Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-04 / 34. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. június 4., hétfő Az MDF III. országos gyűlése Alois Mock osztrák külügyminiszter és Antall József miniszterelnök Pokolgép robbant Prágában Pokolgép robbant szombaton délután Prága belvárosában, az Óváros térén. A robbanás következtében tizennyolc személy sérült meg. Tizenegy felnőttet és négy gyermeket kórházba szállítottak, a többieket a helyszínen látták el. A legsúlyosabb állapotban egy Darmstadtból érkezett nyugatnémet állampolgár van, aki a szemén sérült meg. A rendőrségi vizsgálócsoport egy tagja az MTI prágai tudósítójának a helyszínen elmondta: a robbanás 16.15-kor történt, a Húsz János-szobor közelében. A sérültek többsége felnőtt, de két-három gyerek is van köztük. Az MTI tudósítójának a helyszínre érkező Andrej Samel szövetségi belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok szerint egy esztergált acélcsőbe helyezett robbanótöltetet robbantottak föl, valószínűleg távirányítással. A miniszterhelyettes közölte: vannak tanúk, de egyelőre még nem sikerült pontosan tisztázni a merénylet körülményeit. Szerencsére a fémcső a töltet robbanása ellenére épen maradt, mert ha az is felrobban, akkor nagyobb lett volna a pusztítás. A csehszlovák Polgári Fórum nyilatkozatban hangoztatta: a merénylet az ország destabili- zálását célzó provokáció a választások előtt. (Folytatás az 1. oldalról) Szólt arról is, hogy az MDF- nek újjá kell formálnia magát, hiszen jelentősen változott a szerepe azáltal, hogy ellenzéki pártból kormánypárttá alakult. Megújhodásra, de ugyanakkor folytonosságra is szüksége van az MDF-nek, új típusú politikai, szellemi mozgalommá kell válnia. A küldöttek által kérte a párttagok bizalmát a képviselőcsoport iránt. Szükség van a párt egységére, hiszen csak a közös hit adhat reményt a célok elérésére. Fontos évfordulóra figyelmeztetett a pártelnök: 70 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést. Hangoztatta: történelmileg ugyan elítéljük a békeszerződést, ám tisztában vagyunk azzal — szögezte le —, hogy Magyarország mint a helsinki alapokmány aláírója, lemondott a határok erőszakos megváltoztatásáról, ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, ami szintén bennefoglaltatik a békeszerződésben, nevezetesen a nemzeti kisebbségek jogainak garantálásához. A tanácskozást üdvözölte Alois Mock osztrák alkancellár, külügyminiszter, aki ezúttal mint az Európai Demokrata Unió elnöke volt jelen. (Az EDU — amely felvette tagjai sorába az MDF-et — olyan pártszövetség, amely a demokráciáért és a szociális piacgazdaságért, az egyesült Európáért küzd.) Ezt követően Kónya Imre, a párt parlamenti csoportjának vezetője adott rövid tájékoztatást a 164 képviselő tevékenységéről. A 601 helyi csoport képviseletében jelen levő több mint 2000 résztvevő ezután szervezeti és személyi kérdésekről kapott tájékoztatást. Lezsák Sándor alelnök azt javasolta: következő országos gyűlésen újítsák meg az országos választmányt. A legnagyobb vitát később épp ez az indítvány keltette. Felolvasták 17 budapesti kerületi szervezet közös levelét, amelyben az aláírók sürgős szervezeti változásokat sürgettek. Nagy visszhangot keltett Kiss Gy. Csabának, az MDF választmányi tagjának, a párt liberális szárnya egyik képviselőjének felszólalása: aggodalmának adott hangot az MDF-en belül tapasztalható széthúzás miatt. A tanácskozás este fél hatkor foglalt állást a gyűlés központi kérdéséről: a küldöttek úgy döntöttek, hogy ezúttal nem foglalkoznak a választmány összetételével. Ezt követően módosították az alapszabályt: az elnökséget további öt taggal kívánták bővíteni. Ám a szavazás eredményének összesítésekor kiderült: estére már nem maradt elegendő küldött. Az MDF III. országos gyűlése közfelkiáltással elfogadta az elnökség nyilatkozatát. A második