Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-09 / 39. szám
1990. június 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP—KULTÚRA 9 MÁTYÁS FERENC FOHÁSZ Ki vezényel, énistenem, hogy mindig az ördögé a trón, s balga hitünk tiszta fohásza hozzád az égig nem hatol? Szakadékok fölött a sóhaj rozoga híd, tudom, alá temeti a naiv hiteket, megoldást az ész hol talál? Bizony, a jóság megcsalatott, elkésve száll hozzád imánk, ó, reménységünk zöld angyala, te hozz vigaszt végre miránk. Hadd léphessünk jövő századunk küszöbére fegyvertelen, s ne zúdítson le tüzes nyilat csak Érosz útján a szerelem. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER NEKIK AZ Á FŐ Örülnek a zászló- és éremgyárosok, nekik ez a kis glasznoszty csupa üzlet, pillanatok alatt piacra dobják a címereket, jelszavakat, a kitűzőket — nekik mindegy, Krisztus vagy Barabás, az a fő, hogy jól fogyjon mindenütt. Örülnek a zászló- és éremgyárosok, s ha mi örülünk, örvendjenek ők is. Csak azoktól félek, akik már tudják, holnapután milyen zászlókat, érmeket lesz egyedül érdemes gyártani újra. (1989) gy múlt el az este, ahogyan a többi. Ahogyan elmúlhat egész napos munka után. Joli félben sütött krumplit csinált vacsorá- ra. Hallotta valahol ezt a receptet, és kipróbálta egyszer, mindenki nagyon megszerette. A krumplit lesikálta, héjastól félbevágta, és egy kiolajozott tepsiben a vágott felükkel lefelé megsütötte. Akkor volt készen, ha az alja pirosra sült, a domború felső oldalába pedig, ha villát bökött, az úgy ment bele, mint a vajba. És éppen vajjal volt a legfinomabb! Ahogy megsült, kiszedte mindenkinek a tányérjába. Egy üvegtálkában vajat tett az asztal közepére, meg sót. Evés közben mindenki annyit vett a krumplijához, amennyit akart. Citromos teával fogyasztották. Olcsó és gyors vacsora volt, és az sem elhanyagolható szempont, hogy mindenki szerette. Vacsora után megnézték az esti filmet, aztán fáradtan lefeküdtek. Joli egy gyors puszit nyomott a férje orrára, ezzel egyben mindent meg is magyarázott, és amint az oldalára fordult, nyakáig húzta a takarót, nyomban el is aludt. Álmodott összevissza mindenfélét, amíg egyszer csak azt álmodta, hogy huzat van. Még jobban magára húzta a takarót, de a huzatot akkor is érezte. Erre felébredt. Valami megváltozott. A szoba sötét volt, a lakásban csend volt, mégis, mintha hiányzott volna valami. Vagy valaki. Átnyúlt a szomszéd ágyra, Lajos felé. A párnán semmi. A takaró lapos. De akkor már felült. Felkapcsolta a kislámpát az éjjeliszekrényen és körülnézett. Egyedül volt a szobában. Lajos ágya üres. A takaró szépen visszahajtva. Rosszul lett talán, és kiment a fürdőszobába? Joli kikecmergett az ágyból, megborzongott, amíg a papucsát kereste. Furcsa, hogy mindenhol olyan sötét van. Az előszobában, a konyhában, és a fürdőszoba is sötét, üres. — Még ilyet nem értem... — mondta Joli félhangosan, és felkapcsolta a villanyt a konyhában. — Hová ment ilyenkor ez az ember? És miért nem szólt? Valahogy egészen kiment az álom a szeméből. Megnézte az óráját, éjjel kettőt mutatott. Kint csak a hold világított, sötétek voltak a házak ablakai. Kihalt volt az utca, nem jártak buszok, de autók sem. Akár, mint valami űrbéli, halott város. Hová lehet ilyenkor menni? Joli még zavarodott volt a felkelés után. ügy érezte, visszafeküdni mégsem tud már. Babrálgatott a kávéfőzővel, és rendezni akarta gondolatait. Telefonjuk nincs, ha valaki elhívta volna, biztosan felébred az ajtócsengő hangjára. Amíg a kávé főtt, kinyitotta az ablakot, és kihajolt az őszi éjszaka ködös hűvösségébe. Meg is bánta, mert úgy