Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-16 / 97. szám

I 8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. augusztus 16., csütörtök I Velünk él a nagymama Gyakran három nemzedék lakik egy lakásban. Ma az átla­gos lakás kb. hatvan négyzet- méter, többnyire kétszobás, tehát a nagyszülők beköltözé­sével az elhelyezés adott, külö­nösen akkor, ha a harmadik generációt egy ember, a nagy­mama vagy a nagypapa képvi­seli. Az összeköltözés nagyon gyakran anyagi meggondolá­sok következményé: ilyen módon jut lakáshoz vagy na­gyobb lakáshoz a fiatal házas­pár, esetleg a kisgyerek gondo­zásában könnyebbséghez. Rit­kábban szolgálja az összeköl­tözés az idős szülők egészség- ügyi vagy kényelmi szempont­jait... A kulturális együttélés egyik alapeleme a lakásoknak olyan téri beosztása, ahol a családta­gok tetszés szerint lehetnek egyedül, illetve együtt. Különö­sen vonatkozik ez az idős em­berre, aki feltételezhetően egy kialakult életformát hagyott maga mögött még akkor is, ha a lakás- és életforma-változta­tás nem okoz színvonalbeli vál­tozást. Mire nagymamák és nagypa­pák leszünk, fokozódik az a vágyunk, hogy néha egyedül lehessünk, azt tegyük, amit akarunk, és úgy tegyük, ahogy akarjuk. Ez az igény velünk köl­tözik a fiatalok családjába is. És ennek a szükségletnek mini­mális feltétele a külön bejáratú szoba, amelyben egyedül lakik vagy laknak a nagyszülők. Mindenképpen az idős sze­mély a hátrányos helyzetű. Mindnyájan átéltük már, milyen kényelmetlen éjjel kimenni vagy lámpát gyújtani vagy ál­matlanságtól forgolódni, vizet keresni, mert szomjas vagyok, attól való félelmünkben, hogy zavarunk. És valóban zavarunk. A nagymama ugyanígy zavarhat­ja az unokáját, annak korától függetlenül, és még nem is szól­tunk az esetleges zajos alvás­ról, a betegségekből származó szükségletekről stb. Most első­sorban a nagymamáért aggód­junk, aki vagy túl toleráns, megértő, a lehető legkeveseb­bet akar zavarni, vagy ellenke­zőleg, megpróbál nem tekintet­tel lenni, de az eredmény majd­nem egyenlő: kényelmetlenül érzi magát, ami egy bizonyos koron túl nem ártalmatlan... Problémája a fiatalok család­jában élő nagyszülőnek a tevé­kenységi függetlenség is, vagy­is, hogy van-e önálló elfoglalt­sága, önálló felelőssége a csa­ládon belül. Természetesen az egy családon belül élőknek be­leszólási joguk van egymás te­vékenységébe. Azonban más­képpen hat, ha például rám bíz­ták a család heti étrendjének az összeállítását, és mivel bizo­nyos kérdésekben bizonytalan vagyok, megkérdezem őket, helyes-e az elgondolásom. Ha nincs önállóságom ebben a te­vékenységben, bármikor, bárki beleszólhat, a munkától elmegy a kedvem, és az étrend is pilla­natnyi szeszély szülötte lesz. Számos olyan tevékenység­re is lehetőséget kellene bizto­sítani a nagyszülőknek, ame­lyeket elsősorban saját ked­vükre csinálnak, gondolunk itt kézimunkára, barkácsolásra stb. Mindezen kívül a család biztosítson önálló mozgáslehe­tőséget is a nagyszülőnek. Ha a nagymama egyedül akar sé­tálni menni, ne követeljük, hogy az unokával menjen. A nyitott, egymás iránt érdek­lődő magatartás a fontos, ahol senkinek nem kell éreznie, hogy kevesebbet tud, mint a másik, ami nem is igaz: legfeljebb mást tud, mint a má­sik, idősebb vagy fiatalabb csa­ládtag. Azok a családok, amelyek­ben több generáció él együtt, készüljenek föl a jövőre, tervez­zék meg — mindnyájuk beles­zólási jogával —, hogy mi fog történni, ha jelentkezik a gyen­geség, a betegség, tehát ne érje váratlanul az intézkedés az idős szülőt. V. E. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc T--------------------------------------------------------------­T úl a hetvenen „Kellőképpen elviselni az öregedést a bölcsesség mesterműve, és egyik legnehezebb része az élet nagy művészetének” (Amiéi) Fotó: Ritzel Zoltán Elhunytak — valahol Oroszországban Egy mecseki kirándulás emléke Több okból is el­gondolkodtatott Gyarmati Gyula balatonföldvári nyug­díjas levele, amelyben a régi időkre — a régi jó bará­tokra — emlékezik. Elgon­dolkodtam a sorok fölött azért, mert a levélíró által készített fénykép 1937 no­vemberében örökítette meg a két cserkészt, Dusenszki Lacit és Grünberger Gyu- szit, a mecseki kirándulá­son, a hidasi völgyben, ab­ban az évben és abban a hó­napban, amikor születtem. És azért is időztem hosszab­ban a levél egyes részletei­nél, mert apám is akkor és ott pusztult el, ahol Gyarma­ti úr barátai: valahol a messzi Oroszországban... De idézzünk most már bala­tonföldvári nyugdíjas olvasónk leveléből: ,,Hárman mentünk azon a szép őszi, lombhullató napon a Mecsekbe kirándulni, osztály­társak és cserkészbarátok, Dusenszki Laci, Grünberger Gyuszi és jómagam. A hangu­latos természetjáráson én ké­szítettem a fényképet. Öt évvel később, 1942 nyara, valahol Oroszországban. For­rón tűz a júliusi nap: a Kurszk felé vezető homokos utat ma­gyar muhkaszolgálatosok ren­dezgetik. Ezen az úton halad­nak majd a magyar honvédek a Don felé... A lovas kocsikat gyalogosok követik, csak néha dübörög el egy-egy gépkocsi. Most egy lovaskocsi-oszlop érkezik, a felügyelő őrvezető félrepa­rancsolja előle a lapátos mu- szosokat. Én is ott bandukolok a hadtápot szállító oszlopban, s az út szélén megpillantom két egykori cserkészbarátomat, Dusenszki Lacit és Grünberger Gyuszit, akiket szintén utolért a zsidók sorsa... Természetesnek vettem, hogy opamegyek hozzájuk egy baráti kézfogásra. A felügyelő őrvezető csodálkozva nézte, hogy egy hadnagy leparolázik a munkaszolgálatosokkal — de a rang miatt nem mert tiltakoz­ni. Aztán elszoruló szívvel mentem tovább, jóllehet, akkor még nem is sejtettem, mi lesz a további sorsuk... Sohasem tértek többé visz- sza. A legutóbbi érettségi talál­kozónkon a tizenegy zsidó osz­tálytársunk közül mindössze három vett részt — a többiek odalettek a háborúban. Mind jó társak, igaz barátok voltak — megérdemlik, hogy emlékük fennmaradjon. Ha már a sírjuk, ahova virá­got vihetnénk, jeltelen..." — H — Kocsigyártó kovácsmester Régi mesterség művelője Nem tudom, hogy a képen látható — éppen ló­patkót készítő — Tóth János budapesti kovács­mestert napjában hányán csodálják meg, amint műhelyében éppen mesterségét űzi. Ipartörté­neti kuriózum ma már ennek a szakmának a művelése, méghozzá olyan mesterfokon, aho­gyan azt Tóth János gyakorolja. Ő az egyetlen fővárosunkban, aki lovas kocsikat készít, immár több mint négy évtizede. A kocsigyártáson kívül lópatkókat, kocsialkatrészeket kovácsol, lovas kocsikat javít angyalföldi műhelyében — olva­som a róla szóló tudósítást —, s az általa készí­tett kocsikból ma már több fut az NSZK-ban, Olaszországban, Svájcban is — ezeket elsősor­ban