munkanap a késő esti órákban ért véget Vita a Fidesz kongresszusán Szombat délelőtt plenáris üléssel folytatta munkáját a Fidesz kongresszusa: a szervezet jövőjével kapcsolatos elképzeléseket vitatták meg. Ismételten terítékre került a Fidesz tanácsa által kiküldött bizottság jelentése, amely már a kongresszus nyitónapján is kisebb vihart kavart. A dokumentum összeállítói ugyanis gondatlanságot, valamint többszöri indokolatlan és nagy összegű kifizetést észleltek a szervezet pénzügyi kimutatásait vizsgálva. A kongresszus elsöprő többséggel fogadta el a beszámoló politikai részét; a választmány gazdaság-pénzügyi jelentését pedig 318 igen és 218 nem szavazattal szintén elfogadottnak nyilvánította. Szekcióüléseken vitatták meg és alakították ki az önkormányzati választásra való felkészüléssel, a felsőoktatással, a középiskolai képzéssel, a nemzeti kisebbségekkel és a környezetvédelemmel összefüggő koncepciót, valamint az új alapszabály tervezetét. A végeláthatatlannak tűnő szavazási procedúrát végül is Fodor Gábor javaslata törte meg, s indítványát nagy többséggel el is fogadták a jelenlévők. Ennek értelmében felfüggesztették az alapszabály vitáját, s úgy döntöttek, hogy a mostani kongresszus csak az új vezetőségről, valamint a költségvetésről határoz. Ez utóbbi azért volt sürgető, mert — mint Fodor Gábor rámutatott — a plénum által jóváhagyott költségvetés nélkül megbénul a Fidesz tevékenysége. Az indítvány értelmében egyébként egy hónapon belül ismét összeül a Fidesz kongresszusa, s ezen immár nem alanyi jogon bármely tag, hanem küldöttek képviselik majd az egyes helyi szervezeteket. Ennek a küldöttkongresszusnak lesz a feladata, hogy részletekbe menően kimunkálja a Fir desz új alapszabályát. kimmel Emil: végjáték a Fehér Házban 5. Kádár János utolsó hozzászólása (A felszólalás, amely inkább kórtörténet, mint eligazítás a kor történetéhez) Grósz, amikor Kádár János megérkezett a székházba, tájékoztatta róla a Központi Bizottság tagjait, akik sürgölődésünk- ből érezték, hogy valami van a levegőben. Mit mondott Grósz szó szerint? ,,Egy nagyon nehéz, és emberileg is igen kényes feladatom van. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy Kádár elvtárs állapota súlyos és aggasztó. Napok óta készült erre az ülés- re, napok óta részt akart venni, és különböző gondolatok fogalmazódtak meg benne. Tegnap még úgy tűnt, megértette kérésemet — kérésünket —, hogy lehetőleg tartsa magát távol tanácskozásunktól. Most azonban mégis bejött. (Eközben Grósz hangja mindinkább elcsuklott.) Tegnap azzal váltunk el, meglehetősen drámai körülmények között, hogy otthon marad. Ám itt van a székházban, és az a szándéka, hogy bejön az ülésre. Ebben nincs jogunk és nincs is módunk megakadályozni. Szeretném önöknek megmondani, hogy rossz, nagyon rossz állapotban van, emberileg is és fizikailag is. Nem vagyok orvos, de egészségi állapotáról pontosak az információim. Amennyiben felszólal, kérem önöket, tisztelettel (itt már nem tudta tovább visszatartani sírását), értsék meg a helyzetet: egy nagy személyiséggel és egy nagybeteg emberrel fognak találkozni.” Kérdés (a továbbiakban K.): Mikor lépett be Kádár János az ülésterembe? Válasz (a továbbiakban V.): Körülbelül negyed ötkor. Iványi Pál elnökölt. Ekkor hallgatták meg a szavazatszámláló bizottság jelentését, s a vitára felirat- kozók előtt elsőként Kádár János emelkedett szólásra. „Elnézést kérek — mondta —, hogy elsőként szólok, mert most én egy kicsit hosszabb leszek a szokásosnál. Talán régen hallottak engem. Kibírják. A szabad beszédnek van előnye és van hátránya. És az írott beszédnek is van hátránya. Engedjék meg egészségi állapotomról megjegyeznem: az én betegségem nagyon hasonlít ahhoz, ami a feleségemé. Ő is fogy, és lassacskán elfogy, akárcsak én is. Az én feleségem 5 éve jár bottal. Azért kell bottal járnia, és azért