átjárta a hideg, hogy libabőr lett az egész teste. Becsukta az ablakot, és magára vette gyorsan a bolyhos fürdőköpenyét. Jól keresztültekerte magán, és szorosra kötötte az övét, így kezdett megint felmelegedni valahogy. Közben végre megérezte a kicsöpögő kávé illatát. Csészét vett elő, odakészítette a cukrot, és kitöltött magának egy duplát. Jólesett a kávé melege, de mialatt itta, kezdett tisztábban gondolkodni, és megképzett előtte a szomszéd házBÁN ZSUZSA TÁRCÁJA A BÉKE ÁRA ból való szőke nő, akivel Lajos az utóbbi időben olyan sokat beszélgetett. Valahogy úgy adódott, hogy hazajövet, elme- net mindig összetalálkoztak, az a szőke nő meg a Lajos. Es az is nagyon érdekes, hogy mindig annyi megbeszélnivalójuk volt. Joli megitta a kávét. Éppen azon gondolkodott, hogy talán nekiáll zoknikat stoppolni, amikor váratlanul nagy fáradtság jött rá. Éppen a kávé után. Amikor most kellett volna még jobban felébrednie. Fél három volt. Hatkor meg úgyis fel kell kelnie. Attól fáradt el annyira, hogy eszébe jutott az a szőke nő. Olyan húsz évvel fiatalabb nála. Egyedül él. Talán elvált. Gyereke nincs. Esténként biztosan nem olyan fáradt, mint ő, talán magányos, és szerencséjére mindig akadnak Lajosok. * Joli bevánszorgott a hálószobába, ledobta magáról az átmelegedett fürdőköpenyt, és visz- szafeküdt az ágyba. A kislámpát eloltotta, aztán nyomban elaludt megint. Most nem álmodott semmit. Az ébresztőóra csörgésére viszont úgy ugrott fel, olyan ijedten, hogy még a szívverése is elállt. Ráadásul ki szobrozott az ajtóban csíkos fürdőköpenyben, mosolyogva, mint a Lajos! Na, te kis lustaság! — mondta kedvesen. — Én már megfőztem a reggeli kávét is, gyere, idd meg! — Igen? — bújt elő a takaró alól Joli. — Ilyen korán felébredtél? (Le sem feküdtél, te disznó!) Kiment a konyhába, mecjitta a reggeli kávéját, amit az áldozatos lelkületű Lajos már hajnalban megfőzött. És még szóljon az ember egy rossz szót, amikor ilyen aranyos férje van! — Na, milyen? — kérdezte a férfi, és örült, hogy így átverte Jolit. — Finom — mondta az asszony, és közben nem tudta még, hogyan is kezdje az ilyenkor szükséges családi jelenetet. Negyed hét volt. Még tízórait kell csomagolni a gyerekeknek, még le kell zuhanyozni, bekrémezni az arcát, mert úgy nézhet ki, mint egy lerondított kilométerkő... Rájött, hogy nincsen idő a jelenetre. Es ha elkezdi, szíve szerint mit kellene mondania? Azt, hogy menj vissza ahhoz a szőke nőhöz, többet látni se akarlak! Aztán a gyerekek keresni kezdik az apjukat. Hiányozni fog nekik. Rosszul felelnek az iskolában. Ányagi gondjaik lesznek. És már fél hét van, nincs idő a totojá- zásra. Joli bement a fürdőszobába zuhanyozni. A rápermetező víz alatt senki sem látta volna meg, hogy közben folynak a könnyei is. Bekrémezte az arcát, tízórait készített, rendbe rakta az ágyakat, és elindultak. A gyerekek az iskolába, ő és Lajos meg dolgozni. — Milyen fáradtnak látszol szívem — mondta Lajos szánakozva. Joli úgy kezdte a munkahelyén, hogy amint beért, rohant a mosdóba, mert hánynia kellett az idegességtől. Egész nap alig tudott legyűrni néhány falatot. unka után elment a fodrászhoz. Kiszőkíttette a haját. Megpróbált úgy kinézni, _____ mint az a szőke nő. Az eredmény bizonyta lan volt, mert a hajszín azonossága a húsz év korkülönbséget nem tüntette el. Mégis. Joli felvette a harcot. Őt úgy nevelték, hogy a családi béke mindennél fontosabb. Akármi történik, az a fontos, hogy ne tudja meg senki. Az a fontos, hogy a látszat fennmaradjon. Mert ez így illik. Joli jól megtanulta a leckét. Soha senki nem tudta meg, még a gyerekek sem, hogy