Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-10 / 65. szám
1990. július 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 (Folytatás az 1. oldalról) — Olyanokra gondoltam, akiknek megvolna a lehetősége, hogy munkájukkal teremtsenek maguknak biztos megélhetést, mégsem teszik. — Szerintem ilyen nincs. Az emberi személyiség meglehetősen korán „beprogramozó- dik” és ezen változtatni már csak alig lehet. Az, hogy egy bársonyban született ember adott helyzetben másként viselkedne, mint egy rongyokban született, ez igaz. Aki azonban hozza magával a szegénység személyiségtorzító hatásait, nem tud másként viselkedni. — Úgy gondolja, hogy eleve kényszerpályán van az élete? — Mindannyiunké, a miniszterelnöktől a segédmunkásig. Antall úr például politikus családban született és mikor kicsi gyermek volt, már egy politikus bölcsőjét ringatták. S lám ez az életprogram teljesül. Fölfelé a „ranglétrán” —Ha ez igaz, akkor egyre inkább igaz. A korábbi rendszerben — most mindegy, hogy milyen okból és mellékhatásokkal — nagyobb volt a társadalmi mobilitás lehetősége... A munkás gyerekének több esélye volt, hogy orvos legyen... — Ez optikai csalódás. Minden társadalomban van mobilitás és minden társadalomban megvannak a mobilitás világos receptjei. Nyilván ezek mások a pártállamban mint a polgári államban. A látványos üzemkülönbségek, melyeket a fordulat éve táján a kommunista uralom produkált, rövid életűek voltak. Néhány év alatt kicsöppennek a hatalomból azok, akiket egy politikai kurzus dömpingszerűen felemel. Tehetségtelen, egy szabályos versenyhelyzetben lemaradó egyének mindegyik társadalomban bekerülnek vezető pozícióba. Korábban e dolog legitimációját a népi származás adta, vagy a Horthy korszakban az arisztokrata származás. — Most életünk egyre több területének meghatározója a Solt Otília nyilatkozott a Somogyi Hírlapnak r A szegénység múltj a és í elene verseny. A piacgazdaságban élő társadalomban óhatatlanul nagyobb a differenciálódás. Nem lát-e veszélyt á szegénység tömegméretűvé, s így kezelhetetlenné válására? — De igen. Nem tudom, hogy valóban így lesz-e, de például egy gazdasági válság esetén feltétlenül bekövetkezhet. — Mostanában többen idézgetik a korábban propagandisz- tikus céllal, mintegy a kontrasztot erősítve a „3 millió koldus országa" kifejezést... — Valóban ez propaganda volt a két háború között is és most is, csak épp nem egészen ugyanazon az alapon. A két háború között egy plebejus irányultságú propaganda volt, mely az agrárszegénységre kívánta irányítani a figyelmet. Annál is inkább, mert a korabeli politikai élet ezekről az emberekről nemigen akart tudomást venni. Koldus-e a koldus? Most ez a propaganda inkább az elszegényedő és a létbizonytalanság terheit érző középosztály érdekeit fejezi ki. — Végül is indokolatlannak érzi ennek fölemlegetését? — Nem tartom alaptalannak, csak demagógnak. Tudniillik a középosztály elszegényedése és elbizonytalanodása — bármennyire is aggasztó jelenség — azért nem azonos a koldus- sággal. Ezzel szemben a harmincas évek elszegényedett plebejusai valóban a tökéletes társadalomkívüliség fogyasztási színvonalára kerültek. — Bizonyára ismeri a Kol- ping-mozgalmat, mely a keresztényi szeretet alapján nyújt világszerte széles körű segítséget a rászorulóknak. Elvük pedig az, hogy az éhezőnek nem halat kell adni, hanem inkább meg kell tanítani halászni... — Ennek ellenére én azt mondom, hogy az éhezőnek először halat kell adni, jóllehet ez nem elégséges megoldás. Zavarban vagyok az egész szociális munkával kapcsolatban, amelynek, úgy gondolom, teljesen mindegy milyen ideológiát adunk. A nagy ellentmondást abban látom, hogy segítünk elsimítani azokat a konfliktusokat, amelyek sokkal mélyebb strukturális okokból származnak. Ezt mindenképpen követendő útnak tartom, hiszen a SZÉT A is ezt csinálja: igyekszik simítani a konfliktust, ami voltaképpen nem elsimítható. A szegénység gondjai