Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-23 / 102. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. augusztus 23., csütörtök Szelektív sze telefon helyett (Folytatás az 1. oldalról.) 2000-re el kell érnünk, hogy minden száz lakosra legkevesebb 30 készülék jusson. Ezzel is csak a mai európai átlaghoz érhetnénk el. A szakemberek számításai szerint e cél megvalósításához legkevesebb 450 milliárd forint kell a következő tíz évben. Az első három évben a négy dél-dunántúli megyében főképpen üzleti vállalkozásokba kezd az igazgatóság, hogy a további fejlesztések anyagi feltételeit megteremthessék. Elsősorban a Balaton-parton akarják fejleszteni a hálózatot. Zalában, Keszthely és Nagykanizsa térségében vannak égető gondok, de nem maradhat ki Dunaföld- vár térsége és Mohács környéke sem. A hálózat bővítése azonban nem valósítható meg a kábelrendszerek fejlesztése nélkül. Mit tehetünk addig, amíg nem jön létre fejlett hírközlő rendszer? A Selektrica és a Net-com ebben kíván segíteni. Ha van (lesz?) valakinek egy személyi szelektív hívókészüléke, az akár a színházi előadás közben is jelzést kaphat már most, hogy keresik valahonnan. A kódolt jelekből azt is megtudhatja, hogy ki kereste és mi az üzenet. A Nokia 12 számjegyes öt hívást rögzítő készülékéből már 2500 működik az országban. Ha éppen nincs a zsebünkben a készülék, később is megtudhatjuk, hogy ki keresett bennünket. Egy-egy ilyen készülék áfa nélkül potom 37 ezer forintba kerül. Az egyszeri igénybevételi díja 2500 forint, s havonta 610 forint bérleti díjat kell fizetni utána. Ma még csak az ország egy részén használható, de rövidesen mindenhol vehető a Petőfi adó URH-sávján közvetített információ. Tegnap délelőtt 9 óra 35 perckor ebbe a különleges rendszerbe belépett a pécsi adó is. így Somogybán nemcsak a Balaton-parton, hanem a déli térségben is hagyhatunk üzenetet. Megyeri Ernő, a Magyar Műsorszóró Vállalat fejlesztő- mérnöke elmondta, ha lesz is korszerű magyar telefonhálózat, a személyi hívókra mindig szükség lesz. No meg a korszerű alközpontokra, és telefon- készülékekre is, melyekből ugyancsak többfélét láthattunk Pécsen. Például az angol Britannic cég játékzongorájába vagy játékautójába rejtett telefont, vezeték nélküli készüléket alig négy és fél ezerért, amellyel a lakás bármelyik pontjáról kényelmesen telefonálhatunk. Az üzenetrögzítős készülékekből is tucatnyi érdekességet mutattak be a szakemberek. Ezek ma már nyugodtan használhatók. A távközlési igazgatóság már nem merev cég. Sőt! Monopolhelyzetóről szívesen lemondana, ha végre lenne már új távközlési törvény. Erre még egyelőre várni kell! Utána azonban ... Egyelőre maradjunk a mai valóságnál. Nagy Jenő Dagadó dugóka hetvenesen (Folytatás az 1. oldalról) Fonyódon nyolc rendőrnek jutott az a feladat, hogy jelenlétük visszariassza a „csínytevőket”. Innen nem is jött bejelentés, de Doma János főhadnagy arról tájékoztatott bennünket, hogy Berényben feltörték a Határ csárdát — pénzt, és technikai felszerelést loptak el, 30— 40 ezer forint értékben. Egy német fiatalembernek a szörftartozékait vitték el, s egy gépkocsitulajdonos is pórul járt. Az éj leple alatt megszabadították autóját a magnójától, egy dzsekitől és több tucatnyi kazettától. A zsúfolt hetvenesen egy baleset történt délutánig. A hol- ládi elágazónál két gépkocsi ütközött: két személy súlyosan, kettő könnyebben serült meg... A fonyódi kikötőben óriási volt a forgalom — a legjobb nyári napokra emlékeztetőén. Tehát meg „áll a bál”. Közeledik a tanévkezdés, de a balatoni szezont még nem csengették le. (Czene—Süli) Kérhetnék, de nem kérik... Több éve jogszabályi lehetőség van arra, hogy azok a termelőszövetkezeti tagok, akik földtulajdonnal rendelkeznek a közös gazdaságban, kikérjék a földjüket, vagy annak egy részét; ennek ellenére eddig a tagok néhány százaléka élt csak e lehetőséggel. — A haszonbérleti konstrukció iránt sem nyilvánul meg komoly igény, holott erre is kínálkozik lehetőség — mondotta Zsohár András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára az MTI munkatársának azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a Fölrművelődés- ügyi Minisztérium illetékese részéről hivatalosan is elhangzott a bejelentés: eddig 340 ezer hektárnyi területet igényeltek vissza az állampolgárok. A titkár elmondotta: valóban van értesülésük arról, hogy főként nem termelőszövetkezeti tagok