Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-30 / 57. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — KÖRNYEZETÜNK 1990. június 30., szombat Magyarországon, így Somogybán is egyre gyakoribbak a sírgyaiazások. Legyenek a szenvedők 1919-es hősi halottak, a Horthy- rendszer vagy a második világégés áldozatai — esetleg zsidótemetők. A háttérben pedig (bár politikai színezetűvé festik sokan e barbárságot) minden esetben a semmivel sem magyarázható kul- turálatlanság all. Áll, s figyel savonarolai arccal a reneszánsz betört ablakszemén. Híresztelések kaptak lábra a zsidótemetőkkel kapcsolatban is. Hogy például a városi tanácsok közül számos 100 ezer forintot kap évente az Izraelita Világszövetségtől sírgondozásra, azok mégis olyanok, amilyenek. Mint az illetékesek elmondták, ez csupán rosszindulatú pletyka. Rendőrségi információk szerint megyénk zsidótemetői kritikán aluli állapotban várják az (oly sokszor felemlegetett) európaivá tételt. Ez viszont tény. Boglárlellén 1944 óta nem temetkeztek zsidók. A háború utolsó előtti esztendejében döntő többségüket deportálták, s csak kevesek térhettek vissza közülük szülőföldjükre. A városi tanácshoz nem érkezett visszajelzés egyetlen sírgyalázásról sem. Ta- bon történt ilyen szomorú eset, de mint kiderült: nyereségvágyból túrták fel a nyugvóhelyeket. Nem vallási-politikai okokból. Az itteni temető egyébként kirívó (jó) példaként, kulturált viszonyok között várja a tisztelgő utódokat. Szóval, a pletykák pénzekről, politikai, vallási indíttatású sírgyalázásokról nem igazak. De nem elég gyalázat, ahogy kinéznek ezek a teme(Czene) Utazás a természetbe A Kisbalatön Természetvédelmi Utazási Irodát a balatonszentgyörgyi tsz alapította egy svájci céggel közösen. Az új iroda ügyvezetője, Peresztegi Gyula jelentős pályakorrekciót hajtott végre. Tizenhárom évig a szövetkezet szarvasmarhaállományáért felelt, de a Kisbala- ton program miatt a vörsi telepet fel kellett számolni. A tsz már korábban is foglalkozott idegenforgalmi programok szervezésével — szarvasmarha és lóbemutató várta itt az állatbarát turistákat, s a profil egyre bővült. A holládi határban felépülj egy borozó, s aztán jött a nagy ötlet: egy exkluzív, kívülről is izgalmasnak tetsző étterem és utazási iroda felépítése, lehetőleg exponált helyen. Aki ma Szentgyörgyről Keszthely felé autózik, megcsodálhatja a Sánta Gábor által tervezett épületet, amely mindösz- sze egy év alatt készült el. — A tsz építőbrigádja — Rigó János vezetésével—volt a kivitelező, de itt mindenki magáénak érezte a létesítményt. A terKis Balaton Fotó: Gyertyás László vező maga is dolgozott a házon: szegelte a tetőíécet, rakta a. kemencét. Ez a hozzáállás megmaradt akkor is, amikor az építők elvonultak. A szokványostól eltérőt jobban becsülik az emberek, s a dolgozók is jobban ragaszkodnak munkahelyükhöz. Ma még szokatlan a magyar építőiparban, de itt a természetes anyagok uralkodnak. Az épület nagyobb részét az elegáns étterem foglalja el, ahol egyidőben háromszáztizen- negy vendéget tudnak fogadni. Van több különterem és a már említett kemence körüli meghitt helyiség, ahol tíz-tizenöt fő melegedhet a vadászat, halászat után. Az utazási iroda mellett önálló export-import jogosítványé vadászszervező iroda is működik — ennek kiszolgálására vadászház, és mintegy háromszáz fős kemping építését tervezik. Az épület mellett helikopter leszálló lesz, hiszen a Kisbalatön csodálatos természeti környezetét a levegőből is csaknem úgy lehet élvezni, mint ha csónakon siklanánk a nádasok között. (Sülj) EMLÉKTÁBLA A siófokra