Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-16 / 97. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. augusztus 16., csütörtök HÚSZEZER VESZÉLYGÓC Gondban a környezetvédő Mindent a vendégért? FONYODI MOZAIK A déli part legszebb strandján vagyunk, Zamárdiban. A 3 kilo­méter hosszan, gyönyörűen kiépített partszakaszt öltözőfül­kék, csónakkikötők, csúszda, szörf- és vizibicikli-kölcsönzők emelik az európai színvonal közelébe. Azért csak közelébe, mert a higiéniás és környezet- védelmi okokból egyaránt fon­tos zuhanyozók hiányoznak a strandról. A partot szegélyező étter­mek, gyorsbüfék színvonala jó. Az árakra itt nem térek ki, hi­szen a Balaton köztudomású­lag a legfrekventáltabb s egyút­tal a legdrágább hazai üdülő­hely, árai tehát nem minden esetben tűrik a nyomdafesté­ket. Az infrastruktúra ezen a nyá­ron új létesítménnyel gazdago­dott: zászlót bontott a Dixi Csir­ke egyik leányvállalata. Az ízle­tes ételeket itt szép környezet­ben fogyaszthatja el a betérő vendég. Az étterem mögött el­maradhatatlan butikok sora és egy teniszpálya. Szemem egy színes táblán akad meg, amely két nyelven hirdeti, hogy itt vala­hol a közelben egy sportcent­rum működik. Szolgáltatásai még a kényelmesebb nyaralót is felkelti a gumimatracról, hi­szen nem keveset ígér a tábla, mint kispályás focit, röplabdát, lábtengót, szaunát, aerobicot és még sok más egészséges programot. Lelkesen indulok a lehetőségek nyomába, de pilla­natokon belül megkapom a hiá­nyolt hidegzuhanyt: — Hát igen. Úgy volt, hogy megnyílik, de az idén nem, lesz belőle semmi... A füvet azt nyír­ták... Majd talán jövőre.. — ka­pom a ködös információt két kislánytól, akik elvben a sport- centrum alkalmazottai. — De hát mégis! Kié a terület, kié a gondolat, és mi az akadá­lya a kivitelezésnek? — fagga­tódzom egyre reményvesztet­tebben. — A tulajdonos Kálmán Ist­ván, ő a Dixi Csirke vezetője is. Mivel beindult a szezon, nem értek rá befejezni a pályák kije­lölését. A hamburger és a csa­polt sör még mindig nagyobb üzlet, mint a sport — válaszol lemondóan az egyik kislány. — Pedig mi csináltuk volna az aerobicot — teszi hozzá bána­tosan a barátnője. Szinte magam előtt látom, amint kis lurkók kergetik a bőr- fabdát, az öregfiúk-belefeled­keznek a játék örömébe, s lá­nyok, asszonyok, kismamák és tinik közösen emelgetik a lábu­kat az aerobiczenére. Micsoda pompás színfoltja lehetne mindez a strandnak! Az üzletvezetőt csak három nappal később sikerült elér­nem, de nem lettem sokkal oko­sabb. Kálmán István elmondta, hogy a Dixi Cslrkenem hozza be azt a mennyiségű pénzt, ami a sportcentrum beüzemelésé­hez szükséges lenne. Legna­gyobb gondjuk pedig, hogy nincs megoldva a terület vízel­látása. Érdekes momentum, hogy előbb született meg a sportközpont gondolata, mint az étteremé, de hát ilyen egy vállalkozás magyar módra: remek alapötlet + kevés pénz + hitelek + adósságok...