fogy, gyengül, mert míg én börtönben voltam, radikális gyomorműtéten ment keresztül. Műtétje a kiállt súlyos idegi, emberi, lelkiismereti megpróbáltatásaival kapcsolatos. Azzal, hogy felszólították, tagadjon meg engem. És nem tagadott meg, erre megtiltották férje nevének használatát. Már mint megfelelő korú nő, egy vacak -pincehelyiségben játékmackók kitömésével próbált valami kenyérkeresethez jutni. Ez még ma is becsületére válik. Az asszonyok, akikkel együtt dolgozott, egyszer felismertek engem, mondván, hogy tudják ők mikor voltam én börtönben, a mi rendszerünkben. S bámulták a feleségemet, hogy mindezt vállalta velem. Nekem az a bajom, hogy az agyam örökké forog, emésztem magam hol ezzel, hol azzal a kérdéssel, ami lassacskán feléli szervezetem energiáit. A testsúlyom éveken át stabil volt, s nem orvosi titok, hogy most pedig fogyok. Nem a pocakomat fogyasztom, nem fölös kilókat adok le, hiszen aki ismer, tudja, nem voltam püffedt, pocakos ember. Mostanában feledékenyebb is vagyok, pedig tudom, mit akarok. Az orvosnak már bevallottam, hogy amióta a betegségem miatt nem tudok a nyílt színen megjelenni, beszélni, felgyülemlett bennem a mondanivaló. És nekem olyasmit is elkeli mondanom, amiért felelek majd. Foglalkoztat, hogy mi az/ én felelősségem. Erről most furcsát fognak hallani tőlem: igazából az, amikor nem éltem vele, amikor nem érvényesítettem. Egy nyugati személyiség, aki nem szovjet tankok jelenlétében fogalmazta meg véleményét, azt mondotta: túl gyors lett a Duna folyása... ... Én világéletemben, ha csak lehetett, szabadon beszéltem. És ha valami fontos levelet írtam — erre vannak tanúk —, azt is magam írtam. Mert ugyan én — iskoláimat tekintve — primitív ember vagyok, csak 4 elemit és 4 polgárit jártam ki, de akkor egy kicsit jobb volt az iskola, komolyabban vették a dolgokat, nem volt örökös újítga- tás, nem volt minden évben más a tanítás rendje, a gyerek legalább megtanult írni és olvasni... ... Ha egy karikatúra három embert, három politikust ábrázol azzal a célzattal, hogy bemutassa, a párt, a tagság most nincs orientálva, akkor van egy figura, egy középső figura, ugye? A tagság most háromfele néz. Azt hiszi, hogy mind a három politikus hivatalosan beszél. Ez az én felelősségem. És nagyon sok vizet kérek, mert ideges vagyok. Az én bajom az, hogy nagyon sok fiatal és laikus kérdezi: hát miféle beteg az, aki lábon jár? Önök, azt hiszem, mindnyájan tudják, bocsánat, nem mindnyájan, csak a testület régebbi tagjai, azok, akik már műtét előtt i$,részt vettek a Központi Bizottság munkájában, az orvos azt mondja, az az én bajom, hogy örökké a saját felelősségemre gondolok...” (Folytatjuk.) HETVENÉVES A BÉKEDIKTÁTUM TRIANON ÖRÖKSÉGE Amikor 1914 derekán Ferenc József kibocsátotta híres-hírhedt proklamációját: „Mindent megfontoltam...”, aligha volt tisztában lépésének Magyarországra nézve végzetes következményeivel. Vesztes világháború, forradalom, majd nyomában a fehérterror viharzott végig az országon, tetézve a pusztító román megszállással. S mivel úgy hozta a magyar nemezis, a győztesek mindezt kiegészítették még egy békeszerződéssel is... Méghozzá olyannal, amelyről az élesebb szeműek már aláírásakor megmondták, hogy újabb háborúk csíráit hordozza magában. 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles Petit-Trianon palotájában két magyar miniszter aláírta az országot megnyomorító békediktátumot. Nem tehettek egyebet, mert a győztesek követeléseit teljesíteni kellett. E követeléseket egytől egyig a ius fortioris alapján fogalmazták meg: az erősebb jogán. Nyoma sem volt bennük sem a bölcsességnek, sem az előrelátásnak. Gyakorlatilag az úgynevezett „utódállamok”, vagyis Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia igényei érvényesültek, sokszor a józan észnek is fittyet hányva. Románia a győztes — rosszul értelmezett — jogán 103 234 