatrac pumpálása közben is azokra az őzikékre gondol, amelyeket a kiránduláson látott. — Olyan aranyosak voltak!... Á lélegzetünket is visz- szatartottuk, úgy figyeltük őket. Lesz mit elmondaniuk hát osztálytársaiknak a táborozásról. Ormai Diána ugyancsak a II. számú iskola tanulója: — Nekem sok-sok ötletet adott a játékkészítő-bemutató, amikor a természetben található természetes anyagokból formáltuk a különböző játékokat, és a videofilmekből is sokat megtudtunk: olyasmit is, amit most nem volt módunkban megfigyelni. Azt hiszem, hogy valamennyi társam nevében mondhatom: jövőre újra itt leszünk a táborban. A fáradtságnak semmi jelét nem mutató gyerekek a sátrak felállítása után ágakat gyűjtöttek, s föllobbant a tábortűz. Előkerültek a nyársak is. Ormai István jelt adctt, s a tűz körül ülők ajkán felcsendült a nóta: „Este van már, késő este; tábortüzek égnek messze...” Zengett a dal, s később a parázs fölött sisteregve illatoztak a szalonnával, hagymával tűzdelt nyársak. Még hazafele bandukolva is éreztem az augusztusi este szalonnával, hagymával elegyült illatát, és hallottam a gyerekek önfeledt kacarászá- sát... Dorcsi Sándor
