Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-14 / 69. szám

\ 6 SOMOGYI HÍRLAP —BALATONI NYÁR 1990. július 14., szombat Balaton — motorcsónakok nélkül ÖNFELEDT ÖRÖMÖK A tavaszi hónapokban szárnyra kelt a hír a Balaton partján, hogy az 1979-ben betil­tott motorcsónakázást újból en­gedélyezik. A tilalom feloldását nyilván azok szorgalmazzák, akiknek érdekük, hogy motorok rohan­gáljanak a vízen. A helyi lakos­ság zöme viszont — annak ide­jén éppen eleget hallgattuk a Mercury és egyéb márkák dü­börgését — egyáltalán nem örült ennek a hírnek. Éppen a hetvenes évek végén kezdték a Balaton vízügyi szervei meg­húzni a vészharangot: nagy baj van a vízzel. Elismerem, bizo­nyára nem a motorcsónak fele­lős egyedül a Balaton romlá­sáért, de annyi szent, hogy nem is javít rajta. Engem főleg a zaj zavart, s mint baleseti sebész, egypár nagyon szomorú esetet is tudok említeni. A legutolsó, éppen a napokban, Füreden történt, ahol egy tizenéves gyermeket vágott el a motoros úgy, hogy azonnal meghalt. A Balaton igazi vízi járműve a vitorlás. Szemet gyönyörködte­tő, zajtalan és környezetét nem szennyező jármű. A vitorlázás sport a javából. Illyés és Ke- resztury nem véletlenül írt ódá­kat a balatoni vitorlásokról. A motorcsónakot egyikük sem szívelte. A Balaton vízminősége az utóbbi években nem romlott tovább, sőt, némi javulást mu­tat. Legalábbis itt a keleti me­dencében. Ezt veszélyeztetni semmivel sem szabad. Semmi érv nem lehet fontosabb, mint nemzeti kincsünk megóvása. Eladó az egész világ—énekli Mefisztó. Nagyon szomorú, hogy így van, én mégis merem remélni, hogy talán mégsincs mindig igaza. Ami Kuvaitnak a kőolaj, az a mi vidékünknek a Balaton. Ha tönkremenne, be­láthatatlan következményei lennének. A Sió Tv-ben kerekasztalvitát rendeztünk: az „ellenfelek” egyetlen érve a pénz volt: ők az idegenforgalom gazdag moto­rosai voltak. Egyáltalán nem tudtak megnyugtatni, amikor azt próbálták bizonyítani, hogy az ide érkező nyugati motorcsó­nakok mindegyikét le tudják el­lenőrizni, szenr\yező-e vagy sem. A 180 kilométer hosszú vízpartra éjjel és nappal, bármi­kor, bárhova érkezhet motoros, ott és akkor teszi vízre járgá­nyát, amikor és ahol akarja. Mivel a dolog nem hagyott nyu­godni, írtam Keresztes S. Sán­dor környezetvédelmi minisz­ternek. A megnyugtató választ tőle kaptam meg végre. „Az elmúlt időszakban a mi­nisztériumunk jogelődjéhez is számos jelzés, egyedi kérés érkezett a tilalom feloldására, elsősorban közlekedési- és ide­genforgalmi szervektől. Mi a magunk részéről minden alka­lommal határozottan rögzítet­tük véleményünket. Az érvé­nyes korlátozást változatlanul helyesnek tartjuk. A tilalom fel­oldásához nem járulunk hozzá. Ezt az álláspontunkat az Ön ál­tal leírtakhoz hasonló indokok alapján ajövőben is megtartjuk. Megjegyezzük, hogy a tilalmat a 8/1979. KPM rendelet rendel­te el,* egyetértésünk nélkül azonban nem módosítható. Kérjük, hogy jelzéseivel tovább­ra is támogassa munkánkat.” Eddig a miniszter levele, amely végül is a tó vizének megóvását minden egyéb