Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-27 / 105. szám

1990. augusztus 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 7 Debrecenbe került a Balaton-kupa CSELGÁNCS A cselgáncsot, mint a leghű­ségesebb sportágat tartják nyil­ván a fonyódi sportközpontban. Joggal. 1980. augusztus 20-án a judo magyar reprezentánsai az I. Balaton-kupa nemzetközi cselgáncsverseny keretében avatták föl az akkor elkészült fonyódi sportcsarnokot. Azóta így augusztus második felében minden esztendőben visszatér­nek ide a cselgáncsozók, akik most szombaton immár tized­szer vívták csatáikat a Balaton- kupáért. Tizenkét egyesület nyolcvan­öt férfi judósa lépett a sportcsar­nok három tatamijára, hogy bi­zonyítsa, a felkészülés jelen­legi időszakában ki meddig jutott el formájában. Ezt egyébként Kovács Gábor, a cselgáncsozók szövetségi ka­pitánya is árgus szemekkel fi­gyelte, minthogy a válogatott­ban kiszemeltek közül igazá­ban csak Váradt és Hajtós Ber­talan maradt — igazoltan — távol. A X. Balaton-kupa Hajtós nél­kül is amolyan jó „hajtós" ver­senyt hozott. Persze az őszi nemzetközi feladatok előtt ért­hetően a legtöbben még nin­csenek csúcsformában — az erőnlét meg a technika terén ez érződött is. A válogatottak közül Csák, Sárkány, Pusztai (aki Zsoldost is legyőzte), s a töb­biek is biztatóan versenyeztek. A Flomániából Debrecenbe került Szabó Ferenc — ha ál­lampolgársága rendeződik—is erőssége lehet a válogatottnak. — fejezte be mondandóját Ko­vács Gábor szövetségi kapi­tány. A szakvezető szavai azt bizonyítják, hogy az idei Bala- ton-kupán ha kevés is volt pél­dául az ipponnal elért győze­lem, azért jól betöltötte a szere­pét. A fény mellett azonban az árnyékról is szólni kell. Az idén mindössze három osztrák ver­senyző biztosította a kupa nem­zetközi jellegét, de még inkább, hogy a mostani fonyódi küzdel­mekben egyetlen somogyi ver­senyzővel sem találkoztunk. Békéscsabának meg Debre­cennek — úgy fest, nem volt messze Fonyód — a Kaposvári Dózsának azonban igen... Ez utóbbi mutatja, hogy hányadán is áll házunk táján a cselgáncs. Egyébként a kupára új név került, a Debreceni Dózsa — megelőzve a sokszoros győz­tes Bp. Honvédőt — vihette haza a serleget. Eredmények: 60 kg (13 induló): 1. Martono- si (osztrák), 2. Sárkány (KSC), 3. Nyeste (MVSC) és Horváth Z. (Ú. Dózsa). 65 kg (10): 1. Bodnár (Debre­cen), 2. Hübéresi (Ú. Dózsa), 3. Nahoczki (Szeged) és Németh (Debrecen). 71 kg (17): 1. Deák (KSC), 2. Földvári (Ú. Dózsa), 3. Nagy (Bp. Honvéd) és Csák (Ú. Dó­zsa). 78 kg (16): 1. Pusztai (MVSC), 2. Papp (Bp. Sparta­cus), 3. Zsoldos (KSC) és Csonka (Debrecen). 86 kg (15): 1. Szabó (Debre­cen), 2. Polint (Debrecen), 3. Tóth A. (Ú. Dózsa) és Ságy (Bp. Honvéd). 