nem oldhatók meg a napi problémák enyhítésével, csak strukturális változtatásokkal, például a mobilitás feltételeinek átalakításával. „Megtanítani halászni...” Ez viszont nem teszi fölöslegessé a „tüneti kezelést”. Mindazonáltal az említett jelszót, „megtanítani halászni”, szemforgatónak érzem, mert úgy állítja be a társadalmi problémákat, mintha ezek pusztán tudáshiányból erednének. Mintha tehát bárki is abban a helyzetben volna, hogy biztos receptet tud szolgáltatni másoknak. Ilyen pedig nincs. Ha valaki nem úgy közeledik a társadalmilag — bármilyen okból — lehetetlenültek gondjaihoz, hogy megpróbál azonosulni azokkal, hanem ehelyett előregyártott normák szerint próbálja őket „megtéríteni", akkor az elnyomás nyílt formáját gyakorolja. Hiszen ez esetben arra akarja rávenni a rászorulót, hogy saját személyiségét tagadja meg. — Ön szigorúan ítél, pedig belátható, hogy egy horgászbottal bárki többre mehet mint két kiló hallal. — Említettem, hogy barátja vagyok ezeknek a „társadalmi technikáknak" csak ezeket nem tanulási technikáknak gondolom. A metaforánál maradva, olyan horgászbotot adni a rászoruló kezébe, amellyel szorgalmas pecázással arra van esélye, hogy napi öt deka halat fog, ezt szemforgató dolognak tartom. A dolgot ez esetben inkább úgy kell kezdeni, hogy etessék be a folyót, akiknek erre módjuk van. — A szocialista rendszert ,,blamálta” a létező szegénység, így maga a kifejezés is tabu volt. Ma nyíltan beszélünk a szegénységről. Megítélése szerint milyen a társadalom hozzáállása ma a szegénység ügyéhez?A szolidaritás mintha egy kicsit elfáradt volna... — Én ezt nem tapasztalom, annál is kevésbé, mert nem kértünk olyan sok segítséget az emberektől. Pontosabban az emberektől sokáig a hatalom és nem egymás megsegítését kérték. A különféle „internacionalista gesztusok” nyilvánvalóan két pártállam szolidaritását fejezték ki. Egészen másként viselkedtek az emberek amikor a Romániából érzekezett menekültekről volt szó, mint amikor arról, hogy az egyik diktatúra segítse meg a másikat. Nem állítom persze, hogy a segítőkészségnek nincsenek határai, és hogy a mi népünkben túlteng a kitartó szolidaritásérzés. Társaimmal együtt igyekeztünk propagandatevékenységet kifejteni a hazai szegénység leküzdéséért. Ennek így vagy úgy volt visszhangja, ám semmiképpen sem olyan, mint amit Svédországban tapasztaltam. A svéd televízióban nyilatkoztam a szegénységről, ahol közben nyomorúságos pesti lakónegyedek képét mutatták. Az adást követően — vállalva a bonyolult nyomozást — többen megkerestek Svédországból és például az egyik a filmben látott öregasszony címe felől érdeklődtek. A segítőkészség ilyen fokát itthon nem tapasztalom. Tehetség és rang — Volt már szó a társadalmi mobilitásról. Nem látja-e aggasztónak ennek lassulását? — Ez a társadalom fenekestül föl van fordulva, így most egyszerűen átláthatatlanok a mobilitási tendenciák. A mobilitás egyébként már a Kádárrendszer konszolidációja során erősen csökkent. Ez azért nem volt látványos, mert az ipari és mezőgazdasági technológia fejlődésével az értelmiségi munkahelyek száma gyorsabban nőtt annál, hogysem ennek utánpótlására az értelmiség maga képes lett volna. így óhatatlanul értelmiségivé váltak munkás vagy paraszti családban született fiatalok is. Mindeközben a lefelé irányuló mobilitás, azaz a kikerülés az előnyös pozícióból elenyésző volt. Összességében tehát kisléptékű mobilitás volt. — Lát-e olyan összefüggést, hogy a mobilitás egy ponton túl együtt mozog a kontraszelekcióval. Úgy érzem, ha magas a mobilitás, nagyobb a kevésbé tehetségesek esélye is. —A kontraszelekció csak azt jelenti, hogy két lehetséges jelölt közül a rosszabbik kerül egy helyre. így tehát én nem látok ilyen egyenes arányosságot. A lényég az, hogy melyek a mobilitás mozgatórugói, hogy ezek között milyen szerepet játszik a teljesítmény. A politikailag motivált nagymértékű mobilitás persze kontraszelekcióval