Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-02 / 85. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. augusztus 2., csütörtök KEDVEZMÉNY A MEGYESZÉKHELY NYUGDÍJASAINAK Bővül az üzlet áruválasztéka A Nyugdíjasok oldalán már beszámoltunk róla, hogy jelentős kedvezményt nyújtó bolt nyílt Kaposváron, a Lenin utca 14. szám alatt: az immár több mint ezer tagot számláló Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete igazolvánnyal rendelkező tagjai, a vesebetegek klubjának, a mozgáskorlátozottak egyesületének, s legújabb információnk szerint a vakok és gyengén látók tagjai vásárolhatnak itt húskonzervtől mosószerig, cukortól mosogatókig különféle árucikkeket. Csak kaposváriaknak ,A szolgáltatást csak kaposvári illetőségű nyugdíjasok vehetik igénybe, miután a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének csak a megyeszékhelyen élők lehetnek tagjai. így rendelkezik az egyesület alapszabálya — erről az elmúlt napokban számos érdeklődőt tájékoztattak: olyan nyugdíjasoknak küldtek levelet, akik különböző somogyi településről az egyesületbe lépésről, illetve a kedvező vásárlási lehetőség felől érdeklődtek. Egyúttal arról is tudatták a levélírókat — többek között a somogyvámosi Stádinger Józsefnél, a siófoki Farkas Istvánt, a somogyvári özv. Szabó Lászlónét —, hogy bármelyik településen megalakíthatják a maguk nyugdíjas-egyesületét, s a szervezéshez, a helyi kezdeményezésen alapuló megalakuláshoz készségesen felajánlották segítségüket. Zöldség- és gyümölcsvásár A mezőgazdasági kistermeléssel foglalkozó egyesületi tagok figyelmébe ajánlja Kovács Lajos és Horváth László, az egyesület elnöke, illetve titkára, ha termelvényeiket értékesíteni szeretnék és azokkal kaposvári nyugdíjas társaik ellátását kívánják javítani, jelentkezzenek az egyesület központjában (Kaposvár, Rákóczi tér 7—8.1. em. 107. sz. szoba), az egyesület mezőgazdasági operatív bizottságának vezetőjénél. Lehetőség nyílt ugyanis arra, hogy a nyugdíjasok élelmiszerboltja mögött, az udvarban zöldséget és gyümölcsöt árusítsanakm ln- den szerdán és csütörtökön. Ahhoz, hogy ez az „üzlet” is beindulhasson, nem kell más, csak megfelelő választékú és mennyiségű felhozatal... Húscsomagok előjegyzésre -\ Legutóbbi értesülésünk szerint az egyesület vezetősége felkereste a Kaposhús Kft. vezetőit, és ajánlatot kért arra, miként segíthetnék a kisnyugdíjasok ellátását olcsóbb húsáruval és húskészítményekkel. Megállapodtak: a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének kaposvári élelmiszerboltjába hetente — megrendelés alapján — különféle húsféleségeket szállítanak (ilyen például a császárvég, a bordacsont, a húsos csont). A Kaposhús Kft. ezeknek az áruknak megfelelő mélyhűtő ládát helyezett ki a boltba. A húsféleségeket az egyesületi tagoknak csak előjegyzés alapján árusítják (jelenleg 2—3 kilós „egységcsomagokat” készítenek ezekből az árukból). Kétféle húskonzervet is kínálnak — természetesen jelentős kedvezménnyel — a nyugdíjasok boltjában. Magyar kígyóbüvölő — Lassan már kifújom a tüdőmet, de esze ágában sincs letekeredni! (Takács Éva karikatúrája) Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc VERMES GIZELLA VERSEI Számvetés De sok mindennek kéne beleférni Mindabból, amit nem tudtam megérni! Mit elolvasni még máig se tudtam... Amerre még nem vezetett az utam. Mit csak akartam, s el se