látogató közönség és az itt élő lakosság örömmel szemlélheti, hogy a műemlékekben amúgy is szegény város — mely múltját inkább helyneveiben őrizte meg — méltóképpen immár két új emléktáblával gyarapodott: a római katolikus templom és a víztorony falán márványtábla hirdeti a múlt aranybetűs évszámait. Becsülendő, hogy a Városvédő és -Szépítő Egyesület ezen épületekre felhívja a figyelmet. Elgondolkodtató és sajnos rendkívüli mértékben lehangoló, hogy például a római katolikus templom falán elhelyezett táblán szereplő évszám tévedésen, felszínes várostörténeti ismereteken, tájékozatlanságon alapul. Nem szólnánk ezen tévedésről akkor, ha j nem lennénk bizonyosak abban, hogy egy település történe- i tében mennyire döntő a templom alapításának, a hit és kultú- ' ra szellemi fellegvárának születési éve. Az emléktábla szövege a következő: „Egyházi emlék— 1736-ban épült barokk stílusú — műemlék templom — hajójához épült— 1903-ban e templom — városvédő és szépítő — egyesület. 1990" Az épülés évszáma azonban nem 1736, hanem a pontos és hiteles ideje 1737! Tévesek dr. Meszlényi Antal adatai, melyek szerint 17361-ban felépült már a „tornyos templom” és „Máriának Erzsébetnél tett látogatása tiszteletére felszentelték.” (Meszlényi Antal: Gróf Zichy Domonkos veszprémi püspök (1842- 1849) egyházlátogatása (1845-46-ban.) Veszprém, 1941. 36.p.) Hadd hivatkozzam e helyütt a Veszprémi Püspöki Levéltárban végzett kutatásaimra, s a minden kétséget kizáró cáfolhatatlan forrásra (Prot. Eppale I. 69-70.p.) Szó szerint idézem (magyarra fordítva) a jegyzőkönyv ide vonatkozó szövegét: ,,1735. július 10-én Pünkösd utáni hatodik vasárnapon általam Bíró Márton által a szokásos szertartással lett letéve az alapkő, a káptalanunk birtokán lévő Fokon, a szeplőtlenül fogantatott Boldogságos Szűz tiszteletére”. A továbbiakban olvashatjuk: a káptalant, mint földesurat Zádory Mihály nagyprépost és Szabady János éneklő kanonok képviselik. Veszprémből még kétfranciskánus: P. SkerleczImreháziő- nök és P. Ignác is lejönnek. Az ünnepi beszédet Borsothy Péter mezőkomáromi plébános, kerületi esperes a jónevű egyházi szónok tartja. Az egész község és a környék is jelen van az alapkő-letételi ünnepségen Karányi Péter siófoki plébánossal (1730-1753) az élen. Újabb bizonyíték még az 1747-es Canonica Visitatio (A.8/6. 72.p) mely szerint az épület két év múlva elkészült. A püspök megbízásából 1737. július 2-án (Sarlós Boldogasz- szony ünnepén) Pöstényi Mihály püspöki helynök szentelte . fel. Megemlítjük még hogy a régi barokk templomot annak idején a torony kivételével teljesen lebontották, ennek a helyére épült a neoromán stílusú templom: amelyet dr. Báró Hornig Károly veszprémi püspök, a későbbi bíboros 19Q4. július 3-án Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt fel, így az emléktáblát—véleményem szerint—a torony kórusbejárati ajtaja mellé kellene elhelyezni. A Városvédő és -Szépítő Egyesületre az a halaszthatatlan feladat vár, hogy mielőbb vizsgálja felül ezt a Siófok múltjában történeti jelentőségű évszámhibát, és javíttassa ki azt a (feliratos) nyelvhelyességi zűrzavart, amely ugyancsak érthetetlenül hat minden jóérzésű polgár szemében. Gyarapodó észrevételeim közbén megjegyzem: érdemes lenne például az egyesületnek elgondolkodni azon is, hogy a lebontott, régi siófoki zsinagóga épületét is emléktáblával lehetne megörökíteni. A Városvédő és -Szépítő Egyesület csak akkor válhat nevéhez hűen arra méltónak, ha megfogadva Kazinczy szavát: „Jót s jól”— esetünkben megtoldva még e szóval: pontosan is — cselekszik! Matyiké Sebestyén