ér­dekeié helyezi. Dr. Oláh Vilmos sebész főorvos BESZÁLLÁS! Hatmilliós befektetés Autósmozi Zamárdiban Fonyód és Boglárlelle után Zamárdi község is autósmozi- tulajdonos lett: este 9-kor kez­dődik mindennap a vetítés a vadonatúj, modern létesít­ményben. A helybeli termelő- szövetkezet mintegy 6 millió fo­rintos befektetéssel vállalkozott erre az idegenforgalmi tevé­kenységre, s a szükséges fel­szerelést, gépi berendezést az üzemeltetőtárs, a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat adta. Az építőmunkákat a ka­posvári Generál Kft. végezte el másfél hónap alatt, dicséretes színvonalon. — A zamárdi tsz az úgyneve­zett alaptevékenységen kívül iparral is foglalkozik, a többi között ekevasgyártással, nyersbeton-készítéssel és fu­varozással is — mondta Ster- nóczky Károly, a szövetkezet elnöke. — A tsz mintegy 100- 110 milliós árbevételt ér el évente, ebből 60 százalékot az alap-, 40-et az ipari tevékeny­ség révén. Tekintettel arra, hogy Balaton melletti község, gazdaság „vagyunk”, a körül­mények is arra szorítanak ben­nünket, hogy vállalkozzunk, mégpedig az idegenforgalom­ban. Eddig is volt egy vendég­lőnk, az úgynevezett Csipke csárda (az endrédi csipkéről kapta a nevét) és egy zöldsé­gesboltunk. Mindkét üzletet bérbe adtuk. Az első jelentősebb lépés afelé, hogy esetleg jelentős ide­genforgalmi ágazatunk legyen, ez a szép autósmozi, amelyet egyhektárnyi területen alakítot­tunk ki. Mindenekelőtt ide ve­zettük a vizet, a villanyt és a szennyvíz elvezetéséről is gon­doskodtunk. A közművesítés után kezdődhetett az építke­zés, a vetítőház megvalósítása a hozzátartozó higiéniai létesít­ményekkel, valamint a büfével. A vendégek 450 autóból nézhe­tik itt az előadást. Közben fo­gyaszthatják a büfé ételeit, ita­lait, a felszolgáló ugyanis min­denkinek a helyébe viszi a kí­vánt árut. Később, ha lesz rá igény, éjszakai előadásokat is tartunk. A kezdet biztató. Az első előadásokra 200-250 autós néző érkezett, igaz, a mozi mégnyitását jól időzítették. Éppen akkor vetítették az első filmet, amikor a főszezon végre valóban „teljes erővel beindult”. STOPOLÓK Vonulnak az út mellett—fiúk, lányok. A laza legyintés önbiza­lomról tanúskodik. Szépvagyok és fiatal, vonzó. Különös kegy, ha beülök valakinek az autójá­ba. Katonák csapatosan, párban és szólóban. Egy kilométerért is hálásak. Ha csak négyen ülünk a kocsiban, már szólnak: isme­rem a srácot, őt még fel kellene venni. Barátságosak, nyíltak, egyre kevésbé szidják a hon­védséget. — Hú, amiről itt hal­lottunk, azt mi már nem bírnánk ki — mondják, s beszélnek az otthonról, a nőkről, a haverok­ról, a jövőről. Alig van csöves a balatoni úton. Talán tudják, hogy a ruha egyre jobban számít ebben az elszegényedő társadalomban. — A mamám úgy tudja, hogy építőtáborban vagyok, pedig egy hete itt tobzódunk már a Balatonon. Eszméletlenül jól érezzük magunkat Vonyarcon. Először vagyok így egyedül, mert anyám állandóan mellet­tem akar lenni, pedig már 17 éves vagyok. Most végre körbe­jártuk a Balatont, voltunk az unokatesóméknál is