mondtam másnak. Egy nevetésnek és egy nagy sírásnak. Amire vágytam: jó lett volna kérnem, De legyintettem, nem hajlott a térdem, És leszámoltam sikerrel, örömmel: Pedig kell kapaszkodni tíz körömmel! Próbáltam adni, próbáltam aratni És—valakinek fontosnak maradni... Meg kell hallgatnom még sok-sok lemezt. Aranytallér, talentum egyenkint Lyukas zsebemből potyogott ki mind, Se ecsetet, se agyagot szerezni, S amit kezdtem se tudtam befejezni!. Abból, mit eddig nem tudtam megérni, De sok mindennek kéne beleférni Ebbe a hátralévő kis időbe S egy árva kis jelnek, bevésve kőbe... Gesztenyevirágzáskor Csokrétaforma vadgesztenyefák Itt állnak őrt az ablakom alatt. Kihalt utcákon érkezem haza És meglep itt egy illatáradat. Jaj, ez a mézszag mindent fölkavar! Ezernyi gyertyás, hófehér virág... Fuvallatukra mozdul az avar: Alatta élnek régi kis csírák. De széles útra esik ez a fény! Ezek a gyertyák világítanak • S áfák között sokan jönnek felém — Bár nem ropog alattuk a salak... Illatba'fürdőm, állok, álmodom. Feléje nyitom lelkem és a szám. Úgy átmelegszik arcom a napon — Pedig-csak utcalámpa süt le rám, És tenyerem alatt a rémület Nagy döbbenéssel a szívemre fut, Lüktet, zuhog—tunika révület, Csörren a kulcsom, nyitom a kaput. A megkopott kis árva csigalépcsőn Lábán sötétben is hazatalál. Beviszem aztán késői teámat: Egy csésze, egy tányér és egy kanál... Esti hangulat Vidám szemével rám kacsint a lámpa, A székre dús aranykendőt terít, Hellyel kínál és csillogóvá áldja Fáradt fejem fakó, dús fürtjeit. Vén könyv fölött könyöklők elmerül ten, A fénybe mártom szemem, a vakot... O visszanéz és átvilágít rajtam: Kigyújtja bennem az elmúlt napot. A kör bezárult(?T) A naptár talán 1938-at mutathatott, 14 éves lehettem akkor. Apám már nyugdíjas volt, s bizony nagyon nehéz volt öt gyereket nevelnie. Etetni, ruházni, gondoskodni róluk. Nem voltunk kimondottan szegények, mert néha még vajat is tudtunk venni, s arra is telt, hogy olykor finom sütemény kerüljön a vasárnapi asztalra. Az akkori cipőket gyakran kellett talpalni, sarkalni, hogy „örökségként” egymás után hordhassuk, de így volt ez a ruházattal is. Mint kamasz, természetesen semmit sem tudhattam az úgynevezett „szociálpolitikáról”, de látva, hogy nálunk sokkal szegényebbek is vannak — s nem is kevesen — megmozdult bennem valami.. Fantáziálni mindig is szerettem. Emlékezetem szerint húsvét közeledett. ...és én láttam a szegény pajtásaimat, hiszen közöttük, velük éltem, játszottam, s főleg velük is éreztem. Segíteni kellene rajtuk valahogy— gondoltam. Elmondtam tervemet szegény jó édesanyámnak. Mosolyogva mellém állt, adott pár tojást, némi babot, lencsét. A „Hangya” boltvezetőjét is merészen bevontam a titkomba, már csak azért is, mert a csomagoláshoz zacskókra volt szükség. Elmondtam, hogy húsvétra ajándékcsomagokat szeretnék ké- szíteni néhány szegény pajtásomnak. Ő is adott ezt-azt, kis cukorkát, csokoládét, zacskókat — ezekbe csomagolta a „kincseket”. Húsvétkor magam vittem el pajtásaimhoz, és boldogan adtam át szüleiknek. Voltak, akik könnyeztek, de akadtak fitymálok is... Na, de ez is az élethez tartozik! Ez a régmúlt kis történet jutott eszembe pár évvel ezelőtt, amikor — megint — előtérbe került a szegénység, az egyedül élő, magatehetetlen öregek sorsa, a nincstelenek, a kisnyugdíjasok ügye, a közétkeztetés, a szociális MAGYAR