Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-31 / 83. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 31., kedd „NEM KÖLTENEK, CSAK SZEMETELNEK...” Turistakesergő Biztosan bizonytalan Velence magyar megszállás alatt Traubis üveget visz a Canale Grande * (Folytatás az 1. oldalról.) Szombat reggelenként percenként tűnnek föl a magyar autóbuszok a Triest felőli úton. Utasaik péntek este indulnak mesés élményekre várva. Mire azonban a lagúnaváros peremén lévő buszparkolóban le- szállnak, már alig állnak a lábukon. Mire azután jó egyórás séta után a Szent Márk térre érnek, már nem is igen hallgatják az idegenvezető gyors ismertetőjét. Ezután következhetne Velence fölfedezése, ehhez azonban sem erejük, sem pénzük nincs. A többség a teret övező sikátorok bazárjai között bóklászik és az árakon szörnyűlködik. „Hát itt minden tízezer?” fakad ki egy vélhetően falusi bácsika. A vele levők pénzüket számolták. „Nekem még 30 ezrem van”. A jól hangzó ösz- szeg egy focivilágbajnokság- emblémás trikóra sem elég. Igaz, a Rialtó híd melletti egyik árudában tollal sebtében fölírt cédula hirdeti: „Trikó fotintért is...” A dózsepalotába 9 ezer líra — csaknem 500 forint — a személyenkénti belépő. Hasonlóképp a palota egyik szárnyában látható gyűjteményes Tiziano- kiállításra. Ennyit senki sem szán rá, így azután jobb híján előkerül a hazai. Az emberek a lépcsőkön, sőt a házak mellett a földön üldögélnek. Előttük húskonzerv és dobozos üdítő. Az utcákon mindenféle magyar sörösüvegek láthatók. A Canale Grande vízében literes traubis üveg úszik csalhatatlan jeleként egy magyar csoport átvonulásának... Úgy hírlik, a velencei szemetesek már sztrájkkal fenyegetőznek, s a helyi városatyáknak is komoly fejtörést okoz a főként magyar, csehszlovák és lengyel turistahad. Számuk szombatonként eléri a 80 ezret, ami komoly tehertétel a városnak. „Nem költenek, csak szemetelnek és tönkreteszik a saját csodájukat is. Azt, amiért ide jöttek.” — mondta borongósan az egyik pizzéria tulajdonosa. Szóval, nem igazán kedvelik a magyar vendégeket. Olyannyira, hogy a velencei városi tanács már a „toprongyos turistahadakat" megritkító intézkedéseken töri a fejét. Korlátozást azonban egyenlőre nem vezettek be. A délutáni kánikulában a velencei lidót övező parksáv gyepét az elcsigázott turisták lepik el. Vannak, akik alszanak, a fiatalabbak fürdőruhában napoznak. Egy asszony maradék pénzét számolja. „600 líra. ezért már semmit nem kapok”. A tenger 30 fokos. Aki vállalja, hogy megmártózik benne, zuhanyzó híján később egész éjjel simogathatja magáról a viszkető és csípő sót. Azért sokan megteszik. Készülnek a mesés tengeri strandolásról szóló hazai beszámolóra. A vízben jóformán nem hallani olasz szót, legalábbis a fizető strandok közötti 30—40 méteres „szabad" sávokon. Este hat óra körül aztán sze- delőzködnek a magyarok. A buszkaraván 8 és 10 között indul hazafelé. A traubis üveg a „nagy csatornán” akkor már az Akadémia tér elé ér. Az esti Velencét japán és amerikai turisták ural- ják.Gondoláznak egyet százezerért, aztán beülnek valamelyik teraszos étterembe vacsorázni, ahol a turistamenü 17— 27 ezer líra. Talán valami hasonlóról álmodnak a hazafelé tartó magyarok is, akiket hamar elnyom a busz monoton zúgása. Bíró Ferenc Egyre több az erőszakos bűncselekmény Kaposváron: lopások, rablások, betörések... Ki, hogyan látja a város biztonsági helyzetét? Fejes Ildikó ajándék- és filaté- liaüzletébe már többször