jár. — Ez a veszély most nem áll fönn? — De igen. —Arra gondolok, hogy valaki azelőtt azért került vezető beosztásba, mert MSZMP-tag volt, míg más most—vitathatatlan tehetsége ellenére — azért kerül ki onnan, mert mint volt MSZMP-tagot kompromittált- nak bélyegzik. — Szerintem egy igazán jó képességű ember nem kompromittálódik. A rendszerrel kötött kompromisszum és a kom- promittálódás között nagy különbség van. Hasonlóképp a kompromittálódás mértékében is nagyok a különbségek. Az igazán tehetséges ember nem tesz olyan lépéseket, amelyek miatt teljesen lehetetlenné válik egy politikai rendszerváltás esetén. Ha mégis, az illetőnek nem feltétlenül az inteligencia- hányadosa, hanem a jelleme rossz. — Feltétlenül jobb jellemű ember kerül-e a helyére, ha lecserélik? — Nem biztos. Ha a kormányzó pártok a korábbihoz hasonló szelekciós elveket alkalmaznak, ha a lojális, a hozzájuk feltétlenül hű embereket futtatják, akkor ugyanott vagyunk. — Meglehet, hogy az SZDSZ sem lenne mentes ettől a szisztémától kormányzópárttá válva. — Természetesen. Amit mondtam nem egy állítás volt, hanem egy feltételes kijelentés. — A Beszélőben láttam hirdetésüket, miszerint „letett miniszteriális bútorokat” szeretnének juttatni a rászorulóknak. Ez tréfa ? Nem hiszem, hogy ez tétel volna a szegények segítésében. — Ez csak félig vicc, ameny- nyiben föl akartuk hívni a figyelmet arra, hogy a minisztériumok lázasan cserélik ki berendezéseiket... Mintha ez volna a legsürgetőbb dolguk... Másrészt itt nem bársonyszékekről, hanem íróasztalokról és szekrényekről van szó, amelyek valóban sokaknak nagy segítséget jelenthetnének. Mellesleg a hirdetésre egyetlen minisztérium sem jelentkezett a SZETA- nál. — Köszönjük a beszélgetést. Bíró Ferenc FALUSI KARCOLATOK Módosították a családjogi törvényt 500 örökbe fogadható gyermek Somogybán Dörög az ég A kék köpenyes férfi néhány szót ejt az időjárásról, azután elköszön. Megy a dolgára, gondolom, boltba vagy hivatalba. Az öregember egyedül marad a kapu előtt, belehunyorít a napba, cigarettára gyújt. Arcbőre fekete, szeme alatt, meg a homlokán ráncok. Ahogy szippant a cigarettájából, borostás arca behorpad, és élesen kirajzolódik domború arccsontja. A ház előtti kiskert pompás rózsái magukkelletően nyújtóznak, s bódító mézillatot lehelnek. Az öregember régi nyarak sarjúillatát érzi, s ködlő emlékei közt behemót ökrök tapossák a nedvesen csillogó hantot. Szigorú tekintettel vizsgálódik a múltban. Süt a nap. Szikkadt a pocso- lyás utca, szinte hallani a fák lélegzetét. — Ne higgyünk neki! — dör- mög az öreg, és bütykös-csontos kezét az égre emeli. Haragoszöld lóherével rakott szekér döcög a bábonyi főutcán. Legényke ül a bakon, hetykén markolja a gyeplőt. — A háztáji marhának viszi! — bök feléje az öreg. Csizmája sarkával cafatokra szaggatja a cigarettavéget. Valamikor hosszú téli éjszakákon a kertészet melegházát fűtötte. Míg kinn hóval rohant a szél, fagy dermesztette a tájat, ő szenet lapátolt, táplálta a tüzet, hogy tavaszt érezzenek a növények. A konyhában cukorbeteg asszony. „A véremben van a baj” — szokta mondogatni az ismerősöknek. „Fáradt vagyok. Ötvenhét éves koromban még arattam. Tavasszal elkezdtem a munkát a gyomlálással, s csak késő ősszel, csírázás után szorultam be a házba.” Két falu határában volt 12 hold földjük. Egy életen át rázta őket a szekér. Ateatűzhely mögött csaknem a mennyezetig kéklik a régi kenyérsütő kemence. Virágos tányérok díszelegnek a tetején. — Porosak, nincs aki töröl- gessen — mondja siránkozó hangon az asszony. —Miért adtad férjhez a lányodat? — morran az öregember. — A sír szélén állok, nem szólhattam ellene... Csak költözne hozzánk férjestől. Itt már úgyis minden az övék... Talán... Bár úgy lenne... Később az öregember hátraballag a kertbe, hogy zöldet vágjon a tehénnek. Ahogy a kaszát leemeli a válláról, megdördül fölötte a magasság... Másnapos falu A nap mintha hajnalig mulatott volna, ímmel-ámmal