95 kg (9): 1. Havasi (Bp.Honvéd), 2. Farkas (Ajka), 3. Balogi (MVSC) és Bay (Debrecen). + 95 kg (5): 1. Csősz (Debre­cen), 2. Csorna (MVSC), 3. Szi­getvári (PVSK). Csapatverseny: 1. Debreceni Dózsa 29 pont, 2. Ú. Dózsa 20, 3. Miskolci VSC18. SÁRKÁNYREPÜLÉS Látványos gépek — ügyes pilóták VÉGET ÉRT A VB DUNAKESZIBEN Színek kavalkádja és gép­csodák. Némelyik a repülés ős­korát idézi. Emberek sokasága utazott a hét végén Dunakeszi­re, hogy megcsodálja a nem mindennapi látványt és a sár­kányrepülő pilóták ügyességét. Egy-egy gépet embergyűrű vesz körül: méregetik, csodál­ják a törékeny kis szerkezetet. Vasárnap délelőtt a díjkiosz­tóval ért véget a 3. motoros sár­kányrepülő világbajnokság. Az egy hétig tartó verseny rendkí­vüli látványosságával hívta fel magára az odalátogató nézők figyelmét. Az egy és két üléses könnyű osztályú gépek pilótái 14 országból — többek között Dél-Afrikából, Japánból, Brazí­liából, Spanyolországból, Fran­ciaországból és Angliából — jöttekel Dunakeszire. A magyar sárkányrepülősök közül 16-an neveztek a vb-re. A verseny befejezését követően Kéri Sándort, a ma­gyar csapat vezetőjét kértem rövid beszélgetésre. — Amikor magyar verseny­zőkkel beszélgettem, ők azt tet­ték szóvá, hogy ez a vb az an­goloknak és a franciáknak lett megrendezve. Tehát'Olyan fel­adatokat jelöltek ki a rendezők, amelyek az ő gépeiknek kedve­zett. Hogyan vélekedik ön er­ről? — Nem értek egyet ezzel a megjegyzéssel, bár tudom, hogy miből táplálkozik. A ma­gyar csapat tagjai közül sokan elkeseredtek attól a nagy tech­nikai különbségtől, amit itt ta­pasztaltak. A magyar sárká­nyok — akárcsak a cseh, a len­gyel vagy a szovjet gépek — gyengébbek, mint az olaszoké vagy az angoloké. A különbség a szárny alapanyagában, a gépek aerodinamikai szerkeze­tében mutatható ki. De ezen a világbajnokságon is a mércét, a feladatokat a nemzetközi szint­nek megfelelően kellett megha­tároznunk. Akárhol is rendezik ezt a versenyt, hasonló nehéz­ségű feladatokat kapnak min­denhol a pilóták. Az igaz vi­szont, hogy mindez a modern gépeknek kedvez. — Milyen akadályokat kellett legyűrniük a versenyzőknek? — Legkevesebb 12 sikere­sen megoldott feladatot kellett teljesíteni egy-egy pilótának, hogy versenyben maradjon. Navigációs, sebességi és gaz­daságossági szempontokat vett figyelembe a nemzetközi zsűri. A száz fős stábból hár­man géphiba miatt estek ki, egy sárkány összetört, egynek pe­dig a szárnya rongálódott meg. Ennyi „hiba” elfogadhatónak minősül ilyen sok versenyző között. — Most, hogy már túl va­gyunk a világbajnokságon, Sárkányrepülök rajt előtt megfelelőnek érzi-e a szerve­zők munkáját? — Úgy érzem, mindent meg­tettek, amit csak lehetett. Itt a helyszínen sok ember irányítot­ta a versenyt. Ez volt az eddigi legnagyobb hazai rendezvény ebben a kategóriában. Somogy megyéből négy piló­ta vett részt a vb-n. Szabados Zoltán és Princz József, a ka- posújlaki klub versenyzői pá­rosban a 11. Mórocz Géza és Mauthner Vince, a KSZE spor­tolói szintén párosban a 19. he­lyezést érték el. — A legelső napon megbot­lottam és olyan szerencsétlenül estem, hogy elrepedt a karom. Féltem attól, hogy begipszelt kézzel nem vehetek részt a ver­senyen, ezért még orvoshoz sem mentem el — mondta Princz József az utolsó ver­senyszám után, majd így foly­tatta: — Első tíz közé jutást tűztük ki célul, de látván az itt szereplő szuper gépeket, ennek az ered­ménynek is nagyon örülünk. A világbajnokságon hat baj­nokot avattak: négy francia, il­letve egy-egy angol és német pilóta állhatott a dobogó legma­gasabb fokára. A legidősebb versenyzőnek