Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-28 / 106. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. augusztus 28., kedd Vállalkozásba adják az üzleteket SZADDAM HUSSZEIN SZENT HÁBORÚJA Forradalmi évtizedek: Kasszemtől Husszeinig (Folytatás az 1. oldalról) A hozzászólások során a képviselők éppen ebbe a megjegyzésbe kapaszkodtak bele leginkább, Eörsi Mátyás (SZDSZ) pedig azt kérdezte a minisztertől, hogy az indítványt miért éppen most terjesztették elő (utalva az éppen startoló választási kampányra). A szabaddemokrata képviselő azt sem értette, hogy miért beszélt a miniszter mintegy tízezer üzletről, amikor korábban Antall József miniszterelnök a negyvenezres számot sem zárta ki. Eörsi Mátyás bírálta a kormány előterjesztését amiatt is, hogy az — szerinte hátrányosan érinti a külföldi érdeklődőket: nacionalistának nevezte az elképzelést. Indítványozta, hogy a kormány fontolja meg a privatizáció felülvizsgálatát — ellenkező esetben az SZDSZ (huszonöt pontból álló) módosítást nyújt be. Az ebédszünet után Tardos Márton szabaddemokrata képviselő minél szélesebb körű privatizációt sürgette, míg a kisgazdapárti Oláh Sándor — eléggé váratlanul — éles szavakkal bírálta a vezető kormánypártot amiatt, hogy a kisebb szövetségeseket nem tájékoztatta kellőképpen. Magáról a javaslatról az volt a véleménye, hogy a tulajdonképpen „szendvicsmegoldás”: Széchenyi-idézettel kezdődik, Kossuth mondásával ér véget, köA Külügyminisztérium az alábbi közleményt juttatta el a Magyar Távirati Irodához: A Magyar Köztársaság kormánya — az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozataival összhangban és az európai együttműködés szellemében—elutasítja a Kuvait Államban működő diplomáciai képviseletek felszámolására hozott egyoldalú iraki döntést és úgy határozott, hogy a körülmények által szükségesnek ítélt minimális létszámmal fenntartja nagykövetségét Kuvaitiban. A Kuvait Államot megszálló iraki erők intézkedései — a közüzemi szolgáltatások megszüntetése, a nagykövetség elzárása a külvilágtól katonai blokáddal — lehetetlenné tették a nagykövetség működését, ve- szelyeztették a munkatársak biztonságát és ezáltal a misszió személyzetét augusztus 26-án az épület elhagyására kényszerítették. Ebben a helyzetben a Külügyminisztérium a kuvaiti magyar nagykövetség normális tevékenységét átmenetileg szünetelteti. Ez a magyar lépés nem változtat az augusztus 10-i kormánynyilatkozatban megfogalmazott magyar állásponton, amely mélységesen elítéli a zepén pedig Horváth Béla gondolatai találhatók. (Mint a kisgazda honatya — nem kis derültséget keltve — megjegyezte: „nem túl szerencsés gondolatai.) Katona Béla (MSZP) úgy vélte, hogy — amennyiben a bizottságok jó javaslatokkal egészítik ki — nincs szükség arra, hogy a kormányzat visszavonja az elképzeléseket. Ugyanakkor indítványozta, hogy a munkavállalók is lehessenek vállalkozók, kaphassanak elsőbbségi jogot, ehhez pedig kedvező hiteleket. A szünetben tartott sajtótájékoztatón az MDF képviselői ismertették a legerősebb kormányerő elképzeléseit a volt vezetők elszámoltatásáról, nem felejtve ki a társadalmi szervezeteket sem. A régóta hangoztatott, ám mindeddig papíron maradt elképzelések taglalása után az Országgyűlés folytatta munkáját. A gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról szoló törvény módosításáról beterjesztett előterjesztést—az általános vita lezárását