Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-23 / 102. szám
1990. augusztus 23., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 Vezéráldozatok Falusi turizmus — avagy: kell-e nekünk Kánaán? Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb kérdése volt, hogy az új kormány megegyezik-e a vállalati menedzsmenttel vagy megütközik velük. A kérdés a gazdaság egyik kulcskérdése. Részint azért, mert kétségkívül még mindig vannak a vállalatok élén a piacgazdaság követelményeinek megfelelni nem tudó vezetők. Részben azért, mert a vállalati szerkezetből adódóan igen erős vállalati lobby érdekérvényesítési képességéről számos tapasztalatunk van: ezen érdekcsoportok nem egyszer torpedóztak meg a progresszív kormányzati szándékokat, s tennék ezt nyilvánvalóan a jövőben is. De a gazdasági szempontok mellett vannak politikáik is. Az emberek igen nagy része ugyanis egyelőre nem érzi a rendszerváltást, s annak lényegét sokan éppen abban keresik, hogy a saját környezetükben mi lesz a vezetők sorsa. A menedzsment sorsán így az is lemérhető, mire vállalkozik a kormány. Enged-e a nem egy esetben damagógiá- val is terhes nyomásnak, s „leváltja” a vállalati vezetést, vagy a gazdasági racionalitást szem előtt tartva elindul egy olyan úton, amely egy ésszerűbb vállalati szerkezetet, s a vállalatok élén a szaktudásuk alapján kiválogatott vezetőket eredményez, függetlenül azok pártállami múltjától. A kérdés a legutóbbi napokban nyilvánosságot kapott intézkedések nyomán eldőlni látszik. Bár a nyilatkozatok nem győzik hangsúlyozni, hogy egyetlen mérce lesz a szaktudás, a vállalati tanácsok majd az igazgatók újjáválasztásának módjáról született rendelkezés ezt korántsem garantálja. Sőt, a szeptember 15-ig lebonyolítandó választások több szempontból problematikusak. A piac minősítsen, ne a politika Problematikus már a vállalati tanácsok összetétele is. Hiába vannak ott ugyanis a dolgozók képviselői, ha továbbra is részt vesznek a vállalati tanácsban a kinevezett tagok, s rajtuk kívül ott lesz az államigazgatás képviselője is, aki a kormány szempontjait érvényesíti majd. Arról tehát ilyen arányok mellett nincs szó, hogy valóban demokratikusan, a dolgozók véleményére támaszkodva válaszszák meg — erősítsék meg vagy váltsák le — a vállalatok vezetőit. Ahhoz ugyanis legalább még egy dolog kellene: elegendő idő a felkészülésre. Csakhogy tart még a meleg, a dolgozók jó része szabadságon van. S mire mindenki együtt lesz, felelős, alapos felkészülésre már csak egy-két hét marad. Kétséges, mire elég ennyi idő. Igencsak problematikus az is, hogy a vállalati tanács- és az igazgatóválasztások időben egybeesnek a helyhatósági választásokkal. Ilyenformán pedig aligha kerülhető el, hogy a kétféle kampány egybemosódjon, s hogy így a vállalati élet pártharcok színterévé váljon. Ilyenformán viszont úgy tetszik, a szakmai szempontoknak nem igazán marad helyük a vezetők kiválasztásában: arra éppúgy politikai szempontok alapjan kerül sor, mint hajdan a pártállamban. Ha nem is adunk hitelt azoknak a, pletykáknak, amelyek szerint egyes pártok vezérigazgatói posztokat ígérgetnek híveiknek, attól a gyakran megfogalmazott követelménytől, hogy a piac minősítse a menedzsmentet, ne pedig a politika, úgy látszik, egyre távolabb kerülünk. Változatlan gazdaságszerkezet Holott az elmúlt évek óvatos lépései a piacgazdaság irányába egyebek között azzal az igen kedvező tapasztalattal is járt, hogy a piac jó hatással van a vezetésre. Egyrészt az elmúlt évtizedben, már csak az igazi nagy iparbárók egy részének kiöregedésével is megindult egy erőtejjes átalakulás a vállalati vezetők körében. A párttagkönyvért