vadászok, fogathajtók használják. A képet nézve emlékeztem a ladi kovácsmeste­rekre, gyermekkorom csodált iparosaira: Illés Feri bácsira, Kertész kovácsra meg a bognárok­ra, akik együtt állították elő, illetve javították évti­zedeken át a ladi parasztok kocsijait, ekéit; élez­ték és nyelezték a fejszéket, patkolták a lovakat. Vajon hova lettek a kohó szén- és a patkó szaruszagától, a gyaluforgács illatától már messziről fölismerhető műhelyek? És hova az elismert mesterek? Igaz, miből is élnének meg? A falvak szegényebbek lettek azáltal, hogy ezeket a mesterségeket csak a mesék éltetik to­vább... — hf — MTI fotó — Rózsahegyi Tibor felvétele Fontos a jó alvás! Az ember hajlamos rá, hogy az alvás fontosságát alábe­csülje, vagy ne figyeljen rá. Pe­dig életünknek csaknem egy- harmadát alvással töltjük... A szükséges alvásmennyi­ség az embereknél genetikai­lag meghatározott, s mindenki­nél más és más. Öt óra alvás éppúgy normális, mint kilenc óra, ha az felel meg az illető szükségleteinek. Ha valaki hosszú időn keresztül csak egy órával kevesebbet alszik, mint amennyi szükséges, akkor ér­zékenyebbé, fáradékonyabbá válik, szellemi és fizikai teljesí­tőképessége is csökken. De mi is történik az alvás során? Négy fázist különbözte­tünk meg, amelyek éjszakán­ként 4-szer, 5-ször váltakoz­nak. Egy-egy fázis 60—90 per­ces időközönként kerül sorra. 1. szakasz: a könnyű alvás. Az izmok elernyednek, a vér­nyomás csökken. A testben méregtelenítési folyamat kez­dődik, a szervezet izzadással olyan mérgező anyagokat vá­laszt ki, amelyeket napközben gyűjtött össze. 2. és 3. szakasz: az úgyne­vezett mély alvás. Az anyag­csere eléri mélypontját, csupán néhány hormon kiválasztása zajlik, amely életfontosságú funckiókat biztosít. A tudósok úgy tartják, hogy a mély alvás a test és a lélek általános rege­nerálását szolgálja. 4. szakasz: az úgynevezett álmodási szakasz. Az agyban megkezdődik a tapasztalatok elrendezése. Ez a szakasz te­szi lehetővé az alvás közbeni tanulást is: azoknál, akik vala­mi újat kívánnak elraktározni, vagy akiknek valami újhoz kell alkalmazkodniuk, erősebb ez az alvási szakasz. Ahhoz, hogy ön igazán jól érezze magát, ismernie kell al­vási szokásait. Ehhez tudnia kell, hogy mennyit alszik, és milyen időpontban kell lefeküd­nie. Ezt a legkönnyebben akkor állapíthatja meg, ha legalább öt napon át a következőkre figyel: Esetenként akkor menjen aludni, amikor már fáradtnak érzi magát, s keljen fel, ha magától felébredt (természete­sen vekker nélkül). Jegyezze fel naponta, hogy mikor ébredt, mikor feküdt le és hány órát aludt. Adja össze az órák szá­mát, és ossza el a tesztnapok számával (az első és az utolsó napot nem kell figyelembe ven­ni). így megtudja, hogy mennyi az ön ideális alvási ideje. A lefekvés legideálisabb idő­pontjának megállapításához először tudnia kell, hogy mikor a legkellemesebb az ébredése. Ettől az időponttól már csak vissza kell számolni a napi al­vási időt, s megkapja a kívánt időpontot. Néhány ötlet, amellyel javít­hatja alvási ritmusát: Nyugodt, sötét szoba. Ne dohányozzon, ne igyon szeszes italt, illetve kávét, külö­nösen 18 óra után. Elalvás előtt igyon egy kis mennyiségű szénhidráttartal­mú italt. Ne áltassa magát: a legtöbb ember keveset alszik. Talán ön is közéjük tartozik...

Next

/
Thumbnails
Contents