Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-02 / 58. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 2., hétfő SZDSZ- határozat a hitoktatásról A Szabad Demokraták Szö­vetségének Országos T anácsa szombaton, az éjszakai órákba nyúlt ülésén három, egymással összefüggő határozatot foga­dott el a hitoktatás kérdéséről. A tanács megerősítette az ügyvivői testület állásfoglalá­sát, amely síkra száll mind a hit­oktatás szabadsága, mind az állam és az egyház következe­tes elválasztása mellett. Az ál­lásfoglalás szerint az állami is­kolákban csak a tanrenden és órarenden kívüli fakultatív hit­oktatás teszi lehetővé, hogy a különböző vallási felekezetek­hez tartozó, valamint felekeze- ten kívüli szülők gyermekei kényszer és megkülönböztetés nélkül tanulhassanak együtt. Az SZDSZ szerint a hitoktatás az egyházak missziós feladata, ugyanakkor javasolják egy, a nagy vallásokról szóló kulturális tantárgy mindenki számára kö­telező felvételét. Úgy döntött a tanács; hogy az Országgyűlés mai ülésén az egyházi törvény kiegészítésé­ről javaslatot terjeszt be. E módosítás megengedhetetlen­nek nyilvánítaná, hogy a hitok­tatás az állami iskolákban a tan­rend része legyen; a hitoktatók a tanári kar tagjai legyenek; a vallási tárgyak bekerüljenek a tanulók bizonyítványába, to­vábbá, hogy a hitoktatás az is­kola költségvetését terhelje. Úgy döntött továbbá a tanács, hogy amennyiben az Ország- gyűlés ezt a törvénykiegészí­tést elveti, az SZDSZ az Alkot­mánybírósághoz fordul. r------------------------------------\ A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat augusztus 1-től bérleti üzemeltetésre kiadja Kaposvár, Kenyérgyár u. 1. sz. alatti élelmiszerboltját , A pályázatokat július 20-ig lehet benyújtani írásban: SÜTÉV, 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 3. sz. Érdeklődni ugyanott, Pál Sándorné főkönyvelő-helyettesnél. A versenytárgyalás ideje: 1990. július 24-én 10 órakor a fenti címen. Végül az SZDSZ külön hatá­rozatban sürgeti a kormányza­tot: mielőbb biztosítsa az egy­házak működéséhez szüksé­sütév% ges ingatlanigények kielégítő­\. jr sét, hogy a hitoktatást saját ere­jükből is képesek legyenek ■ (111295) KERESZTÉNY­DEMOKRATA CSÚCSÉRTEKEZLET BUDAPESTEN Berlin: július 1-jével a keletnémet márka megszűnt hivatalos fize­tőeszköz lenni, az NDK-ban is a ny-német márka lett a hivatalos pénz­nem. Éjfélkor kezdte meg — elsőként az NDK területén — a ny-német Deutsche Bank kirendeltsége az Alexanderplatzon a DEM-bankjegyek kifizetését (Folytatás az 1. oldalról) Vasárnap reggel az NDk va­lamennyi pénzintézete kinyitott, hogy megkezdje a nyugtákon jelzett első készpénzösszegek kifizetését. Valamennyi bank, takarékpénztár, postahivatal előtt százméteres sorok kí­gyóznak, annak ellenére, hogy a hivatalok megerősített személyzettel készültek fel a várható rohamra. A pénzügyi unió napjával megszűnt mindennemű ellen­őrzés a két német állam belső határán, illetve az NDK és Nyu- gat-Berlin közötti határátlépő­helyeken. Alighanem a keleti határokra áttevődött nyugatné­met ellenőrzés és vízumkény­szer okozta, hogy szombaton több százezer lengyel indult végső rohamra Németország ellen. Egyedül a Swiecko-i ha­tárállomáson ötvenháromezren léptek-be az NDK-ba, föltehe­tően azzal a céllal, hogy NDK- márkájukat elvásárolják. Döntő jelentőségű lépésnek nevezte szombat este mondott televíziós beszédében az NDK miniszterelnöke a vasárnap életbe lépett gazdasági, pénz­ügyi és szociális uniót. Lothar de Maiziere a tagadhatatlan problémákért az egykori állam­pártot, az NSZEP-t hibáztatta. Ugyanakkor, hangoztatta, hogy bőségesen van munka az or­szágban, és a beruházások nyomán szaporodni fognak az új munkahelyek. Külön is köszönetét mondott a miniszterelnök a nyugatné­met kormánynak és parlament­nek. Mint mondta, az NSZK segítsége révén „olyan lehető­ség nyílik meg előttünk, amihez foghatóval egyetlen más kelet­európai állam sem rendelke­zik”. * * * A német valutauniónak jelen­tős hatása van a magyar—NDK kereskedelmi forgalomra is. Június végéig mintegy 50 millió rubeles magyar passzívum hal­mozódott fel a két ország keres­kedelmében, s ez az év végére akár 200 millió rubelre is nőhet. Az NDK megrendelők eddig 60 millió rubel értékű megrendelé­süket sztornírozták, de további 60—70 milliós tétel visszamon­dására lehet még számítani. Németh Jánosné, a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának NDK refe­rense rámutatott: elsősorban a magyar gépipari és mezőgaz­dasági termékek szállítását mondják fel az N DK-ból. Az erre az évre tervezett 2 milliárd ru­beles magyar—NDK forgalom­ból valószínűleg