betörtek. Ahova lehetett, rácsokat szereltetett,, a bolt kirakatát azonban mégsem „díszítheti” ilyesmivel. Igaz — mondja, — az üveg elég vastag, de nem tudom, hogy alkalomadtán mit bírna ki... Az eddigi betörések során nagy értékeket is elvittek, de a tetteseknek nem volt szerencséjük: a rendőrség hamarosan elfogta őket. Olyan is akadt közöttük, aki — az amnesztia révén — frissen szabadult, ám hamarosan visszakerül megérdemelt helyére. A rendőrök aktívak, a számukat azonban növelni kellene, hogy hatá-’ sosabban tudják fölvenni a küzdelmet a kétes elemekkel. Ehhez járulhatna érdekeltségük növelése is. Szalontai Endre taxisofőr. Munkája közben többször találkozik a rendőrökkel, mint más állampolgár. — Szerintem a rendőrök — ha muszáj — nem mennek bele a bizonytalan helyzetekbe. Ami a közbiztonságot illeti, a taxisoknak valamiféle önvédelmi eszközt kellene adni. Nem lőfegyverre gondolok, hanem legalább egy hatékony sprayre, mert'eléggé veszélyes szakma a miénk... — Túlságosan arrogánsak a férfiak — panaszolja Misefa Éva, a Dédász kaposvári üzemegységének fiatal pénztárosa. — Kevés a rendőr, bár úgy vélem: hajóval többen lennének, az sem javítana a helyzeten, mert az emberek „sok mindent megengednek maguknak”... Úgy tapasztaltam, hogy egyre türelmetlenebbek és modorta- lanabbak vagyunk. A fiatalokkal alig foglalkozik valaki, nem csoda, ha közülük néhányan csavarognak. Egyre kevésbé biztonságos egy lánynak éjszaka végigmenni a városon — még kísérővel is... Hortobágyi Iván fényszedő szerint szintén romlott a közbiztonság Kaposváron. — Szerintem — fűzte hozzá — a rendőrök „európaibbak”, mint korábban voltak, nem akülsejük alapján ítélik meg az embereket. Igyekeznek a lumpen elemekre összpontosítani tevékenységüket, hiszen ezek adják nekik a legtöbb munkát. A keményebb fellépés talán fékezné, vagy elvenné a bűnözök kedvét a lopásoktól,' betörésektől — mondta. Kaposvár közbiztonságáról Tóth János főhadnagy, a városi rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának vezetője szerint a közbizto- ság romlása nem írható a rendőrség . számlájára. Kevesen vannak, és a nem éppen magas fizetések sem hatnak ösztönzőleg a belépésre. így szükségképpen kompromisszumokra is rákényszerülnek. Tóth János szerint: az állomány a jelenleginél lényegesen több munkát nem tud már vállalni. Csak Kaposváron 16— 20 000 esetben szabnak ki helyszíni bírságot, és tavaly 2201 esetben készítettek följelentést közrendet és közbiztonságot sértő magatartás miatt, 5039 alkalommal pedig közlekedési szabálysértésért. Munkájuk mennyiségét növelte a közelmúltban hozott két amnesztiarendelet: többen — friss bűncselekmény gyanúja miatt — szinte azonnal visszakerültek a rendőrség „védőszárnyai” alá. — Előfordul, hogy valaki tejet és kenyeret lop, egyszerűen azért, mert nincs rá pénze — mondta Tóth János. Olyan eset is akad, amikor nagy értékeket visznek el. A bűnelkövetők között mind több a fiatal, egyre agresszívabbak—főlég a lakótelepeken —, s mindezt „elősegíti” még az emberi közömbösség is. Ezen pedig sürgősen változtatni kellene. A változtatás nem várható el csak a rendőröktől, hiszen bizonyos jogsértéseknek mélyebb társadalmi gyökerei vannak. Tóth Béla CSÖBÖRBŐL — GÖDÖRBE Veszélyes játszóhely Jó három hónapja ásták ki a képen látható gödröt Kaposváron a Béke utcában. S hogy még azóta sem történt semmi — annak a lakók véleménye szerint az az oka, hogy pereskedik egymással a két vállalat: kinek a dolga