járó különdíjat a 72 éves Mórocz Géza kapta. Hunyadkürti Ilona Sporthírek Lövészet Augusztus 16. és 19. között Mosonmagyaróváron rendez­ték meg az utolsó MHSZ orszá­gos bajnokságot a futó cél és skeet versenyszámokban. A bajnokságon a Somogyi Erdész Lövészklub sportolói is részt vettek, s több számban is a dobogóra állhatták. Eredmények: Skeetlövő-bajnokság. Ifjúsá­giak: 1. Pete Géza 100/78 talá­lattal (edző: Horváth Tibor). Ju­niorok: ...3. Hampuk Tamás 200/162, ...5. Zsalakó László 200/135. Felnőttek: ...9. Hor­váth Tibor 200/166. Futócéllövő-bajnokság: A so­mogyi futócéllövők közül Ko­vács László szerepelt a legjob­ban: az ifjúsági 40 vegyes lö­vészversenyben 347 körrel a 8. helyen végzett, s teljesítette az „aranykoszorús" minősítési szintet. Kispályás labdarúgás „Augusztus 20-a Kupa" né­ven kispályás labdarúgótornát rendeztek Marcaliban, amelyen az első helyet az Eldorádó csa­pata szerezte meg. A további sorrend: 2. Öregfiúk, 3. Peda­gógus, 4. Mechanika. A torna legjobb kapusának Vincze Lászlót (Eldorádó), míg a leg­jobb mezőnyjátékosnak Böle Lászlót (Pedagógus) választot­ták meg. A gólkirály Guricza Zoltán (Oregfiúk) lett. I. Express-rali Start Földvárról Tegnap Balatonföldvárról startolt az I. Express-rali 64 fős mezőnye. A párosoknak 254 kilométert és 11 gyorsasági szakaszt kellett megtenniük. A rekkenő hőségben a Pál, Csepela páros mérte fel a leg­jobban a Lada erejét, s meggyő­ző fölénnyel nyert a Hostnik, Schultz kettős előtt. Az abszolút sorrend: 1. Pál. Csepela (XIII. kér. MHSZ, Lada) 54:48 p 2. Hostnik, Schultz (Cross Honvéd, Peugeot) 55:36 3. Dibusz, Bertalan (Invenex, Lada) 56:43. MAI MŰSOR * Kaposvár, Szivárvány 5,7 és 9: TO­TAL RECALL (mb, am, 16) Apolló 16: BASEBALL BIKÁK (mb, am) f8: ER­KÖLCSTELEN MESÉK (fr, 18) Mozimú­zeum f6: MARSLAKÓ A MOSTOHÁM (mb, am) Cserénfa, autósmozi 9: Nl- CSAK, KI BESZÉL (mb, am) Barcs 8: MICSODA NÖ (mb, am) Marcali 7: A NAGY KÉKSÉG (mb, fr-am) Nagya­tád 5, f8: TREMORS-AHOVÁ LÉPEK, SZÖRNY TEREM (mb, am) Televízió Budapest Tv 1 8.20: Tévétorna. 8.25: A hét. 9.25: Delta. 9.50: Képújság. 9.55: Parlamenti Napló. 17.50: Katolikus krónika. 18.00: Kalendárium, 1990. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.30: Híradó 20.05: Magyar évszázadok. 20.30: Uj Hullám­gála. 21.35: Deven ajtaja. Tv-film. 22.05: Huszadik századi portrék. 23.05: Híradó 3. Budapest Tv 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Mozaik. 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Kurtizánok tündöklése és nyomo­rúsága. 19.56: Tv2. 20.00: Körzeti tévé­stúdiók műsora. 20.55: Tv2. 21.00: Híra­dó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Telesport. Kb. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 14.05: Varázsdoboz. 14.20: Tarzan és a párducnő. 15.30: Bábjáték. 16.00: A Földről a Holdra. 16.55: Minihírek. 17.05: Vakáció. 17.55: Gulliver utazásai. 18.00: Szünidő. 18.30: Knight Rider. 19.22: Ak­tuális tudnivalók. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 21.05: Szakácsművészet. 21.15: Magnum. 22.10: Teorema. Olasz film. 23.50: Mannix. 0.35: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: Borkészítők. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Három hölgy. 19.00: Egy tar­tomány ma. 19.30: Híradó 20.00: Kultu­rális magazin. 20.15: A lóverseny világa. 21.00: Újdonságok a moziban. 21.08: Szakácsmüvészet. 21.15: Schilling. 22.00: Híradó. 22.25: Álcázás. 23.10: Éjszakai stúdió. Jugoszláv Tv 1 10.00: Nyelvlecke. 10.30: Rajzfilm. 11.00: Hírek. 11.05: Aktuális program. 12.35: Képek, hangok. 16.30: Magyar híradó. 17.30: Tv-napló. 18.20: Ki tud többet? 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.05: Ősbemutató. 21.00: Kitekintés. 21.50: Tv-napló. 22.25: Turistahírek. 22.30: Andante. 0.15: Hírek. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tv-napló. 20.00: Zene-zene- zene. 20.45: Hírek. 21.00: A nap filmje. 23.00: Álom, álom. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 10.00: URH-n Országgyűlés. 10.30: Ba­laton rádió. 11.10: Hagyományápolók. 11.32: A 22-es csapdája. 12.00: Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ötágú síp. 14.35: Holnap közvetít­jük.. 14.50: Filmzene. 15.05: Kóruspó­dium. 15.30: Fúvósátiratok. 16.00: Délu­táni krónika. 16.15: ,,Ég szülte földet, föld szülte fáját..." 17.05: Eco-mix. 17.30: Boross Lajos népi nezekara játszik. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallot­tuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.40: Pászti Miklós féld.: Bakonyi lakodalmas dalok. 19.50: Gong. 20.05: Vér és olaj. 21.04: Kié a mikrofon? 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Iskolagazda­ság. 23.05: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. 0.15— 4.20: Szórakoztató zene... PETÖFf RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Kölyökrádió. 8.40: Ország-város- híres ember. 8.55: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.35: Egy gyékényen. 11.00: Hí­rek. 11.30: Karcol a toll. 11.50: Otthon és a kertben. 12.00. Örökségünk. 13.00: Hírek. 14.00: Kívánságműsor. 17.00— 21.00: RádióMa. 21.03: Népdalest. 22.00: Hatvan éve született Galgóczi Erzsébet. 23.00: Hírek, sporthíradó. 23.10: Osztrák—magyar est a Budapest Kongresszusi Központban. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Zeneka­ri muzsika. 10.12: A hét zenemüve. 10.42: Hajdú Gábor orgonahangverse­nye. 12.00: Hírek. 12.05: Márta. 13.00: Kilátó. 13.45: Éneklő ifjúság. 13.55: Ze­nei Tükör. 14.24: Hangszerszólók. 14.42: Az Európa Kamarazenekar hang­versenye. 16.05: Nagy siker volt! 17.30: Új kompaktlemezeinkből. 18.00: Zene­kari muzsika. 19.00: Hírek. 19.05: Por favor. 19.20: Catch the Words 19.35: Cavalli: Ormindo. 21.40: Yves Nat zon­gorázik. 22.48: Fúvószerie. 23.04: Bom­ba a hűtőszekrényben. 23.30: A hét ze­neműve. 24.00: Hirek. PÉCSI RÁDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nemze­tiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió háromnyel­vű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05— 19.35: Német nemzetiségi műsor. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 7.00: D. J. Kat show. 9.30: Eurobic. 10.00: Könnyüatlétika. 11.30: Kaland. 13.30: Ausztrál labdarúgás. 14.30: Kenu- vb. 16.00: Könnyüatlétika. 19.00: Euro- sport-hírek. 20.00: Könnyűatlétika. 