SZOMORUJATEK segélyezés fogalma. És újból megindult a fantáziám. Segíteni kéne, ha nem is tudunk mindenkin, de néhány városbeli rászorulton talán igen... Üdülőben dolgozom. Láttam, s látom, hogy mindig marad egy-két ebédre vagy vacsorára való étel. Hiába mondják az „okosok” a magukét, pontosan, kicentizve nem lehet főzni. Rátartás és maradék mindig van. A köjálmérce pedig szigorú! így hát nemegyszer fájt, hogy veszendőbe megy az étel, az egyébként ehető maradék, és moslék lesz belőle! Megszületett a segítés módja! Minden üdülő (SZOT, vállalati), kifőzdék, vendéglátó egységek főzési létszámukhoz viszonyíta, ahogy hivatalosan mondják, „kigazdálkodnak” egy-két ebédet, reggelit, vacsorát. Ezt az ételt a tanács kimutatása alapján, önként jelentkező diáklányok elviszik az idős rászorultaknak, s egy kicsit segítenek a ház körül, bent a lakásban. Szerintem így a kislányok is „megtanulják” a szomorú életet, s talán beléjük ivódik a segíteni akarás, a „szoc- pol” fogalma is... Ötletemet megosztottam a városi tanács elnökével, már csak azért is, mert úgy gondoltam, így kissé segíteni lehet az elég szűkös pénzügyi helyzetükön, még akkor is, ha ez csak pár forintot jelent. Az elnök az ötletet jónak, kivitelezhetőnek vélte. így hát „hivatalosan” is elkezdterrra kivitelezését, az ötlet végleges kidolgozását. 1986 októberében levelet írtam a Miniszter- tanács elnökhelyettesének, dr. Csehák Juditnak, közöltem vele ötletemet. Szakvéleményezésre álevél átkerült*a É2ÓT-hoz, később megjött a válasz a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságától. A szokásos, kenetteljes sablon, hivatkozva a jogra, de a bürokráciára már nem... „A javaslatot tanulmányozva a következőkről tájékoztatjuk: mindenekelőtt kinyilvánítjuk, hogy felvetését, az időskorú állampolgárok iránt tanúsított empátiáját nagyra becsüljük. A SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság, mint ismeretes, költségvetési szerv, ennélfogva gazdálkodását, annak módszereit jogszabályok, főként pénzügyi előírások szabják meg. Az előírások alapján SZOT-üdülő szolgáltatásait térítés nélkül senki sem veheti igénybe, a napijegy, vagy több adag meleg étel, ún. kigazdálkodása a gyakorlatban nem keresztülvihető.” Belém bújt a kisördög. Látva, bőrömön érzékelve a romlás felgyorsulását, levél ment most már a Szociális és Egészségügyi Minisztériumba, a miniszterasszonynak. „Megítélés szerint az elmúlt években az idős emberek szociális gondozása, étkeztetése terén történtek olyan változások, melyek iránya, tartalma az Ön javaslataiban is megfogalmazódott. Nőtt a főállású és tiszteletdíjas gondozónők száma, de mellettük—különösen az ételhordásban—fontos szerepet töltenek be a társadalmi aktívák is. Nőtt a szociális étkeztetésben részesülők köre. A problémát, amelyet felvet, természetesen nem tartjuk megoldottnak. Önhöz hasonlóan mi is úgy ítéljük meg, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között különös figyelmet kell fordítanunk az alacsony nyugdíjas, beteg, idős emberekre.” ... hát így történt! A kör bezárult! „...néha a sok tilalomfától, nem látni az embert...” Horváth Aladár ,,Lelki vigaszban és testi nyugalomban” Párhefféf Nagyatádon, az idősek klubjaiban először a római katolikus és más vallásé hívők egyházi óráját. A napokban én is részt vettem egy ilyen beszélgetésen, a Dózsa György utcai klub tágas