csak 1,7 mil­liárd értékű valósul meg. Miközben az NDK-beli válla­latok sorra mondják fel a ma­gyar cégekkel kötött import- szerződéseiket, soha nem ta­pasztalt mértékben megnőtt exportkínálatuk. Olyan cikkeket ajánlanak nagy mennyiségben, amelyekből eddig csak minimá­lis tételek szállítását vállalták, így az idén minden korábbinál nagyobb mennyiségben érkez­nek például háztartási kisgé­pek, alsó-, felső-kötöttáruk, s a második félévben 25 ezer négyütemű Trabant gépkocsi is. Lothar de Maiziere, NDK minisz­terelnök a július 1-jétöl, az NDK- ban is hivatalos fizetőeszközzel, a nyugatnémet márkával kifejtette azt a véleményét, hogy ezeknek az erőknek a következő években kiemelkedő szerep jut majd a megbukott kommunista rendszerek helyett kialakuló társadalmak kiépíté­sében. A megnyitó beszédek után a jelen lévő állam- és kormány­fők, valamint pártvezetők meg­vitatták a közép-kelet-európai országokban végbement válto­zásokat. Szót ejtettek arról, milyen le­hetőségek nyílnak az új demok­ráciák számára az európai in­tézményekben, ezen belül az Európa Tanácsba és az Euró­pai Közösségbe való felvételre és kedvezően ítélték meg e le­hetőségeket. Üdvözölték a két Németor­szág egyesítésének folyama­tát. A zárt ülés résztvevői szót ejtettek arról is, milyen hatással lesznek a kelet-európai változá­sok a világ számos pontján a demokratizálódásért folytatott harcra. A tanácskozás idején több megbeszélésre is sor került a jelen lévő vezető politikusok között. Antall József miniszter­elnök még a péntek esti órák­ban négyszemközti megbeszé­lést folytatott Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellárral, előzőleg pedig Giulio Andreotti olasz miniszterelnökkel. Szombaton a magyar miniszterelnök villás­reggelin látta vendégül Wilfrid Martens belga, Jacques Santer luxemburgi és Ruud Lubbers holland miniszterelnököt. Antall József a szombat dél­előtti zárt plenáris ülés idején tárgyalt Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnökkel, majd Helmut Kohl nyugatnémet kan­cellárral, ezt követően pedig hármas találkozóra került sor Antall József, Helmut Kohl és Tadeusz Mazowiecki között. A tanácskozáson elfogadott üzenet üdvözli a térség orszá­gaiban végbemenő változá­sokat, s ezen belül méltatja a kereszténydemokrata pártok e folyamatban játszott szerepét. Megállapítja az üzenet, hogy a közép-kelet-európai demokrá­ciák számára elvben alapve­tően nyitva áll az út az európai intézményekbe való belépés felé. A dokumentum rögzíti, hogy Közép-, Kelet- és Dél-Európá- ban békésen terjed a szabad­ság és a demokrácia. Az üzenet hangot ad a szer­vezet megelégedettségének a német egység útján megtett eddig haladás miatt, és megál­lapítja, hogy az európai fejlemé­nyek az egész világban kedve­ző hatással lesznek a demokra­tizálásra és a leszereléssel megnyitják az utat a szolidari­táshoz egy békésebb világban. A tanácskozáson elfogadott irányevekből adódó konkrét teendőket a végrehajtó bizott­ság vitatja meg. (Folytatás az 1. oldalról) A Kereszténydemokrata In- ternacionálé döntése, miszerint Budapesten tartja csúcstalálko­zóját, igen nagy megtiszteltetés számunkra — mondta Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, a Magyar Köz­társaság miniszterelnöke, aki házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Elismerése ez annak a küzdelemnek, amit a világ e térségének népei füg­getlenségükért, egyúttal a ke­resztényi értékekért folytattak. Méltatta a keresztény alapokon nyugvó európai civilizációt, amely a modern kor meghatá­rozó tényezője. A keresztény­demokráciának az a formája, amely a II. világháború után kia­lakult, szintézise a keresztényi, a liberális és a szociális elemek­nek. Nem véletlen, hogy a kelet­európai totális kommunista rendszerek felbomlása után éppen' a keresztéydemokrata irányultságú pártok és mozgal­mak jutnak vezető szerephez e válságban lévő társadalmak új­rateremtésében. Antall József Antall József, Helmut Kohl és Tadeusz Mazowiecki „hatszem­közti” megbeszélése a Fórum Hotel kávézójában Figyelem! Nem kerül többe! Kedvezményes mélyhűtővásár — előleg befizetése nélkül, ellensúlyozva a hitelkamat emelkedését — július 3-tól, amíg a készlet tart! A SÜTÉV— BALATONKER, Kaposvár, Ady E. u. 10. sz. alatti üzlethelyiségben. Nyitva: 9—17 óráig, szombaton: 8—12 óráig, hétfőn szünnap régi ár: ZO 24 mélyhűtő láda 240 literes 29 900,— Ft ZS 22 mélyhűtő szekrény 220 literes 22 800,— Ft OTP-ügyintézés a helyszínen! Várjuk kedves Vásárlóinkat! SÜTÉV—BALATONKER, Kaposvár uj ar: 27 900,— Ft 20 900,— Ft baJatonkeX '<Zs (111294) Megvalósult a német valutaunió

Next

/
Thumbnails
Contents