Pesten. Képzeld el, hogy cseng a tele­fon,felkapom, hát az anyám! Az volt a szerencse, hogy az Ági — az unokatesóm — pont kijött a fürdőszobából, és elkezdett üvölteni, hogy ki az isten telefo­nál már megint, s közben átad­tam neki a kagylót. Anyám per­sze gyanakodott, hogy: nem a Bea vette fel a telefont? — Az Ági persze rutinos csaj, mindjárt mondta, hogy most beszéltem vele telefonon, még Miskolc mellett van az építőtáborban, de pár napig vidéken dolgoznak és azt mondta, hogy ne is keres­sem, mert ott nincs telefon. Ömlik a szó, a kis pufi, szem­üveges gimnazistából: — Kép­zeld el, hogy akkor is ketten sto­poltunk a barátnőmmel, amikor majdnem ráfáztunk. A két fickó nagyon rámenős volt, mondták, hogy 70 ezer van náluk, min­dent fizetnek. Hiába dumáltuk, hogy mi sem pénzért, sem in­gyen, nagyon erőszakoskod­tak. Aztán sikerült tőlük meglóg­nunk, amikor bementünk egy étterembe. — A stophoz öltözni kell — közli a csinos, barna óvónő. Kicsit kacéran, de nem túl izga- tóan, mert csak felesleges vá­gyakat ébresztünk a sofőrben. A csíkos, rövid szoknya való­ban csak addig csúszik fel a for­más combokon, amíg „nem zavarja a vezetőt a kilátásban”. Aránylag keveset stopolok, nekem is van egy kis Polskim, de most éppen a szerelőnél van. Egy Tolna megyei kis falu­ban vagyok vezető óvónő, de ilyenkor, nyáron alig van gyerek — nem érdemes nyitva tartani. A fizetésem nem sok és ezért másfél hónapot szeretnék a Balaton-parton dolgozni a ven­déglátóiparban. A húgom itt pin­cér, talán sikerült már nekem is helyet szereznie. A lakás? A szüleim is pedagógusok, las­san nyugdíjba mennek. Gon­dolhatod, hogy ők sem kerestek annyit, hogy villát vegyenek abból a Balaton-parton. Szent- györgy mellett az egyik kis falu­ban van házunk, ott töltik az egész nyarat, s én is velük lehe­tek majd a szabadidőmben. Hatan vannak — négy lány, két fiú. Elfeleződik a társaság— gyertek utánunk a következő kocsival —, mondják. Főiskolá­sok, nyári gyakorlaton. Pereg­nek a kérdések és a válaszok, egy-két jó poén a társalgás ele­jén mindjárt feldobja a hangula­tot. — Jó buli ez a gyakorlat. A foglalkoztató cég fizeti a szál­lást és az étkezést. Nappal a munkát élvezzük, éjszaka a szórakozási lehetőségeket. Igaz, hogy alig alszunk, de még bírjuk a gyűrődést. Finom, diszkrét parfümillat telepedik meg a kocsiban, ami­kor a középmagas tanárjelölt hölgy és barátnője mosolyogva beül: — Biztos voltam abban, hogy egy fehér Dácia vesz fel ben­nünket ma este. Itt üres a disz­kó, s gondoltuk, megnézzük a fonyódit. Á, nem hapsizni aka­runk, csak egy jó kis társaságra vágyunk, mert már egy hete kettesben vagyunk állandóan. Pécsen lakunk, én a postán dol­gozom, Kata pedig Szegeden jár suliba angol—német szakra. Osztálytársak voltunk a gimi- ben, nyaranta pedig együtt jö­vünk a Balatonra. — Örök barátság a mienk, amíg férjhez nem megyünk. — Vigyázzatok magatokra, ma este razzia lesz a parton — mondom nekik, de ők kacagva szállnak ki a kocsiból: — Majd rád hivatkozunk! — Rám? Suli Ferenc PANCSOLÓK

Next

/
Thumbnails
Contents