az apjuk éjszakánként kinek az ágyában alszik. Legfeljebb annyit látott mindenki, hogy Joli tíz évvel idősebbnek látszott önmagánál, hogy közben gyomorfekéllyel műtötték, és hogy valamiért fiatalosabban öltözött a koránál. Ami nagyon nem állt jól neki. Joli tudta egyedül, hogy a családi békének ára van. Lehet, hogy nagyobb ára, mint amennyit az a béke megér, de ha valaki kifizeti, az végül is az ő baja... Az ember nem úgy olvas egy falutörténetet, hogy a kötelező penzumként kirótt recenzió kedvéért egyvégtében átrágja magát rajta, hanem igazából böngészi. Előveszi, beleolvas, elcsodálkozik, esetleg utánanéz egynek s másnak másutt is, s később újrakezdi... Gondolom, a helybeliek hasonlóképpen vannak ezzel, csak hát az érdeklődés még erőteljesebben kötött. Igazából az a fontos, hogy Somogybán az utóbbi időben szaporodtak a községmonográfiák, falutörténetek — ha pénzszűkével küszködve is — de erőre kapott a honismereti mozgalom. Most Kéthely község tette — az ünnepi könyvhéten — asztalunkra históriáját példás vállalkozásként, a község tanácsának kiadásában. Három szerző vállalta a monográfiaírás — nagy szorgalmat igénylő—feladatát, nevük jegyzi tehát a kötetet: Balta Mária, dr. Jandrics István és Kiss Zoltán. A lektori teendőket a nemrégiben elhunyt dr. Andrássy Antal történész látta el, s a szerkesztő Szita Ferenc így vall az együtt- munkálkodásról az utószóban: ,,Alig két év alatt készült el ez a könyv. A hétszáz év történetének a végére értek a szerzők, akik szorgos kutatómunkával tárták fel a község múltját, életét, különös érzékenységgel fogalmazták meg az utóbbi, a 20. század évtizedeinek eseményeit." Különös érzékenységgel—valóban! Nem csupán a jeles múltú somogyi település viharaira, történelmi próbatételeire, mert ezekből a kéthelyieknek is bőven kijutott, hanem a mindennapokat újrateremtő munka lehetőségeire, változásaira és a szellemi értékekre is érzékenyek voltak. így aztán a böngésző olvasó kézen fogva Kéthely múltba utaztató kalauzaitól nemcsak azt látja-érzékeli világosan, hogy merre jár az egykori vagy a tegnapelőtti faluban, hanem azt is, hogy milyen szelek fújtak a békésebb évtizedekben, és melyek idéztek történelmi viharokat. A majd két évtizeddel ezelőtt megjelent Kéthelyi krónika után (Szita Ferenc írta) teljesebbé, kerekebbé vált a település históriai képe. A Kéthely hét évszázada című kötet ennek a bizonysága. Idézünk tehát egy beszédes részletet századunk egy tevékeny korszakából, a második világháborút követő szabad művelődés helyi törekvéseinek letéteményeseiről és kezdeményezéseikről. Máig mutató tanulságai vannak. T.T. Kultúra, életmód és közélet (Részlet a kötetből) A második világháború utáni koalíciós években a polgári demokratikus államforma látszott megvalósulni, liberális szelleműr szabad művelődési felfogással a kultúrpolitikában. Az 1947-es választások utáni politikai fordulat elsöpörte a szabad művelést. Helyébe az egységes népnevelés eszméjét állították. Negyvenéves története során ez az eszme csak árnyalatnyi változásokon ment át, lényegét tekintve nem változott. Az egypártrendszer és az államosítás a helyi adottságokat és lehetőségeket figyelmen kívül hagyó, minden szempontból egységes művelődési intézményrendszert alakított ki, megszüntetve a helyi mikroközösségeket. Kéthely gazdasági arculata annyiban változott a háború után, hogy a nagybirtokot felosztották, a 3600 kh-ot 320 család kapta. A lakosság továbbra is alapvetően a mező- gazdasági kistermelésből, 1960 óta pedig a nagyüzemi mezőgazdaságból él. Az önálló kisiparosok száma megfogyatkozott, 1946-ban