követően — a bizottságok elé utalta vissza a parlament. Ma várhatóan a polgármesteri tisztség betöltésének egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslattal kezdődik az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának második munkanapja, délután pedig interpellációk hangzanak el. Kuvait Állam ellen végrehajtott iraki agressziót, érvénytelennek és semmisnek minősíti a Kuvait bekebelezéséről szóló egyoldalú iraki döntést. A Magyar Köztársaság ezúttal is követeli Kuvait Állam szuverenitásának azonnali, feltétel nélküli helyreállítását. A Külügyminisztérium felhívja az Iraki Köztársaság kormányát, hogy a nemzetközi jogi normának megfelelően szavatolja a diplomáciai képviseletek sérthetetlenségét, működési feltételei zavartalanságának helyreállítását, a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1960. évi, Irak által is ratifikált bécsi egyezmény rendelkezései szerint. Ugyancsak elvárja az ENSZ BT 664. számú határozatának maradéktalan végrehajtását, beleértve a külföldi állampolgárok szabad kiutazását Kuvait Államból és Irakból. A Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét változatlanul Kuvait Állam uralkodójához akkreditálja. A Magyar Köztársaság kormánya kizárólag az iraki kormányt teszik felelőssé a kuvaiti magyar külképviselet épületeiben és vagyontárgyaiban keletkező károkért. (MTI) Az egyiptomi „Szabad Tisztek” 50-es évek eleji sikere a legkülönbözőbb arab térségek hazafias érzelmű katonáit büszkeséggel töltötte el. így volt ezzel az akkor alig 40 éves Abdul Karim Kasszem is, s alig fél évtizeddel később sikerült a Fejszál király és Núri esz-Szaíd miniszterelnök képviselte monarchiát megdönteni (vezetőit pedig kivégezték). A júliusi forradalommal hatalomra került rendszer rendkívül elmaradt gazdaságot örökölt. Ezért mindent megtett a gyorsított ütemű iparosítás érdekében, amelyet a társadalmi-gazdasági haladás egyetlen eszközének tartott. A forradalom utáni kormányok mindegyike szocializmust hirdetett, mint az egyetlen olyan utat, amelyen a gyors fejlesztés és iparosítás megvalósítható. Másfél évtized alatt (1960—1975) 14 milliárd USA-dollárt fektettek a gazdaságba. Ehhez államosítani kellett az iraki gazdaság alapját képező olajtermelést, és agrárreformot is végre kellett hajtani. A Kasszem-kormány már 1958 decemberében elfogadta a földreformtörvényt, amely ellenszolgáltatás nélküli földosztást jelentett és a földbirtok felső határát 50 hektárban maximálta, előtérbe állítva a szövetkezeti formát. Államosítások A Kasszem-kormány már 1958 decemberében elfogadta a földreformtörvényt, majd 1961-ben állami kézbe vette a IPC koncessziója alatt levő területek 99,5%-át (de magát az IPC-t csak 10 évvel később, 1972-ben volt képes államosítani Irak). Államosították az ipart és a kereskedelmet (ezekben az ágazatokban a tőke csaknem kétharmada 23 család kezében volt), majd a bankokat és a biztosító társaságokat. A forradalmat követő évtizedekben az állam mindenható mind a gazdaság szektoraiban, mind az iraki emberek többségének mindennapi életében. A gazdasági élet fejlődése — iraki dokumentumok szerint — a forradalom után két, tízéves periódusban ment végbe: 1959-től 1969-ig és 1970-től 1980-ig. Mindkét periódus specifikus politikai vonással rendelkezik: az első jellemzője a politikai bizonytalanság a három politikai csoportosulás (baathis- ták, nasszeristák, kommunisták) hatalomért