tá- pászkodott föl egy felhőkazal mögül. Tegnap éjszaka a szokásostól eltérően nem csendesedett el a vidék, mert hát micsoda lemoshatatlan szégyenfolt esne a falu becsületén, ha még ezen a ritka ünnepen is elbóbiskolna a virtus. Ma van a búcsú másnapja. Ezt azonnal észreveszi az idegen, mert itt minden olyan „másnapos". Nemcsak a napba hunyorgó nők kissé meggyű- rődött arca, szoknyája, nemcsak a biciklin bizonytalankodó legényke feltűrt ujjú fehér inge, poros sötétkék nadrágja, mely a tegnap reggeli nyalka viseletre emlékeztet, nemcsak az állhatatosok rekedtes kurjantása. A házak, a fák, az út, a levegő, a szó, a föl-föl csapódó neyetés, egyszóval minden bágyadtnak, kiadatlannak tetszik. A délutáni sugár egyre több embert csábít a házak elé. Minden hely foglalt a kispadokon. Az asszonyok a sok sütés-főzéstől, a lányok a tánctól fáradtak. A nyelvek azonban frissek, s a tegnap esti mulatság elegendő beszédtémával szolgál. Az egyik lenszőke, búzavirágszemű kislány, aki elmúlt már 16 éves, ugyancsak rengeteg fiút emlegethet. Volt táncosa bőven. Igen, mint mondja, sok az „öreglegény” a faluban, de ő a vidékiek karján mutathatta meg, micsoda nagyszerűen táncol. Tegnap este végképp bebizonyosodott, hogy nagyobb sikerre számíthat a bálban, mint a tanteremben. Tavaly sajnálatos módon megbukott a mezőgazdasági szakközépiskolában,.mert sehogy sem bírt eligazodni a növények világában. Bizony, kacifántos tudomány a botanika! Többé nem bíbelődik vele, mondja, otthagyott csapot-papot, majd a vendéglátóiparban próbál szerencsét... „Ne, búcsú, ne!” A 85 éves öregember elmélázva üldögél. Azt mondja: „Rég volt, nem is igen volt nekem búcsúm, most meg már alig látok a jobb szememmel, ha kézzel tűröm följebb a szemem héját, csak akkor látok vele. Nem kell énnekem már a búcsú..." A túlsó sorról pedig egyenesen erre tart az az „egy szál hegedű”. Mi a nótája? .Az öregember csak legyint. A hegedűs, aki valamelyik Balaton-parti presszóból érkezett az ünnepre pénzcsalo- gatónak, megpengeti a húrokat. Zakója felső zsebéből kikandikálnak a bankjegyek, oldalzsebében zsírpapírba csomagolt libacomb. Szapudi András Március elsejével új családjogi törvény lépett hatályba. Szecsődi Lászlóné dr„ a Somogy Megyei Tanács szociálpolitikai főosztályának gyámügyi főfelügyelője, megyei tanácsadó véleménye szerint a most életbe lépett törvény jobban szolgálja a gyermekek érdekeit. Az örökbefogadásoknál ezentúl a gyámhatóság megvizsgálhatja és eldöntheti azt is, hogy mennyire áll a gyermek ér-, dekében az, hogy a szülő lemondónyilatkozatot ad. A módosított törvény kimondja: az anya már a terheség alatt lemondhat leendő gyermekéről, és ha ezt a nyilatkozatát a csecsemő 2 hónapos koráig nem vonja vissza, akkor hatályossá válik a lemondása. A döntés következményeire azonban minden esetben figyelmeztetik a vér szerinti szülőt. Egy jogszabály-módosítás ezentúl lehetővé teszi, hogy az intézetben nevelődő gyermeket is örökbe adják akkor, ha a szülők bizonyítottan nem látogatják, nem érdeklődnek utána. Az eljárást általában az intézet (GYIVI) igazgatója kezdeményezheti. Ha a gyermek nevelőszülőknél él, akkor az ő kérésükre lehet elindítani az örökbefogadást. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium ezeknek a feladatoknak a megoldását májusban kibocsátott rendeletében a megyei gyámhatóság elsőfokú hatáskörébe helyezte. Az elsőfokon hozott határozat azonban a minisztériumban megfellebbezhető. Ugyancsak egy újonnan kiadott SZEM-ren- delet módosította a rendszeres nevelési és rendkívüli segélyek összegét. A felső határ korlátozása nélkül június elsejétől minimum 1100 forintban határozta meg a rendszeres nevelési segély összegét. ' A rendkívüli segélyek esetében a kifizethető összeg 2200 forint lett. Évenként 22 ezer forint felső határú ilyen segély illet meg egy-egy családot gyermekenként, ám ennek kifizetésére egyetlen gyámhatóság sincs felkészülve. (Várnai)