József múzeumigazgató CSONKA HÁRSAK, LEÉGETT TURISTAHÁZAK Felelősségre vonás nélkül? Lassan katasztrofálisan szennyezetté válik Kaposvár természeti környezete. Pedig erdők övezte megyeszékhelyünk bővelkedik természeti szépségekben. Szőlőhegyek, kertbarátföldek, parkerdők, erdős ligetek tarkítják e kies tájat, no meg a tavak, a vizek, a források; éltető elemei az élővilágnak, állatnak, embernek egyaránt... Csakhogy az utóbbi mintha megfeledkezett volna arról, hogy ez a szépség nem tartható fenn az ember segítsége nélkül. Pusztítja, károsítja mindazt, amit óvnia, védenie kellene. Hársfavirágzás idején temetőkben, parkokban, erdeinkben százával vágják ki a fákat izmos, „engedéllyel gyűjtő” atyafiak. Kezükben a fejsze fenyegetően mered felém. Amikor a deréknyi kivágott fa mellett állok, elképzelem, hogy mennyire fogadkozhattak az engedélyt kiadó személynek, hogy „Isten bizony csak egy kis ágacskát vágunk le áfáról!” A gyertyánosvölgyi turistaház hetek óta őrizetlen. Tréfáskedvű suhancok a tetőn csúszkálnak. Szalmalánggal űzik el a pala alatt lakó darazsakat. Mi lesz ha leég a ház? Ki felel érte? Három turistaház már porrá égett ezen a vidéken. A felelősségre vonás mindeddig elmaradt... Töröcskén novemberben égett le a TESZ őrháza. (Képünk mutatja ép állapotában...) Ki tehette, miért, milyen indítéktól vezérelve? A rendőrségtől még csak választ sem kaptunk... Parkerdeink útjait lassan elborítja a szemét. Teherautószám hordják ki a hulladékot — sokszor dögöt is —, senki nem büntet, nem kér számon semmit. A kártevők, a szabálysértők csak mosolyognak, amikor egy- egy jóérzésű kiránduló, vagy természetvédő figyelmezteti őket. Régi beidegződésből talán arra gondolnak, hogy úgysem lesz belőle semmi. Kimenti majd őket sógor, koma, funkcionárius, úgy mint eddig. A természetben mindent szabad, — gondolják. Néhány évvel ezelőtt még több millió forintot fordított az állam közjóléti erdők létesítésére. Most csáki szalmája minden ami a közösségé! Miért ne lenne így? Volt rá példa, hogy tetten értem a szemetelőt, aki teherautóval vitte ki a hulladékot az erdőszélre. Ezért a TESZ feljelentette, bár munkásőr voltára is hivatkozott, a városi szabálysértési előadó megbüntette. A másodfokú megyei hatóság ugyanezt a személyt felmentette... A töröcskei út mellett épülő víztároló mosóvizét a töröcskei tóba vezették volna a szakemberek. Ki tervezte, ki engedélyezte ezt a félelmetes tévedést? Ki adta az engedélyt a parkerdő évszázados fáinak kivágására? Reméljük, a kártételből semmi se lesz. De a munka már eddig is milliókba került. Ki fizeti meg a kárt? A dolgozó nép már úgy elszegényedett, hogy aligha lehet ezt is a nyakába varrni. Feketebőrű legények alkalmas, előre elkészített szerszámmal felhúzták a halastó zsilipjét. Busás zsákmányt remélhettek, ha lemegy a víz, tonnaszám vihetik el a halakat. De a tóban nem volt nagy hal, hasznuk nem lehetett. Csak a tó élővilága pusztult el, és mire ismét újjáéled, ki tudja nem jelennek-e meg újra a semmirekellők, hogy learassák más munkájának a gyümölcsét. Beszélhetnénk még a rengeteg betörésről, tolvajlásról, pincék, présházak kifosztásáról, értéktárgyak, műtárgyak eltulajdonításáról. Ezek a cselekmények lassan mindennaposak lesznek. Az elkövetőknek saját autójuk és talán még saját üzletük, vagy értékesítési társulásuk is van! (?) Ki kéri számon a lakosság és a közösség gátlástalan kifosztását? Mindezt egy éve már szóvátettük — azóta sem történt semmi. Erélyesebb, hatékonyabb munkát várunk egyre jobban elbizonytalanodó rendőrségünktől! Lévai József megyei TESZ-vezető Sírok