Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-04 / 34. szám
1990. június 4., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 5 Bogiári találkozó Mosolygó táncosok, szomorú zsűri Három együttes bizonyított Rövid, ám színvonalas program lett a balatoni terület néptánc- és hagyományőrző együtteseinek bogiári találkozója. Szomorú volt az idő, s ez talán még morózusabbá tette a zsűrit, pedig a helyiek mindent megtettek a siker érdekében. Szépen előkészített környezet, virágvásár, társadalmi munkások büféje, csak a táncosokra vártak hiába! Nem jöttek el a ka- rádiak, a buzsákiak és a szent- györgyiek. Az értékelésnél Pesovár Ernő, a zsűri elnöke ezért a vezetők szívére és lelkére próbált hatni. A magyar néptánc- és előadóművészet két évszázados hagyományaira utalt: Szombathelyre és Csurgóra, ahol az 1790-es években pásztorjátékok és kanásztáncok—a diákok feldolgozása nyomán — a népéletből átvonultak az előadói műfajba. Berzsenyit, a kiváló táncost, majd a reformkort és a szabadságharcot követő passzív rezisztencia időszakát idézte föl, amikor a néptáncnak különös szerep jutott a magyarságtudat megőrzésében. A gyöngyösbokrétáról és a táncházmozgalomról is beszélt, amely a politikailag is nehéz időkben segíthette a Kárpátmedencében élő nép identitás- zavarainak leküzdését. A bogiári bemutatón résztvevő csoportok: a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium néptáncegyüttese, a Lelle és a siófoki Balaton Táncegyüttes színvonalas produkcióival szórakoztatta a zsűrit is a közönséget. Öröm volt látni, hogy a hagyományok továbbélnek, s az együttesek műsorában sem nyomja el azt a látványosságra törekvés. A fonyódiak már igen sok bemutatón szereztek kellemes meglepetést. Gimnáziumi csoportról lévén szó, meglehetősen nehéz egyenletes, színvonalas munkát végezni, hiszen mire atáncosok „beérnek", már el is érkezik az érettségi ideje. Bogláron néhány elsőst is „bedobtak a mélyvízbe”, és ők is megállták a helyüket. Jól érvényesült a fiatal táncosok mozgáskészsége, a koreográfus kellemes színpadképet alakított ki. A Lelle Táncegyüttes kariká- zója a tavaszt idézte, a csodavárást, a termékenységet. Funkcionálisan is ült ez a táncszám, szép volt a páros ugrós és csárdás. Jól énekeltek a lányok, Domokos Krisztina és Huszti Csaba ezúttal is meggyőzően táncolt. A siófoki Balaton Táncegyüttes a csoport legjobb hagyományainak folytatója — ők nyújtották a legérettebb produkciót. Egységes a csapat, s míg korábban a lányok voltak a meghatározók, az együttesben a fiúk mára már méltó partnerek lettek. A Kalotaszegi tánc érzelemtől fűtött, jó tempó- és ritmusértékkel előadott szám volt. Olsvay Imre zenetudós méltán említette meg azt a csoportot, amely ilyen esetekben a háttérből is meghatározó tud lenni: a Zengő együttest, a táncosok avatott kísérőjét, amely nemcsak a regionális hagyományok ápolásában mutat példát, hanem hű kifejezője, azonos rangú társa is a színpadi munkának. Süli Ferenc A SZÍNÉSZ EMLÉKEZETE Ha élne, ma bizonyára saját színháza lenne. A szeretet színháza, ahogyan ő nevezte. A magányos farkasoké, akiket kitanított a szakmai „elit”. Tisztességtelen farkastörvények voltak ezek, a gyengék falták fel az erőseket. Azon a csöndes nyári kora estén végleg lement a függöny, már hiába tapsoltuk vissza utolsó szerepéből a színészt. A József Attila-i halált választotta, minthogy „érdemes betegként” statiszta legyen a magyar színházi életben. A színházat féltették a színészkirálytól. Thália színpada helyett a versmondópódiumról a poéták szavaival üzent. Égette a szót: ahogyan Ady ejtette, Petőfi lángolta, Balassa élte, Arany szenvedte, Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta.- Halálakor—éppen távozóban — a Vigilia egyik számát szorongatta, amelyben Maj- czen Máriát, hasonlóan tragikus sorsú színészkollégáját siratta el. Akkor még ő sem tudta, hogy nem sikerülhet összehozni magában az építészt a színésszel, az integráló fantáziát az emberi egyszereggyel. Hiába reménykedett összetettebb volt a képlet és megoldhatatlan az egyenlet. Nem a vad zsenik ideje volt ez. Utoljára Bozzi-kutyaként, talán „Bagó” pulija bőrébe bújva csaholt a világra; tépett-szakál- lasan, operettbábként. A búcsú utolsó előtti felvonása volt ez. Tartotta magát Karinthy szavaihoz: nagyobb bűnt követ el az, aki életünk tartalmát veszi el, mint az, aki életünket. A színész tettével ezt üzente. Megértettük-e? Újra kora nyár van. Csendes a balatonszemesi temető. Egy sír a lombkorona árnyéka alatt. Hatalmas vaskereszt, rajta nemzeti színű pántlikák, friss virágcsokrok. A sírhanton a kettétört élet szimbólumába vésve: Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9. — 1976. június 4. Pilinszky János soraira gondolok: Kellene írni egy olyan darabot, ami csupa kérdésekből állna. Vagy olyant, amiben csak kopogtatnának. Az első fölvonásban csupa kisgyerek kopogtatna, a másodikban csupa aggastyán. A harmadik felvonásban a szín üres lenne, és most a csukott ajtókat bent- ről kifele döngetnék. Gyertyák égnek a szemesi hanton. Június negyediké van. Varga Zsolt Mújljdéző B HAGYOMÁNY ÉS IDEGENFORGALOM— A CÍMER: ZÖLD MEZŐBEN, SZŐLŐFÜRT A hagyományőrzés lúd is... Múltidéző címmel kétnapos folklórtalálkozót rendeztek a községben a nyárt köszöntő pünkösdön. A művelődési házban kiállítás nyílt a Kob- zos-pödrös hagyományőrző együttes történetének dokumentumaiból. A hatvanas években alakult citerazene- kar alapozta meg a Pávakör majd az együttes működését. Jelképesen birtokba vettek egy öreg nádfedeles parasztházat is, melyben a múlt házát alakítják ki. Az 1829-ben épült lakóházban gyűjtik össze a falu százados életéről mesélő paraszti használati eszközöket. A falunak lelke van, mesélnek a tárgyak. A szelelőrosta, a kézi cséplést idézi, a faborona, a fagerendás ekék, a tároló agyagedények nemcsak felidézik eleink életmódját, de hirdetik is, hogy őrzőik unokáikra is gondoltak, amikor a padlás szegletében elhelyezték, hogy megmutassák ezeket. Garai Jánosné és sokan mások e tárgyakban is bíztak, mert tudták, hogy újra megszólalhatnak. A falu visszanyerte régi pecsétje nyomán saját zászlaját is, amely zöld mezőben egy szőlőfürtöt ábrázol. Nagy Károly tanácselnök elkísért a balatonberé- nyi szőlőhegyre, ahol saját szememmel győződhettem meg: a hagyományos szőlőkultúrát csak ideig-óráig lehetett kipusztítani, az új telepítések friss hajtásai termő jövőt ígérnek. Gulyás Imre (78 éves) pincéjében leltünk egy olyan présre, melybe az 1848-as évszám van bevésve. Nem véletlenül érkezett a faluba annak idején Bartók Béla, aki a népdalokban találta meg Balatonberény őszinte, valós arcát. Olsvay Imre zenetudós az emlékoszlop avatásán arra hívta föl figyelmünket, hogy a zeneszerző az emberi kultúra teljesebb bemutatását tárta fel gyűjtésével, a népdalokhoz írott kíséreteivel, a népdalként hangzó dallamaival (Este a székelyeknél). A balatonberényi községi tanácsház elé szombaton délután 19 somogyi gyermekegyüttes menettáncban vonult föl az ünnepélyes avatásra. Az Együd Árpád eméléké- nek és Karád híres táncosának Horváth János emlékének szentelt gyerekszóló- tánc-verseny legjobbjai este gálán mutatkoztak be a herényi