21.00: Sportdokumentumok. 22.00: Ökölvívás. 23.00: Motorkerékpár-vb. 24.00: Kenu-vb. 1.30: Eurosport-hírek. 2.30: Műsorzárás. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Egyveleg. 21.00: Holly­wood. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Turisztikai magazin. 22.45: A fényképe­zés világa. 23.15: Egyveleg. 23.45: Euró­pai slágerlista. 0.15: Nemzetközi hírek. 1.30: Időlánc. PRO 7 6.25: Stan és Pan. 6.50: A csavargó. 7.15: Ingyencirkusz. 7.40: Kum Kum. 8.00: A négyöklű trió. 8.50: Bret Mave­rick. 9.40: A Shiloh-tánya. 10.40: Harry O. 11.25: Adderly. 12.15: Barney Miller 12.40: Szabadság a papával. 14.10: A Shiloh-tanya. 15.20: Kum Kum. 15.40: A jövő kapitánya. 16.05: Acsavargó. 16.30: Ingyencirkusz. 16.55: Randall és Hoo- kirk. 17.50: Hírek. 18.00: Doc Elliot. 18.50: Adderly 19.45: Proszit! 20.10: Légiók lázadása. 21.40: Isten hozott Viet- nambam. 22.40: Én, Pierre Riviere, aki megöltem anyámat, húgomat és öcsé­met. 0.45: Szórakoztató műsor. 1.10: San Francisco utcáin. 2.00: Kétszemé­lyes pókerparti. 3.40 Bret Maverick. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Carson és Carson. 9.50: Teletipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Velencei románc. 12.15: Szerencseke­rék. 13.00: Telebörze. 14.00: Carson és Carson. 14.50: Teletipp. 15.00: Szom­szédok. 15.25: Teleüzlet. 15.35: Daniel Boone. 16.25: Teletipp. 16.35: Tenisz. 19.40: Híradó. 20.00:, Szerencsekerék. 21.00: Tenisz. 23.10: Újdonságok és tör­ténetek. 23.55: Sport. RTL Plus 6 05: Az apám egy földönkívüli 6.30: Halló Európa, jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Sprtngfield-szto- ri . 10 .05: Gazdag és szép. 10 35 Telebu­tik. 11.00: Őrölt idők. 11.50: Játssz ve­lünk! 12.00: Forró nyeremény 12.30: Klasszikusok délidében 13 00 Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: Őrült idő 16.00: Tammy. 16.30: Időutazók. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk' 18.00: Ketten egy ötlettel. 18.45: Híradó. 19.10: Georgetown anyahajó. 20.00 Légifar­kas. 21.00: Az időgém. 22.50 Kulturális magazin 23.20: Playbo1 aie Night. 0.1 n- Birkózás. 0.50: Légin kas 1.35: Teoiöqusok találkozója. Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett élettársam, édesapánk, MAGOLA ANDRÁS Kaposvár, Szondi u. 22. sz. alatti la­kos 67 éves korában hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése augusz­tus 30-án, 13.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló család Meiy fájdalommal tudatni* irog/ ROZINA JÓZSE" Kaposvár, Egyenesi u. 35 s. aarti lakos augusztus 8-án, életenex 36. évében, csendesen elhunyt Ham- vasztás utáni búcsúztatása augusz­tus 30-án, 15.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló család A Boglárlelle és Vidéke ÁFÉSZ (Boglárlelle, Dózsa Gy. út 55.) bérleti ÜZEMELTETÉSRE FELKÍNÁLJA a gamási 39. sz. italboltját IV. o. 1990. október 1. napjától kezdődő meghatározott időre. A tárgyalás Időpontja: 1990. szeptember 20. délelőtt 9 óra. A tárgyalás helye: ÁFÉSZ központi iroda tárgyalóterme Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 55. Előzetes tájékoztatás dr. Szabó Zoltán főkönyvelőnél. (111739)

Next

/
Thumbnails
Contents