társalgójában. Kényelmes fotelokban jobbára fejkendős nénik társalogtak, úgy tizenöten. Ahogy a klub vezetőjétől, Hervai Annától megtudtam, az állandó látogatók mellett ilyenkor vendégeik is vannak: olyan idős asszonyokat szállítanak be a szociális gondozási központ gépkocsijával, akik már nehezen gyalogolnak. A téma kezdetben az időjárás volt. Az egyik, jóval a nyolcvanadik életéve fölött levő néni mondta: ő már napokkal ezelőtt érezte, hogy megváltozik az idő, naez biztosabb előrejelzés számára, mint a meteorológiai intézeté. — Jaj, Juliskám — szólt közbe egy másik asszony —, nekem meg a hátam hasogatott, egész éjjel alig aludtam valamit, alig vártam, hogy megvirradjon... Közben deresedő hajú, középkorú férfi érkezett, akit Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! — köszöntéssel üdvözöltek. Dr. Kisnemes János városplébános helyet foglalt a kis asztal mellett, a klubvezető gőzölgő, illatos feketével kínálta. Még fel sem emelte a csészét, máris beszélgetésbe kezdett az otthon lakóival. — A jövő héten lesz-e gyónás és áldozás? — kérdezte az egyik néni —, mert én a templomba már nem tudok elmenni, ez pedig itt helyben van. — Természetesen, ahogy a múltkor is mondtam, minden hónapban egy alkalommal lehetőség lesz erre — mondta a plébános úr, aki közben egy vaskos, fekete borítású könyvet lapozott fel. Aztán rátért a beszélgetés új témájára: — Ma az ötödik szentségről lesz szó — mondta, azután feltette a kérdést, hogy ki emlékszik rá, melyik ez a szentség? Az egyik asszony hangosan végigsorolta a szentségeket — akár egy jól tanuló kisdiák —, és így az ötödiket, az utolsó kenet szentségét is említette. — Helyes volt a válasz — mondta a plébános úr, majd a kezében tartott könyvből idézett néhány sort Szent Jakab leveléből: „Beteg valaki köz- tetek, hívassa az egyház papjait. Imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegeknek, és az Úr megkönynyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer..." Az idézet után kezdődött annak közvetlen hangú értelmezése. — A keresztény emberek öregségükben többször is, de a betegség első komoly jelére hívják a papot. Ugyanúgy kötelességüknek tartják a hozzátartozók is, hogy betegüket szükség esetén figyelmeztessék erre. Fontos, hogy időben tegyék ezt, hogy a beteg öntudatánál legyen, amikor felveszi a szentséget, hogy a bánat jelét ki tudja fejezni. A betegek kenete és áldozása lelki nyugalmat és békét ad a szenvedőknek... Láttam, hogy mindenki elgondolkodik a mondottakon, mintegy önvizsgálatot tartva, majd megszólalt az egyik néni: —Amikor a férjem súlyos beteg volt, hívatta a papot, aki feladta neki az utolsó kenetet. Utána szinte megkönnyebbült, mintha a betegsége, fájdalma is enyhült volna. Miért van ez? — Mert a nyugodt lélek új erőt adhat a testnek — hangzott a válasz. Aztán újabb és újabb kérdéseket tettek fel. — Ha hazamegyek, este elmondom a lányomnak, amit ma hallottam, hogy ő is tudja, mi lesz a teendője, ha már én is ilyen állapotba kerülök. Mert mi már sajnos szinte valamennyien arrafelé tartunk... Amikor a tisztelendő úr már a másik klubhoz igyekezett, hogy az ott lakókat is lelki vigaszban részesítse, az itteniek még mindig a megkezdett beszélgetést folytatták. Úgy sommázták az egyházi órák eddigi tapasztalatait, hogy mindig megújulva, lelki vigaszban és testi nyugalomban részesülve mennek haza. Dorcsi Sándor I