való harca következtében. A második periódust egy kétséget kizáró stabilitás jellemezte a Baath vezetése alatt: ez az évtized a takriti törzsből származó al-Bakré, ahogyan a következő, a 80-as évek az ugyaninnen való Husz- szeiné. A politikai stabilitás mellett a 70-es évek fejlődésének alapját az olajárrobbanás biztosította bevételek alapvetően meghatározták; ezt mutatja, hogy az 1959—1975 közötti másfél évtizedben a 14 milliárd dollárral szemben 1976—1980 közötti 5 évben 41 milliárdot invesztáltak (vagyis évente tízszer annyit). Munkaerő E két évtized alatt a beruházások 31%-a jutott az iparra, a mezőgazdaságra 19, az építőiparra (mindenekelőtt lakásépítésre) 18, a közlekedésre (elsősorban tömegszállítás) 17 és az egyéb beruházásokra 15% jutott. Az 1970-es évek végén kb. 3,5 milliós munkaerő állt rendelkezésre, ebből 1 millió az állami szektorban, 2,5 millió pedig a magánszférában dolgozott. Az 1 millióból 31,2% dolgozott a hadseregben, 44,5%abürokrá- ciában, 17,8% az iparban és 6,5% a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság szinte minden lehetőségét Irakban a folyók határozzák meg. A két nagy folyó évi átlagos vízhozama 65 km3. Egy-egy árvíz a termőterület 80—85%-át elönti, ezért az öntözőrendszerek és gátak kiépítése nem egyszerűen mező- gazdasági, hanem alapvető nemzeti érdek. Kurdisztánban a két Záb folyón épült tározók 10 km3 tartalmúak, az Eufráteszen a Habbanijá tározó 7 km3, a Tigris vizét a Thartar-vádi 30 km3 medencéjébe vezetik (ez ösz- szesen 50 Balaton vízmennyisége). Fejlődő ország A gazdaság 70-es évekbeli fejlődése oda vezetett, hogy Irak az 54 legfontosabb ún. fejlődő ország között a hatodik volt, s a maga 1100 $/fő BNP- jével a 12 ún. magas jövedelmű fejlődő ország közé tartozott (13 milliárd $ össztermékkel). Áz azóta eltelt egy évtized tovább növelte a fejlettséget az igen nagyarányú népszaporulat és az Iránnal vívott háború ellenére. A 80-as évek végén az egy főre eső BNP megközelíti a 4000 $-t, az össztermék értéke pedig eléri a 70 milliárdot (ez annyi, mint Szaúd-Arábiáé és Kuvaité együttvéve, kétszer annyi, mint Szíriáé és tízszer több a jordániainál). Igaz, az iráni háború során felhalmozódott adóssága meghaladja ezt: 80 milliárd$, s ez még akkor is óriási összeg, ha ennek felét, amelyet az öböl menti arab országok adtak, Irak vezetése „ajándékként” kezeli. Ez a tény, valamint az, hogy ma egymillió fegyverben álló katonája van, továbbá az óriási bürokrataréteg óriási összeggel terheli az állam- háztartást (igaz, a kis Kuvait nemzeti összterméke „mindössze” 20 milliárd dollár; de Kuvait külföldi befektetései elérik a 100 milliárdot, külföldön őrzött valutatartalékai pedig 80 milliárdot). Fiatal lakosság A takritiek két évtizedes uralma mindenesetre óriási építkezésekkel, a gazdaság nagyarányú fejlesztésével írta be nevét Irak legújabb történetébe. És egymillió halottal. Az utóbbi másfél évtizedben a csaknem négyszeresére növekvő, egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék nem ázsiai fejlődési ütemet és fejlettségi szintet mutat. S mindezt úgy érték el, hogy a lakosság nagyon fiatal. A lakosság — Irán elleni csaknem évtizedes háború óriási vérvesztesége ellenére — az 1980-as években 4 millió fővel gyarapodott, (ami egyúttal azt is jelenti: még tovább fiatalodott). Ennek a 16 millió főnek a 79%-a arab, 16%-a kurd, a többi fele-fele arányban perzsa és türkmén (az 1968-as alkotmány ki is mondja: az iraki nép két nemzetiségből, az arabból és a kurdból áll). A síiták aránya 55%, a szunnitáké 43%, a keresztényeké valamivel 2% felett (Kuvaitban a nagyarányú bevándorlások előtt kb. hasonló volt a síita—szunnita arány, ma azonban 30—70%, döntően a polgárjogot szerzett, zömében szunnita palesztinok megtelepedése következtében). 