=? — A sport nem üzlet — cseng a fülembe, amit az aerobicos kislány mondott. S hogy egész­séges és kellemes szabadidő- elfoglaltság? Ugyan, kit érde­kel... Dixi-hamburgert majszolgat- va sétálok vissza a partra, ott legalább gyönyörködhetem a szörfösök bravúros mozgásá­ban... De útközben azért még megfogadom: adok száz forin­tot Szent Antalnak, ha jövőre elkészül a létesítmény. Kántor Yvette nius 21 -én beidézték az elsőfo­kú környezetvédelmi vízügyi hatósághoz. Itt azt közölte, hogy felszámolta a kazsoki tele­pet és mintegy 2200 darab gön­gyöleget átszállított a téglaipari vállalat volt bőszénfai telepére. A hatóság úgy ítélte meg, hogy ez a hely alkalmas ilyen hulla­dék tárolására és feldolgozásá­ra. Előírta azonban, hogy Nagy Róbertnek milyen feltételeket kell megteremteni. A működés­hez megkapta a simfonai köz­ségi tanács vállalkozói igazol­ványát is. A Dunántúli Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazga­tóság kaposvári szakaszmér­nöksége július 18-án ellenőriz­te, eleget tett-e Nagy Róbert az előírásoknak. Megállapította: az aprítóberendezés meghibá­sodása miatt a telephelyen nagy mennyiségű (kb. húsz­ezer darab) vegyszeres hordó halmozódott föl. A biztonságos tárolás feltételei nincsenek meg, ezért a környékbeli lakó­épületek ásott kútjainak és kert­jeinek, a közeli szarvasmarha­telepeknek közvetlen és súlyos Sajnos a legtöbb cikk, hír­adás a növény és állatvilággal kapcsolatban arról számol be, hogy a környezetszennyezés és természetrombolás követ­keztében fajok tűnnek el vagy pusztulnak ki. Most ennek az ellenkezőjéről, egy nappali lep­kefajnak Somogy megyei — ta­lán első kézrekerüléséről adha­tunk hírt. Jövevény állatunkat néhány évvel ezelőtt észlelték hazánk­ban — annak keleti felén —, ezért magyar neve sincs még. Latin nevén Colias aratónak hívják, és a fehér lepkék család­jába tartozik. Ha felütünk egy öt évvel ezelőtti szakkönyvet és az elterjedés térképét tanulmá­nyozzuk, azt találjuk, hogy csak a Fekete-tenger közelében él. Ez a faj igen rövid idő alatt kiter­jesztette az elterjedési határait, és Keletről Nyugatra behatolt a Kárpát-medencébe. Tavaly­előtt az Alföldön már számos veszélyeztetése nem zárható ki. Nagy a valószínűsége, hogy a Surján patak nagymértékben szennyeződik és közvetítésé­vel — a völgyekbe vezető mel­lékágakon keresztül — az egész vidék veszélybe kerül. — Mit tettek? — Megindult Nagy Róbert el­len az eljárás; ügye már az ügyészségen.van. —Ez arra enged következtet­ni, hogy a vétkest felelősségre vonják. — Ez igaz. Csakhogy az eljá­rás — tekintve a hosszú, törvé­nyes utat — hónapokig elhú­zódhat. De mi lesz addig? — Valóban: mi lesz? — Holnap megyek a Környe­zetvédelmi Minisztériumba, és ott szeretnék pénzt kérni az ál­datlan állapot felszámolására. Az már nem a környezetvédő dolga, hogy a felmerült költsé­geket kitől hajtják be. Talán si­kerül meggyőznöm a főhatósá­got, hogy megyénk egyik szele­tét komoly veszély fenyegeti, szakszóval élve: havária van. Azaz mozgósítani kell ilyenkor minden lehetséges erőt a ve­szély elhárítására. Szegedi Nándor helyen élt, viszont a Dunántúlon egy példányban először a Mo­hácsi-sziget környékén gyűjtöt­tem. Ebben az évben már Mar­cali mellett bukkant föl, de Ka­posvár és Nagybajom körzeté­ben is előfordul. Jó repülő; ahol alkalmas tenyészőhelyet talál, megtelepszik. Jelen pillanatban annak okát, hogy miért terjesz­kedik a faj és miért növelte meg elterjedési területét, tudomá­nyos alapossággal nem tudjuk. E faj felismerése nem könnyű, mivel hazánkban két hasonló kénes lepkefaj is él. Nem kárté­kony, lágyszárnyú növényekkel táplálkozik hernyója. A Colias erate megtelepedésével, egy szép érdekes sztyeppéi fajjal gazdagodott megyénk rovarvi­lága. A fogott példányok a So­mogy Megyei Múzeum termé­szettudományi osztályának gyűjteményében található. Á. F. o — Nein, nein! — ordított tor- kaszakadtából a fonyódi strand