vezető állást kapott igazgatók helyett jól képzett, s mindinkább alkalmazkodni, a piaci viszonyok között is gazdálkodni képes emberek kerültek sok helyen az első számú vezető helyére. S a vállalati átalakulások során is folytatódott ez a szelekció—ha a pártállami vezetők egy része valóban át is mentette magát, a stafétabotot egy újabb nemzedék vette át, akiknek kisöprése aligha használna. Ésszerűbb lenne tehát továbbra is a piacra bízni elsősorban a vezetők megméretését— ehhez azonban azt kellene vállalni, hogy a kormány erőteljesebb lépéseket tesz a piacgazdaság irányába. Egyelőre azonban nem ez, hanem ennek éppen fordítottja érzékelhető: az elmúlt időszak számos intézkedése a centralizációt erősíti. Egyelőre nem indult meg a vállalatok privatizálása, nem történtek határozott lépések gazdaságtalan, fizetőképtelen vállalatok felszámolására—a nyilvánosságra hozott listán például igazi nagy hal nincs, hanem főleg középvállalatok vannak — nem kezdődött meg a merev nagyvállalati szerkezet szétbontása. Mindebből viszont az következik, hogy a gazdaságot nehezítő nagyvállalati szerkezet lényegében nem változik, csak az abban szerepet játszó személyek változtatására vannak meg a lehetőségek, s arra is elsődlegesen politikai, nem pedig gazdasági, piaci szempontok alapján. Végső soron tehát a vezetőcserék nem a gazdasági hatékonyságot javító lépésként, hanem elsősorban közérzetjavító politikai intézkedésként fognak megvalósulni. Aminek azonban túlságosan nagy az ára. Kozma Judit Még nagy a gyerekcipő is KATALÓGUS MÁR VAN, DE EZ MÉG KEVÉS Nemrég ország-világ együtt örvendezhetett, amikor a tv-híradóban közhírré tétetett: irodát nyitott a fővárosban a Falusi Vendéglátók Országos Szövetsége. Megtudtuk, hogy létezik egy katalógus is, amelyben fényképpel illusztrálva felsorolják azokat a helyeket, ahol szíves vendéglátással várják a falusi romantikára éhes hazai és külföldi vendégeket. Mielőtt a fent említett irodától megtudhattam volna, hocjy s mint vagyunk ezzel a kérdéssel Somogybán, hosszas, már-már reménytelennek látszó telefonálásba kezdtem, míg végül sikerült kinyomozni a keresett számot. (Mivel úgy vélem, másokat is érdekelhet, itt adjuk közre: a szövetségtől a 06(1)112-5916-os számon kaphatnak választ kérdéseikre). A vonal túlsó végén a hölgy kedves és készséges volt. Megtudtam, hogy a múlt évben alakult a falusi turizmust felkarolni és összefogni hivatott szervezetnek 414 cím áll pillanatnyilag a rendelkezésére. Somogy megyéből hét jelentkező akadt. Nem sok, de jelez már valamit... Elveszett illúziók Abban a bizonyos címjegyzékben három igaliház is szerepel. Kettőt nem laknak, a harmadikban nincs otthon senki, de a német nyelvű—kiadó szobát hirdető — kiírás zavarba ejt: nem így képzeltem el a falusi vendégvárást. Ennek olyan balatoni „hangulatlansága” van. Az volt az érzésem, hogy itt nem rám, a csöndre, baráti beszélgetésekre, közös — a városban meg nem adatott—munkára és ízletes házikosztra vágyó, szerény pénztárcájú turistára várnak. Bárcsak megcáfolhatott volna valaki a háziak közül! Az igali községi közös tanács vb-titkára, Gadár Ferencné kötve hiszi, hogy itt a faluban találnám meg, amit keresek: — A fürdő miatt nem tudom elképzelni, hogy az ön által említett idillt megtalálja itt—mondja. — Látom, nem egészen érti, mit is akarok ezzel az egész falusi turizmussal: — Nézze, én azt látom, hogy itt az emberek a legkevesebb ráfordítással lehetőlep minél több pénzhez szeretnének jutni. Sokan vannak itt olyanok, akik csak a fürdő miatt vettek vagy építettek házat. Van, aki csak dolgozni jár ide, pihenni soha. Ezután már csak kevés szp esik arról, amiért jöttünk, de