1 millió katona Az ország legfőbb irányítótestülete a Forradalmi Parancsnoki Tanács, amelynek elnöke Szaddam Husszein. A 250 tagú nemzetgyűlés 73%-a az uralkodó Baath Párt (pontosabban: annak iraki szárnyának a) tagja az 1984-es választások óta. Az érvényben levő 1968-as baat- hista alkotmány szerint „az ország gazdasági-társadalmi orientációja: szocialista”. Nyilván ennek a rendszernek a védelmében kell az 1 millió katona, az 5500 páncélos, a 3000 löveg (az ismeretlen létszámú nagy- és közepes hatótávolságú föld-föld rakéta), a 513 harci repülőgép és a 160 harci helikopter (ehhez viszonyítva nagyságrendileg kevesebb a 20 000 kuvaiti zsoldos, a 275 tank, a60 löveg, a36 harci repülő és a 18 helikopter). Mindannak ellenére, hogy — mint az agresszió okaként Irakban megfogalmazták — Kuvait 1980 óta lopta az olajat, Irak nem panaszkodhat az olajból származó bevételekre: ez 1988- ban 12 milliárd dollár volt, 1989- ben pedig 15 milliárd (igaz, ekkor a polgári rendeltetésű import 11 milliárd, az adósságtörlesztés 3 milliárd dollár volt, és fegyvert 5 milliárdért vásárolt 1989-ben, úgymond, a háború befejezése után). Áz óriási olajbevételek harmadának fegyverre fordítása — és egyéb, nyíltan az agresszióra utaló események — nem hívhatták volna fel a világ felelős és potens politikusainak figyelmét Irak szándékaira? A tény: nem hívták fel. Sevardnadze külügyminiszter az agresszió másnapján így nyilatkozott: ,,Valóban nem gondoltam volna, hogy Irak ilyen akciót indít egy olyan védtelen ország ellen, mint Kuvait, amely nem fenyeget senkit. ’’Pedig a világnak jobban kellett volna figyelnie Szaddam Husszein politikájára, és nemcsak azért, mert hatalomra jutása után szinte azonnal agresz- sziót követett el (ezzel a történelem második nagy olajárrobbanását idézve elő: 20 dollárral emelkedett az olaj barrelenkénti ára; míg az első esetben, 1973 végén „mindössze” 9 dollárral; hogy az 1990. júliusi 20 $ körüli olajár „robban-e” Husz- szein jóvoltából, nem tudjuk, de tény: augusztus 6-án New York-ban 28 $ volt a barrelenkénti ár). Egyértelműen az agresszió irányába mutattak már negyed évvel korábban az iraki megnyilatkozások. 1990. május 3-án T arik Aziz külügyminiszter egyes OPEC-országok túltermeléséről beszélt (az OPEC Iraknak napi 3,3 millió barreles kvótát állapított meg 1990- re, Kuvaitnak 1,5 milliósat). Július 12-én,.. a dzsiddai tanácskozáson az Öböl 3 legjelentősebb országa (Irán, Irak, Szaúd-Arábia) közösen (!) lépett fel az olajtermelési fegyelem betartása érdekében. Július 17-én már Husszein elnök vádol néhány Öböl-menti arab vezetőt Amerika-barát magatartással és az olaj árcsökkentésére irányuló politikája miatt. („Mindenható Allah, Te légy a tanúja: figyelmeztettük őket!”) S akinek ez nem volt elég, azokat a hivatalos iraki hírügynökség meggyőzhette volna: emlékeztetett ugyanis Husszein elnök bagdadi arab csúcsértekezleten mondott szavaira: „háborúk törhetnek ki gazdasági okok miatt”. S valóban, 18-án az iraki kormány üzenetet intéz az Arab Ligához, hogy Kuvait 1980 