vagy nyugdíjasok részéről mutatkozik érdeklődés a földek iránt, mindenekelőtt azok akarják visszakapni területüket, akik másutt dolgoznak, laknak, vagy éppen már külföldön élnek, ott tartózkodnak. Számukra jelenleg nincs törvényes lehetőség a földek visszavételére, így hát az adatok összesítésének jelenleg túlzott jelentősége nincsen. A törvényt kell majd látni ahhoz, hogy megjelenjenek az igazi igények, például az örökösök vagy az egykori tulajdonosok leszármazottai részéről. Számukra a további lehetőséget a jogszabályok mutatják majd meg. A MOSZ mindenesetre alapvető fontosságúnak tartja, hogy az állampolgári jogegyenlőség alapján rendezzék a kérdést, hiszen a jelenlegi elképzelések szerint a tulajdonreform véghezvitele egyelőre jóformán csak a mezőgazdaság területére szorítkozna, holott az lenne kézenfekvő, hogy a reform minden vagyonra egyaránt legyen egységesen érvényes. A MOS? sürgeti, hogy a földügyeket ne különítsék el a tulajdon más formáitól a reformnál. Azt, hogy a tagok, a tsz-ekben jelenleg dolgozók vagy éppen a nyugdíjasok miért nem élnek a földkivétel lehetőségével, Zsohár András azzal magyarázta, hogy a jelenlegi hitel- és árrendszer, valamint az értékesítési lehetőségek egyáltalán nem kínálnak olyan jövedelmet, biztonságot a földet művelőknek, hogy azok csapatostul keresnék fel a tsz-irodákat, visszaigényelve a területet. A nagyüzemi gazdák véleménye szerint ugyanis a mai közgazdasági viszonyok közepette ugyancsak meggondolandó, hogy érdemes-e befektetni a földek művelésébe, megalapozni egy olyan gazdálkodást, ami nálunk mindenképpen újszerű, és ennélfogva amúgy is pénz- és technikaigényes. (MTI) Az MDF Kaposvári szervezetének álláspontja (Folytatás az 1. oldalról.) — Mi, antidemokratikusnak tartjuk ezt a kilencpárti koalíciót. — mondta Szabados Péter. — Ugyanis nem történik más, mint az, hogy a kaposvári választópolgárok választási lehetőségeit beszűkíti. Mert e szerint létezik a fehér és létezik a fekete, amiből lehet választani. S azt nem veszik figyelembe, hogy e két szín között van legalább húsz másik szín és színárnyalat, amely Kaposváron nem jelenhet meg. Tehát valójában nincs választási lehetőség a polgárok előtt, nincs ajánlat hogy milyen irányzatot, hogy milyen árnyalati különbségű politikát, vagy milyen szervezetet válasszanak. — Nehéz azt is elképzelni, hogy mind a kilenc párt azonos platformot vall. Mert ha csak az a közös, hogy antibolsevista paktum, akkor ez kevés. Ezen túl sok olyan kérdés van, amelyben a választási koalíció pártjainak elvi egyezségre keli jutni. Ismerve az ország politikai helyzetét, a különböző pártok nézeteit, eztnehéz elképzelni. — Veszélyesnek tartom azt is, hogy a koalíciós pártok már a pozíciók elosztásán fáradoznak. Ez a választási eredmények ismerete előtt elsietett, felelőtlen osztozkodás. Talán inkább a polgárokra kellene bízni: kiket választanak. — Önöknek nincsenek koalíciós elképzeléseik? — Mi önálló jelölteket állítunk és önállóan politizálunk. Ha esetleg választási koalícióra léptünk volna, akkor is csak kormánypárti koalíciót tudnánk elképzelni. De véleményem szerint az a legdemokratikusabb, ha valamennyi párt saját jelöltjével áll a választópolgárok elé. A kilencpárti paktum még matematikailag is kevesebb lehetőséget ad arra, hogy az MSZP-s jelölteket kiszorítsák az önkormányzati testületekből. L.J Megnyílt! Megnyílt!’ HEGE-LEISTER KFT. AUTÓSBOLTJA A PROMETHEUS ÜZLET volt dolgozóival. Kaphatók: gyári Lada, Zastava-alkatrészek, Werling-sárvédőbetétek, Fóliahegesztő gépek, Honda kerti gépek, aggregátorok Cím: Kaposvár, Berzsenyi u. 15. A parkolóban. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! (149324 Amerikai csapatösszevonások DÖNTÉSKÉPTELEN A BIZTONSÁGI TANÁCS Iraki részről hivatalosan meg nem erősített jelentések szerint Bagdad hajlandó további nyugati országok Kuvaitban és Irakban fogva tartott állampolgárainak szabadon engedésére. Közben az ENSZ BT öt állandó tagja kedden éjszaka folytatta a konzultációt arról a határozattervezetről, amely az Irak-ellenes szankciók érvényesítése érdekében „korlátozott katonai erő alkalmazását" is lehetővé tenné. Olaszország iraki nagykövetét nem hivatalosan arról tájékoztatta az iraki vezetés, hogy a Bagdad által „nem ellenségesnek" minősített nyugati országok polgárai számára lehetővé teszik a távozást Jordánián, illetve Törökországon keresztül. Állítólag Olaszország, Spanyol- ország, Dánia, Hollandia, Írország és Görögország állampolgárairól van szó. Az ENSZ BT öt állandó tagjának tegnapi konzultációin sem sikerült megegyezésre jutni arról, hogy az egyes országok „korlátozott katonai erőt” alkalmazzanak az Irak-ellenes szankciók betartására. A kérdésben változatlan a kínai álláspont: Peking szerint a katonai erő alkalmazása a jelenlegi helyzetben tovább mélyítené a válságot. Folytatódik az amerikai csapatösszevonás a térségben. Kedden újabb ezer amerikai katona érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe. Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint összesen már több mint 100 ezer amerikai katona tartózkodik az Öböl körzetében. A Financial Times értesülése szerint Irak megkezdte a tengeri célpontok ellen bevethető rakéták telepítését a szaúdi határ közelében. A Kuvait iraki lerohanását követően Szaúd-Arábiába vezényelt amerikai csapatok megszemlélésére Dzsiddában tartózkodó Richard Cheney amerikai védelmi miniszter (b) Szultán Binabdel-Aziz herceggel (I), szaúdi védelmi miniszterrel tárgyal aug. 21 -én a királyság hadseregének újabb amerikai fegyverekkel történő ellátásáról TULAJDONREFORM — TÁJÉKOZTATÓ Privatizáció — tőzsdén és csőddel Még nem készült el a kormány végleges koncepciója a tulajdonreformról, így Matolcsy György, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára csupán az erről szóló tézisgyűjteményt tudta átadni az újságíróknak tegnap, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Az azonban kiderült, hogy bár a koncepció még csak körvonalazódik, a tulajdonreform hamarosan megkezdődik. Az Állami Vagyonügynökség, a kormány legfőbb privatizációs szervezete már szeptemberben megkezdi első programjának végrehajtását. Az AVÜ újonnan megválasztott ügyvezető igazgatója, Csépi Lajos annyit árult el, hogy az első menetben a jól működő, jövedelmezően gazdálkodó cégeket privatizálják. Hamarosan még az idén hozzáfognak további programok megvalósításához is. így sor kerül olyan vállalatok magántulajdonba adására, amelyek monopolhelyzetben vannak, vagy amelyeket at kell szervezni, mert a jelenlegi körülmények között már nem életképesek. A kormány készülő koncepciója többlépcsős, viszonylag gyors privatizációt tartalmaz. Mivel meglehetősen sok nézet alakult ki ebben a kérdésben, így valószínűleg többfajta privatizációs technikát fognak alkalmazni. A jól működő vállalatok esetében járható út, hogy a tőzsdén keresztül kerülnek magántulajdonba. Azok a cégek, amelyek életképtelenné váltak, csődeljárásra számíthatnak, s ez eredményezi végül a privatizációt. A nagyvállalatokat, a soktelephelyes cégeket — a tervek szerint — szétbontják és részenként értékesítik. Mindez elsősorban állami kezdeményezésű privatizálást jelent. A kormány azonban nem zárkózik el a spontán privatizációtól sem. Tovább folytatódik a vállalati vezetés által irányított átalakulás, amelynek lényege az, hogy külföldi tőketulajdonossal társulva vegyes vállalattá alakúba cég. Újdonság, hogy lehetőséget kivannak adni arra is, ha a külföldi befektetők, szemet vetnek egy állami tulajdonban lévő magyar vállalatra, pályázat útján megvásárolhassák. A privatizáció terén természetesen még meglehetősen sok a homályos pont, legalábbis ez derült ki a sajtótájékoztatón. A kormánynak dolgozó szakértők egy része sem ért egyet azzal, hogy a föld esetében kivételt tegyenek, az eredeti tulajdonosok tulajdonuk egy részét visszakaphassák, míg más vagyontárgyak esetében csak kártalanítas jöhessen szóba. Matolcsy György kifejtette, hogy a kormány álláspontja szerint reprivatizációra csupán a föld esetében kerülhet sor. Más, korábban államosított vagyontárgyak tulajdonosait kártalanítani fogják, ám ennek részletei még nem tisztázottak. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi államháztartásnak mekkora összeg áll ilyen célra rendelkezésre. Ezekben az alapkérdésekben még jelentős a nézeteltérés a szakemberek között. Úgy gyorsítható a privatizáció, ha a Magyarországon működő, mintegy egymillióra tehető kisvállalkozó számára a kormány kedvező lehetőségeket biztosít, s így a tehetségesek rövid időn belül jelentős vagyont kezelő üzletemberekké válhatnak. Eddig mintegy 800 millió dollár értékű működő tőke áramlott az országba, s egyes felmérések szerint ugyanennyi befektetésre váró külföldi pénz van az országban, vagy a környező országok bankjaiban. (MTI)