négyzetkilométernyi területet szakított ki magának a történelmi Magyar- ország testéből. Ezen a földdarabon azonban kevesebb, mint 54 százalék volt a románok aránya, a Prága által kapott 61 633 négyzetkilométeren pedig csak 48 százaléknyi szlovák lakott. A mindvégig fennen hangoztatott nemzeti önrendelkezés elvének a legnagyobb pofont mégis akkor adták, amikor a Jugoszláviának ítélt terület határait vonták meg. A Délvidék lakosságának ugyanis 39 százaléka volt szerb, horvát, sokác, bunye- vác. Hasonlóan igazságtalanok voltak a trianoni diktátum gazdasági vonatkozásai is. Hely hiányában csak néhány példa: a 22 081 kilométernyi vasúthálózatból 8364 maradt, az erdőterület 12 százaléka, ezen belül a fenyvesek 2,5 százaléka jutott Magyarországnak. A vasércbányászat 2,1 millió tonnáról 250 ezer tonnára zuhant, a vízenergia-források 95 százaléka elveszet számunkra, mint ahogy elvesztettük összes sóbányánkat is... A példákat, sajnos, hosszan lehetne sorolni, de úgy gondolom, ennyi is elég annak igazolására: az ilyen „béke- szerződés" eleve determinálta Magyarország további sorsát, a II. világháború vesztesei mellé állást... Kényszerpályára került az ország, s ebből a történelmi ringlispilből nem tudott kikecmeregni. így az újabb ítélethirdetésnél (1947, Párizs) me- gintcsak mi húztuk a rövideb- bet. Ezek alapján könnyen kijelenthetnénk, hogy Magyarország minden bajára Trianonban keresendő az ok, ám ez nem volna igaz. A szomorú valóság az, hogy a döntések korántsem a Versailles melletti kastélyban születtek, hanem sokszor évekkel korábban (!) kibocsátott dokumentumokban tetten érhetők. (A magyar—román határt például már 1916-ban megállapították, s csak azért került mégis 50 kilométerrel keletebbre, mert Bukarest a megállapodással ellentétben 1917-ben különbékét kötött a monarchiával...) Másrészt viszont a második világégés utáni határozatok annyiban még Trianonéinál is rosszabbak, hogy a győztesek itt sem korrigálták a tévedéseket. Sőt... Mindezek tükrében megkockáztathatjuk, hogy Trianon nem Mohács és nem is Muhi- puszta egyenes folytatása: csupán jelkép. Méghozzá olyan, amelyre tekintve elmondhatjuk, hogy hetven év alatt az utódállamok több rosszat tettek nemzetiségeik ellen, mint amennyire mi ezer esztendő alatt képesek voltunk... Ez persze tragikus is, hiszen épp a magyarságot sújtották a legjobban ezzel a mérhetetlen szenvedéssel. Mégis — ha néha nehezen is — túléltük! S ez talán a legfontosabb, hiszen minden egyéb csak ezután következhet. Napjainkban viharos ütemben alakul át Kelet-Európa politikai térképe. Zsarnoki rendszerek tűnnek el egymás után a történelem süllyesztőjében, demokráciák születnek. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy sem Bukarest, sem Prága, sem Belgrád nem veszi észre: itt volna az ideje a kisebbségekkel kapcsolatos politika revideálásának is. Pedig az idő sürget, és a történelmi példák arra intenek: mégoly erős országok is mogyoróként roppannak össze jelentéktelennek hitt akadályokon. Ilyen „jéghegy" az utódállamok számára a nemzetiségi kérdés. Soha nem lehet tudni, mi rejtőzik a mélyben. Ha nem akarnak pórul járni, ezzel számolniuk kell, mert ezt is magában foglalja hetvenéves édes terhük: Tria- non öröksége. Tóth Béla „Békeőrség" a határon Temesvárról származó jelentés szerint a hét végén nyugalmas, csendes volt a város élete. A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség tagjai „békeőrségeket” szerveztek. Erre azért volt szükség, mert az Erdélyi Vidlágszövetség június 2—3-ára Temesvárra ösz- szejövetelt hirdetett a trianoni békeszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából. Időközben — az RMDSZ, valamint magyar szervek elítélő nyilatkozatainak hatására — az Erdélyi Világszövetség lemondott a temesvári rendezvény megtartásáról. Ennek ellenére Temesváron úgy ítélték meg, szükség van „békeőrségek”-re.