büfésnője, amikor egy német kisfiú két üdítősüveggel, hogy visszaváltsa megjelent. Nem tudni, hogy az evés utáni sziesztát zavart-e meg az ijedt arcú s azonnal eliszkoló gyerek, avagy a hölgynek éppen nem volt kedve visszavenni az üres üvegeket. Egy tonikosüveggel én is épp feléje tartok. Amikor a kocsi előtti pázsiton fekvő'kereskedő meglát, hangosan odaszól tár­sának: — Menj, adj az úrnak hét fo­rintot! — mondja tagoltan, nyo- matékot adva minden szavá­nak. Már-már zavarba jövök, de megkérdezem: — Miért? Ott kellett volna hagynom a parton? — Á, dehogy — vág vissza gúnyosan, s miközben a férfi leszámolja a betétdíjat, a fiatal hölgy újra megszólal! — Egész­ségére! — Köszönöm — felelem, s nagy ívben kikerülöm a sütkére- ző-pihenő büfésnőt. Elismerem, hogy rengeteget talpal reggeltől estig (minden bizonnyal kellő haszna van be­lőle), de megengedhet-e magá­nak ilyen hangot? Úgy látszik, igen. o A strandon kívül zöldséges­nél középkorú asszony áll előt­tem a sorban. Néhány cseresz­nyepaprikát szeretne venni az esti halászléhez, ugyanis sógo­ra egy háromkilós — az éjjel fogott — ponttyal lepte meg. — Legyen szíves két szemet ebből a paprikából — mutat a feje fölött lógó piros füzérre. — Abból nem adhatok. Tes­sék egy füzért elvinni — mondja az eladó. — Ugyan már, dehogy vi­szek; otthon van nekem, most csak két szemre van szüksé­gem. Tudja, angyalom, halász­lébe kell... — magyarázza az aszszony. A zöldséges kérlelhetetlen: — Értse meg, hogy nem tép­hetek ki belőle; nem tudom ak­kor eladni. Nézze meg máshol, hátha talál—javasolja. — Várjunk csak! Ez a füzér egy százasba kerül. Hány szem van rajta? — és elkezdi számol­ni a paprikákat a halászlé ízét már szájában érző nő. Húsz darab. A múlt heti néhány napos le­hűlés, az időjárási front sem hozott annyi csapadékot, hogy a talajok víztartalma növekedett volna. Ezért ahol csak lehet, annak ellenére öntöznek, hogy a víz tetemesen megdrágult, mivel szabadáras lett. A Földművelésügyi Miniszté­riumban elmondották: az öntö­zésre berendezett mintegy 350 ezer hektáros terület 70 száza­lékára juttatnak az üzemek fo­lyamatosan mesterséges csa­padékot. A vízszolgáltatási díjak sza­baddá tétele különben az idén — Nézze, én fizetek a két szemért egy húszast, csak ad­jon belőle! Biztosan akad más is, akinek csak néhány szem szükséges — győzködi tovább a kereskedőt. Az pedig: — Nem nem lehet. — Akkor legalább ebből a másik fajtából, az apró hegyes­ből szakítson le kettőt! — No, várjon csak, mindjárt hozok — s bemegy a raktárba. Markában négyet szorongat. A vevő fizet, s az ötperces dialó­gusnak végeszakad. Estére főhet a halászlé. Hogy csípős is legyen, nem kevés szócséplés- be került. Ám lehet, hogy keserű szájízt hagy maga után... o Másfél órás, remek szórako­zást kínált a katamarán diszkó­hajó disjockey-ja, amikor jóelő- re elkezdte (ön)reklámozni nagyszerű műsorát. Én is meg­vettem a 150 forintos belépőt. No, nem a diszkó kedvéért, hanem azért, hogy megcsodál­jam a kivilágított partot, lássam az esti Balatont. Némi nosztal­giával foglaltam el helyemet, hiszen kinőttem már a tinédzse­rek világából. Arra is figyeltem, kik jönnek a fedélzetre. A né­met, a francia és az olasz fiata­lokon kívül természetesen ma­gyarok is váltottak belépőt. A 21 órára hirdetett indulás csak negyed órát csúszott; ek­korcsendültek föl az első akkor­dok, amelyekbe már jó páran belefeledkeztek... Egy-egy „konszolidáltabb” számra én is lefejtettem a feleségemmel. Eközben „indult be” az őrület. Három srác — mondanom sem kell, magyarok — kezdte a he- pajt. Mérhetetlen jókedvük már érkezésükkor érezhető volt, s csak fokozódott az időközben felhörpintett söröktől. Olyannyi­ra, hogy összeölelkezve — kar­jukkal letarolva a körülöttük le­vőket — rángatóztak a zenére. Akik mellettüktáncoltak, szeret­tek volna távolabbra kerülni, ám ez lehetetlen volt, hiszen a tánc­térre a kelleténél jóval többen zsúfolódtak be. így hát cipősar­kok, bokák, könyökek és vállak sérültek meg a már-már extá­zisba átcsapó ugrándozástól. Aki megvette a belépőjét, az szerette volna jól érezni magát, de ezt a három fiatál megakadá­lyozta. Nem tudom, a szerve­zők miért nem gátolták meg, hogy az ittas személyek fel­menjenek a diszkóhajóra. A szeszszag ugyanis már akkor áradt belőlük... Lőrincz Sándor új helyzetet teremtett. Mint is­meretes: az öntöző vizet a leg­több helyen nem a gazdaságok termelik ki maguknak, hanem a vízügyi vállalatok szolgáltatják. Az egységes díj megszünteté­se óta a vállalatok a vízdíjban minden költségüket felszámí­tották. A gazdaságok egy ideig túlságosan magasnak tartották e díjat, ezért a vízügyi szerve­zetek felajánlották, hogy a víz kivételi-, illetve továbbító beren­dezéseket üzemeltetésre átad­ják a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. Hazánkban a környezetvé­delemmel foglalkozó szakem­berek úgyszólván sohasem gondtalanok, hiszen e téren sok a tennivaló. Előfordul, hogy a társadalmat fenyegető közvet­len veszély miatt a gondok hirte­len megnőnek. Erről van most is szó, ezért tárjuk a nyilvánosság elé Szita Károlynak, a megyei tanács környezetvédelmi fő­mérnökének jogos aggodal­mait. Lapunk július 27-i számá­ban már foglalkozott az üggyel, a mulasztásokkal, s bemutatta a bőszénfai telepen levő tartha­tatlan állapotokat. — Nagy Róbert arra vállalko­zott, hogy összegyűjti és feldol­gozza a megüresedett növény­védő szerek tárolására szolgáló göngyölegeket (műanyag hor­dókat) — mondta Szita Károly. — Vállalkozásában egyébként van fantázia, akár jólmenő ipar­ág is lehetne ez a megyében. Ám mivel veszélyes hulladékról van szó, ez a tevékenység csak akkor folytatható, ha megte­remtik a feltételeket, teljesítik a szigorú környezetvédelmi elő­írásokat. Nagy Róbert úr azon­ban ezzel mind ez ideig adós, S. O. S. — HAVARIA maradt. Sőt, az utóbbi időben közvetlenül veszélyezteti a la­kosság egészségét. — Miről van szó? — Nem hajtja végre a Dunán­túli Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság mint elsőfokú kör­nyezetvédelmi és vízügyi ható­ság augusztus elején kiadott határozatát. Ebben kötelezték Nagy Róbertét arra, hogy au­gusztus 15-ig hajtsa végre a veszélyes mezőgazdasági hul­ladéknak minősülő göngyöle­gek gyűjtésével, előkészítésé­vel és átmeneti tárolásával kapcsolatban kiadott határoza­tot, azaz teremtse meg az előírt feltételeket és haladéktalanul függessze föl a göngyölegek begyűjtését. Ezt azonban nem tette meg, s most Bőszénfát és környékét igen komoly veszély fenyegeti. — Miért Bőszénfát? Hiszen tudomásunk szerint Nagy Ró­bert Kazsok külterületén létestí- tett korábban telephelyet. — Valóban, csakhogy ezt engedély nélkül tette, s emiatt jogos támadás érte. Ez év jú­Száz forint Szent Antalnak Uj kénes lepkefaj Somogybán Továbbra is öntöznek a gazdaságok

Next

/
Thumbnails
Contents