szóba kerül sok egyéb: hogy a fürdő évek óta nem fejlődik, s emiatt Igái jövője is bizonytalan. Nem tudni, valóban megépül-e a régóta tervezett gyógyszálló, s hogy az ördög öreganyjával is szövetkeznének, csakhogy több munkalehetőséget, köny- nyebb életet tudjanak biztosítani az itt lakóknak. Végére érve mondandójának ő kérdez: — Azt szeretném tudni, milyen lehetőségei vannak itt a falusi turizmusnak? Nem tudom, és őszintén szólva: a kisebb gondom is nagyobb ennél. Bár ne így lenne... Tényleg. Mi a csudát is keresünk? Most olyan huszadrangú kérdésnek érzem a falusi turizmus ügyét, hogy kedvem volna visszafordulni. Aztán mégiscsak továbbmegyünk. Andocs- ra, a következő címre. Hátha mégis... Csak a méz édes? Úgy látszik, túlságosan is gyanúsan nézegetjük a lakatlan, zárt kapus portát, mert egy férfi ránk kérdez: mit keresünk? Mielőtt mondanánk, figyelmeztetően tudatja velünk, hogy nem eladó ám a ház. Régóta nem lakják, de a tulajdonosok a szomszéd ház gazdái. — Nem hiszem, hogy itthon lesznek — mondja határozottan —, de addig is menjenek föl a templom mögé. Készülünk a búcsúra. A céllövöldés és a körhintás már befészkelte magát a legjobb helyekre. Jöttünk, láttunk, és lőttünk két mütyürt, de a körhintára már nem mertünk felülni. Egy kicsit még elidőzünk, s mire visszasétálunk, már otthon találjuk a háziakat. Nem is tudják, örüljenek-e nekünk vagy sem. Mentegetőznek, hogy még nincs készen a ház. — Már megvettük a fürdőszoba-berendezést, de elfogyott a pénzünk—mondja az asszony, s invitál, azért csak nézzük meg. Szerinte jó lesz. Szeptembertől már fogadják a vendégeket. A ház a lányuké, de még nem ment férjhez, így üresen áll. Gondolták, addig is megpróbálnak egy kis pénzt csinálni belőle. Felújítani, korszerűsíteni így is, úgy is kellett, olvasták, hogy van ilyen lehetőség, hát jelentkeztek. Keresni még nem kereste fel őket senki a szövetségtől, de ígérték, hogy hamarosan eljönnek. Olyan, aki itt szerette volna tölteni a szabadságát, még nem kopogtatott ajtajukon. —Jobb is így—mondja a férj —, hiszen úgysem tudtuk volna őket elszállásolni. Még nagy ott a felfordulás. Kicsit elkéstünk ezen a nyáron. A ház szép, és hangulatos lesz, ha elkészül. Akad néhány régi parasztbútor is, bár — úgy vettem ki az asszony szavaiból — ezeket mintha nem akarnák megtartani. — Mi ugyan mindketten dolgozunk, de a lányom szívesen foglalkozna a vendégekkel — mondja a feleség, s hozzáfűzi: — Naponta egyszer főzni is tudnék. Ahogy igénylik. A férjem méhekkel foglalkozik, meg itt ez a nagy föld, és állatok is vannak. Lehet horgászni a közelben, nincs messze Igái, meg a Balaton sem. A gazdasági udvar idilli képet mutat. Kacsák totyognak, tyúk- anyó terelgeti a csibéit (még abból a fajtából való, amely maga kotlik a tojásokon), az ólban süldők röfögnek és hízók dagonyáznak. Már éppen meghatódnánk, a férfi azonban nem hagy rá időt. A számlálhatatlan műanyag hordó láttán kicsit visszahőkölünk, de nemcsak attól, hanem amit hallunk, attól is. — Mázsaszám áll itt a méz. Nem kell senkinek sem — legyint keserűen a házigazda. — Ahogy a hízók sem. Kettőt eladnánk belőle, mert mit csináljunk annyival, de a kutya sem jön értük. Nem tudom, mi lesz, de ne csodálkozzon a városi ember, ha nem lesz hús. A mézre pedig megvolt a szerződés, aztán mégiscsak a nyakunkon maradt... Szóval ezért is gondoltuk, hogy megpróbálkozunk ezzel a falusi turizmussal. Még szerencse, hogy csak méhek vannak — gondolom magamban —, mert könnyen lehet, ha még lennénektehenek is, nemcsak méz, a tej itt sava- nyodnaebben ami Kánaánunkban. Úgy érzem, Kánaán-ígéret még a falusi turizmus is. Akar- juk-e igazán, és ilyen áron, az