is lenne a szivárgó szennyvízcsövek cseréje. Azt most ne vitassuk, miért a munkák megkezdése után vált kétségessé, kire vonatkozik a feladat elvégzése — inkább arra szeretném felhívni az ügyben érintettek figyelmét, hogy igen veszélyes játszóhelyet hagytak maguk után befedetle- nül, minden különösebb védelem nélkül. A szomszédos házakban lakó gyerekek rendszeresen itt ugrándoznak, itt teszik próbára ügyességüket, s a jelek szerint ez eddig sikerrel. Mert — a helyszínt látva — lehetett volna ez másként is! Néhány napja újabb javítóbrigád érkezett, lelgalábbis a környék lakói annak hitték. Ám ők felszedték az útszegélyt, s ezzel még nehezebbé tették az erre járóknak a közlekedést, és újabb veszélyforrást „tártak föl”. A helyzet tehát nem javult, sőt! A gyerekek persze élvezik a játékot, a felnőttek pedig bosz- szankodnak. Teljes joggal, hiszen őket nem érdekli, kire tartozik a csövek cseréje, az sem, hogy kinek a dolga betemetni a lyukat. Ők csak azt szeretnék, legyen már végre rend. Talán nem olyan nagy kérés, vagy mégis? N. Zs. Drága a repülőjegy és a szálloda Ajánl az Ibusz, de nem tudja, hogy mennyiért Július elsején megszületett a német-német valutaunió és ez meglehetősen érzékenyen érintette az utazási irodákat, így az Ibuszt is. A legnagyobb magyar utazási irodának már június közepén jelezte a Reisebüro DDR, hogy felbontja az érvényes szerződéseit. Ezer utasnak okoztak ezzel fejfájást. Ők többnyire Berlinbe készültek. Amíg korábban hetven keletnémet márka volt az éjszakai szállás, most ugyancsak hetven márkát kérnek érte — de nyugatnémet márkában. A kettő között legkevesebb kétezer- ötszáz forint a különbség. Nem csoda, hogy most senki sem akar az ország keleti felébe utazni. Hova utazhat a magyar átlagpolgár? Úgy tetszik, hogy sehova. Legalábbis ez derül ki az Ibusz legújabb programfüzetéből, s erről beszélgettünk Fehér Sándorral, a kaposvári iroda igazgatójával is. — Korábban háromezerötszáz forint volt egy berlini repülőjegy; most hatszor annyit kér érte a Malév. Tudni kell, hogy a szocialista országok egymás között kedvezményes árakon számoltak el. Egyre félőbb, hogy több ország is megszünteti ezeket a kedvezményeket, s áttérnek a dollárelszámolásra. Csehszlovákia és Albánia már megtette az első lépéseket. Albániába egy kilencnapos, repülőgépes út eddig tizennégyezer forintba került. Most ugyanazt harmincnyolcezerért vehetjülk meg. A Cseh és Szlovák Köztársaság is árat akar emelni, az Ibusz számára elfogadhatatlan mértékben. Amikor megjelentettük a programfüzetünket, akkor még nem jelezhettük sem a bolgár, sem a cseh árakat, s még mindig tárgyalunk az NDK-val. Kiderült, hogy a magyarok kedvenc cseh, illetve szlovákiai síparadicsomai helyett a jövőben olcsóbb lesz Ausztriába menni. A nyugati utak árai ugyanis nem változnak, s a keletiektől immár alig valamivel térnek el. A szolgáltatások színvonala ugyanakkor összehasonlíthatatlan. Ezt az Ibusz sem titkolja. Füzetük tanúsága szerint még Ázsiában is ázsiai állapotok uralkodnak. 49 862 forintért kínálnak egy tizennyolc napos vietnami utat repülőgéppel és autóbusszal. S mindjárt hozzátesznek egy felhívást is: „Figyelem! A vietnami szolgáltatások (szállodák, autóbuszok) alacsony színvonalúak, szerény igényeknek felelnek meg. Ezek megítélésekor szíveskedjenek tekintettel lenni az ország gazdasági helyzetére (idegenforgalmi struktúrájára) és az éghajlati sajátosságokra. Köszönjük”. Mit lehet erre mondani? Nagy Jenő