strand szabadtéri színpadán. A hagyományőrzés híd is. A találkozóra megérkezett az osztrák Kremsvá ros néptáncegyüttese is, és a szlovákiai Csallóközből Nagymegyerből a helyi kórus. Évek óta látogatják egymást az együttesek. Ág Tibort, a nagymegyeri Bárdos Lajos Kórus kárna- gyát arról kérdeztem, a CsalGyermekek menettánca lóközben hogyan ünnepük ezt a jeles napot. — A Csallóköz néprajzi hagyományai a századfordulón elhaltak a reformáció miatt. A reformátusok nem vették át a keresztény szokásokat. Negyven éve foglalkozom népzenegyűjtéssel, s azt tapasztaltam, hogy a református települések sokkal szegényebbek hagyományokban, mint a katolikus falvak. Bartók három évvel később kereste föl Nagymegyert Balatonberény után, s itt mintegy 100 dallamot jegyzett le. Ezek mellett Bárdos népdalfeldolgozásait énekli a kórus. A tegnap délutáni pünkösdi szentmisén latin nyelven ismeretlen szerző művét, egy Bach- korált, Maród György református tanár kórusművét, valamint a Győrben élő Halmos László zeneszerző Szent László királyunkról szóló művét énekelték. A falunak lelke van... A kétnapos rendezvény pünkösdkor igazi ünnepe volt Balaton- berénynek. A porták kicsinosítva várják a nyaralókat és a nyarat. Horányi Barna Fotó: Kovács Tibor A halottak tanítanak Dunántúli patológusok Kaposváron Halványuló fogalom az orvostudományban a kórboncban, helyét a patológia foglalta el. A kortannal foglalkozó tudomány a betegségek okait és a betegségek okozta testi jelenségeket kutatja. Kaposváron a hét végén százötven patológus és asszisztens vett részt azon a tudományos tanácskozáson, amit épp a somogyi megye- székhely kezdeményezett a dunántúli orvosok számára. A kaposvári megyei kórház patológiai osztálya vezetőjének dr. Orbán Istvánnak a huszonötéves osztályvezetői tevékenységével esett egybe a tudományos tanácskozás. — A patológiai osztályok fejlesztése Kaposvárról indult. Példának tekintették. 1973-ban adták át a megyei kórház korszerű osztályát, ez volt minta Miskolc, az Országos Orvostovábbképző Intézet számára is. Az osztály terveit készen kaptam, ám a belső kialakításban tevékenyen vehettem részt — mondta a jubiláló főorvos. A tanácskozás vendége volt dr. Romhányi György, nemzetközileg elismert patológus professzor. Tanár és tanítvány ült mellettem a beszélgetés során. A pécsi, együtt töltött évek kitörölhetetlen emléke ma is meghatározó dr. Orbán István pályáján. — Professzor úr! Az elmúlt negyedszázad alatt a patológia mekkora utat tett meg a fejlődés útján? — Új módszertanok alakultak ki, amelyeket, ha gyakorló orvos lennék, nekem most meg kellene tanulnom. De még továbbra is nagy jelentősége van az észlelésnek. A halottak és a kóros elváltozások tanítják meg az orvosokat az élők gyógyítására. Az orvostudomány a levegőbe lógna a patológia nélkül. Dr. Orbán István közbevetése: — Kórbonctan nélkül nem létezhet valamirevaló kórház. Legföljebb kóroda. Minősíti az egészségügyi intézményt, ha kórbonctannal is foglalkozik. — A patológia állandóan változó tudomány. Ha az emberiség átlagéletkora kitolódik százhúsz évre, a patológia azon dolgozik, hogy száznegyven évig élhessünk. A halottak tanítják az élőket — folytatta a professzor. A boncolás az orvostudomány egyik legszentebb eseménye. Az orvostudománynak két fő forrása van: a betegágy és a halott. A fejlett országokban az orvostudományban általában a tapasztalatszerzés beszűkült, annyira agyonműszerezték magukat a szakmák. A megfigyelés és az érzékelés ennél többet képes nyújtani. A túlzott gépesítés rányomja sajnos a bélyegét a patológiára is. (Horányi)