eljövetelét? Nagy Zsóka Fotó: Lang Róbert Képviselő—szabadságon ? Állások és álláskeresők Szűkülnek a lehetőségek Dr. Gaál Antalon nem látszik a fáradtság. Lehet, hogy az a hat nap, melyet Szlovéniában töltött, ebben a felfokozott tempójú világban legalább a dupláját éri? Tény, hogy októbertől augusztusig naponta csak néhány órát aludt: — Hosszú volt a választási kampány, rendkívül zsúfolt a parlamenti program. Hetente általában két-három napot vagyok csak itthon, s persze ezeket sem pihenéssel töltöm. Állatorvosként és képviselőként is felkeresnek. Hívnak a beteg tehénhez és hívnak beszámolókra. Ebből az utolsó mondatból adódik a következő kérdés: — Doktor úr, nem okoz az önnek furcsa kettősséget, hogy egyik nap a parlamentben, másik nap az istállóban van a munkahelye? — Több, mint két évtizede vagyok állatorvos, számomra természetes közeg az istálló. A kettő egyébként szorosan kötődik egymáshoz, hiszen az állat gazdája egyben a választópolgárom is. Első reakciójuk általában az Országgyűlés tevékenységéhez kapcsolódik. Elmondják véleményüket, gyakran hasznosítható tanácsokkal, máskor naiv elképzeléseikkel tisztelnek meg. Dr. Faludy Agnes, a képviselő úr felesége üdítőt tölt, kávét tesz elénk, majd elbúcsúzik tőlünk. Ezek szerint az itthoni együttlét még a szabadság alatt sem biztosított? — A család már nagyon várta a parlamenti szünetet. Úgy képzeltük el, hogy hosszabb időt töltünk Jugoszláviában barátainknál, ám az augusztus 20-i rendezvények miatt előbb haza kellett jönnünk. Kötésén Antall József miniszterelnök úrral együtt vendége voltam a Parasztszövetség által rendezett nagygyűlésnek, és végre alkalmam volt itt is megköszönni a polgárok bizalmát. Másnap Lei- lén vettem részt a Szent István- napi ünnepségen és természetesen megnéztük a bogiári szüret programjait is. Már csak néhány nap, azután ismét kezdődik a munka a parlamentben. Itthon töltöm ezt a rövid időt, hiszen mindkét minőségemben — állatorvosként, képviselőként — is sokan keresnek, s közben még Fonyódon találkozom a helyi választó- polgárokkal. Süli A foglalkoztatásban különböző módon jelentkeztek feszültségek az ország egyes térségeiben. Somogybán az utóbbi két évben az átlagosnál kedvezőbb volt a helyzet. Az idén azonban — kivált a második negyedév során — megyénkben is fokozatosan romlik a kereslet-kínálat aránya, s — ahogy ez várható volt — a gondok elsősorban az elmaradott, hátrányos helyzetű térségekben sokasodnak. A megyei munkaerő-közvetítő irodák egyre élénkebb ügyfélforgalma jelzi a fokozódó elhelyezkedési nehézségeket. A második negyedévben csaknem négyezren tízezernél többször keresték fel az irodákat, vagyis sokuk többször is megfordult ott, megfelelő munkalehetőséget keresve. Az állást keresők csaknem egyhar- mada segédmunkás volt, de például elérte a huszonöt százalékot a szellemi foglalkozású álláskeresők aránya. Az adatok azt mutatják, hogy fokozatosan romlik a megyében az elhelyezkedési esély. Az év elején egy álláskeresőre még 0,8 állás jutott, az év közepére márcsak0,6. Térségenként természetesen eltérő a helyzet. Míg például Marcali körül mindössze 0,2, Tab körül 0,3 álláshely jut egy munkaviszonyban nem állóra, addig Siófok térségében átlagosan két munkahely közül lehet választani. A megyeszékhelyen kívül itt van a legtöbb bejelentett betöltetlen álláshely. A végzettséget tekintve az elhelyezkedésre a legjobb esélye a szakmunkásoknak van — az év közepén a több mint ezer betöltetlen álláshely harminc- nyolc százalékára őket várták. A legnehezebb helyzetben az állás nélküli szellemi foglalkozásúak vannak: a felkínált lehetőségek mindössze kilenc százaléka vonatkozik rájuk.