óta lopja az iraki olajat (amiért 2,4 milliárd dollárt kér). Miután Kuvait kormánya elutasítja az iraki vádakat, július 21-én Bagdad nemcsak az arab szempontokról való lemondással vádolja meg a kuvaiti vezetést, hanem azzal is, hogy Kuvait — ENSZ- hez fordulásával — intervenciót szervez Irak ellen. És másnap már engedetlenségre hívja fel Kuvait állampolgáraiat. Talán csak Mubarak elnök veszi komolyan az iraki kormányt és Szaddan Husszeint: július 24- én Bagdadba és Kuvaitba megy, hogy a két ország vezetőit találkozásra bírja (Husszein király is megjárja Mubarak útját, nem több eredménnyel). De nem reagált az Öböl-menti Együttműködési Tanács (Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Omán) sem, jóllehet a Karta kimondja: ha egyik tagot támadás éri, a többi köteles védelmére sietni. Igaz, támadás nem volt. De nem lett volna figyelmen kívül hagyható az iraki miniszterelnök-helyettes nyilatkozata, amely július elején hangzott el: a Kuvaittal való határkonfliktusban Irak csak saját, Öböl felőli biztonságát akarja megnövelni, nem pedig területét gyarapítani. Vagyis azt mondhatjuk: a júliusi események azt mutatták az iraki vezetésnek: büntetés nélkül cselekedhet. De a múlt is szolgálhatott volna tanítómesterül: miután 1961 júniusában kikiáltották Kuvait függetlenségét, Kasszem elnök Kuvait nyílt anexiójára szólított fel, mondván: a kis ország mindig is a Bászra provincia része volt (Kasszem ambícióit csak a brit csapatok partraszállása mérsékelte). Az iraki kormány csak 1963 szeptemberében ismerte el Kuvait függetlenségét, az első baathista kormány idején. így következett el 1990. augusztus 1. Elsejéről másodikéra virradó éjszaka a korábban a határra felsorakozott iraki haderő lerohanta Kuvatitot (800 halott). Szaddam Husszeinnek nem volt elég az agresszió, Kuvait bekebelezése. Szent háborút hirdetett. Az iszlám vallása 6. pillérének is mondott szent háborúnak annyi köze van az iszlámhoz, mint a „Szeresd felebarátodat!” keresztény parancsolatnak az inkvizícióhoz. Ennek a 6. pillérnek az elnevezése: dzsihád, melynek jelentése szó szerint nem „szent háború”, még csak nem is háború, azt jelenti: harc, küzdelem, erőfeszítés, de nem katonai, nem fegyveres értelemben. A dzsihád egyéni és kollektív harcot, küzdelmet, erőfeszítést jelent az ember előrehaladásáért és a társadalmi igazságosságért. Az iszlámban egyáltalán nincs szó „szent háborúról”, hanem csak az „isten útján teendő erőfeszítésekről”, hiszen az egész muzulmán jogot az az elv uralja, hogy törvényes háború csak a védekező: „Harcoljatok Allah ügyéért azokkal, akik veletek harcolnak, de ne kezdjétek Ti a harcot. Allah nem szereti az elsőként támadókat”. Ezt a szúrát, úgy látszik, Szaddam Husszein nem ismeri. Az Első takritinek a 11 éve után a Másod/ktakriti 11 éve most jár le. De jön-e egy Harmadik? Az iraki vezetésnek tudnia kell, hogy az ellenfél most nem egyetlen ország, hanem — remélhetőleg—a nemzetek közössége. Ez utóbbinak pedig nem szabad elfelejtenie: a Bászrai Provincia része nemcsak al-Kuvait volt, hanem al- Hasza is. (Vége) Benke József A bosznia-hercegovinai Tuzla város Kreka nevű barnaszénbányajá- ban augusztus 26-án gázrobbanás történt. A szerencsétlenségnek eddig 75 halálos áldozata van, de csekély a remény, hogy sikerül fölhozni a lent rekedt további 180 bányászt. A Külügyminisztérium közleménye Ideiglenesen bezárt hazánk kuvaiti képviselete