egy rjiező- gázdasági szakiskola létrehozásával próbálkozott az akkori vezetés. A képviselőtestület 1946. december 28-i ülésén dr. Kasza Lajos állatorvos javasolta, hogy a volt Hunyady-kastély épületében hozzanak létre egy mezőgazdasági szakiskolát, ahol „a község fiatalabbjai és esetleg öregebbje is megszerezhetné a szükséges tudnivalókat a modern gazdálkodáshoz és felsőbb iskolákra előképezzék magukat." A testület javaslatát elfogadta a földművelésügyi miniszter is. Az iskolai gyakorlati oktatáshoz 1 kh 422 öl szántót és 6 kh rétet is biztosítottak. Az igazgatót is kinevezték, Töreki Ernő személyében. Az oktatás azonban nem kezdődött meg. A gazdasági szakiskola létrehozását javasló dr. Kasza Lajos, a községi szabad művelődési tanácsnak is tagja lett. Az ügyvezető, Mészégető Jenő, az elnök Daán Miklós körjegyző, a további tagok, Sélley Kálmán plébános, dr. Batháry Károly körzeti orvos voltak. A szabad művelődési irányzat egyik alapelve, hogy a társadalom egészét ugyanazon kultúrában kell részesíteni. Kiemelten akart foglalkozni a parasztság művelődésével, elvetve a kulturális jótékonykodást és támogatva a művelődés alkalmisá- gát és a helyi kezdeményezéseket. Ilyen helyi kezdeményezés lett volna a már említett gazdasági szakiskola. 1946/47 telén a szabad művelődési tanács esténként úgynevezett szabad művelődési iskolát szervezett. Ennek az előadásait, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, bárki meghallgathatta. Az ismeretterjesztést mindig összekötötték valamilyen könnyebb műfajú szórakozással is. Hangulatukat jól tükrözi az a vélemény, amelyet a plébános fogalmazott meg Mészégető Jenőnek, az ügyvezetőnek címezve: „Jenő, az iskoládban az tetszett a legjobban, hogy teljes volt a demokrácia. Ahogy érkeztek, leültek egymás mellett, a volt cselédből lett új gazda, az öreg orvos és a régi gazda, az iparos, a pap és a kereskedő kötetlen természetességben. Nálad nem volt származott hely, külön megtiszteltetés. Igazad van! Itt kell kezdeni!” Újjáéledt a műkedvelő színjátszás is. 1947. január 6-án a Betyár kendője című darabot, majd hamarosan a Vén cigányt játszották. Ezekben az években az egyház sem volt kizárva a népművelésből, ezért a nagylányok szabad idejének eltöltéséről és a családanyai, háziasszonyi teendők megismertetéséről a Mária Társulat gondoskodott. A társulat a lányoknak minden vasárnap délutánra nyújtott elfoglaltságot, melyeknek egy része a hitélet körébe tartozott, más részük pedig világi jellegű foglalkozás volt: népdal és tánctanulás, játék, családias jellegű névnapok, kézimunká- zás, ajándéktárgy-készítés, menyasszonyiskola, kirándulás és műkedvelő előadások. Érdekes és a korabeli viszonyokra jellemző eset, hogy 1946 februárjában négyszer adták elő Lukács István Negyedik parancs című színművét, s külön gyermekelőadást is tartottak. A négy előadás bevétele az inflációs világban nem pénz, hanem 7 mázsa kukorica volt, amit a lányok morzsoltak le esténként. 1947 januárjában a Magdalai Miriam című ötfelvonásos misztériumdrámát adták elő a társulat lányai. Volt háziipari tanfolyam és 3 hetes főzőtanfolyam is. 110 kötet könyvből és 27 kötet bekötött folyóiratból álló könyvtárral is rendelkeztek. 1948 kora tavasszal, közvetlenül a társulat megszüntetése előtt, utolsó foglalkozásként Schuster Lajos vezetésével katolikus legény- és leány-vegyeskart szerveztek, szereplésre már aligha volt alkalmuk, mert 1948-ban és 1949-ben felszámolták a még működő egyesületeket és köröket, továbbá a szabad művelődési bizottságot is. Kéthely hét évszázada Bállá Mária dr, Jandrics István Kiss Zoltán
